rockmuzeum.ini.hu

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Neoton - Kislemezek 9.

 Látogatottság
Összesen
85409239
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 Pandora búcsúja @ 090814 - JAMK 

Koncertbeszámolók

Pandora búcsúkoncert, P. Box emlékest @ 2009. augusztus 14. - JAMK (Angyalföldi József Attila Művelődési Központ)

A 2009. év egyik legnagyobb eseményének a magyar „oldszkúl” rockzenében a Dinamit újjá-alakulása ígérkezik. Igaz ez nem az eredeti felállásban fog történni, mert egyéb jellegű elfog-laltságaik miatt nem vesznek benne részt Vikidál Gyula és Németh Alajos. Az énekesi posztot az eddig kevéssé ismert fiatal énekes Kálmán György foglalja el, a basszusgitáros pedig Zselencz László Zsöci (Edda, P. Box, Beatrice, Boxer) lesz. A Dinamit újjáalakulása miatt az énekes korábbi zenekara, a Pandorának a feloszlott, mivel a repertoárjuk kizárólag P. Mobil, P. Box és Dinamit dalok újrafeldolgozásából állt. Az pedig nem lenne szerencsés, ha az énekes párhuzamosan tagja lenne a Dinamitnak és egy Dinamit tribute zenekarnak. Az új énekes megismerésére a legjobb módnak az tűnt, ha a Pandora zenekar búcsúkoncertjén hallgatom meg. - Horcsin Attila beszámolója!


Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 Them On Grail, Frozen Moment, Rosa Parks @ 090911 - Rómer Ház, Győr 

Koncertmenü

Them On Grail, Frozen Moment, Rosa Parks @ 2009.09.11., 21h - Rómer Ház, Győr - Jegyár: 400 Ft

Ugyan szeptember 11-ről az embernek nem feltétlenül az önfeledt kikapcsolódás fogalma jut elsőként az eszébe, ám jelen esetben mégis egy kivétellel szolgálnánk a győri fiatalság számára, hiszen az iskolakezdés hónapjának második péntekén a Rómer Házban három bizonyítani vágyó, fiatal és tehetséges zenekar kívánja szórakoztatni az arra fogékony nagyérdeműt.

Az estét nyitó Rosa Parks igen tartalmas évet tudhat a háta mögött, hiszen kis hazánk talán legfiatalabb post-rock pionírja ahol csak lehetett, megfordult élőben. Legyen szó fesztiválfellépésekről, klubkoncertekről, netán külföldi bandák előtt történő bizonyításról, a srácok már kellő rutint szereztek ahhoz, hogy magabiztos kiállással árnyékolják be az új dalok íródásának tényét. Ugyanez igaz az écsi Frozen Momentre is, akik az újvonalas indie rock hangzásvilágában találtak önmagukra – úgy, hogy énekesük, Martini Gábor orgánuma nem egyszer idéz fel Dave Laney-vel (ex-Milemarker, Challenger) rokon dallamokat, ami csak még inkább felerősíti a garázs-színezetet. Az est főzenekara-, egyben a két helyi banda vendége pedig a 2/3 részben miskolci, egyharmad részben pedig budapesti Them On Grail lesz, akik jelenlegi felállásukban július közepén mutatkoztak be a fővárosi közönségnek, a Nadja és a Lusca előzenekaraként. A trió a shoegaze hangulatát elegyíti a post-rock építkező felfogásával, kiegészítve azt néhány metal-közeli megoldással és súllyal is. A kezdés este kilencre várható, a jegyár pedig 400 forint, így aligha találnál ennél kézenfekvőbb programot a megyében az alábbi estén.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Danger Danger - Revolve (2009) 

Lemezismertetők

Iszonytató hosszú szünet után tér vissza a happy metal alapbandája. Ha csak a legutóbbi stúdiólemezt vesszük alapul, akkor is majd’ tíz év. Valójában meg inkább tizenöt év, amely alatt alig néhány dalt írtak, amit kiadatlan felvételekkel dúsítottak, és kinevezték őket nagylemeznek. Most végre felemelték a seggüket a langyos vízből és újra Ted Poley-val a mikrofon mögött nekiálltak egy tényleg vadiúj dallamos rock albumot írni.


Szerkesztette: Deepfreeze
Tovább...

 Óperentzia @ 2009.08.15. - Sziget, Cöki 

Koncertbeszámolók

Harmadik éves a nyíregyházi Óperentzia együttes. A kezdetektől figyelem őket, egyrészt, mert földieim, másrészt, mert a dobos Bánházi Gábor korábban sajnos megszűnt kortárs kedvencem, a Dust dobosa volt, és kiugró tehetség, olyan dobos, aki külön figyelmet érdemel, mégis csapatjátékos. Jó húzása van, és kreatív. Megvan benne az a dög, ami áthatotta a hetvenes évek brit rockzenéjét. Jó lenne egyszer egy Led Zeppelin feldolgozást hallani tőlük.



Korábban előszeretettel mondták a zenekarra: „olyan Morcheebás”. Ez akkor is túl leegyszerűsített álláspont volt, mára pedig – ha volt is benne igazság egyáltalán - teljesen érvényét vesztette. Kezdetben két énekesnővel dolgozó zenekar mára már inkább amolyan félinstrumentális, de Kindrusz Emese énekeslány most sem csak dísznek van a színpadon. (csinos)


Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 Subscribe hírek - 2009. augusztus 

Rövid hírek

A Subscribe utolsó augusztusi buliját a halászlé egyik nemzetközi fővárosában Szegeden, azon belül is a SZIN fesztiválon csippenthetitek el, 26-án (szerdán) 19:45-kor a SZIN Nagyszínpadon. Egy nappal később 27-én (csütörtökön) 14:30-kor Anga-Kis Miklós első basszusgitár workshopját tartja a budapesti Bem6 Művelődési Házban.

