rockmuzeum.ini.hu

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Neoton - Kislemezek 9.

 Látogatottság
Összesen
85409434
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 Kiss - Animalize (1984) 

Lemezismertetők

Az Animalize volt a Kiss életművének egyik legsikeresebb albuma, ahol pár dal egyben a legkeményebb is volt a zenekar egész életművében! A csapat maszkot levevő 1983-as Lick It Up lemeze után, 1984. áprilisában a gitáros Vinnie Vincent kilépett, helyére (a 2007-ben elhunyt) Mark St. John került, akinél a szeptemberi megjelenést követően nem sokkal Reiter-szindrómát állapítottak meg, így csupán 1984. decemberéig volt hivatalosan a zenekar tagja. De már ezen a lemezen sem mindent ő játszott fel, két dalban Bruce Kulick, a későbbi gitáros szerepelt...

Talán még ennél is furcsább tény, hogy még Gene Simmons is kihagyott (hivatalosan) három dalt, helyette Jean Beauvoir-t hallhatjuk basszusgitározni, akit a Plasmatics miatt ismerhettünk meg. Gene a Gyilkos robotok (eredetileg Runaway) című film forgatása miatt volt távol, épp az ámokfutó Charles Luther szerepére koncentrált... No, meg a Plasmatics punk-járól mainstream rockzene felé kacsintó Wendy O Williams - szintén 1984-es - W.O.W. című szóló lemezére, ahová dalokat írt, és amin álnéven basszusgitározott!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Turbo, Mátyás Attila Band, Akkezdet Phiai @ 120120-21 - Dürer kert 

Koncertmenü

Dürer Téli Fesztivál: Turbo, Mátyás Attila Band, Akkezdet Phiai @ 2012. január 20-21. - Dürer kert

A tavalyi telt házas téli fesztiválhoz hasonlóan, idén is nagy tömegre lehet számítani a Dürer Kertben, a Dürer saját szervezésű fesztiválján. A január 20-21-e között megtartott rendezvénysorozatot idén a Turbo és az Akkezdet Phiai headline-olják. A Turbo esetében egy pikáns párosítással rukkoltak elő a szervezők a Mátyás Attila Band képviseletében, de nem csak a rocké a főszerep január 20-án, hiszen a kisteremben a funktól a skaig minden stílus képviseltetni fogja magát.



A 21-ei, szombati nap különlegessége, hogy egész januárban csak a Dürerben lesz igazi, vágatlan, két MC-s Akkezdet Phiai koncert, amit márciusig nem is terveznek a srácok megismételni. A belépőár megválasztásakor a szervezők tekintettel voltak a nagy hideg és az ezzel egyenes arányosságban igényelt röviditalok mértékére, így az ár egyik nap sem haladja meg az 1.200 Ft-ot. Sőt, 20-ára, a Turbo koncertnapjára 1.000 Ft-os, míg a szombati bulira 800 Ft-os elővételi jegy váltható a Dürer Kertben január 13-ától. További részletek a zenekarok facebook-oldalain, valamint a durerkert.com oldalon.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Anneke Van Giersbergen - Everything Is Changing (2012) 

Lemezismertetők

A 38 éves holland rockdíva Anneke Van Giersbergen 1994-2007 között a The Gathering énekeseként lett népszerű, majd az Agua De Annique nevű saját zenekarával adott ki stúdió lemezeket, legutóbb 2009-ben In Your Room címmel. Most saját nevére vette lemezét, amit a házi stúdiójában, illetve a portugáliai Bragában lévő Ultrasound Studios-ban rögzített, a multihangszeres Daniel Cardoso dalszerző-producer segítségével, aki az Anathema-val turnézott legutóbb... Az énekesnő rendszeres látogatója hazánknak, az új albumát is be fogja mutatni nekünk 2012. május 30-án!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Random Trip Special @ 120119 - A38 Hajó 

Koncertmenü

Random Trip Special - Soul-Funk 'Celebráció' break-táncosokkal, valamint amerikai és magyar zenészekkel @ 2012. január 19. 20:00 - A38 Hajó, Budapest

A Random Trip Delov Jávor vezetésével, a szabad és határtalan zenélést hozza a jól ismert Random Szerda és Gimmeshot improvizatív klubok nyomdokaiban. Ezúttal: Random Trip Special - Soul-Funk 'Celebráció', feat: Andrew Hefler (USA) - ének, Brandon Mezzelo (USA) - szaxofon, Pély Barnabás (United, Loveguards) - ének, gitár, Premecz Mátyás (Qualitons, Kéknyúl, Loveguards) - Hammond, szinti, Vígh Arni - basszusgitár, Oláh Anti (Irie Maffia) - ütőhangszerek, DJ Q-Cee (Vinyl Warriorz) - lemezjátszó, beat-boksz, Delov Jávor (Turbo, Loveguards) - dob, The Jam (breakdance verseny előzetes, avagy a színpad előtt breakdance improvizáció a zenészek imprójára). Jegyár 1000 Ft. elővételben, 1200 Ft. a koncert napján. Előzenekar: Loveguards


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 A nagy időutazás (1982-2012 Fanyúl - Hitrock) 

Koncertmenü

2012. január 20-án, pénteken, olyan eseményen lehetünk jelen a PeCsa Caféban, amit nem szabad kihagyni! Magas színvonalú rockzene repít bennünket vissza az időben. Akinek valamit is számít a nosztalgia, vagy akár csak kíváncsi, miért is övezi legenda a fellépő zenekarokat, az ott lesz. Ízelítőnek egy harminc évvel ezelőtti történet...


Szerkesztette: Fiery
Tovább...

