Dionysosrising Blog

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

In memoriam Chris Cornell (1964-2017)

 Látogatottság
Összesen
85506006
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 Szabolcsi Tamás - A jegyárus 

Interjúk

Egy koncerttel kapcsolatban sok mindenkit szoktak emlegetni, de a fellépők, a koncertszervezők, a technikusok mellett kevesebb szó esik azokról az emberekről, akiknek a munkája nélkül sokan nem juthatnának hozzá belépőhöz. Szabolcsi Tamással, a ticketline jegyiroda vezetőjével a munkahelyén beszélgettem.


Szerkesztette: csikiroland
Tovább...

 Slamo visszatér! 

Rövid hírek

Az Edda és a No együttes legendás gitárosa hazatért hosszabb külföldi tartózkodásából és megalakította új zenekarát. A miskolci zenészekből álló csapat már javában próbál a február 19-i miskolci bemutatkozásra, amelyre a Kocsonya Fesztivál műsorában kerül sor.

Budapesten február 24-én lép fel először a zenekar az Alcatraz klubban, ahol eljátsszák Slamo életművének legsikeresebb darabjait, így elhangzik a Minden sarkon álltam már, a Kölyköd voltam, a Torony, az Engedjetek saját utamon, az Álom, a Folyónál, a Hallottalak sírni téged és a többi Slamo klasszikus. A pesti buli érdekessége, hogy vendégként a fiatal Breakthru izzítja fel a hangulatot, amely a rock legnagyobb előadóinak dalait dolgozza fel. A nyár folyamán több fesztiválon is találkozhat a közönség Slamoval és csapatával, de nem hanyagolják el a budapesti klubokat sem, ősszel pedig nagy közös bulira készülnek több ismert bandával.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 bzmusic.hu hír - 100128 

Rövid hírek

Sziasztok! Mivel egyre többen találnak meg - e-mailben, de akár az utcán is - azzal a problémával, hogy nehezen követik, mikor, milyen zenekarokkal játszom. Valóban, néha olyan kérdéseket is kapok, miszerint mi újság a H.A.R.D. háza táján vagy épp mikor lesz új Stonehenge lemez... Épp ezért úgy döntöttem, elindítom és folyamatosan aktualizálom saját zenei weboldalamat, amelyet a bzmusic.hu oldalon lehet elérni. A két nyelven készülő weblapon megtalálható minden információ múltbeli és jelenlegi bandáimról, a koncertekről és a közreműködésemmel készülő lemezekről, dalokról.

Mindezek mellett egy blogot is indítottam ugyanezen az oldalon, ahol a legaktuálisabb történéseket tudom elmesélni. Nemrég ide kerültek fel legelőször az After Crying első tavaszi spanyol és portugál koncertidőpontjai, most pedig a PhoeniX Files készülő dalai közül mutatok meg egyet. A bejegyzésekhez akár hozzá is lehet szólni, kérdezni, beszélgetni a dalokról, vagy bármi egyébről. Ráadásul érdemes azért is figyelni az oldalt, mert hamarosan pár - reményeim szerint eléggé "nagyot szóló" bejelentés is itt kerül először nyilvánosságra. Rock a fületekbe: BZ


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Stratovarius - Kellemes kedd esti zúzda @ 2010.01.26 - PeCsa 

Koncertbeszámolók

Szokatlanul egy kedd esti napon érkezett hozzánk két finn és egy ciprusi banda hogy felmelegítse lelkünket és kellemes zúzásra serkentse tagjainkat. Már nyitás előtt hosszú sorok álltak a Pecsa bejárata előtt fagyos leheletet eregetve a levegőbe és itt most nem a szórakozás része volt a megfelelő alkoholmennyiség elfogyasztása hanem élet-halál kérdése. Félórás álldogálás a -15 fokban mindenkinek képes felborzolni az idegeit, aki nem hiszi az vagy az orosz tajgáról jött vagy gyerekkorában is fagyott kutyaláb volt a jele az óvodában.



Szerencsére az előre megadott időpontban megtörtént a kapunyitás, így kékre fagyott kézzel, vacogó fogakkal, de még épp hogy élve bejutottunk. Azt gondolom a félig telt Pecsa nagyon jó eredménynek számít, mert egyrészt kedd este van, ami után a másnapi koránkelés nem esik jól, másrészt itt a vizsgaidőszak, ami erősen beszűkíti a halandó ember látásmódját... - Szelepcsényi Ferenc írása és képei


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Variola - Négyen (2009) 

Rövid hírek

Három évet kellett várni a szegedi Variola zenekar ígéretének teljesülésére: 2009. december 18-án megjelent második albumuk, melynek címe: Négyen. A rockzenekarok esetében a második lemezt szokták vízválasztónak tartani... Jelen esetben azonban nyugodtan eltekinthetünk ettől.. tekintve hogy egy húszéves bandáról van szó. Első kiadványuk (Sötét a csilagod) - majdnem napra pontosan - három éve jelent meg, amelyet afféle kordokumentumként, régi dalok gyűjteményeként is lehetett aposztrofálni. Ígéretükhöz híven most kilenc teljesen új szerzeményből álló anyagot állítottak ki. A felvételek idén, kora nyáron készültek Szegeden...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 State Of Rock - A Point Of Destiny (2010) 

Lemezismertetők

A cseppet sem fiatalokból álló csapat a német Frontline alapjaira épült. Olyannyira, hogy tulajdonképpen ugyanaz, csak más az énekes. Más bandák ezt simán átugorják névváltoztatás nélkül, de Robby Böbel gitáros és magával hurcolt társai inkább új név alatt próbálkoznak. Jobb is így, hiszen a frissesség érzetét kelti, ami ebben a melódikus hard rock kategóriában kívánatos is. Az énekes nem más mint az ex-Shy, manapság pedig TNT énekes Tony Mills, aki ez utóbbi bandába is jócskán vitt pezsgést és életet...


