Dionysosrising Blog

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Mastercastle - Wine Of Heaven (2017)

 Látogatottság
Összesen
85550747
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 Halott Pénz @ 2015. június 25. - Budapest Park 

Koncertmenü

A Halott Pénz zenekar 2015. június 25-én eddigi legnagyobb szabású koncertjét adja a Budapest Parkban a Valami van a levegőben turné zárásaként. "Óriási élmény volt ez a tavasz számunkra, hiszen ?a februárban indult klubturnénk végül 22 állomásosra duzzadt. Rengeteg helyen jártunk az országban és szinte mindenhol kivételes hangulat fogadott minket, amiért nem tudunk eléggé hálásak lenni a közönségnek. Ennek a lezáró akkordja lesz a turné utolsó állomása a Budapest Parkban, ami talán az egyik legfontosabb és legjobban várt koncertünk az idén. Extra műsorral és vendégekkel készülünk, illetve az egyik legkomolyabb színpadi megjelenéssel, amit az utóbbi időben itthon láthatott a közönség." - Marsalkó Dávid

Nem csak országszerte, hanem Londonban és hat erdélyi állomáson is elhangzottak az olyan közönség kedvenc felvételek, mint az Elkezdeni elölről, a Hello lányok, vagy a turné címadó dala - a Youtube-on már 8 millió megtekintés felett járó - Valami van a levegőben. Ez utóbbi felvétel májusban, két kategóriában is elnyerte a legrangosabb hazai zenei elismerést, a Fonogramot. Az év hip-hop felvétele díját a szakmai zsűri ítélte oda, míg az év dala díját az MR2 Petőfi Rádió hallgatóinak szavazatai alapján adták át a Halott Pénznek.


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Egy Kiss Erzsi Zene - Uccsó (Ganxsta Tribute, 2015) 

Rövid hírek

Az Uccsó című dal természetesen a Ganxsta Tribute nagylemezen is megtalálható. Az 1G Records gondozásában megjelenő lemez egy hónapja került a kijelölt MOL töltőállomásokra és már rögtön a megjelenés első hetében a második, majd egy héttel később az első helyen találta magát a Mahasz TOP 40-es nagylemez listán. A tribute CD sikere azóta is töretlen, hiszen rendre az első két hely valamelyikén tanyázik...


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Képzelt Város @ 2015. június 26. - A38 Hajó 

Koncertmenü

Újra itthon van a Képzelt Város zenekar teljes tagsága, Miskolczi Márton gitáros-szintetizátoros hazatérése alkalmából az A38 Tetőteraszán csapnak bulit a Makrohang társaságában, június 26-án.


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Cikipédia 5. - 22. rész - Jég dupla viszkivel, vagy boroskóla dobozból! 

Cikkek

Az alábbi Cikipédia leendő olvasói figyelmébe ajánlom a sehol nem látható, de virtuálisan mégis létező 18-as karikát! Továbbá mindenkinek a figyelmét felhívom, hogy a cikkben rejlő néhány "művészi" idézet a kultúra teljes rovására, annak elpusztítására született (ezért a 18), ami azért egy intelligens országban már súlyos bűncselekménynek számít! "Szerencsére" Magyarországon mindent szabad, akkor talán mi is szóvá tehetünk ezt-, azt! Csak Horváth Attila meg ne haragudjon az összehasonlítás miatt! - Fiery


Szerkesztette: Fiery
Tovább...

 Depresszió @ 2015. június 19. - Barba Negra Track 

Koncertmenü

2015. június 19-én, péntekre a tetoválásokból kicsit lejjebb veszünk, hajrázásból azonban jöhet a következő fokozat. Aki épp ekkor készülne a Dunán átkelni, jobb, ha vigyáz, s inkább marad Budán szórakozni, hiszen félő, hogy a Depresszió örökbecsű felkiáltására akkorát ugrik majd a Barba Negra Track, hogy abba még a szomszédos híd is beleremeg...


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 House Of Lords - Indestructible (2015) 

Lemezismertetők

A Los Angeles-i House Of Lords annak idején a Giuffria utódjaként 1988–1993 között létezett, de 2000–től újra aktivizálta magát James Christian énekes vezetésével. A hard rockot, glam-metalt és AOR-t is egyesítő zenekar legutóbb 2014-ben adott ki lemezt Precious Metal címmel, amiről kétszer is írtunk. Ez folytatódik most a tizedik sorlemezként megjelenő Indestructible-val... Nem is olyan régen írtam az énekeset kísérő zenész trió saját bandájának, a Maxx Explosionnak az idei második lemezéről, nézzük mennyivel jobbak, ha Christian is velük van...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Miskolci Nemzetközi Operafesztivál @ 2015. június 12-21. 