28-án (pénteken) 20:30-kor pedig Budapesten vesz búcsút a nyolcadik hónaptól a szintén Subric tagokból szerveződőtt Rage Against The Machine tribute, a Guilty Parties. Ritkán láthattok a Dürer kert Kertszínpadán bulit, így hát minden bizonnyal hangulatos lesz az este, különös tekintettel arra, hogy a belépő itt 500 Ft lesz, ami az első 500 vendég számára lefogyasztható. Figyelem! Nagyon kevés van már hátra a nyárból, ezt azért még mozogjuk ki! Új pólóink, és a Kettőnégy cuccok megtekinthetőek a myspace oldalunkon. Üdv., Subscribe zenekar

subscribe.hu, myspace.com/subscribe

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Turbó @ 2009.08.16. - Sziget 

Koncertbeszámolók

Olyan kevés idehaza az igazi rock and roll. Akárhogy is definiáljuk azt. Na az egyik igazi a Turbo idehaza. Ez a zenekar csak jó arcokból áll. Tavasszal a Dürer Kertben egy konfban az énekes a saját közönségének bemondta: „Azért nincs idehaza rock and roll kultúra, mert buzik vagytok!” Na, ezzel megvettek kilóra. Így is van.



Zabolátlan pszichedelikus durva rock and roll. Sok energiával, alkotói kvailtásokkal, profi megszólalással, színpadi munkával, szövegekkel...


Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 Skalar Music hírlevél - 090825 

Koncertmenü

Kedves Kollégák! Lassan itt a nyár vége, remélhetőleg mindenki eleget tett a különböző fesztiválokon való megjelenésnek, soha véget nem érő partizásnak és ugyanolyan érdeklődéssel várja az új koncertszezont, mint mi itt a Skalar Music berkeiben. Úgy gondoljuk sikerült egy erős őszi szezont összehoznunk, valamint már jövő év elejére is vannak lekötött dátumaink, ráadásul abból az egyik egy rendhagyó spoken word előadás lesz és elmondani sem tudjuk mennyire büszkeséggel vegyes izgalommal jelenthetjük ezt be Nektek, ígyhát kezdjük is!

HENRY ROLLINS BUDAPESTEN! 2010. február 7. minden bizonnyal aranybetűs ünnep sokunk számára, hiszen saját zenekarával hazánkat már párszor megjárt Henry Rollins, ex-Blag Flag énekes punk-ikon, talkshow host, színész Budapestre érkezik spoken word turnéjának keretében. Az A38 hajó ad otthont ennek a rendkívüli eseménynek, és mivel ülős estének nézünk elébe, javasoljuk mindenkinek, hogy váltsák meg jegyüket minél előbb, mivel 250 főre limitáltuk a beléptetést! Bővebb infok a hírlevél végén!

SŰRŰ ŐSZI KEZDÉS! Érkezik hazánkba a Municipal Waste az egyesült államokból, akik jóformán egyszemélyben felelősek a retro thrash-hardcore hullámért, ugyanezen koncerten debütál a már több éve működő, de megújult Drünken Bastards, soraikban Chief Rebel Angel és Bridge To Solace tagokkal. A következő héten két nagyszerű szóló előadó érkezik, 14-én az ex-Hot Water Music énekes Chuck Ragan a Dürer Kertben, 15-én a Life Of Agoncy aranytorkú énekese, Keith Caputo az A38 tetőteraszán (ami amúgy fedett, rossz idő ne vegye kedvetek). Jön a német Final Prayer, októberben (újfent) vendégül látjuk a modern hardcore zene két nagyszerű képviselőjét, a long island-i This Is Hell-t és a kanadai Grave Maker-t. Egy hétre rá érkezik a szintén kanadai Sights & Sounds, amely a Comeback Kid énekes Andrew Neufeld projektje valahol a Foo Fighters és a Cult Of Luna határán, őket kíséri a portugál Meneater. Ugyanezen héten egy masszív black metal csomag is érkezik tengeren innen és túlról az amerikai legendás Absu vezetésével!

SKALAR MUSIC HUNGARY VS CONCERTO MUSIC: ISIS ÉS BONECRUSHER FESZTIVÁL! A Skalar és a Concerto, Magyarország két meghatározó koncertszervező irodája két nagyszerű rendezvény kapcsán egyesíti erejét és közösen prezentálja ezeket a koncerteket. 2009. november 15-én, hosszú évek után újra hazánkban az elmúlt évtized egyik legmeghatározóbb experimentális metal zenekara az ISIS! A koncertet két külföldi zenekar nyitja majd a turné vendégeként, róluk majd később! 2010. január 18-án újabb masszív csomag érkezik Budapestre. A Bonecrusher Festival névre keresztelt fesztiválturnén a következő zenekarok lépnek fel: The Black Dahlia Murder (USA), 3 Inches Of Blood (CAN), Necrophobic (S), Origin (USA), Carnifex (USA), Obscura (D).

I DON’T NEED NO DOCTOR: A W.A.S.P. ÚJRA BUDAPESTEN! Lehet mégiscsak szükségünk lesz orvosra? A W.A.S.P. minden idők egyik legjobb zenekara, így büszkék vagyunk arra, hogy november 14-én a Diesel Klubban láthatjuk őket vendégül. Mivel az ősz a szeretet jegyében telik, ezt a koncertet Hammer Concerts-el közösen prezentáljuk!

ENTOMBED VS MERAUDER: A tél egyik legkeményebb turnéja is hazánkban, a svéd Entombed és a new york-i Merauder egyesíti erejét egy röpke Európa turnéra, ennek keretében december 15-én lépnek fel a Dürer Kertben!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Jack zenekarba dobost keresünk! 

Rövid hírek

Irányvonal: grindcore, crustcore, hardcore (napalm death, extreme noise terror, ratos de porao). Ami fontos: tuka-tuka, szinkópa, blastbeat, kétlábgép. de a lassú őrlések is menjenek. Bel- és külföldi koncertlehetőségek, turnék természetesen lennének. Rutinos, elkötelezett dobost keresünk, akinek van cucca. info: myspace.com/Jackpunk, email: vatai.levente@gmail.com


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Koncertek Schleki ajánlásával - 090904-090908 

KoncertmenüKoncertek Schleki ajánlásával - 2009.09.04-2009.09.08.