 IV. Budapesti Hard Rock Farsang @ 120127 - Club 202 

Koncertmenü

2012. január 27-én immár 4. alkalommal kerül megrendezésre a Budapesti Hard Rock Farsang. Ahogy eddig minden évben, úgy ezúttal is különleges estére készül a 7. születésnapját ünneplő Hard Rock Magazin! Miután a rendezvénynek két évig helyet biztosító klubot - a lelkes közönségnek hála - kinőtték, ezért költözniük kellett, így idén a Club 202 ad otthont a farsangnak, ahol 2012-ben a tribute zenekaroké főszerep. És, hogy ismét ne csak egy átlagos buli legyen a Hard Rock Farsang, arról többek között a Cry Free fog gondoskodni, akik a Deep Purple első, 1987-es budapesti fellépését – napra pontosan – a példaképek akkori koncertjének teljes műsorával fogják ünnepelni.

Az előadásuk vendége Gömöry Zsolt lesz, aki az Eddával testközelből élhette meg az egykori eseményeket. A Deep Purple első magyarországi koncertje után egy évvel jelent meg az Iron Maiden egyik legjobb lemeze, a Seventh Son Of A Seventh Son, melyet ezen az estén, a nemrég Nachladal István énekessel megerősített Up The Irons zenekar fogja előadni, méghozzá az akkori turné jelmezeinek felvonultatásával. Idén is lesz egy olyan csapat, akik csak erre az estére állnak újra össze, méghozzá a Tüdő vezette Judas Best, akik egy igazi Best Of programmal érkeznek a Club 202 színpadára!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 A Gödör Klub nem maradhat 2012. február 1-től az Erzsébet téren! 

Aktuális

A döntéshozók és a Gödör Klub stábja között hónapokon át tartó bíztató tárgyalások és együttműködés után az UNI-CO építésziroda tulajdonába tartozó Gödör Klubnak február elsejével távoznia kell az Erzsébet térről. A Gödör Klub a döntéshozóknak 2012. januárban leadott utolsó ajánlatára január 17-én reggel kapott választ. Az Erzsébet téri Kulturális Központ és Parkba új klub jön, új programszervezőkkel. A Gödör Klub értetlenül áll a helyzet előtt. Még a tisztes levonulásra sem kapott időt...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Bejelentették a 2012-es BRIT Awards jelöltjeit 

Rövid hírek

Florence and the Machine 2009-ben a Lungs-al már megnyerte a legjobb albumnak járó díjat, most a Ceremonials hozott neki két jelölést. James Morrisont pedig 2007 után újra a legjobb brit férfi előadó díjára jelölték. PJ Harvey a Let England Shake elismerő kritikái mellé bezsebelheti a legjobb lemeznek járó díjat is és az Elbow újra harcba száll a legjobb brit zenekar címért, amit 2009-ben egyszer már hazavihettek. Björk a legjobb nemzetközi énekesnő, Pixie Lott pedig a legjobb kislemez díjáért indul, továbbá megkapta első jelölését James Blake és a Chase & Status. Michael Kiwanuka és Maverick Sabre az év kritikusi díjára számíthatnak, Lana Del Rey, aki január 30-án jelentkezik első lemezével, rajta a már ismert Video Games, Blue Jeans és a Born To Die című dalokkal, az év legnagyobb áttöréséért kaphat díjat... >> universalmusic.hu, brits.co.uk


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Exotic - Ő csak ül, 24/24 (1987) 

Rockmúzeum

Az Exoticpopzenekar volt. Kiváló zenészek gyülekezete. Vilmányi Gábornak – ha elfelejtjük a Manhattant – azért van gitárosként respektje. Csík Pistával beírták ők magukat a rocktörténelembe, például a Ködkondával. Sipos F. Tamást sajátos orrhangja egyedi énekessé teszi. Na, persze a fazon eléggé ciki, '80-as évek, tupír hajak...


Szerkesztette: bcsaba
Tovább... | kislemezek

 2012. márciusában indul a jubileumi Omega-turné! 

Koncertmenü

Amikor 1987-ben, a 25 éves jubileumi koncerten a pályatársak nevében Szörényi Szabolcs köszöntötte az Omegát, újabb sikeres 25 évet kívánt. Ez a jókívánság akkor inkább egyszerű udvariasság volt, nem sokan gondolhattak arra, hogy tényleg beteljesülhet. És lám, elérkezett a szép kerek évforduló, amivel a rock világában csak kevesen dicsekedhetnek eddig (Rolling Stones, Beach Boys).

A második 25 év ugyan nem volt annyira termékeny, mint az első, tartottak hosszabb-rövidebb szüneteket is, de ezen ne akadjunk fenn. Lehetne sorolni a példákat, hányan jubiláltak úgy, hogy előtte már a hivatalos búcsúkoncertjük is megvolt. Az Omega legalább sohasem mondta ki, hogy vége. A megalakulás után ötven évvel színpadon állni - Benkő László és Kóbor János ott vannak a kezdetektől –, több mint négy évtizede változatlan felállással mindenképpen megsüvegelendő teljesítmény.


Szerkesztette: vassgergely
Tovább...

 Walking With Kings - Walking With Kings (2012) 

Lemezismertetők

Sokan sajnáljuk, hogy Rich Ward, a Stuck Mojo és Fozzy gitáros nem fog szerepelni a Portnoy-féle Adrenaline Mob-ban, de talán ez az új zenekara ad némi magyarázatot a kimaradására... Merthogy az ezzel a lemezzel induló keresztény rocker Walking With Kings-nek ő az egyik főnöke, ami ténnyel az sem különösebben meglepő, hogy Frank Fonstere Stuck Mojo-s és Fozzy-s dobos és Simon Farmery Fozzy-s basszusgitáros is a csapat tagja lett... A zenekar negyedik, egyben másik vezető alakja Terry Chism énekes-billentyűs, akivel Rich a Noonday Baptista templomban, Mariettában ismerkedett meg, és döntött a közös zenekar indítása mellett!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Krisztián & Matyi - Fish! minimál @ 120119 - Szilvuplé 