Koncertmenü

Miskolc az ünnepi rendezvénysorozat lázában ég. Vasárnapig tart a kavalkád és a város még számos különleges zenei csemegét tartogat az opera-rajongók és zenekedvelők számára.


Szerkesztette: jazz
Tovább...

 Vagina Town, Louis Panther @ 2015. június 19. - Corvintető 

Koncertmenü

10 éves RNR666, születésnapi buli! A Corvintető legtetején, a csillagos ég alatt, a Tetőteraszon! 2015. június 19-én, 17:00-tól DJ-csajok, 19:00-tól koncertek!

Vagina Town (FR) - fergeteges, észvesztő, vérbő rock and roll. Jellemzésükre legegyszerűbb azokat idézni, akik már látták őket: Elképesztő, amit művelnek... R'N'R, csak így, nagybetűkkel. Nincs mese, ők az új Cramps. Egyszerűen nem akartam, hogy abbahagyják. Hetekig bennem volt a svung, amit tőlük kaptam. Őrült éjszaka volt... Itt egy interjú a Vagina Townal magyarul.

Louis Panther - Gustave Tiger, Moog és Hammer of Gods tagok alkotta, alternatív rockzenei szupergroup. Olyan, mint a Gustave Tiger, csak egy kicsit jobb...


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Ganxsta Zolee és a Kartel @ 2015. június 18 - Barba Negra Track 

Koncertmenü

A hétvégén akár tetováló-versenyt is rendezhetnénk a Barba Negra Track színpadán, de metálból és fejrázásból sem lesz hiány Döglégyék, a Depresszió, valamint a Hooligans jóvoltából... Nem kell ahhoz nyárnak lennie, hogy már 2015. június 18-án, csütörtökön se bírjunk magunkkal, most pedig nem csak az időjárás fog kimozdítani otthonról! Ha azt mondjuk, Ganxsta Zolee és a Kartel, akkor ez már egy nyomós érv, nem igaz? De ez még semmi! Jön Tyson, hogy jó porondmester módjára szétcsapjon a srácok között, segítségére pedig még olyan nevek is a színpadon teremnek majd, mint Siska Finuccsi és Saiid. Sőt, már a bemelegítésnél sem lesz ok lazulásra: a The Joystix érkezik Székesfehérvárról, hogy szétzúzza az agyakat Döglégyék előtt.


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Mirkovics Gábor, Zserbó interjú - 2. rész (2015) 

Interjúk

A 6-os Edda lemez inkább volt a visszatérés szerintem, mint az 5-ös. Az utólag nézve inkább, amolyan időhúzás volt.

Pontosan, ahogy mondod. Még Norvégiában elkezdték csinálni azokat a dalokat, Tüsivel azt találták ki, hogy azzal a könnyebb stílussal jönnek vissza. Amikor nekünk elkezdték mutogatni, hogy mik lesznek, én nagyon féltem, hogy ott bukás lesz. Próbáltuk kicsit terelgetni őket. Az Így akarom is úgy lett bekeményítve, az annál sokkal lágyabb volt. Abba én hoztam a riffet, az elejét meg Gellért Tibi rakta hozzá. Eredetileg az egy gagyi popdal volt. A 6-os lemezhez már mindent mi írtunk a próbateremben. Ez a lemez határozta meg az Edda stílust. Utána a hetedik még keményebb lett. Azt is mi csináltuk, de már nem mi játszottuk fel. Illetve a Fohászon és a Megmondtamon még mi játszunk, mint a kislemezen.


Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 Red and the Dumbasses - Lynch Mob (klip, 2015) 

Rövid hírek

Elkészült a Red and the Dumbasses első videoklipje a márciusban megjelent Whacquittal második számához, a Lynch Mob-hoz. A single a korábbi kiadványokkal együtt továbbra is elérhető a zenekar bandcamp-oldalán.

"Élőben legközelebb június 19-én, azaz pénteken láthattok minket a Rocktogonban, utána pedig egy rövidebb nyári szünet jön, ami pont elegendő arra, hogy elkészüljön az idei második anyag immár kicsivel hosszabb formában."