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 SILENT MEMORIAL - Cosmic Handball (2009) 

Lemezismertetők

Pár héttel ezelőtt már ismertetésre került a svájci proggerek aktuális anyaga (Retrospective), így senkit ne tévesszen meg az évszám: ez csupán az 1999-es bemutatkozó lemez idei újrakiadása, amiről a fentebbi cikk végén említést tettem. Igen, az, amelyik eredetileg csak Ázsiában jelent meg, és amelyen még Thomas Vikström (Candlemass, Therion, Brazen Abbot) énekelt. A végtelenül béna borító pedig senkit se tántorítson el: ez igenis progmetal a javából!


Szerkesztette: palszabolcs
Tovább...

 Altatótúladagolás okozta Michael Jackson halálát 

Aktuális

(MTI) Altató-túladagolás okozta Michael Jackson halálát - adta hírül hétfőn a The Los Angeles Times című napilap igazságügyi orvosszakértőkre hivatkozva. A Los Angeles-i halottkém szerint emberölés történt. A popsztár vérében halálos mennyiségű erős anesztéziás szer, propofol volt - derült ki a Los Angeles-i halottkém jelentéséből, amelyet aznap hoztak nyilvánosságra Houstonban. A szakértői jelentés megállapította: végzetes gyógyszerkeverék került az énekes szervezetébe néhány órával halála előtt. Az elemzésekből kiderült: Jackson az erős érzéstelenítő hatású propofolon kívül két nyugtatót is kapott.

Immár percre pontosan lehet tudni, hogy milyen gyógyszereket kapott orvosától életének utolsó napján Michael Jackson. Conrad Murray, Jackson orvosa június 25-én hajnali fél kettőkor 10 milligrammos Valium tablettát adott be az énekesnek, amelyet alig fél óra múlva egy másik nyugtató hatású szer követett. A lorazepam tartalmú, Ativan nevű gyógyszerből Murray intravénásan adott be 2 milligrammot. Hajnali háromkor újabb nyugtatóadagot kapott Jackson: a midazolamot tartalmazó, Versed nevű szerből szintén két milligramm került a szupersztár szervezetébe, Murray ezt is intravénásan adta be. Két órával később az orvos megismételte a korábbi Ativan adagot, ezt reggel fél nyolckor újabb Versed követte.

Délelőtt 10 óra 40 perckor Jackson intravénásan 25 milligramm propofol tartalmú Diprivant kapott, ezt Murray lidocainnal (egy Xylocaine nevű szerrel) hígította. Az orvos 10 óra 50 perckor hagyta el az énekes szobáját, pár perccel később visszatért, de Jackson akkor már nem lélegzett. Murray megkezdte az újraélesztést, és beadott 0,2 milligramm flumazenil tartalmú Anexate nevű szert, hogy visszafordítsa a nyugtatók hatását. A "pop királyán" azonban már nem lehetett segíteni.

Korábban írtuk: Elhunyt Michael Jackson, pirulák, pletykák, hamis boncolási jegyzőkönyv, dada és kardiológus, érzéstelenítő, végrendelet és Hulk, álnevek, DEA, családi döntés, Staples Center, Kedden tartják Jacko nyilvános gyászszertartását Los Angelesben, Több mint 1,6 millióan szeretnének belépőt Jackson búcsúztatására, Végső búcsút vettek Michael Jacksontól Los Angelesben


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Avenged Sevenfold - Live In The LBC - DVD (2009, Dionysosrising) 

DVD ajánló

Nem mond igazat, aki azt állítja, hogy a 80-as években nem volt választási lehetősége egy rockernek, már ami a stílus megkövetelte megjelenést illeti. Minden metalhead önként és szabadon dönthette el, hogy szűk farmer, vagy bőrgatya szárát betűri-é, avagy némi többletmunkával rácsúsztatja (erőszakolja) a veszkó csizmára. Ha pedig ez sem volt elég, még mindig ott volt alternatívaként a bufli nyelvű, magas szárú edzőcipő.

Mindenki más gyanús volt a rajongók alkotta virtuális inkvizíciós hivatalnak. Még szegény Cliff Burton (RIP) „bell bottom” (harangaljú) hippi gatyáját is gyanúsan méregettük, de mivel „tetteivel” bizonyított, jóváhagytuk hóbortosnak tűnő viseletét.


Szerkesztette: Dionysosrising
Tovább...

 Rámpa-koncert és zenei vásár @ 090830 - Esztergom-kertváros 

Koncertmenü

Rámpa-koncert és zenei vásár @ 2009. augusztus 30., 15 óra - Féja Géza Közösségi Ház, Esztergom-kertváros

Fellépők: 2beat, Romani Jag, Anagramma, Angelus vendég: KOKO (1killembrace) Majdnem Híres, Tűzkerék xT. - Belépés ingyenes.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Dim Vision hírek - 090824 

Rövid hírek

Elkészültünk a tavasszal rögzített 5 új nótánk utómunkálataival! A sound pusztít, a tesztalanyok még alig vannak túl az életveszélyen, de újból hallani akarják, mi elégedetten bólogatunk, Cserős Attila barátunk vállára teszük a kezünket és azt mondjuk: Köszönjük!

Épp időben készült el a felvétel ugyanis most a Rock The Nation és a Nuclear Blast ad lehetőséget azoknak a friss hanganyaggal rendelkező bandáknak akik a legtöbb szavazatot gyűjtik össze. A részvételhez 3 új nótát kell szerepeltetni myspace-en ezért felkerült az Absence Of Light és az Extremely Low Frequencies mellé a Mission 2A, amit néhány hétig lehet majd meghallgatni a Dim Vision myspace oldalán. Szavazzatok a Dim Vision-re! Az Absence Of Light letölthető a dimvision.net honlapról is jó minőségű mp3 formájában.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Jazz legendái: BARRY GUY 

Cikkek

- 1947. április 22-én született Londonban, Anglia. Már mielőtt befejezte volna nagybőgő- és kompozíciós tanulmányait a Guildhall School Of Musicban. Guy jelentős előadónak számított a jazz, az improvizált és a klasszikus zene területén. 1967-től 1970-ig a Howard Riley trió tagja volt, a hatvanas évek közepén néhány alkalommal szerepelt a John Stevens's Spontaneous Music Ensemble-ben is. A Musicians' Co-Operative egyik alapító tagja volt és a zenekarnak komponálta az Ode című 21 tagú zenekarra írott kompozícióját, amely a London Jazz Composers Orchestra (LJCO) hosszan tartó projektje lett.


