passzio.hu
Keresés Minden téma

Minden téma
  

    
Miben akarsz keresni? Cikkek Felhasználók Ismertetők


Keresés eredményei


 Top 15 - Tartuffe a.k.a. Anton Ego (2018, Dionysosrising)


Szerkesztette: Dionysosrising


Szokásomtól eltérően most elhatároztam, hogy nem fogok panaszkodni, pedig személyesen, magánéletileg minden okom megvan rá (és ez most nem csak a szokványos "magyar epe"). Ami ellenben az év rock-metál fölhozatalát illeti, az sem jobb, sem rosszabb nem volt az átlagosnál. Lehet, hogy nem voltak igazi nagyágyúk, talán lehengerlő új bemutatkozások sem, de a középmezőny ugyanakkor javarészt szívmelengetően jól teljesített.

Ugyan a Rolling Stone magazin szerint rockzenei szempontból szívás volt a 2018-as év, de amint a műfaj egyik leghitelesebb figurája, Steve Lukather megjegyezte: az a lap egy rakás bukott, megkeseredett, középszerű zenész gyűjtőhelye, akik szisztematikusan lejáratják, vagy elhallgatják azokat, akik nekik valamiért nem szimpatikusak. A Rolling Stone - mint jelenség - általában véve (a Rock & Roll Hall Of Fame-mel egyetemben) szimptomatikus ebben a szakmában, de történetesen van abban igazság, amit írtak: ugyanis ha én egy pillanatra is azt hinném, hogy az a rock zene, amit ők tartanak annak, amiről ők tudósítanak, akkor nekem is az lenne a benyomásom, hogy a műfaj szörnyű válságban van...

Ideje: 2018. december 29. szombat 18:05:00
találat cikk szövegére
Téma: Aktuális

 Dynazty - Firesign (2018, Dionysosrising)


Szerkesztette: Dionysosrising


Igazán érdemes (nem csak néha) egy-egy előadó kapcsán retrospektív jelleggel elővenni a korábbi recenzióinkat. Ez itt nem a reklám helye, egyszerűen arról van szó, hogy igen tanulságos tud lenni, ha egy banda pályafutását módszeresen végigkövetjük, főleg ha azt (szak)értő kommentárok segítik.

A svéd hiperdallamos Dynazty esetében ez különösen is helytálló, mivel - ahogy korábban minden álszerénység nélkül megírtam - "ezt a bandát is mi vezettük be a magyar rockrajongók által látogatott blogszférába (a köztudatba kifejezés azért túl erős lenne). Szívesen. Igazán nincs mit."

Ideje: 2018. október 14. vasárnap 12:05:00
találat címre
Téma: Lemezismertetők

 Dynazty - Firesign (2018)


Szerkesztette: pjuan


A 2007-ben, a svédországi Stockholm-ban alakult Dynazty a hazájának az egyik legnagyobb heavy metal és a hard rock tehetsége. A 2016-os Titanic Mass-t - amiről kétszer is írtunk - követő Firesign a csapat hatodik lemeze... Ahogy az előzőkön, úgy most is érett, dögös és akciódús metál slágerrel van tele ez a lemez is, ahol a korábbinál szimfonikusabb irányba fordultak, aminek talán az az oka, hogy a csapat frontembere, Nils Molin tavaly nyár óta az Amaranthe-ban is szerepel...

Ideje: 2018. október 01. hétfő 00:05:00
találat címre
Téma: Lemezismertetők

 Top 15 – Tartuffe a.k.a. Anton Ego (2016, Dionysosrising)


Szerkesztette: Dionysosrising


Meglehetősen furcsa év volt 2016. Rengeteg lemez jelent meg idén, köztük nagyon sok jó lemez, de sajnos kevés igazán kiemelkedő alkotás. A lista összeállítása ennek megfelelően erősen függött a pillanatnyi hangulattól, az éppen ügyeletes kedvencektől. Figyelembe kellett venni bizonyos objektív teljesítményeket az együttesek, muzsikusok saját életművéhez viszonyítva (pl. Metallica, Redemption), mint ahogy annak szubjektív mércéjét is, hogy az adott lemezt mennyi ingerenciám volt hallgatni az elmúlt hónapokban (és előreláthatóan mennyit fogom hallgatni az elkövetkezendőkben). Ahogy öregszem, úgy körvonalazódnak előttem egyre élesebben az igazságosságnak újabb és újabb kontúrjai, s tűnök egyre rapszodikusabbnak, elfogultabbnak ítéleteimben (még magam előtt is).