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Perzonal War - The Last Sunset (2015) 

Lemezismertetők

A power-thrash metalos Perzonal War 1996-ban alakult - Personal War néven, 2002-ben váltották nevükben az s-t z-re - a németországi Troisdorfban. A most megjelenő The Last Sunset már a nyolcadik sorlemezük, legutóbbit 2012-ben adták ki Captive Breeding címmel, de az kimaradt nálunk - a kritikusok alaposan lehúzták -, mi az azt megelőző, 2008-as Bloodline kapcsán írtunk róluk utoljára... De valahogy már akkor sem volt a produkciójuk az igazi, ahogy most sem...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Fangler's - Gyere szédülj (szöveges klip, 2015) 

Rövid hírek

Nagyon jó egy olyan zenekarban zenélni, ahol van közös stílus, jó a hangulat és ez a zenéből is átjön. "Már akkor nagyon boldog voltam, mikor Zoli felajánlotta nekem, hogy jó lenne együtt dolgozni. Teltek a hetek, hónapok és megtaláltuk a tökéletes arcokat, akikkel pár hónapos próbafolyamat elteltével is nagyon jó érzés lemenni a terembe, ötleteket nézegetni és kész dalokká csiszolni." - mesélt a zenekar énekese, K. Fangler Péter.

Első daluk a Gyere szédülj, melynek érdekes szövegvilágára kapjuk fel elsőre a fejünket, mert nem minden fiatal álmosodik el, "egy napsütéses éjszakán"... A szöveg talán elsőre egy szerelemes dalnak tűnik, de a sorok között meghallhatjuk, hogy nem erről van szó. Mintha egy kicsit képet kapnánk a mai fiatalok érzelmi világáról, érzelmes, vagy épp érzelemmentes kapcsolataikról. A zenét meg kell hallgatni, hogy találnak utat a vonóshangszerek, egy akusztikus pop-rock zenében.

A Fangler's - saját bevallása szerint is - dúdolható popzenét akar, "de olyat, ami nem gagyi, frankó zenészek játsszák és nem mindig a vattacukortól színes"... A banda 2015. június 19-én este mutatja meg magát először, az A38-on, a Margaret Island előtt.


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Kowalsky meg a Vega @ 2015. június 12. - Barba Negra Track 

Koncertbeszámolók

Édes otthon. Napsütés, kánikula, hova máshova mehet az ember, mint egy strand, aztán este a nap megkoronázása egy jó kis szabadtéri koncert. A Barba Negra Track a Rákóczi híd budai lábánál, június 12-én, ezen a remek nyári napon tárt karokkal fogadta a Kowalsky meg a Vega zenéjére éhes hallgatóságot. Még napozótej szükségeltetett az időben érkezőknek, akik az első sorokból akarták élvezni a bulit. Kapunyitáskor már kígyózó sorban várakoztak a rajongók, s nem csak a jó helyek miatt, hanem azért is, mert a fiúk a koncert előtt tartották a dedikálást. - Király Anita írása


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Fran Palermo, Kistehén @ 2015. június 19. - Karizma Klub 

Koncertmenü

A Fran Palermo nemrég jelentette meg első nagylemezét, mely igazi mediterrán darab lett.

2015. június 19-én - a telt házas lemezbemutatójuk után - egy igazi nyári, napozóágyakkal és vízparttal szegélyezett, latinos hangulatú helyre, a margitszigeti Karizma Klubba viszik el tropical-jungle rockzenéjüket, a Kistehén zenekar társaságában...


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Turbowolf - Two Hands (2015) 

Lemezismertetők

Az angliai Bristolban, 2008-ban alakult Turbowolf eddigi egyetlen lemeze 2011-ben jelent meg Turbowolf címmel, igazi trapézgatyás hetvenes évekkel a nosztalgiájuk célpontjában. Mindezzel a pszichedelikus és garázs felfogású, stoneres hard rockos vegyülettel sok rajongót szereztek maguknak, gyorsan ki is adtak egy Covers EP Vol. 1 című feldolgozó albumot, de így is 2015-ig kellett várni a valós folytatásig, ami Two Hands címmel most jött ki... Ráadásul ez még aránylag sikeres is lett, a brit eladási lista 70. helyére értek vele a "földalól"... Szóval, érdemes beszélnünk róla...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Salföldi Dalföld @ 2015. június 19-21. - Salföld 