Szerkesztette: jazz
Tovább...

 KÁDEREK - letölthető az új lemez, lemezbemutató! 

Koncertmenü

Egyenlőre minimális dizájnnal, de újra beindult és folyamatosan bővül a honlapunk, ahonnan ingyenesen letölthető a Káderek új konceptlemeze, a Viharcsináló! Megtalálod az első lemezünket is, a Hangtalan gitárt! Találkozunk 2009. augusztus 29-én a Dürer-kertben, ahol a vendégünk lesz az Alsó 10ezer és a Tirpunk!

kaderek.hu; myspace.com/kaderekzenekar

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Ákos hírek - 2009.08.24. 

Rövid hírek

HÓDMEZEI FERGETEG. A Kossuth tér megtelt! Egyes becslések szerint öt-tízezren hallgathatták Ákost és zenekarát Hódmezővásárhely kisebbik főterén. Hangpróba a délutáni verőfényben, néhány száz érdeklődő részvételével, szép hölgyek, munkás mosolyok, feszült várakozás az esti erőpróba előtt: az előkészületek fotóiért katt IDE! Akinek a fergeteges bulin a színpaddal szemben már nem jutott hely, az kivetítőkön követhette az előadást. Áhítatos csend és decens tombolda: hullott a borospohár, borult a szekrényke, lazult a kedély. (Ahhoz képest, hogy Ákos kialvatlanul, a készülő koncertalbummal töltött éjszakák után ért a helyszínre, nem volt éppen punnyadt buli!) Erdélyi Gábor koncertképei ITT láthatók.

A koncert másnapján Ákos részt vett a Szent István király plébánia szentmiséjén, amelyet dr. Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanád egyházmegye püspöke celebrált, majd dr. Lázár János polgármester, a püspök atya és Bán Csaba református lelkész mellett maga is felszólalt a Szent István téren tartott városi ünnepségen. Németh Norbert fotói az eseményekről ITT érhetők el. Ákos beszédének rövid részletéért katt IDE! Ajánljuk!

A hódmezővásárhelyi promenad.hu rövid beszámolója a koncertről ITT olvasható, az ünnepségről ITT tudósít a lap. Ajánljuk! "Fergeteges koncertet adott Ákos" - Ezzel a címmel számol be a város honlapja a hódmezővásárhelyi előadásról. Katt IDE! Szívből ajánljuk!

A delmagyar.hu is beszámol az ünnepi eseményekről. "Kovács Ákos koncertjére már valóságos tömeggé nőtte ki magát a Kossuth téri forgatag." A cikkért katt IDE! A Magyar Nemzet honlapja Ákos-idézettel spékelt rövid hírben tudósít a hódmezővásárhelyi augusztus 20-i ünnepségről. Katt IDE! A HírTV is a megemlékezésről számol be, Ákos beszédéből is bevágtak egy részt. Katt IDE! A beszéd teljes szövege ITT érhető el, de a hodmezovasarhely.hu oldalon is olvasható. Katt IDE! Szívből ajánljuk!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Megadeth - Wakin' Up The Dead DVD (2009, Dionysosrising) 

DVD ajánló

Szokásos mustra, inkább csak megszokásból a helyi, szerény kínálatú könyvesboltban. Hopp, ez néhány napja még nem volt itt! Különösebb izgalom nem vesz erőt rajtam, hiszen tipikus, negyedosztályú bootleg megjelenés. Elektromosságtól rezgő koponya. - Köszi! Az ilyeneket a beépített ínyenc-automatikám azonnal lapozza is tovább, merthogy ne engem akarjanak már palira venni, az ömlesztve árult, „low budget” - szarjaikkal.

Na, csókolom, mentem is. Egyébként, ha már Megadeth, kitartás, decemberben jön az új koncert DVD, a Gigantour, San Diego-i állomásán felvett bulival, és végre látható Chris Broderick gitáron!!! Akkor meg mit akar itt a kezeim között, ez a nem is tudom mi?!


Szerkesztette: Dionysosrising
Tovább...

 V. Újbuda Jazz Fesztivál @ 090903-06 - A38, MU, Fonó 

Koncertmenü

Budapest Újbuda városrésze, a XI. kerület 2005-ben ünnepelte megalakulásának 75. évfordulóját. Ebből az alkalomból a kerület három meghatározó kulturális intézménye, a Fonó Budai Zeneház, a MU Színház és az A38 Hajó egy közösen szervezett kulturális és dzsesszfesztivállal járult hozzá az ünnepi eseményekhez. Az Újbuda Jazz Fesztivállal egy folyamatosan bővülő, emelkedő színvonalú, lassan nemzetközivé váló programsorozat létrehozása volt a szándékunk. Egy olyan fesztivál létrehozása, ami bekapcsolja Újbudát a nemzetközi dzsesszélet vérkeringésébe, bemutatja, hogy hol tart ma a szabad improvizációs zene...


Szerkesztette: jazz
Tovább...

 LAY DOWN ROTTEN - Gospel of the Wretched (2009) 

Lemezismertetők

Az évtizedes múltra visszatekintő német zenekar annak ellenére nem nevezhető igazán ismertnek, hogy már ötödik nagylemezét szabadította a világra, amely egyben a második a Metal Blade számára. Az igazat megvallva én is csak a tavalyelőtti korongjukkal (Reconquering the Pit) akadtam össze, és annak ellenére kellemesen csalódtam, hogy zenéjük ugyan nem a legeredetibb, de ha valaki a hagyományosabb death metal iránt érez visszafoghatatlan késztetést, az nem nagyon nyúlhat mellé ezzel a lemezzel.


