Jazz legendái: CONNIE KAY

Megjelent: 2009. szeptember 14. hétfő 18:00
Szerző: jazz
 Cikkek 

- Conrad H. Kirnon néven 1927. április 27-én született a New York állambeli Tuckahoében, Egyesült Államok. Kay autodidaktaként tanult dobolni, tinédzserévei végén olyan vezető bopmuzsikusokkal dolgozott, mint Miles Davis. Az évtized végén Cat Andersonnal big band tapasztalatokat szerzett. Az ötvenes évek elején stúdió háttérzenekarokban rhythm & blues-t játszott, de többnyire modern jazz kisegyüttesekben szerepelt Lester Young, Stan Getz, Miles Davis, Charlie Parker és mások társaságában. 1955-ben a Modern Jazz Quartetben (MJQ) átvette Kenny Clarke helyét, és a következő húsz esztendőben az együttessel maradt.



 HungaroConnections 2009/II cserekoncert pályázat

Megjelent: 2009. szeptember 14. hétfő 17:55
Szerző: pjuan
 Aktuális 

Az immár nyolcadik alkalommal kiírt HungaroConnections program az Előadóművészi Jogvédő Iroda és a PANKKK közös kezdeményezése. A pályázat elsődleges célja, hogy a hazai és külföldi zenekarok közös koncertjeinek támogatásával elősegítse egymás zenei színterének megismerését. A HungaroConnections program 2005-ben indult, negyedik éve működik sikeresen, s eddig közel 350 hazai és külföldi koncert jött létre a támogatásával. A program eddigi működése során egyértelműen kiderült, hogy ez a pályázati forma sok zenekarnak adott lökést a külföldi koncertezési lehetőségek és partnerzenekarok felkutatásához. A HungaroConnections azokat a zenekarokat célozza (kisebbeket és nagyobbakat egyaránt), amelyek életképesek, hisznek magukban és vállalják a külföldi koncertezéssel járó kihívásokat. A támogatások elsősorban az útiköltségeket fedezik és nem céljuk a koncertek költségeinek teljes finanszírozása.

A támogatás összege és feltételei: Egy-egy zenekar az általa kiválasztott külföldi partnerzenekarral együtt 120 ezer Ft támogatási összegre pályázhat, és ennek fejében egy-egy közös koncertet játszanak itthon és a külföldi partnerzenekar hazájában. Támogatott időszak: 2009. október 1. – 2010. március 1.; Jelentkezési határidő: 2009. október 9. (eddig az időpontig kell postára adni és az online regisztrációs felületre feltölteni a zenekari jelentkezéseket) A részletes pályázati kiírás a PANKKK.hu honlap „Aktuális pályázatok” menüpontjában olvasható.


 Stúdióban a HARD!                        Megjelent: 2009. szeptember 14. hétfő 17:50
Szerző: csikiroland
 Hírek 

 At Vance - Ride The Sky (2009)

Megjelent: 2009. szeptember 14. hétfő 12:05
Szerző: pjuan
 Lemezismertetők 

Az At Vance a németek power metál életének második vonalában dolgozik 1998. óta, mostanra nagy adagban magába szippantva a neoklasszikus érzést! Rick Altzi énekes és Olaf Lenk gitáros zenekara utoljára 2007-ben adta ki a VII című albumot... ami cím nem volt túl fineszes, tekintve, hogy a hetedik albumukról volt szó, viszont tettük jól jellemezte a zenekar ötletességét... Most nem VIII. a cím, hanem Ride The Sky, ami cím szintén sok mindenre enged következtetni, csak arra nem, hogy valami egyedit és maradandót fogunk kapni! De számomra még mindig sima ügy az elejétől a végéig hallgatni őket...



 Andreas Vollenweider @ 091005 - Petőfi Csarnok         Megjelent: 2009. szeptember 14. hétfő 12:00
Szerző: jazz
 Koncertmenü 

 Checkpoint Charlie zenekar hírei - 090914                        Megjelent: 2009. szeptember 14. hétfő 11:55
Szerző: pjuan
 Hírek 

 OverAll Music @ 090918 - Vörös Yuk         Megjelent: 2009. szeptember 14. hétfő 11:50
Szerző: pjuan
 Koncertmenü 

 Muse - The Resistance (2009)

Megjelent: 2009. szeptember 14. hétfő 00:05
Szerző: pjuan
 Lemezismertetők 

A britek leginnovatívabb rock bandája utoljára 2006-ban volt stúdióban, de sokunknak a Black Holes and Revelations kapcsán a funk és Prince emlegetése nem igazán jött be! nem véletlen, hogy a 2003-as Absolution hatalmas sikerét meg sem közelítették vele... A csorba kiegyenesítésére tavaly kiadták a HAARP című koncert cd/dvd-t, amivel sokunknak bebizonyították, hogy a turné csúfos 2007-es magyarországi negyedháza nekünk probléma és nem nekik...