Koncertmenü

A Fish! izzadtságban tocsogó pop-metal-punk-rock koncertjein annyira ritka a dobozgitár, hogy nincs is. Volt hivatalos akusztikus műsor, viszont egy éve már az sincs, mert a zenekar az első mondatban említett érzést preferálja. Előfordul azonban, hogy a vicc kedvéért egy teljesen minimál felállásban adódnak elő a saját dalok, több más mellett: random zenélés, semmi kötöttség, sztorizgatás, tábortűz fíling a tél közepén. Krisztián és Matyi urak a bárszéken, töltsön egy italt és egy órát kedvenceivel! Koncert után az estét az éjszakába Dora Butcher vezeti át biztos kézzel válogatott rockzenékkel, jöjjetek! - 2012. január 19., csütörtök 20:00-tól a Szilvupléban!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 FLAME - March Into Firelands (2011) 

Lemezismertetők

Nem kertelek: az old school black/thrash metalos finn Urn Soul Destroyers című 2008-as alkotása óta nem volt szerencsém hasonló kiadványhoz, amely ennyire szemérmetlenül idézi meg a Bathory első három lemezével (fekete)fémjelzett hőskorszakot. Ráadásul derült égből villámcsapás módjára, hiszen kutakodásom során kiderült, a finn ördögfattyak még 1998-ban alakították a bandát, néhány demót és split anyagot követő debütálásuk (Into the Age of Fire) 2005-re datálódik. A meglepetések sora pedig nem ér ezzel véget, ugyanis korábban a kvartett négy tagjából hárman is megfordultak a hivatkozott Urn soraiban.


Szerkesztette: palszabolcs
Tovább...

 Empty Dreams - Lost Souls EP - megjelent, letölthető! 

Aktuális

A szászrégeni (erdélyi) Empty Dreams zenekar 2011. december 27-én Lost Souls címmel jelentette meg új kislemezét, amelyen a következő négy dal található: Legacy, Haunted, End Of My Dreams, Lost Souls Of Love. A gótikus metallal ötvözött power-progreszív muzsikát rejtő anyag nótái meghallgathatóak és letölthetőek a zenekar hivatalos SoundCloud csatornájáról!

A lemezborító ezúttal a belgiumi Helcanen festménye, akinek a nevéhez fűződik többek közt a Metal Female Voices fesztivál plakátjainak a design-ja is. További infók a zenekarról:

emptydreams.net, facebook.com/emptydreams


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Külön-utakon - Távozik a Tankcsapda gitárosa! 

Aktuális

A zenekarban eltöltött tizenkilenc évnyi közös munka után távozik a Tankcsapda gitárosa Molnár Levente, Cseresznye. A távozás oka az együtt töltött évek alatt megfáradt emberi kapcsolat, amiről a legnépszerűbb hazai rockzenekar alapítója Lukács László így nyilatkozott: „Cseresznyével közel húsz évet dolgoztunk együtt. Rengeteg sikert éltünk át, de sajnos az elmúlt időszakban már azt éreztem, hogy ez a kapcsolat nagyon elfáradt, nem találjuk a közös hangot. Egy párkapcsolathoz tudnám hasonlítani, amikor már túl gyakran jönnek a hullámvölgyek, és ha ezek egyre csak sűrűsödnek, elgondolkodik az ember a jövőt illetően. Talán lehetne még így is egymás mellett dolgozni, de ez már nem lenne őszinte, sem a rajongók sem pedig egymás felé. A Tankcsapda viszont nem erről szól. Jelenleg is születnek új dalok, készülünk az új lemezre, rengeteg elképzelésünk van, ezért be kellett látnunk, külön utakon kell mindezt folytatni. Szeretnénk ez úton is köszönetet mondani neki, és csak a legjobbakat kívánjuk Leventének a jövőben.”


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 East - '56, Wind Of Change (1989) 

Rockmúzeum

Nagyon fontos és érdekes East kislemez. 1986-ban a Karthago elefántjának kimúlásával Takáts Tomi Sommal próbálkozott a Senatorban, majd átment az Eastbe. Jó korszak következett...


Szerkesztette: bcsaba
Tovább... | kislemezek

 III. MŰSZAK punk-rock-metal fanzine No.27. - 2012. január 

Aktuális

Új év, új Műszak! Megint! Itt a bejgli utáni januári szám, ezúttal is mindenkinek! Biztosan felépültél már a Metró Klubos buliból, eltakarítottad a tűleveleket meg a szilveszteri parti után maradt konfettit, papírtrombitát, részeg haverokat... szóval izzítsd a gépet, szörcsölj, dánlódolj, olvassá', hallgassá' minket idén is!

A III. MŰSZAK NO.27-ben, azaz a negyedik évfolyam (!) első számában a következő témák közt tallózhatsz a bőség zavarától csorgó nyálenzimekkel: Összeállítottuk mi is a 2011-es lemezlistáinkat - de kié lett a szumma szummárum helyezés? Az Interjú Ügyosztály kérdéseire Dez Fafara (DevilDriver), Randy Blythe (Lamb of God), Fillipo Cavallini (Voodoo Highway) és Nils Patrik Johansson (Astral Doors, Wuthering Heights) válaszolt, de kifaggattuk Török Hajnit meg Toncsit is a III. Jégtörő Fesztivállal kapcsolatban. Elmerengünk a boldog 90-es éveken olyan cuccokkal, mint a Motörhead Everything Louder Than Everyone Else lemeze, vagy az Adore a The Smashing Pumpkinstól. Élő Rokk rovatunkban a Viper-es Punk Mikulás, a Nagy Karácsonyi Punkünnep a Dürerben, valamint Ginger szülinapi koncertje Londonban! Friss áru is érkezett a Motörhead és a Metallica üzemeiből. A Világvége évének első száma mellé az Animid Effect második albumát pakoltuk. Vigyázat! Az Engramosis lemezben túlnyomás uralkodik! Felszúrni, ütögetni, sugárzó hő hatásának kitenni ittas állapotban sem szabad! A lemezről, a csapatról meg mindenféléről az Animid-frontember Greskó Károllyal is olvashatsz egy interjút. Jó lapozgatást! Töltés: myspace.com/iii.muszak