Koncertmenü

I. Salföldi Dalföld és FolkEmbassy-Kertem Szabadegyetem - A gondolkodó összművészeti hétvége @ 2015. június 19-21. - Salföld

2015. június 19-21. között első alkalommal kerül megrendezésre a Káli-medence szívében a Salföldi Dalföld elnevezésű összművészeti hétvége. A Bíró-Gombos Alapítvány által a Hungarian FolkEmbassy - Magyar Népzeni Nagykövetséggel és a Fonó Budai Zeneházzal partnerségben szervezett programsorozat célja, hogy igényes, a művészetekre, a tájra és saját magára reflektáló, tudatos közönséget szolgáljon ki. Az így megvalósuló, művészeti ágakat összefogó kulturális hétvége ezáltal rendszeres, Salföldön egész évben megrendezett koncertek, költői estek, kiállítások, kerekasztal beszélgetések vezéreseménye lesz, helyszínei pedig a salföldi Major, a templom, a faluház, a kolostorrom és a Pajta Galéria.


Szerkesztette: jazz
Tovább...

 Sideburn - Evil or Divine (2015) 

Lemezismertetők

Az 1997-ben, a svédországi Stockholmban alakult Sideburn akkor kezdett bele a Black Sabbath - és kevésbé jelentőségteljesen Led Zeppelin és Deep Purple - ízű, doomos, stoneres és bluesos hard rock muzsika gyártásába, amikor ez a nosztalgikus műfaj még nem volt oly' nagy divat, mint manapság. Azóta eljutottak az ötödik sorlemezükig, ami most Evil or Divine címmel jön ki... Az IV Monument című 2012-es előzményt meg lehet hallgatni a bandcamp-oldalukon, de most koncentráljunk az új énekessel készült új lemezükre...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Metal & Gothic Night @ 2015. június 20. - S8 Underground Club 

Koncertmenü

Az Agregator szó hallatára minden metál kedvelőnek egy dolog jut az eszébe, ez pedig biztosan nem a nagyon hasonlóan írt áramfejlesztő. Igen, a '97-ben alakult tatabányai bandáról van szó, akiknek a zenéje a kilencvenes évek skandináv metalját idézi, fűszerezve útkeresésről, dekadenciáról és a mindennapos küzdelmekről szóló, magyar nyelvű szövegvilággal.

Az Arch Enemyvel nemrég közös koncertet adó zenekar, június 20-án a Blaha Lujza tér közelébe látogat, ahol az S8 Underground Club nyitja meg a kapuit egy jó kis zúzdára... Ebben segítségükre lesz még a budapesti Sunwharf és az Ignotus Enthropya... Aki pedig maradna, azoknak hajnalig dübörög majd a zene külföldi és magyar előadókkal a palettán...


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Poór Péter - Hobo zenekar - Nem tudni, mit hoz az élet (1967) 

Rockmúzeum

A beatkorszakban létezett egy Hobo nevű zenekar, melynek semmi köze Földes "Hobo" László-hoz. Nevüket Jack London Országúton című regényből vették. Tagja volt a zenekarnak Szűcs Antal Gábor, "Totya" is ebben az időszakban, ez élete első stúdiófelvétele, Poór Pétert kísérik egy átlagos dalocskában...


Szerkesztette: bcsaba
Tovább... | kislemezek

 Peter Konwitschny előadása @ 2015. június 21. - Müpa 

Kultúra

2015. június 21-én a Müpában tart előadást Peter Konwitschny, korunk német operajátszásának egyik legelismertebb rendezője, a berlini Művészeti Akadémia, a lipcsei és a hamburgi Szabad Művészeti Akadémia, valamint a Szász Művészeti Akadémia tagja, 2002-óta a berlini Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskola címzetes professzora.


Szerkesztette: jazz
Tovább...

 Mirkovics Gábor, Zserbó interjú - 1. rész (2015) 

Interjúk

Mik voltak az első meghatározó zenei élményeid?

Mindig szerettem a zenét, de az első élmény, ami után elhatároztam, hogy zenész leszek, az olyan '75-'76 körül volt, amikor meghallottam az AC/DC-t. Egy haverommal állandóan a Szabad Európa rádiót hallgattuk. Judas Priest, AC/DC... Rájuk nagyon rákattantam. Apám járt ki külföldre kiküldetésekre, meghozattam vele az AC/DC lemezeket. Ezzel én akkor, itthon kvázi nagyon menőnek számítottam, hogy ilyet tudtam szerezni...


Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 Pécsett ad koncertet a hetvenéves blues-király, Eb Davis! 

Koncertmenü

A Sétatér Fesztivál sztárvendége ezúttal Eb Davis lesz, aki a helyi PMD Blues Banddel lép közösen színpadra.

Húsz éves jubileumi rhythm and blues koncertre invitálja a műfaj szerelmeseit Pécs városa. A Sétatér fesztivál keretében, 2015. június 17-én megtartandó dzsembori főműsoraként a Németországban élő, idén hetvenedik évét betöltő, neves énekes (nem mellesleg kitűnő billentyűs is) Eb Davis lép színpadra, ahol minden valószínűség szerint, vadonatúj albumának - Soul Defender - dalai is terítékre kerülnek majd. A neves blues-énekest hét tagú zenekara kíséri, köztük három texasi muzsikussal (gitáros, trombitás, szaxofonos), valamint egy kitűnő, mozambiki basszusgitárossal.

A memphisi születésű zenész nagyság mellett, a mesterrel kitűnő kapcsolatot ápoló, pécsi PMD Blues Band forrósítja fel majd a hangulatot. Ami a jubileumot illeti, a Fekete Kálmán és fia, Attila által alapított, "családi" zenekarnak is kijut az ünneplésből: ugyanis idén épp huszonöt éves a kiváló blues banda... Ünnepeljünk tehát együtt: minden érdeklődőt szeretettel vár a fesztivál rendezősége, valamint az ott fellépő, jubiláló művészek! - Hegedűs István


Szerkesztette: Hege
Tovább...

 Armored Saint - Win Hands Down (2015) 

Lemezismertetők

Az 1982-1992 és 1999-2003 között működő Armored Saint Los Angeles és egész Amerika egyik legjobb angolos heavy metal csapata volt annak idején, de épp' ezért, hiába írt remek Iron Maiden-hatású dalokat, soha nem tudott velük sikeressé válni... Végül öt sorlemez után feladták, a csapat szétesett... Énekesük, John Bush elment az Anthrax-ba, basszusgitárosuk, Joey Vera pedig a Fates Warning-ba, hogy a két legérdekesebb utóéletet említsem...

Végül 2006-ban mindenki visszajött és feltámasztották az Armored Saint-et, de a La Raza című visszatérő lemezükre 2010-ig kellett várni... Most ismét jó pár év telt el, de nem tudom eldönteni, hogy megérte-e várni ennyit a Win Hands Down-ra...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Michael Castro @ 2015. június 19. - Kossuth klub 

Kultúra

Szeretném felhívni a figyelmeteket arra, hogy Michael Castro, amerikai post-beat-jazz költő, St. Louis jelenlegi babérkoszorús költője, a magyar költészet amerikai fordítója lesz a Kossuth klub vendége 2015. június 19-én. Közreműködik a fordítója, Gyukics Gábor költő, zenél a Dóra & Kalmár Spiritual Gravitation Project. A rendezvényre a belépés díjtalan!


Szerkesztette: jazz
Tovább...