Ideje: 2016. december 26. hétfő 12:00:00
találat cikk szövegére
Téma: Aktuális

 Dynazty - Titanic Mass (2016)


Szerkesztette: pjuan


A 2007-ben, a svédországi Stockholm-ban alakult Dynazty a hazájának az egyik legnagyobb tehetsége a heavy metal és a hard rock keverésében. A 2014-es Renatus-t követő Titanic Mass a csapat ötödik sorlemeze, dögös, érett és akciódús dalokkal, nagy ívű metál slágerekkel, meg némi feleslegesnek tűnő digitális utómunkával...

Ideje: 2016. május 13. péntek 00:05:00
találat címre
Téma: Lemezismertetők

 Dynazty - Titanic Mass (2016, Dionysosrising)


Szerkesztette: Dionysosrising


Mióta a Spinefarm fölkarolta a svéd Dynazty legénységét, két tendencia figyelhető meg náluk: egyrészt a súlyosabb, töményebb hangzás, másrészt az eszméletlen módon idegesítő elektronikus háttérkütyüzés, effektelés, amúgy Amaranthe módra. Nekem határozottan ellenszenves ez a manapság bizonyos körökben népszerű fogás, és mivel nem csak az Amaranthe, de pl. a Reckless Love és a Santa Cruz is ebbe az istállóba tartozik, fölmerül a gyanú, hogy nem a kiadó, a menedzsment erőlteti-e azt a fajta diszkósítást, amit újabban sajnos a Stratovariusnál is megfigyelhetünk.

Ideje: 2016. április 19. kedd 18:05:00
találat címre
Téma: Lemezismertetők

 Dionysosrising szerkesztők kedvencei – 2014


Szerkesztette: Dionysosrising


Nagyjából teljesen meg voltam győződve arról, hogy nem sok értelme az összesítésnek (kevesen vagyunk, szinte alig van átfedés a listáink között, stb.), de egyrészt az olvasók biztosítottak róla, hogy őket érdekli, másrészt visszaolvasva a tavalyit, az nem is olyan rossz áttekintő az évről. Talán ez a mostani is ad valamiféle reprezentációt az azóta eltelt időszakról...

Ideje: 2015. január 05. hétfő 18:00:00
találat cikk szövegére
Téma: Aktuális

 Top 15 - Kotta (2014, Dionysosrising)


Szerkesztette: Dionysosrising


Ez az év sem volt másmilyen, mint az előzőek. Sok jó, de kevés kiemelkedő alkotás. A dekád zenehallgatási szokásokban hozott újdonságot, muzikális értelemben nagy a tétovázás és az egy helyben topogás. Persze ez sem feltétlenül zavar mindenkit, aki szeret horgászni a sokszínűség és az apró, underground sikerek tengerében, vagy eleve a rétegzenéket kedveli, az most úgy érzi magát, mint piromániás az erdőtűzben. A többiek meg elveszve...

Ideje: 2015. január 03. szombat 18:05:00
találat cikk szövegére
Téma: Aktuális

 Top 15 - Tartuffe a.k.a. Anton Ego (2014, Dionysosrising)


Szerkesztette: Dionysosrising


2014 nem volt rossz év, de hasra sem kellett esni tőle – ezt mondom magánemberként és rocker-bloggerként egyaránt. Tekintve, hogy a magánéletnek nincs helye egy ilyen nyilvános fórumon, és mivel erre az oldal olvasói – érthető okokból – nem is kíváncsiak, most inkább a zenei termésre összpontosítok. Azt a mantrát már el sem kezdem, hogy a zeneipar állandó nyavalygása mellett folyamatosan emelkednek (immár külföldön is) a lemezárak. Nincs mit szépíteni a dolgon, ez öngyilkosság, de talán nem is olyan nagy baj, ha ez a velejéig romlott gépezet összeomlik.