A most megjelenő The Resistance hatásai kapcsán Bellamy a Queen-t emlegeti első helyen, mivel a komolyzenei és a sláger-rockos irányok közötti kapcsolatnak ők minden idők legsikeresebb királyai! Nézzük mi igaz ebből...



 Richard Bona @ 091022 - Millenáris Teátrum         Megjelent: 2009. szeptember 14. hétfő 00:00
Szerző: jazz
 Koncertmenü 

 Airbourne @ 100306 - Dürer Kert         Megjelent: 2009. szeptember 13. vasárnap 18:05
Szerző: pjuan
 Koncertmenü 

 Jazz legendái: DUKE JORDAN

Megjelent: 2009. szeptember 13. vasárnap 18:00
Szerző: jazz
 Cikkek 

- Irving Sidney Jordan néven 1922. április 1-én született a New York állambeli New York Cityben, Egyesült Államok. Jordan klasszikus zenei tanulmányok után számos swingkorszakbeli bandben zongorázott, többek között az Al Cooper's Savoy Sultans-ban. A negyvenes évek közepén a bebop területén Charlie Parkerrel és másokkal dolgozott. Az évtized végén és az ötvenes évek elején Jordan a Sonny Stitt és Stan Getz vezette zenekarokban, valamint saját együtteseiben szerepelt. Szintén az ötvenes évek elején vette feleségül Sheila Jordan énekesnőt, ám később elváltak.


 Sonata Arctica - The Days of Grays (2009)

Megjelent: 2009. szeptember 13. vasárnap 12:05
Szerző: pjuan
 Lemezismertetők 

Idén 10 éve, 1999-ben jelent meg a finnek csoda-szimfónikus metál csapatának, a Sonata Arctica-nak az első, Ecliptica című albuma! Talán ezért lett a The Days of Grays-en érezhetően felszabadultabb, ünnepibb a hangulatuk! Utoljára 2007-ben írtunk róluk, az akkor megjelent Unia című zseniális, sok tekintetben prog-metálos hangulatú album és a hazánkban is járt turné kapcsán! Azóta Tony Kakko tovább Northern Kings-ezett, Jani Liimatainen gitáros helyére pedig Elias Viljanen érkezett...


 Corea, Clarke & White - Power of Three @ 091107 - Bp. Kongresszusi Központ         Megjelent: 2009. szeptember 13. vasárnap 12:00
Szerző: jazz
 Koncertmenü 

 Circa - HQ (2009)

Megjelent: 2009. szeptember 13. vasárnap 00:05
Szerző: pjuan
 Lemezismertetők 

A progresszív legenda YES zenekar rajongói 2006-ban kapták a hírt, hogy Tony Kaye billentyűs és Alan White dobos, kiegészülve Billy Sherwood basszer-énekessel és Jimmy Haun gitárossal projectezik Circa néven. 2007-ben elkészítették a bemutatkozó albumot is, ami egyértelműen YES irányokat mutatott! Ennek a folytatás a HQ, ami előtt Alan White 2008-ban visszatért a YES-be, hogy a Jon Anderson nélkül, Benoît David-el indult YES turnén doboljon. A helyére a Circa-ba hívtak valakit, aki a műfaj rajongói számára ismerős arc, Jay Schellen feltűnt korábban az Asia, a GPS, és a Conspiracy környékén...



Összesen 89.372.633 találatot kaptunk az oldal 2003 júliusi indítása óta!



 HENRY ROLLINS spoken word @ 100207 - A38 Hajó         Megjelent: 2009. szeptember 13. vasárnap 00:00
Szerző: pjuan
 Koncertmenü 

 Angertea - Endless Fields videóklip!