36237 Cikk (1450 oldal, 25 per oldal)
[ 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255 | 256 | 257 | 258 | 259 | 260 | 261 | 262 | 263 | 264 | 265 | 266 | 267 | 268 | 269 | 270 | 271 | 272 | 273 | 274 | 275 | 276 | 277 | 278 | 279 | 280 | 281 | 282 | 283 | 284 | 285 | 286 | 287 | 288 | 289 | 290 | 291 | 292 | 293 | 294 | 295 | 296 | 297 | 298 | 299 | 300 | 301 | 302 | 303 | 304 | 305 | 306 | 307 | 308 | 309 | 310 | 311 | 312 | 313 | 314 | 315 | 316 | 317 | 318 | 319 | 320 | 321 | 322 | 323 | 324 | 325 | 326 | 327 | 328 | 329 | 330 | 331 | 332 | 333 | 334 | 335 | 336 | 337 | 338 | 339 | 340 | 341 | 342 | 343 | 344 | 345 | 346 | 347 | 348 | 349 | 350 | 351 | 352 | 353 | 354 | 355 | 356 | 357 | 358 | 359 | 360 | 361 | 362 | 363 | 364 | 365 | 366 | 367 | 368 | 369 | 370 | 371 | 372 | 373 | 374 | 375 | 376 | 377 | 378 | 379 | 380 | 381 | 382 | 383 | 384 | 385 | 386 | 387 | 388 | 389 | 390 | 391 | 392 | 393 | 394 | 395 | 396 | 397 | 398 | 399 | 400 | 401 | 402 | 403 | 404 | 405 | 406 | 407 | 408 | 409 | 410 | 411 | 412 | 413 | 414 | 415 | 416 | 417 | 418 | 419 | 420 | 421 | 422 | 423 | 424 | 425 | 426 | 427 | 428 | 429 | 430 | 431 | 432 | 433 | 434 | 435 | 436 | 437 | 438 | 439 | 440 | 441 | 442 | 443 | 444 | 445 | 446 | 447 | 448 | 449 | 450 | 451 | 452 | 453 | 454 | 455 | 456 | 457 | 458 | 459 | 460 | 461 | 462 | 463 | 464 | 465 | 466 | 467 | 468 | 469 | 470 | 471 | 472 | 473 | 474 | 475 | 476 | 477 | 478 | 479 | 480 | 481 | 482 | 483 | 484 | 485 | 486 | 487 | 488 | 489 | 490 | 491 | 492 | 493 | 494 | 495 | 496 | 497 | 498 | 499 | 500 | 501 | 502 | 503 | 504 | 505 | 506 | 507 | 508 | 509 | 510 | 511 | 512 | 513 | 514 | 515 | 516 | 517 | 518 | 519 | 520 | 521 | 522 | 523 | 524 | 525 | 526 | 527 | 528 | 529 | 530 | 531 | 532 | 533 | 534 | 535 | 536 | 537 | 538 | 539 | 540 | 541 | 542 | 543 | 544 | 545 | 546 | 547 | 548 | 549 | 550 | 551 | 552 | 553 | 554 | 555 | 556 | 557 | 558 | 559 | 560 | 561 | 562 | 563 | 564 | 565 | 566 | 567 | 568 | 569 | 570 | 571 | 572 | 573 | 574 | 575 | 576 | 577 | 578 | 579 | 580 | 581 | 582 | 583 | 584 | 585 | 586 | 587 | 588 | 589 | 590 | 591 | 592 | 593 | 594 | 595 | 596 | 597 | 598 | 599 | 600 | 601 | 602 | 603 | 604 | 605 | 606 | 607 | 608 | 609 | 610 | 611 | 612 | 613 | 614 | 615 | 616 | 617 | 618 | 619 | 620 | 621 | 622 | 623 | 624 | 625 | 626 | 627 | 628 | 629 | 630 | 631 | 632 | 633 | 634 | 635 | 636 | 637 | 638 | 639 | 640 | 641 | 642 | 643 | 644 | 645 | 646 | 647 | 648 | 649 | 650 | 651 | 652 | 653 | 654 | 655 | 656 | 657 | 658 | 659 | 660 | 661 | 662 | 663 | 664 | 665 | 666 | 667 | 668 | 669 | 670 | 671 | 672 | 673 | 674 | 675 | 676 | 677 | 678 | 679 | 680 | 681 | 682 | 683 | 684 | 685 | 686 | 687 | 688 | 689 | 690 | 691 | 692 | 693 | 694 | 695 | 696 | 697 | 698 | 699 | 700 | 701 | 702 | 703 | 704 | 705 | 706 | 707 | 708 | 709 | 710 | 711 | 712 | 713 | 714 | 715 | 