Szerkesztette: palszabolcs
Tovább...

 Sziget 2009 - összefoglaló vélemény 

Koncertbeszámolók

Idén is véget ért a „Nagyhét”. Ez az a hét, aminek sose akar vége lenni, és nem is akarjuk, hogy véget érjen. Azon kár szívózni, hogy régen milyen volt. Ez most már végérvényesen valami más. A régi világ ide nem tér vissza, a nosztalgiázáshoz a régi arcoknak a vidéki fesztiválokat ajánlom (pl. Hegyalja, Azfeszt)... Ez nem az a hely, ahol maszatos lesz az arca az embernek. De nem is baj, fetrengjünk máshol a sárban. Én így is jól éreztem magam. Sőt.



Azt hiszem az utóbbi évek legjobb Szigete volt. Merthogy ez egy jó karnevál, egy ünnep. Mindenkit meg lehet szólítani, (meg lehet fogdosni). Csuda jókat lehet csajozni, haverkodni, ahogy kell. Van sok nyári fesztivál, sok lehetőség az „élményfürdőzésre” a zenében, de - akárhogy is! – ez a Legnagyobb és Legjobb Magyar Fesztivál. A Sziget mindig is rang volt, ez sosem változik.


Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 Kettőnégy @ Sziget w/ Brujeria, Satyricon 

Aktuális

Első rendesebb Sziget2009 beszámolónkkal jelentkezünk. Társaink a drogbáró Brujeria és a black metalban egykoron erős Satyricon zenekarok. Satyr még Phil Anselmo-ról is beszél néktek. Jövő héten pedig folytatódik a tudósítás, ugye kitaláljátok, hogy melyik csapatokkal? Mindez egy gyors regisztrációt követően itt, myspace itt!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Leave's Eyes - Njord (2009) 

Lemezismertetők

Az 1993-2003 között a Theatre of Tragedy-ben éneklő Liv Kristine kilépése után alapította a Leave's Eyes nevű saját gothic/symphonic zenekarát a németországi Ludwigsburg-ban. Zenekarát férjének, Alexander Krull-nak Atrocity nevű death-industrial zenekarára alapozta, jelenleg is az Atrocity tagjai alkotják a bandát. A Njord csupán a harmadik teljes stúdió albumuk, utoljára 2005-ben stúdióztak a Vinland Saga kapcsán... 2007-ben a Kamelot előzenekaraként hazánkban is jártak...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Jazz legendái: LARS GULLIN 

Cikkek

- 1928. május 4-én született a svédországi Visbyben, 1976. május 17-én hunyt el. A kezdeti klarinét- és altszaxofon-játék után Lars Gullin 21 esztendős korában tért át a baritonszaxofonra. 1951-től 1953-ig Arne Domnerusszal és Rolf Ericsonnal dolgozott, majd megalakította saját kvintettjét. Szenvedélyes bebopper, aki Lennie Tristano hatása alatt dolgozott, svéd zenészei közül radikalizmusával tűnt ki. Hatása megvolt az amerikai jazzszínpadon is, amikor 1954-ben a Downbeat újonnan feltűnt zenészek listáján első helyezett lett (ami figyelemre méltó teljesítmény egy európai zenész számára).


Szerkesztette: jazz
Tovább...

 Dave Matthews Band - Big Whiskey and the GrooGrux King (2009) 

Lemezismertetők

A Dél-afrikai születésű, Charlottesville-ben (Virginia, USA) dolgozó Dave Matthews a 2005-ös Stand Up óta pihen... Vagyis pontosabban minden mással foglalkozik (pl.: színészkedik), csak zenét nem ír... Most ez is megtörtént! Intelligens folk-jazz-rock-pop egyveleg a stílus, nagyvonalú és kellemes dallamokkal...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