Szerkesztette: Deepfreeze
Tovább...

 Four Tet - There Is Love In You (2010, info) 

Rövid hírek

Lassan öt éve már, hogy a londoni Kieran Hebden az elektronikus zenei színtéren ismertebb Four Tet alteregóján kiadta Everything Ecstatic című, legutolsó nagylemezét. A kiadvány a végső kiaknázása volt annak az egyedi hangzásvilágnak, amit a szakújságírók folktronicaként jellemeztek, s ez talán meg is magyarázza, hogy a Four Tet-projekt miért nem volt annyira termékeny az évtized második felében, mint az elsőben...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Fonogram Díjátadó Gála 2010. február 10-én! 

Aktuális

A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége, együttműködésben az Előadóművészi Jogvédő Irodával, 2010. február 10-én, szerdán, este 8 óra 10 perces kezdettel rendezi meg a magyar zenei élet kiemelkedő eseményét, a Fonogram - Magyar Zenei Díj Gálaestet. Az eseményt élőben közvetíti a Magyar Televízió, fellép számos kiváló előadóművész, és természetesen átadásra kerülnek az előző év legjobb zenei teljesítményeiért járó elismerések, valamint a több évtizedes, kiemelkedő zenei pályafutásért járó életműdíjak! Összesen 22 különböző díj nyertesére derül fény a gálaest folyamán...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Jazz legendái: BLUE MITCHELL 

Cikkek

- Richard Allen Mitchell néven 1930. március 13-án született a floridai Miamiban, 1979. május 21-én hunyt el. Mitchell profi karrierjét rhythm & blues zenekarok trombitásaként kezdte, többek között az ötvenes évek közepén az Earl Bostic vezette bandben. Később rövid ideig Cannonball Adderley-vel dolgozott New Yorkban, majd csatlakozott Horace Silver bandájához, a szerződés jelentősen megnövelte Mitchell reputációját. Amikor a Silver-zenekar 1963-ban megszűnt, akkor Mitchell saját együttest alapított zenészbarátaiból, Silver helyére Chick Corea került.


Szerkesztette: jazz
Tovább...

 Crazy Mama Music Pub koncert - 100129-30 

Koncertmenü

Rammstein a Crazy Mamában & Crossholder Serege ismét csatába hív! A hamarosan hazánkban is koncertező német Rammstein zenekar magyarországi „helytartója”, a Remmstain (Rammstein Tribute) gárdája, a Gagyi bácsi és a Lótetük társaságában ad koncertet pénteken, míg szombaton újra harcba szólítja lovagjait Crossholder Serege. Házigazda a Crossholder, vendég a Kóbor Angyal és a Fekete Bárányok, bemelegít a Dream Theater előtt tisztelgő Dreamway.

Remmstain (Rammstein Tribute Band) & Gagyi bácsi és a Lótetük @ 2010. 01. 29. péntek - Idén májusban ünnepli második születésnapját a Scorpions Tribute Band és a Tűzmadár tagjaiból kovácsolódott Remmstain (Rammstein Tribute Band). A mind hangzásban, mind látványban lenyűgöző anyazenekar produkcióját hitelesen és professzionálisan hivatott bemutatni a csapat. A hely szűke és a technikai körülmények ugyan nem biztosítják azt, amit a nagyérdemű március 16-án kap majd, de a zenekar elszánt, így méltó előadással tiszteleg a nagy példakép előtt! Vendégük a Gagyi bácsi és a Lótetük lesz ezen az estén. Kapunyitás: 19 óra; Belépő: 990 Ft.

Crossholder Serege III. toborzó – Házigazda: Crossholder, Vendég: Kóbor Angyal és a Fekete Bárányok, Bemelegít: Dreamway (Dream Theater Tribute) @ 2010. 01. 30. szombat - Crossholder Serege immáron harmadik alkalommal toborozza össze katonáit szombaton. Mint mindig, most is a Crossholder zenekar viseli a házigazda „terheit”, ám ezek könnyítésére egy sztárvendég, az Akela főnöke, Katona Zászló „ordibátor” bandája, a Kóbor Angyal és a Fekete Bárányok fogadta el a meghívást (akik saját dalaikon kívül a ’70-es és ’80-as évek legendás formációinak - Piramis, Beatrice, Bizottság, Hobo Blues Band, P.Mobil - dalait idézik fel, sajátos metal adaptációban). Az este hangulatának felpörgetéséért a progresszív metal királya, a Dream Theater zenéjének hódoló Dreamway (Dream Theater Tribute) legénysége felel. Kapunyitás: 19 óra; Belépő: 990 Ft.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Dark Tranquillity - We Are The Void (2010) 

Lemezismertetők

Az 1989-ben alakult Dark Tranquillity a svédek egyik vezető melodikus death zenekara! Dalaikban az elektronika jelenléte, kissé tompa és nyomott gitár riffjeik, illetve a black metal idéző énekhang olyan jellegzetesek, amik albumaikat egyedivé, azonnal felismerhetővé teszik! Utoljára 2007-ben adtak ki stúdió lemezt Fiction címmel, azóta válogatásokkal, koncert kiadványokkal szúrták ki rajongóik szemét... Most megérkezett a kilencedik stúdió albumuk, amin első alkalommal tűnik fel a basszer Daniel Antonsson (Dimension Zero, Soilwork, Pathos)...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Alapi István - Egészségben és vidáman játszani (interjú, 2010) 