Megjelent: 2009. szeptember 12. szombat 23:55
Szerző: pjuan
 Aktuális 

Elkészült az új Angertea videóklip, ami itt nézhető meg! A kliphez kapcsolódó interjú pedig itt olvasható! Koncertek terén most ősszel visszafogjuk magunkat, de tavasszal egy újabb sokállomásos turné következik. Idén ezek lesznek: szept. 25. Budapest, After Music Klub + Megazetor, Korog; nov. 6. Szeged, Garabonciás + Insane, Dystopia, Ad Astra; dec. 4. Budapest, Fészek Klub + Flop


 Marcus Miller @ 091124 - Petőfi Csarnok         Megjelent: 2009. szeptember 12. szombat 18:05
Szerző: jazz
 Koncertmenü 

 Jazz legendái: THAD JONES

Megjelent: 2009. szeptember 12. szombat 18:00
Szerző: jazz
 Cikkek 

- Thaddeus J. Jones néven 1923. március 28-én született a Michigan állambeli Pontiacban, Egyesült Államok, 1986. augusztus 20-án hunyt el. Jones autodidakta trombitás volt, aki bátyja, Hank Jones zenekarában korai tinédzseréveiben kezdett játszani. Katonai szolgálata alatt és néhány tánczenekarban továbbfejlesztette technikáját és zenei ismereteit. Az ötvenes évek elején a Billy Mitchell vezette bandben játszott, amelynek öccse, Elvin Jones is tagja volt. 1954-ben Thad Charles Mingusszal dolgozott, majd csatlakozott Count Basie-hez, akinél egészen 1963-ig maradt. ..


 GEÏST - Galeere (2009)

Megjelent: 2009. szeptember 12. szombat 12:05
Szerző: palszabolcs
 Lemezismertetők 

A 2005-ben alakult Bielefeld-i black metal zenekart a honfitárs Eismalsott-ból eltávozott cimborák alapították, idáig megjelent két lemezükkel (Patina – 2005; Kainsmal – 2006) elég komoly underground népszerűségre tettek szert. Nem véletlenül, hiszen a borongós, némileg szuicid hangulatú muzsikák tekintetében sikerült maradandót alkotniuk, és aki kedveli ezt a vonalat, habozás nélkül csaphat le a fantasztikus borítóba csomagolt kiadványra.


 Pandora @ 2008.07.12. – Cseszi Rock Blues Fesztivál, Szigethalom

Megjelent: 2009. szeptember 12. szombat 12:00
Szerző: bcsaba
 Koncertbeszámolók 

Pár héttel ezelőtt beszámoltam a Pandora búcsúkoncertjéről, amely sajnos nem úgy sikerült, ahogy tervezték. Ezúttal azonban egy olyan Pandora koncert kerül a teríték-re, ahol minden rendben volt: a cucc jól szólt, a zenekar nagyon jól játszott és végül, de nem utolsó sorban az énekes Kálmán Gyuri minden szempontból meggyőző teljesítményt nyújtott.

Sok év telt el azóta, hogy Vikidál Gyula a P. Mobilban, a Dinamitban és a Pandora’s Boxban énekelt, vagyis a hetvenes évek vége és nyolcvanas évek elejének rockzenei aranykora óta. (Nem akarom megsérteni a korszak többi zenekarát, de oka van annak, hogy miért emelem Vikidál Gyulát és egykori csapatait.) Közhelynek számít, de teljesen igaz az az állítás, hogy abban az időszakban olyan dalok születtek, amelyek még ma is megállják a helyüket. Az em-lített zenekarok időközben feloszlottak, majd újjáalakultak, osztódással szaporodtak: manap-ság a P. Mobil mellett van egy Mobilmánia, van kettő darab P. Box. Ezen zenekarok sorsa akárhogy is alakul egy dolog biztos: a régi klasszikusokat ma is műsoron kell tartaniuk, mivel ezek nélkül a közönség úgysem nem engedi le Őket a színpadról. De az említett zenekarok, illetve klónjaikon kívül számos másik zenekartól is játssza ezeket a dalokat. Közéjük tartozik, pontosabban tartozott a Pandora...