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 A Melós szelleme a Pecsa Caféban 

Koncertmenü

A cím természetesen magyarázatra szorul, de ha bepillantunk a magyar rockzene történetébe, hamarosan minden megvilágosodik. A melósnak nevezett legendás koncerthely - vagy inkább klub - a Csepeli Munkásotthon nevének rövidített és rockosított változataként került be a krónikákba - és nem érdemtelenül. A 70-es évek elejétől olyan legendás bandák otthona volt a klub, mint a Ferm, amelyben Menyhárt János, Gerdesits Ferenc, Környei Csaba és Attila, valamint Szikora Róbert játszott, majd a Nevada, Fischer Lászlóval, Vörös Istvánnal és Radics Bélával. A Beatrice következett 1978-tól, őket a Rolls Frakció és a Hit követte, majd jött a Pokolgép, végül az Ifjúsági Magazin klubja keretében a P. Mobil, a Color, a Korál és Hobó. Több mint 20 éven keresztül, minden vasárnap dübörgött a rockzene a csepeli fellegvárban és ezt a hosszú folyamatot egy személy neve kapcsolta össze, Hajnal Gábor volt a bulik szervezője, műsorvezető-házigazdája, aki manapság a Pecsa koncertmenedzsere.

Így egyáltalán nem meglepő, hogy 2012. január 18-tól a "Melós" szelleme lengi be a Pecsa Cafét, szerdán Nagy Feró és a Beatrice lép fel, csütörtökön a Lead Zeppelin koncertezik, amelyben az egykori Ferm énekes, Gerdesits Ferenc fia Gerdesits Faszi ül a dobok mögött. Péntekre összeáll az egykori Hit zenekar, Mr. Basaryval, Füxivel, Talabérral, Pozsonyival, Tihanyival, az pedig külön érdekesség, hogy előttük a 80-as évek remek salgótarjáni bandája, a Fanyúl tér vissza a pesti dobogókra. Szombaton Vörös Pisti akusztikus estje zárja a hajdani "csepeliek" sorát, méltó emléket állítva a rock egyik felejthetetlen szentélyének!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Lacuna Coil - Dark Adrenaline (2012) 

Lemezismertetők

Az olaszországi Milánóban, 1996-ban alakult Lacuna Coil (a Within Temptation mellett) Európa vezető Evanescence hasonmása, lehangolt, durva, intenzív és sok elektronikus alapja miatt, mégis akár táncolhatónak is mondható gothic metal zenével. A két énekessel felálló, utoljára 2009-ben a Shallow Life című lemezét kiadó csapat, a megalakulása óta óriási fejlődésen ment keresztül. Nemzetközi helyzetét mi sem jelzi jobban, minthogy a Dark Adrenaline című új lemezük producere a műfaj egyik vezető egyénisége, Don Gilmore lett, aki korábban a Linkin Park-al és a Bullet For My Valentine-vel is csodákat tett...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 [fool's] Paradise - Valaki mentsen meg (EP, info, 2012) 

Aktuális

A zenekar 2011.12.17-én alakult [fool's] Paradise (jelentése: hamis reményből fakadó boldogság - Shakespeare: Rómeó és Júlia) néven. Még 2011-ben felvették Szeretik őt is című alternatív-powerpop számukat, melyhez videoklip is készült. 2012. januárjában megjelent első 4 számos EP-jük, mely a Valaki mentsen meg címet kapta. Az anyag ingyen letölthető a zenekar honlapjáról! Tagok: Simó Fanna - ének, Hódos József - gitár, vokál, Jezerszky Máté - basszusgitár, Pécsek Ádám - dob, vokál



foolsparadise.hu, facebook.com/foolsparadiseband, myspace.com/band.foolsparadise, twitter.com/#!/fool_sParadise


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Iron Fire - Voyage Of The Damned (2012, Dionysosrising) 

Lemezismertetők

Spoiler kezdete - Az alábbi kritikát az együttes első lemezéről írtam – ez viszont már az ötödik a (csata)sorban. Mivel semmivel többet nem tudnék hozzátenni a jelenlegi album esetében elkövethető recenzióhoz, álljék hát itt mementóul azon bandák emlékére, akik hasonló (vas)cipőben járnak. A kipontozott számcímekhez mindenki odarakhatja a szövegi randomgépbe hajigált slaughter, soul, kill, damned, warmaster és chaos szavakat, kezeskedem, hogy a valós tételek címéhez képest nem fog sokat tévedni! - Spoiler vége


Szerkesztette: Dionysosrising
Tovább...

 Marley 67 - Ladánybene 27 és barátai @ 120210 - A38 Hajó 

Koncertmenü

Marley 67 - Ladánybene 27 és barátai @ 2012. február 10. péntek 20:00 - A38 Hajó

Marley 67 - Ladánybene 27 és barátai - Fábián Juli, Gregory G Ras, Dubaku Band, Mr Roul NO, CeAnne & Doki, sound:Selecta. Hatalmas örömünnep és emlékezés Marley-ra, minden idők legnagyobb reggae királyára, zenészére, gondolkodójára, forradalmárára, hagyományainak legnagyszerűbb honi képviselőivel...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Don Dokken - Up from the Ashes (1990) 