Interjúk

Vitán felül hazánk vezető hat húrosa, ezért aztán mindig érdekes, mit mond. Alapi István gitármesterrel beszélgettünk apró érdekességekről az új esztendő elején. Szilágyi Norbert, a riff.hu szerkesztőjének interjúja.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Hollywoodoo, Yava @ 100130 - Fáklya Klub 

Koncertmenü

2010. január 30-án fantasztikus-akusztikus program a Fáklya Klubban! A Hollywoodoo, annak idején Veszprémből indult, immáron, mintegy másfél évtizedes múltra visszatekintő zenekar. Mára az ország legtöbb klubjában és legfontosabb nyári fesztiváljain visszajáró vendégnek számít. 2009-ben különleges, új albumuk jelent meg. A Trócsányi Gergely vezette öttagú formáció, Light című lemezén saját dalait dolgozza át akusztikus stílusban, ám közel sem a megszokott módon. Újraértelmezték az akusztikus stílus fogalmát, és ebből született, a sok humorral, stílusgyakorlatokkal, önkritikával fűszerezett, zenei szempontból sem elhanyagolható korong. Reggae, rock, romafolk, rock and roll és western zenei elemek, hollywoodoo-s kiszerelésben. Hazánk kedvelt, nehézsúlyú, rock zenekara, ezzel az albummal áll saját görbe tükre elé... és a Fáklya Klub színpadára.

A Yavát 2001-ben alapította VHK-s Mestyán Ádám basszusgitáros és Dus Polett énekesnő. Első dalukat 2002-ben jelentették meg, aztán két esztendős szünet után, 2005-től újult erővel kezdték újra. 2006-ban jelentkeztek első kiadványukkal, egy hat számot tartalmazó demóval. Ezt 2008-ban követte a zenekar Folcore című, első nagylemeze, és egy A38-as lemezbemutató koncert. A Yava mindemellett aktív koncertzenekar nemcsak hazai pályán koncertezik, hanem szűkebb-tágabb szomszédságunkban is rendszeresen turnézik. 2010 január 5-én az MR2 Petőfi Rádióban halhattuk akusztikus programjukat. Zenéjükben népzenei elemek keverednek a hardcore és a punk világával. Különleges zenei világot teremtettek, ami semmi máshoz nem hasonlítható. Jegyár: 1200 Ft


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Singas Project lemezmegjelenés - This is theater Honey! 

Rövid hírek

Megjelent a Singas Project új nagylemeze, a This is theater Honey! Minél jobb a lemez, annál kevesebb rizsát nyomunk, úgyhogy inkább kattanjatok is át egyből a Singas Project myspace oldalára és hallgassátok meg a teljes albumot!

„Ez a zene felszabadít, és szabaddá tesz, ami pedig alaposan megnehezíti az életed, mert a szabad utat járni mindig a nehezebb út. A jazz zenészek egyszerre feketék és egyszerre indiánok, saját belső világuk nagykövetei, ahol a fogyasztói elvárásoknak nincs helye.” – mondja a koncepcióról Kores, a zenekar vezetője.

2009 novemberében a Singas Project egyedüli magyar meghívottként vett részt a XXXV. Pozsonyi Nemzetközi Jazz Fesztiválon. A több mint 3000 fős közönség eleinte a székek karfáiba kapaszkodva meglepetten szemlélte, majd végül vastapssal köszöntötte a zenekar felbukkanását a klasszikus jazz követőinek fenntartott porondon. Ahogy később a napilapok írták; a Singas Project olyan volt az eseményen, mint egy wall street-i bankár fején egy zöldre festett hajtincs. A koncertről készült felvételeket ITT megnézhetitek!

A pécsi csapat az aktívabb budapesti jelenlét és a közös jammelések érdekében havi rendszerességű klub estet indít Budapest nemrégiben nyílt, belvárosi kulthelyeinek egyikén, a MOST-ban! (Budapest, VI. ker, Zichy Jenő utca 17.) Az első koncertre éppen január 27-én lesz, és természetesen meghallgathatjátok élőben az új lemez dalait is!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Sinestesia - The Day After Flower (2009, Dionysosrising) 

Lemezismertetők

A szinesztézia görög eredetű szó, és szó szerint azt jelenti: az érzékek összekapcsolása. A kifejezés többféle szövegkörnyezetben használatos, elsősorban az irodalomban, ahol a metafora és az allegória mellett a képszerű szemléletesség egyik leggyakoribb eszköze. Lényege, hogy különböző érzékterületről vett fogalmakat társítunk egy képben: forró szavak, lágy tekintet, kormos dal, stb...


Szerkesztette: Dionysosrising
Tovább...