Sorstársunk
rockmuzeum.ini.hu


 Every Time I Die - New Junk Aesthetic (2009)

Megjelent: 2009. szeptember 12. szombat 00:05
Szerző: pjuan
 Lemezismertetők 

Az 1998-ban, Buffalo-ban (New York, USA) alakult Every Time I Die dühösebb, mint valaha! Pedig kaotikus hardcore punk zenéjüket most is énekes southern rock elszállásokkal és metalcore vadulással keverik! A New Junk Aesthetic az ötödik teljes anyaguk, 2007-ben adtak ki albumot legutóbb The Big Dirty címmel, amiről olvashattatok is nálunk! Most új dobossal, Ryan Leger-el nyomják, akire panaszuk biztosan lehet...


 Isis, Transitional @ 091115 - Diesel Klub         Megjelent: 2009. szeptember 12. szombat 00:00
Szerző: pjuan
 Koncertmenü 

 IV. Öt Templom Fesztivál @ 090917-21 -Győr - Újváros         Megjelent: 2009. szeptember 11. péntek 18:10
Szerző: jazz
 Koncertmenü 

 2009. szeptemberben három helyen vágtatnak a halottkémek!         Megjelent: 2009. szeptember 11. péntek 18:05
Szerző: pjuan
 Koncertmenü 

 Rutkai Bori és a Specko Jedno @ 090924 - Budapest Jazz Club         Megjelent: 2009. szeptember 11. péntek 18:00
Szerző: pjuan
 Koncertmenü 

 PANTHEON I - Worlds I Create (2009)

Megjelent: 2009. szeptember 11. péntek 12:05
Szerző: palszabolcs
 Lemezismertetők 

A kisebb szupergroupként is felfogható norvég black metal bandát jó ismerősként köszönthetem, hiszen előző anyagukról (The Wanderer and His Shadow) is írtunk már, két év elteltével pedig itt az új, sorrendben harmadik nagylemez. Nagy meglepetésektől mentes a dolog, hiszen a zenei világ adott, egyetlen jelentősebb változás történt csupán: Dant a Mads G művésznévre hallgató úriember váltotta a dobok mögött.


 Alice In Chains @ 091127 - Petőfi Csarnok         Megjelent: 2009. szeptember 11. péntek 12:00
Szerző: pjuan
 Koncertmenü 

 Varnus Xaver búcsúztatja a Zeneakadémia orgonáját!         Megjelent: 2009. szeptember 11. péntek 11:55
Szerző: jazz
 Koncertmenü 

 Pozvakowski zenekar híre - 090911                        Megjelent: 2009. szeptember 11. péntek 11:50
Szerző: pjuan
 Hírek 

 Five Finger Death Punch - War Is The Answer (2009)

Megjelent: 2009. szeptember 11. péntek 00:05
Szerző: pjuan
 Lemezismertetők 

A Five Finger Death Punch 2005-ben, Los Angeles-ben alakult grunge hatású groove metál zenekar! 2007-ben egy EP után mutatkoztak be a The Way of the Fist című lemezükkel, aminek a folytatása ez a War Is The Answer. A grunge és a groove metál keverésének vezető bandája Amerikában a Disturbed, a Five Finger Death Punch-ot akár a követőjüknek is lehetne mondani, extrémebb formavilággal...


          

Ajánló









Ez is érdekelhet

Kalmus József - interjú (2017)
Kalmus József az M7, a Nino és sok más zenekar énekese volt. Nevét s-sel írja, de sok forrás sz-szel hivatkozik rá,

Tovább...
Leprous - Malina (2017)
A norvégiai Notodden-ben, 2001-ben alakult, de Oslo-ban dolgozó Leprous egy progresszív metál zenekar, ami másodállásban Ihsahn-nak is besegített 2010-2014 között... A csapat a legutóbbi

Tovább...
Queens of the Stone Age - Villains (2017)
Az eredetileg Gamma Ray néven 1996-'97 között, Palm Desert-en, majd nevet váltó Queens of the Stone Age a sivatagi, pszichedelikus és

Tovább...
Europe - The Final Countdown - 30th Anniversary Show (2017)
Az 1979-ben, a svédországi Upplands Vasby-ban alakult Europe '86 környékén lett egész Európa Bon Jovi-ja, még a sarki fűszeres is velük fütyülte a végső

Tovább...
Exit Eden - Rhapsodies In Black (2017)
Ezzel a Rhapsodies In Black című lemezzel indul az Exit Eden nevű új projekt, amiben négy metál díva énekel régi és friss popdalokat, természetesen átdolgozva őket a

Tovább...




Koncertek 2017. szeptember 25. és 2017. október 11. között:









Klipmánia