Lemezismertetők

A sikereinek a csúcsán, a Back for the Attack-ot követően 1989-ben szakadt szét a Dokken zenekar, névadó énekesük Don Dokken azonnal a jófiúsan slágeres szóló albumán kezdett dolgozni. Szupergroup-nak tűnő kísérő zenekar élére állt, amiben a Europe-s John Norum és a komplexebb Watchtower-t megjárt Billy White lett a két gitáros, illetve az Accept basszusgitáros Peter Baltes és a King Diamond-tól éppen a Motörhead-be tartó Mikkey Dee dobos szerepeltek. A felállás alapján bármilyen stílus célpont lehetett volna a heavy metal-tól a komplexebb és modernebb prog-metal-ig bezárólag, de Don Dokken már réges-régen egyszerű, könnyed, rádióbarát AOR-t szeretett volna énekelni, amit itt végre meg is tudott tenni... Jó alaposat bukott is vele!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Napra, Tárkány Művek @ 120204 - A38 Hajó 

Koncertmenü

Napra, Tárkány Művek @ 2012. február 04. szombat 20:00 - A38 Hajó

Két szédületes zenekar, amelyek a népzenei alapokra rockot, jazzt és még minden további jót pakolnak ahhoz, hogy a világ legjobb zenei robbanótöltetét létrehozzák: ének, tánc, pörgés, sodró erő, jókedv, mulatás, fieszta! Jegyár: 1.500 Ft. elővételben: 1.200 Ft.

A 2004 őszén alakult Napra addig ismeretlen – az elektronikus és a népi hangszerek kiegyensúlyozott használatával teremtett – nyelvhasználata igen hamar ismertté tette a zenekart. 2007 júniusában már Párizsban képviselhette hazánkat A Zene Ünnepén, és ugyanazon a nyáron a Sziget Fesztivál világzenei nagyszínpadára is meghívást kapott. A világzenei nagyszínpad művészeti vezetője, a zenekritikus Marton László Távolodó „etnorock zenei életünk legnagyobb ígéreteként” mutatta be az együttest, amely már anélkül is kult-státusszal rendelkezett, hogy lemezt jelentetett volna meg...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Voodoo Six - Fluke? (2010) 

Lemezismertetők

Kissé megkésve, de azért szeretnék még írni a britek egyik új hard rock csillagának, a Voodoo Six-nek az utolsó teljes lemezéről, ami a 2008-as First Hit For Freet követve, Fluke? címmel jött ki 2010-ben. A zenekart az ex-Dirty Deeds basszusgitáros Tony Newton Londonban alapította 2003-ban, így az sem lehet véletlen, hogy az album a Powerage Records-nál jött ki... no meg az sem, hogy az album hangmérnöke-producere Tony Newton volt, a keverést pedig az a Mike Fraser végezte, aki korábban az Ac/Dc-vel is dolgozott... De még ezek után sincs szó Ac/Dc-koppintásról, a Voodoo Six zenéje leginkább talán az egykori Thunder-hez hasonló dögös, blues-os rockzene, annak minden áthallásával együtt...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