 Nazty Tricks, Dirty Crime @ 100129 - Rocktogon 

Koncertmenü

Most pénteken (2010. január 29.) újra Nazty Tricks koncert a Rocktogonban, Vendég: Dirty Crime. Kezdés: 20:30; Belépő: 1.000 Ft. A belépő mellé minden kedves koncertlátogató kap egy példányt a Nazty Tricks csak erre az alkalomra kiadott License To Thrill című 3-számos EP-jéből.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Filter Otherground Music Pub programok - 100203-100210 

Koncertmenü

FILTER OTHERGROUND MUSIC PUB (1074 Budapest, Dohány u 84.) - programajánlat - 2010. február 03. - 2010. február 10.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 III. MŰSZAK punk-rock-metal fanzine - 2010. februári olvasnivaló 

Aktuális

Itt a februári III. MŰSZAK! Összeállítottunk egy cikket az idén 35 éves legenda MOTÖRHEAD-ről, interjút kértünk és kaptunk az old-shool punk HISZTÉRIÁ-tól, beszélgettünk a mosonmagyaróvári punk-rock TIRPUNK-al, valamint csináltunk egy összeállítást WEBZINE KÖRKÈP (avagy mit olvasson a rocker) címmel. És ha ez mind nem lenne elég: a fanzine most kazettamelléklettel jelenik meg (a VASKARC.HU és a III. MŰSZAK közös ötletéből), olyan bandák friss felvételeivel, mint NECK SPRAIN, THE WILDHEARTS, C.A.F.B., WRONG SIDE OF THE WALL stb. Természetesen ez is ugyanúgy ingyen letölthetö, a megfelelő helyre klikkelve (myspace). A régi linkeket töröltük, mostantól minden a myspace-n érhető el (tehát az előző számok is)! Azaz itt: myspace.com/iii.muszak


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Pluto @ 100205 - Tüzraktér 

Koncertmenü

Pluto, vendégek: Szilágyi Kata Kísérleti Tánczenekar, Szigor Igor @ 2010. február 05. - Tüzraktér

A Pluto egy független zenekar, egyedi stílussal. A Nemes András gitáros-énekes vezette, a hazai alternatív hagyományokat, a rockabillys lüktetésű beatzenét, az orosz matrózdalok világát, valamint a kétezres évek gitárpopos és garázsrockos hangulatait ösztönösen vegyítő négytagú együttes 2004-ben jelentette meg bemutatkozó albumát. A fővárosi klubporondot azóta oda-vissza bejáró kvartett tavaly jelentkezett igen sikeres Menedék cimű, játékos és eredeti barkács rockanroll lemezükkel, melynek első igazi slágerét, a Szilánkot az MR2 rádió szilánkosra játszotta. Azóta a „majdnem híres" zenekar a szabadság lehetőségeit megéneklő, magyar szövegű műsorukkal aktívan koncerteznek.

Szilágyi Kata, a Fringe-kedvenc ex-grunge díva megtalálta a helyét és a zenekarát: keményen rakják oda a pattogós funkgroove-okat, harapós, olykor pszichedelikus hangzású riffekkel és fuvolabetétekkel, dögös basszusmunkával, feszes ritmusokkal és fülbemászó témákkal. Életet visznek a színpadra és a tánctérre: keresetlen őszinteséggel és lezserséggel zenélnek, és sose bírják ki röhögés nélkül. Habcsók című első nagylemezük utolsó simításait végzik, márciustól már az otthonokba is beúszik a Rózsaszín Bálna!

Ha létezne valamelyik magyar zenei díjkiosztón „a legidétlenebb magyar zenekarnév” díja, akkor azt kétségtelenül a SzigorIgor hozná el. Ilyen névvel akár egy vicceskedő metálbanda is lehetének, ám ezek a fiatal srácok inkább a pécs 'kétszobakonyhás' gitárpop műfajával kacérkodnak. A Szigor Igor egy fiatal pécsi négyes akik egy porcicányival sem sasszéznak ki az alternatívnak bélyegzett gitárzene kliséi és sablonjai alól. Jó buli lesz! Hozzájárulás: 800 ft.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Megjelent az első Kinkiez EP! 

Rövid hírek

A 2008 őszén alakult KINKIEZ tagjai különböző zenei közegből érkeztek, de alapvetően az indie - new wave – poszt-punk háromszögben találtak közös hangra. Áron (gitár), Balázs (szinti), Dani (dob) és Sanya (basszus) rövid összehangolódás után nekiláttak a folyamatosan érkező ötletek számokká gyúrásának. A formáció a hiányzó láncszem után kutatott és hamar meg is találták a frontemberi posztra az énekes Adriánt. A fülbemászó ének és a kísérletező zene magával ragadó hangulatai ihlették a „perverz” név ötletét. („... egyszerűen csak azért, mert amit a Kinkiez művel, az nagyon rendben van... Experimentális, elektronikus alterpop ez, jó adag new wave beütéssel.” - Est.hu)


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Bergendy (PM 1978) 

Rockmúzeum

Egy éve, hogy a csoport alapító törzse - Bergendy István, Bergendy Péter, Hajdú Sándor és Oroszlán György hét év után újra magára maradt. (ugye itt Demjén kilépéséről van szó, átment a V'moto-rockba) Egy éve a hozzáértők lemondóan jósolgatták: a hazai pop-műfaj egyik legegységesebb hangú társulata hamarosan hullámvölgybe kerül. Valóban így történt?


Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 TOXIK SOCIETY - Living Kufeso (demo, 2009) 

Demók

Újabb thrash titán-aspiráns, ezúttal a napfényes Spanyolországból. Korábban a Keller zenekar demója kapcsán már kifejtettem a műfaj reneszánszával kapcsolatos véleményem, de ismét azt kell mondjam, hogy örülök a találkozásnak. Ugyanis a súlyos Exodus, korai Metallica és D.R.I. hatás alatt álló trió a tagok fiatal kinézete ellenére is igen korrekt módon nyúl a dologhoz.


Szerkesztette: palszabolcs
Tovább...