36210 Cikk (1449 oldal, 25 per oldal)
[ 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255 | 256 | 257 | 258 | 259 | 260 | 261 | 262 | 263 | 264 | 265 | 266 | 267 | 268 | 269 | 270 | 271 | 272 | 273 | 274 | 275 | 276 | 277 | 278 | 279 | 280 | 281 | 282 | 283 | 284 | 285 | 286 | 287 | 288 | 289 | 290 | 291 | 292 | 293 | 294 | 295 | 296 | 297 | 298 | 299 | 300 | 301 | 302 | 303 | 304 | 305 | 306 | 307 | 308 | 309 | 310 | 311 | 312 | 313 | 314 | 315 | 316 | 317 | 318 | 319 | 320 | 321 | 322 | 323 | 324 | 325 | 326 | 327 | 328 | 329 | 330 | 331 | 332 | 333 | 334 | 335 | 336 | 337 | 338 | 339 | 340 | 341 | 342 | 343 | 344 | 345 | 346 | 347 | 348 | 349 | 350 | 351 | 352 | 353 | 354 | 355 | 356 | 357 | 358 | 359 | 360 | 361 | 362 | 363 | 364 | 365 | 366 | 367 | 368 | 369 | 370 | 371 | 372 | 373 | 374 | 375 | 376 | 377 | 378 | 379 | 380 | 381 | 382 | 383 | 384 | 385 | 386 | 387 | 388 | 389 | 390 | 391 | 392 | 393 | 394 | 395 | 396 | 397 | 398 | 399 | 400 | 401 | 402 | 403 | 404 | 405 | 406 | 407 | 408 | 409 | 410 | 411 | 412 | 413 | 414 | 415 | 416 | 417 | 418 | 419 | 420 | 421 | 422 | 423 | 424 | 425 | 426 | 427 | 428 | 429 | 430 | 431 | 432 | 433 | 434 | 435 | 436 | 437 | 438 | 439 | 440 | 441 | 442 | 443 | 444 | 445 | 446 | 447 | 448 | 449 | 450 | 451 | 452 | 453 | 454 | 455 | 456 | 457 | 458 | 459 | 460 | 461 | 462 | 463 | 464 | 465 | 466 | 467 | 468 | 469 | 470 | 471 | 472 | 473 | 474 | 475 | 476 | 477 | 478 | 479 | 480 | 481 | 482 | 483 | 484 | 485 | 486 | 487 | 488 | 489 | 490 | 491 | 492 | 493 | 494 | 495 | 496 | 497 | 498 | 499 | 500 | 501 | 502 | 503 | 504 | 505 | 506 | 507 | 508 | 509 | 510 | 511 | 512 | 513 | 514 | 515 | 516 | 517 | 518 | 519 | 520 | 521 | 522 | 523 | 524 | 525 | 526 | 527 | 528 | 529 | 530 | 531 | 532 | 533 | 534 | 535 | 536 | 537 | 538 | 539 | 540 | 541 | 542 | 543 | 544 | 545 | 546 | 547 | 548 | 549 | 550 | 551 | 552 | 553 | 554 | 555 | 556 | 557 | 558 | 559 | 560 | 561 | 562 | 563 | 564 | 565 | 566 | 567 | 568 | 569 | 570 | 571 | 572 | 573 | 574 | 575 | 576 | 577 | 578 | 579 | 580 | 581 | 582 | 583 | 584 | 585 | 586 | 587 | 588 | 589 | 590 | 591 | 592 | 593 | 594 | 595 | 596 | 597 | 598 | 599 | 600 | 601 | 602 | 603 | 604 | 605 | 606 | 607 | 608 | 609 | 610 | 611 | 612 | 613 | 614 | 615 | 616 | 617 | 618 | 619 | 620 | 621 | 622 | 623 | 624 | 625 | 626 | 627 | 628 | 629 | 630 | 631 | 632 | 633 | 634 | 635 | 636 | 637 | 638 | 639 | 640 | 641 | 642 | 643 | 644 | 645 | 646 | 647 | 648 | 649 | 650 | 651 | 652 | 653 | 654 | 655 | 656 | 657 | 658 | 659 | 660 | 661 | 662 | 663 | 664 | 665 | 666 | 667 | 668 | 669 | 670 | 671 | 672 | 673 | 674 | 675 | 676 | 677 | 678 | 679 | 680 | 681 | 682 | 683 | 684 | 685 | 686 | 687 | 688 | 689 | 690 | 691 | 692 | 693 | 694 | 695 | 696 | 697 | 698 | 699 | 700 | 701 | 702 | 703 | 704 | 705 | 706 | 707 | 708 | 709 | 710 | 711 | 712 | 713 | 714 | 715 | 716 | 717 | 718 | 719 | 720 | 721 | 722 | 723 | 724 | 725 | 726 | 727 | 728 | 729 | 730 | 731 | 732 | 733 | 734 | 735 | 736 | 737 | 738 | 739 | 740 | 741 | 742 | 743 | 744 | 745 | 746 | 747 | 748 | 749 | 750 | 751 | 752 | 753 | 754 | 755 | 756 | 757 | 758 | 759 | 760 | 761 | 762 | 763 | 764 | 765 | 766 | 767 | 768 | 769 | 770 | 771 | 772 | 773 | 774 | 775 | 776 | 777 | 778 | 779 | 780 | 781 | 782 | 783 | 784 | 785 | 786 | 787 | 788 | 789 | 790 | 791 | 792 | 793 | 794 | 795 | 796 | 797 | 798 | 799 | 800 | 801 | 802 | 803 | 804 | 805 | 806 | 807 | 808 | 809 | 810 | 811 | 812 | 813 | 814 | 815 | 816 | 817 | 818 | 819 | 820 | 821 | 822 | 823 | 824 | 825 | 826 | 827 | 828 | 829 | 830 | 831 | 832 | 833 | 834 | 835 | 836 | 837 | 838 | 839 | 840 | 841 | 842 | 843 | 844 | 845 | 846 | 847 | 848 | 849 | 850 | 851 | 852 | 853 | 854 | 855 | 856 | 857 | 858 | 859 | 860 | 861 | 862 | 863 | 864 | 865 | 866 | 867 | 868 | 869 | 870 | 871 | 872 | 873 | 874 | 875 | 876 | 877 | 878 | 879 | 880 | 881 | 