36210 Cikk (1449 oldal, 25 per oldal)
[ 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255 | 256 | 257 | 258 | 259 | 260 | 261 | 262 | 263 | 264 | 265 | 266 | 267 | 268 | 269 | 270 | 271 | 272 | 273 | 274 | 275 | 276 | 277 | 278 | 279 | 280 | 281 | 282 | 283 | 284 | 285 | 286 | 287 | 288 | 289 | 290 | 291 | 292 | 293 | 294 | 295 | 296 | 297 | 298 | 299 | 300 | 301 | 302 | 303 | 304 | 305 | 306 | 307 | 308 | 309 | 310 | 311 | 312 | 313 | 314 | 315 | 316 | 317 | 318 | 319 | 320 | 321 | 322 | 323 | 324 | 325 | 326 | 327 | 328 | 329 | 330 | 331 | 332 | 333 | 334 | 335 | 336 | 337 | 338 | 339 | 340 | 341 | 342 | 343 | 344 | 345 | 346 | 347 | 348 | 349 | 350 | 351 | 352 | 353 | 354 | 355 | 356 | 357 | 358 | 359 | 360 | 361 | 362 | 363 | 364 | 365 | 366 | 367 | 368 | 369 | 370 | 371 | 372 | 373 | 374 | 375 | 376 | 377 | 378 | 379 | 380 | 381 | 382 | 383 | 384 | 385 | 386 | 387 | 388 | 389 | 390 | 391 | 392 | 393 | 394 | 395 | 396 | 397 | 398 | 399 | 400 | 401 | 402 | 403 | 404 | 405 | 406 | 407 | 408 | 409 | 410 | 411 | 412 | 413 | 414 | 415 | 416 | 417 | 418 | 419 | 420 | 421 | 422 | 423 | 424 | 425 | 426 | 427 | 428 | 429 | 430 | 431 | 432 | 433 | 434 | 435 | 436 | 437 | 438 | 439 | 440 | 441 | 442 | 443 | 444 | 445 | 446 | 447 | 448 | 449 | 450 | 451 | 452 | 453 | 454 | 455 | 456 | 457 | 458 | 459 | 460 | 461 | 462 | 463 | 464 | 465 | 466 | 467 | 468 | 469 | 470 | 471 | 472 | 473 | 474 | 475 | 476 | 477 | 478 | 479 | 480 | 481 | 482 | 483 | 484 | 485 | 486 | 487 | 488 | 489 | 490 | 491 | 492 | 493 | 494 | 495 | 496 | 497 | 498 | 499 | 500 | 501 | 502 | 503 | 504 | 505 | 506 | 507 | 508 | 509 | 510 | 511 | 512 | 513 | 514 | 515 | 516 | 517 | 518 | 519 | 520 | 521 | 522 | 523 | 524 | 525 | 526 | 527 | 528 | 529 | 530 | 531 | 532 | 533 | 534 | 535 | 536 | 537 | 538 | 539 | 540 | 541 | 542 | 543 | 544 | 545 | 546 | 547 | 548 | 549 | 550 | 551 | 552 | 553 | 554 | 555 | 556 | 557 | 558 | 559 | 560 | 561 | 562 | 563 | 564 | 565 | 566 | 567 | 568 | 569 | 570 | 571 | 572 | 573 | 574 | 575 | 576 | 577 | 578 | 579 | 580 | 581 | 582 | 583 | 584 | 585 | 586 | 587 | 588 | 589 | 590 | 591 | 592 | 593 | 594 | 595 | 596 | 597 | 598 | 599 | 600 | 601 | 602 | 603 | 604 | 605 | 606 | 607 | 608 | 609 | 610 | 611 | 612 | 613 | 614 | 615 | 616 | 617 | 618 | 619 | 620 | 621 | 622 | 623 | 624 | 625 | 626 | 627 | 628 | 629 | 630 | 631 | 632 | 633 | 634 | 635 | 636 | 637 | 638 | 639 | 640 | 641 | 642 | 643 | 644 | 645 | 646 | 647 | 648 | 649 | 650 | 651 | 652 | 653 | 654 | 655 | 656 | 657 | 658 | 659 | 660 | 661 | 662 | 663 | 664 | 665 | 666 | 667 | 668 | 669 | 670 | 671 | 672 | 673 | 674 | 675 | 676 | 677 | 678 | 679 | 680 | 681 | 682 | 683 | 684 | 685 | 686 | 687 | 688 | 689 | 690 | 691 | 692 | 693 | 694 | 695 | 696 | 697 | 698 | 699 | 700 | 701 | 702 | 703 | 704 | 705 | 706 | 707 | 708 | 709 | 710 | 711 | 712 | 713 | 714 | 715 | 716 | 717 | 718 | 719 | 720 | 721 | 722 | 723 | 724 | 725 | 726 | 727 | 728 | 729 | 730 | 731 | 732 | 733 | 734 | 735 | 736 | 737 | 738 | 739 | 740 | 741 | 742 | 743 | 744 | 745 | 746 | 747 | 748 | 749 | 750 | 751 | 752 | 753 | 754 | 755 | 756 | 757 | 758 | 759 | 760 | 761 | 762 | 763 | 764 | 765 | 766 | 767 | 768 | 769 | 770 | 771 | 772 | 773 | 774 | 775 | 776 | 777 | 778 | 779 | 780 | 781 | 782 | 783 | 784 | 785 | 786 | 787 | 788 | 789 | 790 | 791 | 792 | 793 | 794 | 795 | 796 | 797 | 798 | 799 | 800 | 801 | 802 | 803 | 804 | 805 | 806 | 807 | 808 | 809 | 810 | 811 | 812 | 813 | 814 | 815 | 816 | 817 | 818 | 819 | 820 | 821 | 822 | 823 | 824 | 825 | 826 | 827 | 828 | 829 | 830 | 831 | 832 | 833 | 834 | 835 | 836 | 837 | 838 | 839 | 840 | 841 | 842 | 843 | 844 | 845 | 846 | 847 | 848 | 849 | 850 | 851 | 852 | 853 | 854 | 855 | 856 | 857 | 858 | 859 | 860 | 861 | 862 | 863 | 864 | 865 | 866 | 867 | 868 | 869 | 870 | 871 | 872 | 873 | 874 | 875 | 876 | 877 | 878 | 879 | 880 | 881 | 