 Koncertek Schleki ajánlásával - 100204-07 

KoncertmenüKoncertek Schleki ajánlásával - 100204-07

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Aspera - Ripples (2010, Dionysosrising) 

Lemezismertetők

Jópár éve követem módszeresen a rock- és metálzenei világ történéseit, kritikus füllel hallgatok bele már-már földolgozhatatlan mennyiségű megjelenésbe, de még engem is lever a lábamról, hogy a kezdeti (vihari előtti?) csend után milyen erősen kezd az idei év. A legújabb taglócsapást - nem beszélek félre! - egy tizenéves srácokból álló norvég gimis garázsbanda mérte az egyébként edzett tarkómra. Még legénytoll is alig pelyhedzik az állukon, de ez a süldő csapat Illusion néven már évek óta elszántan próbálkozik demókkal, sőt van egy saját kiadású EP-jük is. Most, hogy már betöltötték a "matuzsálemi" 20. életévüket, gyorsan leszerződtek az InsideOut-hoz, történt némi fazonigazítás, és fölvették az Aspera nevet (noha ugyanezen a néven létezik egy amerikai indie rock csapat is).


Szerkesztette: Dionysosrising
Tovább...

 Les Hurlements d’Léo @ 100204 - Gödör Klub 

Koncertmenü

Folk Error, Maszkura és a Tücsökraj, Les Hurlements d’Léo @ 2010. február 4. (csütörtök) 20.00 - Gödör Klub, Budapest

Igazi multietno-világzenés est várható február elején a Gödör Klubban, ahol újra végigtáncolhatjuk a média által csak második újhullámos Mano Negraként emlegetett Les Hurlements d’Léo koncertjét, elmélázhatunk a Maszkura különleges szövegvilágán Tücsökraj harmonikajátékával kiegészítve, és mindezek előtt a Gödör Klubban még új, de a folk világában már ismert Folk Error is jelen lesz. Végül DJ Jutasi szintén különböző népek zenéivel táncoltat majd záróráig, vagy azon is túl...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