882 | 883 | 884 | 885 | 886 | 887 | 888 | 889 | 890 | 891 | 892 | 893 | 894 | 895 | 896 | 897 | 898 | 899 | 900 | 901 | 902 | 903 | 904 | 905 | 906 | 907 | 908 | 909 | 910 | 911 | 912 | 913 | 914 | 915 | 916 | 917 | 918 | 919 | 920 | 921 | 922 | 923 | 924 | 925 | 926 | 927 | 928 | 929 | 930 | 931 | 932 | 933 | 934 | 935 | 936 | 937 | 938 | 939 | 940 | 941 | 942 | 943 | 944 | 945 | 946 | 947 | 948 | 949 | 950 | 951 | 952 | 953 | 954 | 955 | 956 | 957 | 958 | 959 | 960 | 961 | 962 | 963 | 964 | 965 | 966 | 967 | 968 | 969 | 970 | 971 | 972 | 973 | 974 | 975 | 976 | 977 | 978 | 979 | 980 | 981 | 982 | 983 | 984 | 985 | 986 | 987 | 988 | 989 | 990 | 991 | 992 | 993 | 994 | 995 | 996 | 997 | 998 | 999 | 1000 | 1001 | 1002 | 1003 | 1004 | 1005 | 1006 | 1007 | 1008 | 1009 | 1010 | 1011 | 1012 | 1013 | 1014 | 1015 | 1016 | 1017 | 1018 | 1019 | 1020 | 1021 | 1022 | 1023 | 1024 | 1025 | 1026 | 1027 | 1028 | 1029 | 1030 | 1031 | 1032 | 1033 | 1034 | 1035 | 1036 | 1037 | 1038 | 1039 | 1040 | 1041 | 1042 | 1043 | 1044 | 1045 | 1046 | 1047 | 1048 | 1049 | 1050 | 1051 | 1052 | 1053 | 1054 | 1055 | 1056 | 1057 | 1058 | 1059 | 1060 | 1061 | 1062 | 1063 | 1064 | 1065 | 1066 | 1067 | 1068 | 1069 | 1070 | 1071 | 1072 | 1073 | 1074 | 1075 | 1076 | 1077 | 1078 | 1079 | 1080 | 1081 | 1082 | 1083 | 1084 | 1085 | 1086 | 1087 | 1088 | 1089 | 1090 | 1091 | 1092 | 1093 | 1094 | 1095 | 1096 | 1097 | 1098 | 1099 | 1100 | 1101 | 1102 | 1103 | 1104 | 1105 | 1106 | 1107 | 1108 | 1109 | 1110 | 1111 | 1112 | 1113 | 1114 | 1115 | 1116 | 1117 | 1118 | 1119 | 1120 | 1121 | 1122 | 1123 | 1124 | 1125 | 1126 | 1127 | 1128 | 1129 | 1130 | 1131 | 1132 | 1133 | 1134 | 1135 | 1136 | 1137 | 1138 | 1139 | 1140 | 1141 | 1142 | 1143 | 1144 | 1145 | 1146 | 1147 | 1148 | 1149 | 1150 | 1151 | 1152 | 1153 | 1154 | 1155 | 1156 | 1157 | 1158 | 1159 | 1160 | 1161 | 1162 | 1163 | 1164 | 1165 | 1166 | 1167 | 1168 | 1169 | 1170 | 1171 | 1172 | 1173 | 1174 | 1175 | 1176 | 1177 | 1178 | 1179 | 1180 | 1181 | 1182 | 1183 | 1184 | 1185 | 1186 | 1187 | 1188 | 1189 | 1190 | 1191 | 1192 | 1193 | 1194 | 1195 | 1196 | 1197 | 1198 | 1199 | 1200 | 1201 | 1202 | 1203 | 1204 | 1205 | 1206 | 1207 | 1208 | 1209 | 1210 | 1211 | 1212 | 1213 | 1214 | 1215 | 1216 | 1217 | 1218 | 1219 | 1220 | 1221 | 1222 | 1223 | 1224 | 1225 | 1226 | 1227 | 1228 | 1229 | 1230 | 1231 | 1232 | 1233 | 1234 | 1235 | 1236 | 1237 | 1238 | 1239 | 1240 | 1241 | 1242 | 1243 | 1244 | 1245 | 1246 | 1247 | 1248 | 1249 | 1250 | 1251 | 1252 | 1253 | 1254 | 1255 | 1256 | 1257 | 1258 | 1259 | 1260 | 1261 | 1262 | 1263 | 1264 | 1265 | 1266 | 1267 | 1268 | 1269 | 1270 | 1271 | 1272 | 1273 | 1274 | 1275 | 1276 | 1277 | 1278 | 1279 | 1280 | 1281 | 1282 | 1283 | 1284 | 1285 | 1286 | 1287 | 1288 | 1289 | 1290 | 1291 | 1292 | 1293 | 1294 | 1295 | 1296 | 1297 | 1298 | 1299 | 1300 | 1301 | 1302 | 1303 | 1304 | 1305 | 1306 | 1307 | 1308 | 1309 | 1310 | 1311 | 1312 | 1313 | 1314 | 1315 | 1316 | 1317 | 1318 | 1319 | 1320 | 1321 | 1322 | 1323 | 1324 | 1325 | 1326 | 1327 | 1328 | 1329 | 1330 | 1331 | 1332 | 1333 | 1334 | 1335 | 1336 | 1337 | 1338 | 1339 | 1340 | 1341 | 1342 | 1343 | 1344 | 1345 | 1346 | 1347 | 1348 | 1349 | 1350 | 1351 | 1352 | 1353 | 1354 | 1355 | 1356 | 1357 | 1358 | 1359 | 1360 | 1361 | 1362 | 1363 | 1364 | 1365 | 1366 | 1367 | 1368 | 1369 | 1370 | 1371 | 1372 | 1373 | 1374 | 1375 | 1376 | 1377 | 1378 | 1379 | 1380 | 1381 | 1382 | 1383 | 1384 | 1385 | 1386 | 1387 | 1388 | 1389 | 1390 | 1391 | 1392 | 1393 | 1394 | 1395 | 1396 | 1397 | 1398 | 1399 | 1400 | 1401 | 1402 | 1403 | 1404 | 1405 | 1406 | 1407 | 1408 | 1409 | 1410 | 1411 | 1412 | 1413 | 1414 | 1415 | 1416 | 1417 | 1418 | 1419 | 1420 | 1421 | 1422 | 1423 | 1424 | 1425 | 1426 | 1427 | 1428 | 1429 | 1430 | 1431 | 1432 | 1433 | 1434 | 1435 | 1436 | 1437 | 1438 | 1439 | 1440 | 1441 | 1442 | 1443 | 1444 | 1445 | 1446 | 1447 | 1448 | 1449 ]