2014 nem a nagyágyúk éve volt, de lassan már nem is lehet ezekben a kategóriákban gondolkozni, hiszen – úgy tűnik – egyfajta őrségváltás folyik a zenei életben, bár benyomásom szerint (s ez nem föltétlen az ő hibájuk) az új generáció(k)nak nincsenek igazi vezéregyéniségei. Őrségváltásról beszélek úgy, hogy közben a listám javarészt közép- és éltes korú előadókból, kipróbált "öregekből" áll, de én lassan már tényleg kivénhedt csatalónak számítok.

Mint mindig, a válogatás most is fájdalmas procedúra volt. A Haken csak azért nem került föl a toplistára, mert nem nagylemezt, hanem EP-t adtak ki (amúgy zseniális az anyag). De lemaradtak olyan neves előadók is, mint Paul Gilbert, Evergrey, Allen-Lande, Transatlantic, Threshold, Creation's End stb. Ezek korábban előkelő helyeken végeztek, de a tény, hogy idén az "egyéb figyelemreméltó megjelenések" halmazba kerültek, nem föltétlen jelenti, hogy rosszul is teljesítettek. Sőt! Külön ki szeretném emelni Gus G. szólólemezét, ami a kritikusoktól (saját kollégáimtól is) kapott hideget, meleget (inkább hideget), de én gyengébb pillanataival együtt is nagyon szeretem, és csak hajszál híján csúszott le a listáról.

Ideje: 2015. január 02. péntek 18:05:00
találat cikk szövegére
Téma: Aktuális

 Dynazty - Renatus (2014, Dionysosrising)


Szerkesztette: Dionysosrising


Épp tegnapelőtt elmélkedtem arról, hogy a '80-as évek aréna rock legendáit kreatívan másoló, eszement (és újabban istenkáromló) Steel Panther sürgősen át kell essen egy fazonigazításon. A kezdeti sokk-terápia sikeres volt, mindenki fölfigyelt rájuk - mondjuk úgy - harsányságuk miatt, de mivel zeneileg többre képesek és hivatottak, le kell vessék magukról a viccesnek szánt szubhumán magatartást, a "sikamlós kígyóbőrt", hogy megkomolyodva végre arra koncentráljanak, ami tényleg az erősségük. Nem tökéletes a párhuzam, de valami hasonló történt a svéd Dynaztyval; ők ugyan sohasem trágárkodtak, de fiatal csikó létükre, zeneileg az első három lemez erejéig úgy beleragadtak az egykori hajbandák világába, mint mohó bögöly a légypapírba...

Ideje: 2014. április 01. kedd 18:00:00
találat címre
Téma: Lemezismertetők



következő találat

... továbbá

Nem találta meg, amit keres?


Keresés "Dynazty -" Ideje::

Ajánló





Nemzeti Kultúrális Alap és a Hangfoglaló Program támogatásával.










Ez is érdekelhet

Ted Nugent - The Music Made Me Do It (2018)
A 69 éves Theodore Anthony Nugent, alias Motor City Madman elkészítette a 15. sorlemezét The Music Made Me Do It címmel, ami a 2014-es Shutup & Jam!-et követi.

Tovább...
Bad ManKeys - Black Bonus (2018)
A Bad ManKeys egy 2009-ben, a finnországi Kouvolá-ban alakult hard-sleaze-funk-rock zenekar, ízes riffekkel, feszes ritmusokkal, szenvedélyes és laza dallamokkal... A

Tovább...
Tomusz - Tél (2018)
Most nézz rá erre borítóra? Ki mondaná, hogy a grafika és a Tél lemezcím nem egy kezdő black metal csapat első demós szárnypróbálgatását takarja, hanem egy relatíve ismeretlen szegedi zenekar

Tovább...
Architects - Holy Hell (2018)
A 2004-ben, az angliai Brighton-ban alakult Architects a metalcore és mathcore mellett progresszív metálos komplexitást is szokott produkálni a lemezein, így volt ez a legutóbbi,

Tovább...
Conception - My Dark Symphony EP (2018)
A '89-ben, a norvégiai Raufoss-ban alakult Conception zenekar a prog-power metál műfaj egyik kultikus csapatává vált az 1998-as feloszlásáig! Három kiváló és egy

Tovább...