36229 Cikk (1450 oldal, 25 per oldal)
[ 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255 | 256 | 257 | 258 | 259 | 260 | 261 | 262 | 263 | 264 | 265 | 266 | 267 | 268 | 269 | 270 | 271 | 272 | 273 | 274 | 275 | 276 | 277 | 278 | 279 | 280 | 281 | 282 | 283 | 284 | 285 | 286 | 287 | 288 | 289 | 290 | 291 | 292 | 293 | 294 | 295 | 296 | 297 | 298 | 299 | 300 | 301 | 302 | 303 | 304 | 305 | 306 | 307 | 308 | 309 | 310 | 311 | 312 | 313 | 314 | 315 | 316 | 317 | 318 | 319 | 320 | 321 | 322 | 323 | 324 | 325 | 326 | 327 | 328 | 329 | 330 | 331 | 332 | 333 | 334 | 335 | 336 | 337 | 338 | 339 | 340 | 341 | 342 | 343 | 344 | 345 | 346 | 347 | 348 | 349 | 350 | 351 | 352 | 353 | 354 | 355 | 356 | 357 | 358 | 359 | 360 | 361 | 362 | 363 | 364 | 365 | 366 | 367 | 368 | 369 | 370 | 371 | 372 | 373 | 374 | 375 | 376 | 377 | 378 | 379 | 380 | 381 | 382 | 383 | 384 | 385 | 386 | 387 | 388 | 389 | 390 | 391 | 392 | 393 | 394 | 395 | 396 | 397 | 398 | 399 | 400 | 401 | 402 | 403 | 404 | 405 | 406 | 407 | 408 | 409 | 410 | 411 | 412 | 413 | 414 | 415 | 416 | 417 | 418 | 419 | 420 | 421 | 422 | 423 | 424 | 425 | 426 | 427 | 428 | 429 | 430 | 431 | 432 | 433 | 434 | 435 | 436 | 437 | 438 | 439 | 440 | 441 | 442 | 443 | 444 | 445 | 446 | 447 | 448 | 449 | 450 | 451 | 452 | 453 | 454 | 455 | 456 | 457 | 458 | 459 | 460 | 461 | 462 | 463 | 464 | 465 | 466 | 467 | 468 | 469 | 470 | 471 | 472 | 473 | 474 | 475 | 476 | 477 | 478 | 479 | 480 | 481 | 482 | 483 | 484 | 485 | 486 | 487 | 488 | 489 | 490 | 491 | 492 | 493 | 494 | 495 | 496 | 497 | 498 | 499 | 500 | 501 | 502 | 503 | 504 | 505 | 506 | 507 | 508 | 509 | 510 | 511 | 512 | 513 | 514 | 515 | 516 | 517 | 518 | 519 | 520 | 521 | 522 | 523 | 524 | 525 | 526 | 527 | 528 | 529 | 530 | 531 | 532 | 533 | 534 | 535 | 536 | 537 | 538 | 539 | 540 | 541 | 542 | 543 | 544 | 545 | 546 | 547 | 548 | 549 | 550 | 551 | 552 | 553 | 554 | 555 | 556 | 557 | 558 | 559 | 560 | 561 | 562 | 563 | 564 | 565 | 566 | 567 | 568 | 569 | 570 | 571 | 572 | 573 | 574 | 575 | 576 | 577 | 578 | 579 | 580 | 581 | 582 | 583 | 584 | 585 | 586 | 587 | 588 | 589 | 590 | 591 | 592 | 593 | 594 | 595 | 596 | 597 | 598 | 599 | 600 | 601 | 602 | 603 | 604 | 605 | 606 | 607 | 608 | 609 | 610 | 611 | 612 | 613 | 614 | 615 | 616 | 617 | 618 | 619 | 620 | 621 | 622 | 623 | 624 | 625 | 626 | 627 | 628 | 629 | 630 | 631 | 632 | 633 | 634 | 635 | 636 | 637 | 638 | 639 | 640 | 641 | 642 | 643 | 644 | 645 | 646 | 647 | 648 | 649 | 650 | 651 | 652 | 653 | 654 | 655 | 656 | 657 | 658 | 659 | 660 | 661 | 662 | 663 | 664 | 665 | 666 | 667 | 668 | 669 | 670 | 671 | 672 | 673 | 674 | 675 | 676 | 677 | 678 | 679 | 680 | 681 | 682 | 683 | 684 | 685 | 686 | 687 | 688 | 689 | 690 | 691 | 692 | 693 | 694 | 695 | 696 | 697 | 698 | 699 | 700 | 701 | 702 | 703 | 704 | 705 | 706 | 707 | 708 | 709 | 710 | 711 | 712 | 713 | 714 | 715 | 716 | 717 | 718 | 719 | 720 | 721 | 722 | 723 | 724 | 725 | 726 | 727 | 728 | 729 | 730 | 731 | 732 | 733 | 734 | 735 | 736 | 737 | 738 | 739 | 740 | 741 | 742 | 743 | 744 | 745 | 746 | 747 | 748 | 749 | 750 | 751 | 752 | 753 | 754 | 755 | 756 | 757 | 758 | 759 | 760 | 761 | 762 | 763 | 764 | 765 | 766 | 767 | 768 | 769 | 770 | 771 | 772 | 773 | 774 | 775 | 776 | 777 | 778 | 779 | 780 | 781 | 782 | 783 | 784 | 785 | 786 | 787 | 788 | 789 | 790 | 791 | 792 | 793 | 794 | 795 | 796 | 797 | 798 | 799 | 800 | 801 | 802 | 803 | 804 | 805 | 806 | 807 | 808 | 809 | 810 | 811 | 812 | 813 | 814 | 815 | 816 | 817 | 818 | 819 | 820 | 821 | 822 | 823 | 824 | 825 | 826 | 827 | 828 | 829 | 830 | 831 | 832 | 833 | 834 | 835 | 836 | 837 | 838 | 839 | 840 | 841 | 842 | 843 | 844 | 845 | 846 | 847 | 848 | 849 | 850 | 851 | 852 | 853 | 854 | 855 | 856 | 857 | 858 | 859 | 860 | 861 | 862 | 863 | 864 | 865 | 866 | 867 | 868 | 869 | 870 | 871 | 872 | 873 | 874 | 875 | 876 | 877 | 878 | 879 | 880 | 881 | 882 | 