 Keresés



 Ki olvas minket?
Jelenleg, 196 vendég és 0 regisztrált felhasználó olvas bennünket.


 Korábbi cikkek
Május 18, csütörtök
· Neoton - Kislemezek 5.
· Bardóczi Gyula interjú - 1. rész (2017)
· Dying Wish - Lopott idők (2017, klip)
· Elhunyt Chris Cornell (1964-2017)
· Warrant - Louder Harder Faster (2017)
· Dave Phillips @ 2017. május 26. - Drrpnc
Május 17, szerda
· Rockmúzeum - Led Zeppelin kiállítás, Lead Zeppelin koncert (2017)
· Várkert Bazár - Volt egyszer egy Ifipark - koncertsorozat (2017)
· Neoton - Kislemezek 4.
· divideD, Salvus, Crashing Days @ 2017. május 27. - GMK
· Inglorious - Inglorious II (2017)
· Budapest Voices - öt koncertet adtak egy délután alatt (2017)
Május 16, kedd
· The Unity - The Unity (2017, Dionysosrising)
· Fishing 2017 - gigantikus koncertarchívum!
· Neoton - Kislemezek 3.
· Koalabell @ 2017. május 18. - Robot
· Treat - The Road More Or Less Traveled (2017)
· The Carbonfools @ 2017. június 01. - Kobuci Kert
Május 15, hétfő
· Neoton - Kislemezek 2.
· Of Virtue, Griever @ 2017. június 05. - Dürer Kert
· Harmath Amadé - interjú (2017)
· Fezen 2017 - Jön Glenn Hughes, teljes a rock nagyszínpad programja!
· Blondie - Pollinator (2017)
· Igor - Öl (2017, EP info)
Május 14, vasárnap
· Voyager - Ghost Mile (2017, Dionysosrising)
· Steve Hackett - Djabe - nemzetközi siker a koncertfelvétel (2017)
· Neoton - Kislemezek 1.
· Magashegyi Underground - Arcok, utcák, nevek (2017, klip)
· Anathema - The Optimist (2017)
· Pagan Megalith, When Icarus Falls @ 2017. május 25. - Fészek
Május 13, szombat
· Utolsó utáni üvöltés, egy napra ismét megnyílt a Fekete Lyuk (2017)
· Lemezjátszó - Pink Floyd albummal folytatódik a sorozat (2017)
· Helker - Firesoul (2017, Stargazer)
· Depeche Mode - néhány nap múlva, 2017. május 22-én lépnek fel nálunk!
· Fates Warning - Awaken the Guardian Live (2017)
· Jazzköltészet @ 2017. május 22. - Gödör Klub
Május 12, péntek
· Cikipédia 7. - 5. rész - Őszinte barátok!
· Harem Scarem - United (2017, Dionysosrising)
· Moldován Gyula interjú - 4. rész (2017)
· Architects @ 2017. augusztus 15. - Akvárium Klub
· Metal Church - Classic Live (2017)
· Jojo Mayer - Nerve @ 2017. május 13. - Akvárium Klub
Május 11, csütörtök
· Cikipédia 7. - 4. rész - Dollárpapa
· Blues for Andor @ 2017. május 18. - Muzikum
· Moldován Gyula interjú - 3. rész (2017)
· Pulzus 22 - 1982 február - Felrobbant a Dinamit!
· Harem Scarem - United (2017)
· EC 70 - Eric Clapton Tribute Band @ 2017. május 12. - Muzikum
Május 10, szerda
· Cikipédia 7. - 3. rész – Szigeti veszedelem!
· Nagy Feró és a Beatrice @ 2017. május 27. - Hősök Napja, Bonyhád
· Moldován Gyula interjú - 2. rész (2017)
· P. Mágnes - Szigorú a reggel - Best of P. Mágnes 2012-2017 (2017, info)
· Wolfpakk - Wolves Reign (2017)
· Solaris - Marsbéli krónikák balett @ 2017. május 21-23. - Erkel Színház
Május 09, kedd
· Cikipédia 7. - 2. rész - Mondj igazat, betörik a pofád!
· Astral Doors - Black Eyed Children (2017, Dionysosrising)
· Moldován Gyula interjú - 1. rész (2017)
· Diana Krall - Turn Up The Quiet (2017, info)
· Arthemis - Blood - Fury - Domination (2017)
· The Adolescens - Johnson Baltimore (2017, klip)
Május 08, hétfő
· Lonely Robot - The Big Dream (2017, Dionysosrising)
· TsuShiMaMiRe @ 2017. május 16. - Dürer Kert
· Mammoth Mammoth - Mount The Mountain (2017)
· Happy Dixieland Band - Azok a boldog békeidők (2017, info)
· Death Rides A Horse - More God than Man (2017)
· Campus Fesztivál - nemzetközi elismerés (2017)
Május 07, vasárnap
· Bobby Kimball Symphonic Live @ 2017. október 14. - Tüskecsarnok
· Funebre - The Pendulum Stops (2017, dal)
· Astral Doors - Black Eyed Children (2017, Stargazer)
· Bongzilla @ 2017. május 15. - A38 Hajó
· Lonely Robot - The Big Dream (2017)
· Nevergreen - A harcunk éjjelén (2017, szöveges klip)
Május 06, szombat
· Art Nation - Liberation (2017, Dionysosrising)
· Amberjack - Storm (2017, info)
· Night Demon - Darkness Remains (2017)
· Republic - Kimondom a neved (2017, info)
· Astral Doors - Black Eyed Children (2017)
· Barba Negra - klubzárás, Track nyitás - 12 hónap zene (2017)
Május 05, péntek
· Eluveitie, Amaranthe @ 2017. október 26. - Barba Negra
· Gorillaz élő @ 2017. november 13. - Budapest Aréna
· Edda művek - 40 év rock - 2015.04.11 Aréna (2017)
· Of Course - Hagyd, hogy megtörténjen (2017, dal)
· Pink Floyd - TEY 17 - 1971 Reverber/ation - konklúzió (2017)
· Ross The Boss @ 2017. június 01. - Dürer Kert
Május 04, csütörtök
· Pulzus 21 - 1982. január - A jövőbe mutató múlt
· Airbourne @ 2017. október 29. - Barba Negra
· Cikipédia 7. - 1. rész - Most lettünk igazán rabok (2017)
· Magna Cum Laude - Volna-e kedved (2017, szöveges klip)
· Pink Floyd - TEY 16 - 1971 Reverber/ation - video (2017)
· Nest of Plagues - The Faceless Ones (2017, szöveges klip)
Május 03, szerda
· Dream Theater - új helyszínen a 2017. május 10-i koncert!
· Pyramaze - Contingent (2017, Dionysosrising)
· Leander Kills @ 2017. május 05. - IH Rendezvényközpont
· Armored Saint - Carpe Noctum (2017)
· Chris Rea - új lemezzel turnézik Európában, Budapestre is jön (2017)
· Pink Floyd - TEY 15 – 1971 Reverber/ation - audio (2017)
· All But One - Square One (2017, info)
Május 02, kedd
· Jankai Béla - 55 éves @ 2017. április 23. - Barba Negra
· Bornholm - lemezbemutató @ 2017. május 20. - Dürer Kert
· Perjéssy-Horváth Barnabás - Határsáv (2017, könyv)

Régebbi cikkek

 Koncertek


 Hirdetés





Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 1.77 Seconds