882 | 883 | 884 | 885 | 886 | 887 | 888 | 889 | 890 | 891 | 892 | 893 | 894 | 895 | 896 | 897 | 898 | 899 | 900 | 901 | 902 | 903 | 904 | 905 | 906 | 907 | 908 | 909 | 910 | 911 | 912 | 913 | 914 | 915 | 916 | 917 | 918 | 919 | 920 | 921 | 922 | 923 | 924 | 925 | 926 | 927 | 928 | 929 | 930 | 931 | 932 | 933 | 934 | 935 | 936 | 937 | 938 | 939 | 940 | 941 | 942 | 943 | 944 | 945 | 946 | 947 | 948 | 949 | 950 | 951 | 952 | 953 | 954 | 955 | 956 | 957 | 958 | 959 | 960 | 961 | 962 | 963 | 964 | 965 | 966 | 967 | 968 | 969 | 970 | 971 | 972 | 973 | 974 | 975 | 976 | 977 | 978 | 979 | 980 | 981 | 982 | 983 | 984 | 985 | 986 | 987 | 988 | 989 | 990 | 991 | 992 | 993 | 994 | 995 | 996 | 997 | 998 | 999 | 1000 | 1001 | 1002 | 1003 | 1004 | 1005 | 1006 | 1007 | 1008 | 1009 | 1010 | 1011 | 1012 | 1013 | 1014 | 1015 | 1016 | 1017 | 1018 | 1019 | 1020 | 1021 | 1022 | 1023 | 1024 | 1025 | 1026 | 1027 | 1028 | 1029 | 1030 | 1031 | 1032 | 1033 | 1034 | 1035 | 1036 | 1037 | 1038 | 1039 | 1040 | 1041 | 1042 | 1043 | 1044 | 1045 | 1046 | 1047 | 1048 | 1049 | 1050 | 1051 | 1052 | 1053 | 1054 | 1055 | 1056 | 1057 | 1058 | 1059 | 1060 | 1061 | 1062 | 1063 | 1064 | 1065 | 1066 | 1067 | 1068 | 1069 | 1070 | 1071 | 1072 | 1073 | 1074 | 1075 | 1076 | 1077 | 1078 | 1079 | 1080 | 1081 | 1082 | 1083 | 1084 | 1085 | 1086 | 1087 | 1088 | 1089 | 1090 | 1091 | 1092 | 1093 | 1094 | 1095 | 1096 | 1097 | 1098 | 1099 | 1100 | 1101 | 1102 | 1103 | 1104 | 1105 | 1106 | 1107 | 1108 | 1109 | 1110 | 1111 | 1112 | 1113 | 1114 | 1115 | 1116 | 1117 | 1118 | 1119 | 1120 | 1121 | 1122 | 1123 | 1124 | 1125 | 1126 | 1127 | 1128 | 1129 | 1130 | 1131 | 1132 | 1133 | 1134 | 1135 | 1136 | 1137 | 1138 | 1139 | 1140 | 1141 | 1142 | 1143 | 1144 | 1145 | 1146 | 1147 | 1148 | 1149 | 1150 | 1151 | 1152 | 1153 | 1154 | 1155 | 1156 | 1157 | 1158 | 1159 | 1160 | 1161 | 1162 | 1163 | 1164 | 1165 | 1166 | 1167 | 1168 | 1169 | 1170 | 1171 | 1172 | 1173 | 1174 | 1175 | 1176 | 1177 | 1178 | 1179 | 1180 | 1181 | 1182 | 1183 | 1184 | 1185 | 1186 | 1187 | 1188 | 1189 | 1190 | 1191 | 1192 | 1193 | 1194 | 1195 | 1196 | 1197 | 1198 | 1199 | 1200 | 1201 | 1202 | 1203 | 1204 | 1205 | 1206 | 1207 | 1208 | 1209 | 1210 | 1211 | 1212 | 1213 | 1214 | 1215 | 1216 | 1217 | 1218 | 1219 | 1220 | 1221 | 1222 | 1223 | 1224 | 1225 | 1226 | 1227 | 1228 | 1229 | 1230 | 1231 | 1232 | 1233 | 1234 | 1235 | 1236 | 1237 | 1238 | 1239 | 1240 | 1241 | 1242 | 1243 | 1244 | 1245 | 1246 | 1247 | 1248 | 1249 | 1250 | 1251 | 1252 | 1253 | 1254 | 1255 | 1256 | 1257 | 1258 | 1259 | 1260 | 1261 | 1262 | 1263 | 1264 | 1265 | 1266 | 1267 | 1268 | 1269 | 1270 | 1271 | 1272 | 1273 | 1274 | 1275 | 1276 | 1277 | 1278 | 1279 | 1280 | 1281 | 1282 | 1283 | 1284 | 1285 | 1286 | 1287 | 1288 | 1289 | 1290 | 1291 | 1292 | 1293 | 1294 | 1295 | 1296 | 1297 | 1298 | 1299 | 1300 | 1301 | 1302 | 1303 | 1304 | 1305 | 1306 | 1307 | 1308 | 1309 | 1310 | 1311 | 1312 | 1313 | 1314 | 1315 | 1316 | 1317 | 1318 | 1319 | 1320 | 1321 | 1322 | 1323 | 1324 | 1325 | 1326 | 1327 | 1328 | 1329 | 1330 | 1331 | 1332 | 1333 | 1334 | 1335 | 1336 | 1337 | 1338 | 1339 | 1340 | 1341 | 1342 | 1343 | 1344 | 1345 | 1346 | 1347 | 1348 | 1349 | 1350 | 1351 | 1352 | 1353 | 1354 | 1355 | 1356 | 1357 | 1358 | 1359 | 1360 | 1361 | 1362 | 1363 | 1364 | 1365 | 1366 | 1367 | 1368 | 1369 | 1370 | 1371 | 1372 | 1373 | 1374 | 1375 | 1376 | 1377 | 1378 | 1379 | 1380 | 1381 | 1382 | 1383 | 1384 | 1385 | 1386 | 1387 | 1388 | 1389 | 1390 | 1391 | 1392 | 1393 | 1394 | 1395 | 1396 | 1397 | 1398 | 1399 | 1400 | 1401 | 1402 | 1403 | 1404 | 1405 | 1406 | 1407 | 1408 | 1409 | 1410 | 1411 | 1412 | 1413 | 1414 | 1415 | 1416 | 1417 | 1418 | 1419 | 1420 | 1421 | 1422 | 1423 | 1424 | 1425 | 1426 | 1427 | 1428 | 1429 | 1430 | 1431 | 1432 | 1433 | 1434 | 1435 | 1436 | 1437 | 1438 | 1439 | 1440 | 1441 | 1442 | 1443 | 1444 | 1445 | 1446 | 1447 | 1448 | 1449 ]