883 | 884 | 885 | 886 | 887 | 888 | 889 | 890 | 891 | 892 | 893 | 894 | 895 | 896 | 897 | 898 | 899 | 900 | 901 | 902 | 903 | 904 | 905 | 906 | 907 | 908 | 909 | 910 | 911 | 912 | 913 | 914 | 915 | 916 | 917 | 918 | 919 | 920 | 921 | 922 | 923 | 924 | 925 | 926 | 927 | 928 | 929 | 930 | 931 | 932 | 933 | 934 | 935 | 936 | 937 | 938 | 939 | 940 | 941 | 942 | 943 | 944 | 945 | 946 | 947 | 948 | 949 | 950 | 951 | 952 | 953 | 954 | 955 | 956 | 957 | 958 | 959 | 960 | 961 | 962 | 963 | 964 | 965 | 966 | 967 | 968 | 969 | 970 | 971 | 972 | 973 | 974 | 975 | 976 | 977 | 978 | 979 | 980 | 981 | 982 | 983 | 984 | 985 | 986 | 987 | 988 | 989 | 990 | 991 | 992 | 993 | 994 | 995 | 996 | 997 | 998 | 999 | 1000 | 1001 | 1002 | 1003 | 1004 | 1005 | 1006 | 1007 | 1008 | 1009 | 1010 | 1011 | 1012 | 1013 | 1014 | 1015 | 1016 | 1017 | 1018 | 1019 | 1020 | 1021 | 1022 | 1023 | 1024 | 1025 | 1026 | 1027 | 1028 | 1029 | 1030 | 1031 | 1032 | 1033 | 1034 | 1035 | 1036 | 1037 | 1038 | 1039 | 1040 | 1041 | 1042 | 1043 | 1044 | 1045 | 1046 | 1047 | 1048 | 1049 | 1050 | 1051 | 1052 | 1053 | 1054 | 1055 | 1056 | 1057 | 1058 | 1059 | 1060 | 1061 | 1062 | 1063 | 1064 | 1065 | 1066 | 1067 | 1068 | 1069 | 1070 | 1071 | 1072 | 1073 | 1074 | 1075 | 1076 | 1077 | 1078 | 1079 | 1080 | 1081 | 1082 | 1083 | 1084 | 1085 | 1086 | 1087 | 1088 | 1089 | 1090 | 1091 | 1092 | 1093 | 1094 | 1095 | 1096 | 1097 | 1098 | 1099 | 1100 | 1101 | 1102 | 1103 | 1104 | 1105 | 1106 | 1107 | 1108 | 1109 | 1110 | 1111 | 1112 | 1113 | 1114 | 1115 | 1116 | 1117 | 1118 | 1119 | 1120 | 1121 | 1122 | 1123 | 1124 | 1125 | 1126 | 1127 | 1128 | 1129 | 1130 | 1131 | 1132 | 1133 | 1134 | 1135 | 1136 | 1137 | 1138 | 1139 | 1140 | 1141 | 1142 | 1143 | 1144 | 1145 | 1146 | 1147 | 1148 | 1149 | 1150 | 1151 | 1152 | 1153 | 1154 | 1155 | 1156 | 1157 | 1158 | 1159 | 1160 | 1161 | 1162 | 1163 | 1164 | 1165 | 1166 | 1167 | 1168 | 1169 | 1170 | 1171 | 1172 | 1173 | 1174 | 1175 | 1176 | 1177 | 1178 | 1179 | 1180 | 1181 | 1182 | 1183 | 1184 | 1185 | 1186 | 1187 | 1188 | 1189 | 1190 | 1191 | 1192 | 1193 | 1194 | 1195 | 1196 | 1197 | 1198 | 1199 | 1200 | 1201 | 1202 | 1203 | 1204 | 1205 | 1206 | 1207 | 1208 | 1209 | 1210 | 1211 | 1212 | 1213 | 1214 | 1215 | 1216 | 1217 | 1218 | 1219 | 1220 | 1221 | 1222 | 1223 | 1224 | 1225 | 1226 | 1227 | 1228 | 1229 | 1230 | 1231 | 1232 | 1233 | 1234 | 1235 | 1236 | 1237 | 1238 | 1239 | 1240 | 1241 | 1242 | 1243 | 1244 | 1245 | 1246 | 1247 | 1248 | 1249 | 1250 | 1251 | 1252 | 1253 | 1254 | 1255 | 1256 | 1257 | 1258 | 1259 | 1260 | 1261 | 1262 | 1263 | 1264 | 1265 | 1266 | 1267 | 1268 | 1269 | 1270 | 1271 | 1272 | 1273 | 1274 | 1275 | 1276 | 1277 | 1278 | 1279 | 1280 | 1281 | 1282 | 1283 | 1284 | 1285 | 1286 | 1287 | 1288 | 1289 | 1290 | 1291 | 1292 | 1293 | 1294 | 1295 | 1296 | 1297 | 1298 | 1299 | 1300 | 1301 | 1302 | 1303 | 1304 | 1305 | 1306 | 1307 | 1308 | 1309 | 1310 | 1311 | 1312 | 1313 | 1314 | 1315 | 1316 | 1317 | 1318 | 1319 | 1320 | 1321 | 1322 | 1323 | 1324 | 1325 | 1326 | 1327 | 1328 | 1329 | 1330 | 1331 | 1332 | 1333 | 1334 | 1335 | 1336 | 1337 | 1338 | 1339 | 1340 | 1341 | 1342 | 1343 | 1344 | 1345 | 1346 | 1347 | 1348 | 1349 | 1350 | 1351 | 1352 | 1353 | 1354 | 1355 | 1356 | 1357 | 1358 | 1359 | 1360 | 1361 | 1362 | 1363 | 1364 | 1365 | 1366 | 1367 | 1368 | 1369 | 1370 | 1371 | 1372 | 1373 | 1374 | 1375 | 1376 | 1377 | 1378 | 1379 | 1380 | 1381 | 1382 | 1383 | 1384 | 1385 | 1386 | 1387 | 1388 | 1389 | 1390 | 1391 | 1392 | 1393 | 1394 | 1395 | 1396 | 1397 | 1398 | 1399 | 1400 | 1401 | 1402 | 1403 | 1404 | 1405 | 1406 | 1407 | 1408 | 1409 | 1410 | 1411 | 1412 | 1413 | 1414 | 1415 | 1416 | 1417 | 1418 | 1419 | 1420 | 1421 | 1422 | 1423 | 1424 | 1425 | 1426 | 1427 | 1428 | 1429 | 1430 | 1431 | 1432 | 1433 | 1434 | 1435 | 1436 | 1437 | 1438 | 1439 | 1440 | 1441 | 1442 | 1443 | 1444 | 1445 | 1446 | 1447 | 1448 | 1449 | 1450 ]

 Keresés



 Ki olvas minket?
Jelenleg, 299 vendég és 0 regisztrált felhasználó olvas bennünket.


 Korábbi cikkek
Május 21, vasárnap
· Ross The Boss Band - Manowar programmal érkezik a zenekar (2017)
· Rock Fesztivál Budapest 2017
· Neoton - Kislemezek 8.
· Operators @ 2017. június 07. - Dürer Kert
· The Dead Daisies - Live & Louder (2017)
· Republic - Kimondom a neved (2017, klip)
Május 20, szombat
· Neoton - Kislemezek 7.
· Baron Mantis - Enter the Baron (2017, klip)
· Vanden Plas - The Seraphic Live Works (2017, Stargazer)
· Gozsdu Talent - Utca! Zenélj! (2017)
· Kobra And The Lotus - Prevail I (2017)
· Add a mancsod - jótékonysági koncertek (2017)
Május 19, péntek
· Neoton - Kislemezek 6.
· Örökség koncert @ 2017. május 28. - Barba Negra Track
· Bardóczi Gyula interjú - 2. rész (2017)
· Samsara Boulevard @ 2017. június 23. - Alsóörs
· Snakecharmer - Second Skin (2017)
· Trousers, Amberjack @ 2017. május 31. - EllátóHáz
Május 18, csütörtök
· Pulzus 23 - 1982 március - Ugye eljössz még!
· Neoton - Kislemezek 5.
· Bardóczi Gyula interjú - 1. rész (2017)
· Dying Wish - Lopott idők (2017, klip info)
· Elhunyt Chris Cornell (1964-2017)
· Warrant - Louder Harder Faster (2017)
· Dave Phillips @ 2017. május 26. - Drrpnc
Május 17, szerda
· Rockmúzeum - Led Zeppelin kiállítás, Lead Zeppelin koncert (2017)
· Várkert Bazár - Volt egyszer egy Ifipark - koncertsorozat (2017)
· Neoton - Kislemezek 4.
· divideD, Salvus, Crashing Days @ 2017. május 27. - GMK
· Inglorious - Inglorious II (2017)
· Budapest Voices - öt koncertet adtak egy délután alatt (2017)
Május 16, kedd
· The Unity - The Unity (2017, Dionysosrising)
· Fishing 2017 - gigantikus koncertarchívum!
· Neoton - Kislemezek 3.
· Koalabell @ 2017. május 18. - Robot
· Treat - The Road More Or Less Traveled (2017)
· The Carbonfools @ 2017. június 01. - Kobuci Kert
Május 15, hétfő
· Neoton - Kislemezek 2.
· Of Virtue, Griever @ 2017. június 05. - Dürer Kert
· Harmath Amadé - interjú (2017)
· Fezen 2017 - Jön Glenn Hughes, teljes a rock nagyszínpad programja!
· Blondie - Pollinator (2017)
· Igor - Öl (2017, EP info)
Május 14, vasárnap
· Voyager - Ghost Mile (2017, Dionysosrising)
· Steve Hackett - Djabe - nemzetközi siker a koncertfelvétel (2017)
· Neoton - Kislemezek 1.
· Magashegyi Underground - Arcok, utcák, nevek (2017, klip)
· Anathema - The Optimist (2017)
· Pagan Megalith, When Icarus Falls @ 2017. május 25. - Fészek
Május 13, szombat
· Utolsó utáni üvöltés, egy napra ismét megnyílt a Fekete Lyuk (2017)
· Lemezjátszó - Pink Floyd albummal folytatódik a sorozat (2017)
· Helker - Firesoul (2017, Stargazer)
· Depeche Mode - néhány nap múlva, 2017. május 22-én lépnek fel nálunk!
· Fates Warning - Awaken the Guardian Live (2017)
· Jazzköltészet @ 2017. május 22. - Gödör Klub
Május 12, péntek
· Cikipédia 7. - 5. rész - Őszinte barátok!
· Harem Scarem - United (2017, Dionysosrising)
· Moldován Gyula interjú - 4. rész (2017)
· Architects @ 2017. augusztus 15. - Akvárium Klub
· Metal Church - Classic Live (2017)
· Jojo Mayer - Nerve @ 2017. május 13. - Akvárium Klub
Május 11, csütörtök
· Cikipédia 7. - 4. rész - Dollárpapa
· Blues for Andor @ 2017. május 18. - Muzikum
· Moldován Gyula interjú - 3. rész (2017)
· Pulzus 22 - 1982 február - Felrobbant a Dinamit!
· Harem Scarem - United (2017)
· EC 70 - Eric Clapton Tribute Band @ 2017. május 12. - Muzikum
Május 10, szerda
· Cikipédia 7. - 3. rész – Szigeti veszedelem!
· Nagy Feró és a Beatrice @ 2017. május 27. - Hősök Napja, Bonyhád
· Moldován Gyula interjú - 2. rész (2017)
· P. Mágnes - Szigorú a reggel - Best of P. Mágnes 2012-2017 (2017, info)
· Wolfpakk - Wolves Reign (2017)
· Solaris - Marsbéli krónikák balett @ 2017. május 21-23. - Erkel Színház
Május 09, kedd
· Cikipédia 7. - 2. rész - Mondj igazat, betörik a pofád!
· Astral Doors - Black Eyed Children (2017, Dionysosrising)
· Moldován Gyula interjú - 1. rész (2017)
· Diana Krall - Turn Up The Quiet (2017, info)
· Arthemis - Blood - Fury - Domination (2017)
· The Adolescens - Johnson Baltimore (2017, klip)
Május 08, hétfő
· Lonely Robot - The Big Dream (2017, Dionysosrising)
· TsuShiMaMiRe @ 2017. május 16. - Dürer Kert
· Mammoth Mammoth - Mount The Mountain (2017)
· Happy Dixieland Band - Azok a boldog békeidők (2017, info)
· Death Rides A Horse - More God than Man (2017)
· Campus Fesztivál - nemzetközi elismerés (2017)
Május 07, vasárnap
· Bobby Kimball Symphonic Live @ 2017. október 14. - Tüskecsarnok
· Funebre - The Pendulum Stops (2017, dal)
· Astral Doors - Black Eyed Children (2017, Stargazer)
· Bongzilla @ 2017. május 15. - A38 Hajó
· Lonely Robot - The Big Dream (2017)
· Nevergreen - A harcunk éjjelén (2017, szöveges klip)
Május 06, szombat
· Art Nation - Liberation (2017, Dionysosrising)
· Amberjack - Storm (2017, info)
· Night Demon - Darkness Remains (2017)
· Republic - Kimondom a neved (2017, info)
· Astral Doors - Black Eyed Children (2017)
· Barba Negra - klubzárás, Track nyitás - 12 hónap zene (2017)
Május 05, péntek
· Eluveitie, Amaranthe @ 2017. október 26. - Barba Negra
· Gorillaz élő @ 2017. november 13. - Budapest Aréna
· Edda művek - 40 év rock - 2015.04.11 Aréna (2017)

Régebbi cikkek

 Koncertek


 Hirdetés





Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 1.18 Seconds