 Keresés



 Ki olvas minket?
Jelenleg, 211 vendég és 0 regisztrált felhasználó olvas bennünket.


 Korábbi cikkek
Május 18, csütörtök
· Neoton - Kislemezek 5.
· Bardóczi Gyula interjú - 1. rész (2017)
· Dying Wish - Lopott idők (2017, klip)
· Elhunyt Chris Cornell (1964-2017)
· Warrant - Louder Harder Faster (2017)
· Dave Phillips @ 2017. május 26. - Drrpnc
Május 17, szerda
· Rockmúzeum - Led Zeppelin kiállítás, Lead Zeppelin koncert (2017)
· Várkert Bazár - Volt egyszer egy Ifipark - koncertsorozat (2017)
· Neoton - Kislemezek 4.
· divideD, Salvus, Crashing Days @ 2017. május 27. - GMK
· Inglorious - Inglorious II (2017)
· Budapest Voices - öt koncertet adtak egy délután alatt (2017)
Május 16, kedd
· The Unity - The Unity (2017, Dionysosrising)
· Fishing 2017 - gigantikus koncertarchívum!
· Neoton - Kislemezek 3.
· Koalabell @ 2017. május 18. - Robot
· Treat - The Road More Or Less Traveled (2017)
· The Carbonfools @ 2017. június 01. - Kobuci Kert
Május 15, hétfő
· Neoton - Kislemezek 2.
· Of Virtue, Griever @ 2017. június 05. - Dürer Kert
· Harmath Amadé - interjú (2017)
· Fezen 2017 - Jön Glenn Hughes, teljes a rock nagyszínpad programja!
· Blondie - Pollinator (2017)
· Igor - Öl (2017, EP info)
Május 14, vasárnap
· Voyager - Ghost Mile (2017, Dionysosrising)
· Steve Hackett - Djabe - nemzetközi siker a koncertfelvétel (2017)
· Neoton - Kislemezek 1.
· Magashegyi Underground - Arcok, utcák, nevek (2017, klip)
· Anathema - The Optimist (2017)
· Pagan Megalith, When Icarus Falls @ 2017. május 25. - Fészek
Május 13, szombat
· Utolsó utáni üvöltés, egy napra ismét megnyílt a Fekete Lyuk (2017)
· Lemezjátszó - Pink Floyd albummal folytatódik a sorozat (2017)
· Helker - Firesoul (2017, Stargazer)
· Depeche Mode - néhány nap múlva, 2017. május 22-én lépnek fel nálunk!
· Fates Warning - Awaken the Guardian Live (2017)
· Jazzköltészet @ 2017. május 22. - Gödör Klub
Május 12, péntek
· Cikipédia 7. - 5. rész - Őszinte barátok!
· Harem Scarem - United (2017, Dionysosrising)
· Moldován Gyula interjú - 4. rész (2017)
· Architects @ 2017. augusztus 15. - Akvárium Klub
· Metal Church - Classic Live (2017)
· Jojo Mayer - Nerve @ 2017. május 13. - Akvárium Klub
Május 11, csütörtök
· Cikipédia 7. - 4. rész - Dollárpapa
· Blues for Andor @ 2017. május 18. - Muzikum
· Moldován Gyula interjú - 3. rész (2017)
· Pulzus 22 - 1982 február - Felrobbant a Dinamit!
· Harem Scarem - United (2017)
· EC 70 - Eric Clapton Tribute Band @ 2017. május 12. - Muzikum
Május 10, szerda
· Cikipédia 7. - 3. rész – Szigeti veszedelem!
· Nagy Feró és a Beatrice @ 2017. május 27. - Hősök Napja, Bonyhád
· Moldován Gyula interjú - 2. rész (2017)
· P. Mágnes - Szigorú a reggel - Best of P. Mágnes 2012-2017 (2017, info)
· Wolfpakk - Wolves Reign (2017)
· Solaris - Marsbéli krónikák balett @ 2017. május 21-23. - Erkel Színház
Május 09, kedd
· Cikipédia 7. - 2. rész - Mondj igazat, betörik a pofád!
· Astral Doors - Black Eyed Children (2017, Dionysosrising)
· Moldován Gyula interjú - 1. rész (2017)
· Diana Krall - Turn Up The Quiet (2017, info)
· Arthemis - Blood - Fury - Domination (2017)
· The Adolescens - Johnson Baltimore (2017, klip)
Május 08, hétfő
· Lonely Robot - The Big Dream (2017, Dionysosrising)
· TsuShiMaMiRe @ 2017. május 16. - Dürer Kert
· Mammoth Mammoth - Mount The Mountain (2017)
· Happy Dixieland Band - Azok a boldog békeidők (2017, info)
· Death Rides A Horse - More God than Man (2017)
· Campus Fesztivál - nemzetközi elismerés (2017)
Május 07, vasárnap
· Bobby Kimball Symphonic Live @ 2017. október 14. - Tüskecsarnok
· Funebre - The Pendulum Stops (2017, dal)
· Astral Doors - Black Eyed Children (2017, Stargazer)
· Bongzilla @ 2017. május 15. - A38 Hajó
· Lonely Robot - The Big Dream (2017)
· Nevergreen - A harcunk éjjelén (2017, szöveges klip)
Május 06, szombat
· Art Nation - Liberation (2017, Dionysosrising)
· Amberjack - Storm (2017, info)
· Night Demon - Darkness Remains (2017)
· Republic - Kimondom a neved (2017, info)
· Astral Doors - Black Eyed Children (2017)
· Barba Negra - klubzárás, Track nyitás - 12 hónap zene (2017)
Május 05, péntek
· Eluveitie, Amaranthe @ 2017. október 26. - Barba Negra
· Gorillaz élő @ 2017. november 13. - Budapest Aréna
· Edda művek - 40 év rock - 2015.04.11 Aréna (2017)
· Of Course - Hagyd, hogy megtörténjen (2017, dal)
· Pink Floyd - TEY 17 - 1971 Reverber/ation - konklúzió (2017)
· Ross The Boss @ 2017. június 01. - Dürer Kert
Május 04, csütörtök
· Pulzus 21 - 1982. január - A jövőbe mutató múlt
· Airbourne @ 2017. október 29. - Barba Negra
· Cikipédia 7. - 1. rész - Most lettünk igazán rabok (2017)
· Magna Cum Laude - Volna-e kedved (2017, szöveges klip)
· Pink Floyd - TEY 16 - 1971 Reverber/ation - video (2017)
· Nest of Plagues - The Faceless Ones (2017, szöveges klip)
Május 03, szerda
· Dream Theater - új helyszínen a 2017. május 10-i koncert!
· Pyramaze - Contingent (2017, Dionysosrising)
· Leander Kills @ 2017. május 05. - IH Rendezvényközpont
· Armored Saint - Carpe Noctum (2017)
· Chris Rea - új lemezzel turnézik Európában, Budapestre is jön (2017)
· Pink Floyd - TEY 15 – 1971 Reverber/ation - audio (2017)
· All But One - Square One (2017, info)
Május 02, kedd
· Jankai Béla - 55 éves @ 2017. április 23. - Barba Negra
· Bornholm - lemezbemutató @ 2017. május 20. - Dürer Kert
· Perjéssy-Horváth Barnabás - Határsáv (2017, könyv)

Régebbi cikkek

 Koncertek


 Hirdetés





Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 1.20 Seconds