716 | 717 | 718 | 719 | 720 | 721 | 722 | 723 | 724 | 725 | 726 | 727 | 728 | 729 | 730 | 731 | 732 | 733 | 734 | 735 | 736 | 737 | 738 | 739 | 740 | 741 | 742 | 743 | 744 | 745 | 746 | 747 | 748 | 749 | 750 | 751 | 752 | 753 | 754 | 755 | 756 | 757 | 758 | 759 | 760 | 761 | 762 | 763 | 764 | 765 | 766 | 767 | 768 | 769 | 770 | 771 | 772 | 773 | 774 | 775 | 776 | 777 | 778 | 779 | 780 | 781 | 782 | 783 | 784 | 785 | 786 | 787 | 788 | 789 | 790 | 791 | 792 | 793 | 794 | 795 | 796 | 797 | 798 | 799 | 800 | 801 | 802 | 803 | 804 | 805 | 806 | 807 | 808 | 809 | 810 | 811 | 812 | 813 | 814 | 815 | 816 | 817 | 818 | 819 | 820 | 821 | 822 | 823 | 824 | 825 | 826 | 827 | 828 | 829 | 830 | 831 | 832 | 833 | 834 | 835 | 836 | 837 | 838 | 839 | 840 | 841 | 842 | 843 | 844 | 845 | 846 | 847 | 848 | 849 | 850 | 851 | 852 | 853 | 854 | 855 | 856 | 857 | 858 | 859 | 860 | 861 | 862 | 863 | 864 | 865 | 866 | 867 | 868 | 869 | 870 | 871 | 872 | 873 | 874 | 875 | 876 | 877 | 878 | 879 | 880 | 881 | 882 | 883 | 884 | 885 | 886 | 887 | 888 | 889 | 890 | 891 | 892 | 893 | 894 | 895 | 896 | 897 | 898 | 899 | 900 | 901 | 902 | 903 | 904 | 905 | 906 | 907 | 908 | 909 | 910 | 911 | 912 | 913 | 914 | 915 | 916 | 917 | 918 | 919 | 920 | 921 | 922 | 923 | 924 | 925 | 926 | 927 | 928 | 929 | 930 | 931 | 932 | 933 | 934 | 935 | 936 | 937 | 938 | 939 | 940 | 941 | 942 | 943 | 944 | 945 | 946 | 947 | 948 | 949 | 950 | 951 | 952 | 953 | 954 | 955 | 956 | 957 | 958 | 959 | 960 | 961 | 962 | 963 | 964 | 965 | 966 | 967 | 968 | 969 | 970 | 971 | 972 | 973 | 974 | 975 | 976 | 977 | 978 | 979 | 980 | 981 | 982 | 983 | 984 | 985 | 986 | 987 | 988 | 989 | 990 | 991 | 992 | 993 | 994 | 995 | 996 | 997 | 998 | 999 | 1000 | 1001 | 1002 | 1003 | 1004 | 1005 | 1006 | 1007 | 1008 | 1009 | 1010 | 1011 | 1012 | 1013 | 1014 | 1015 | 1016 | 1017 | 1018 | 1019 | 1020 | 1021 | 1022 | 1023 | 1024 | 1025 | 1026 | 1027 | 1028 | 1029 | 1030 | 1031 | 1032 | 1033 | 1034 | 1035 | 1036 | 1037 | 1038 | 1039 | 1040 | 1041 | 1042 | 1043 | 1044 | 1045 | 1046 | 1047 | 1048 | 1049 | 1050 | 1051 | 1052 | 1053 | 1054 | 1055 | 1056 | 1057 | 1058 | 1059 | 1060 | 1061 | 1062 | 1063 | 1064 | 1065 | 1066 | 1067 | 1068 | 1069 | 1070 | 1071 | 1072 | 1073 | 1074 | 1075 | 1076 | 1077 | 1078 | 1079 | 1080 | 1081 | 1082 | 1083 | 1084 | 1085 | 1086 | 1087 | 1088 | 1089 | 1090 | 1091 | 1092 | 1093 | 1094 | 1095 | 1096 | 1097 | 1098 | 1099 | 1100 | 1101 | 1102 | 1103 | 1104 | 1105 | 1106 | 1107 | 1108 | 1109 | 1110 | 1111 | 1112 | 1113 | 1114 | 1115 | 1116 | 1117 | 1118 | 1119 | 1120 | 1121 | 1122 | 1123 | 1124 | 1125 | 1126 | 1127 | 1128 | 1129 | 1130 | 1131 | 1132 | 1133 | 1134 | 1135 | 1136 | 1137 | 1138 | 1139 | 1140 | 1141 | 1142 | 1143 | 1144 | 1145 | 1146 | 1147 | 1148 | 1149 | 1150 | 1151 | 1152 | 1153 | 1154 | 1155 | 1156 | 1157 | 1158 | 1159 | 1160 | 1161 | 1162 | 1163 | 1164 | 1165 | 1166 | 1167 | 1168 | 1169 | 1170 | 1171 | 1172 | 1173 | 1174 | 1175 | 1176 | 1177 | 1178 | 1179 | 1180 | 1181 | 1182 | 1183 | 1184 | 1185 | 1186 | 1187 | 1188 | 1189 | 1190 | 1191 | 1192 | 1193 | 1194 | 1195 | 1196 | 1197 | 1198 | 1199 | 1200 | 1201 | 1202 | 1203 | 1204 | 1205 | 1206 | 1207 | 1208 | 1209 | 1210 | 1211 | 1212 | 1213 | 1214 | 1215 | 1216 | 1217 | 1218 | 1219 | 1220 | 1221 | 1222 | 1223 | 1224 | 1225 | 1226 | 1227 | 1228 | 1229 | 1230 | 1231 | 1232 | 1233 | 1234 | 1235 | 1236 | 1237 | 1238 | 1239 | 1240 | 1241 | 1242 | 1243 | 1244 | 1245 | 1246 | 1247 | 1248 | 1249 | 1250 | 1251 | 1252 | 1253 | 1254 | 1255 | 1256 | 1257 | 1258 | 1259 | 1260 | 1261 | 1262 | 1263 | 1264 | 1265 | 1266 | 1267 | 1268 | 1269 | 1270 | 1271 | 1272 | 1273 | 1274 | 1275 | 1276 | 1277 | 1278 | 1279 | 1280 | 1281 | 1282 | 1283 | 1284 | 1285 | 1286 | 1287 | 1288 | 1289 | 1290 | 1291 | 1292 | 1293 | 1294 | 1295 | 1296 | 1297 | 1298 | 1299 | 1300 | 1301 | 1302 | 1303 | 1304 | 1305 | 1306 | 1307 | 1308 | 1309 | 1310 | 1311 | 1312 | 1313 | 1314 | 1315 | 1316 | 1317 | 1318 | 1319 | 1320 | 1321 | 1322 | 1323 | 1324 | 1325 | 1326 | 1327 | 1328 | 1329 | 1330 | 1331 | 1332 | 1333 | 1334 | 1335 | 1336 | 1337 | 1338 | 1339 | 1340 | 1341 | 1342 | 1343 | 1344 | 1345 | 1346 | 1347 | 1348 | 1349 | 1350 | 1351 | 1352 | 1353 | 1354 | 1355 | 1356 | 1357 | 1358 | 1359 | 1360 | 1361 | 1362 | 1363 | 1364 | 1365 | 1366 | 1367 | 1368 | 1369 | 1370 | 1371 | 1372 | 1373 | 1374 | 1375 | 1376 | 1377 | 1378 | 1379 | 1380 | 1381 | 1382 | 1383 | 1384 | 1385 | 1386 | 1387 | 1388 | 1389 | 1390 | 1391 | 1392 | 1393 | 1394 | 1395 | 1396 | 1397 | 1398 | 1399 | 1400 | 1401 | 1402 | 1403 | 1404 | 1405 | 1406 | 1407 | 1408 | 1409 | 1410 | 1411 | 1412 | 1413 | 1414 | 1415 | 1416 | 1417 | 1418 | 1419 | 1420 | 1421 | 1422 | 1423 | 1424 | 1425 | 1426 | 1427 | 1428 | 1429 | 1430 | 1431 | 1432 | 1433 | 1434 | 1435 | 1436 | 1437 | 1438 | 1439 | 1440 | 1441 | 1442 | 1443 | 1444 | 1445 | 1446 | 1447 | 1448 | 1449 | 1450 ]

 Keresés



 Ki olvas minket?
Jelenleg, 165 vendég és 0 regisztrált felhasználó olvas bennünket.


 Korábbi cikkek
Május 23, kedd
· DragonForce - Reaching into Infinity (2017)
· The Somersault Boy, Bankrupt @ 2017. május 31. - A38 terasz
Május 22, hétfő
· Jankai Sebastian interjú - 1. rész (2017)
· Garázsband Fesztivál @ 2017. május 26. - Müpa Mélygarázs
· Neoton - Kislemezek 9.
· Roger Waters - Is This The Life We Really Want? (2017, info)
· Voyager - Ghost Mile (2017)
· Kontrollzé - Hátra (2017, dal)
Május 21, vasárnap
· Ross The Boss Band - Manowar programmal érkezik a zenekar (2017)
· Rock Fesztivál Budapest 2017
· Neoton - Kislemezek 8.
· Operators @ 2017. június 07. - Dürer Kert
· The Dead Daisies - Live & Louder (2017)
· Republic - Kimondom a neved (2017, klip)
Május 20, szombat
· Neoton - Kislemezek 7.
· Baron Mantis - Enter the Baron (2017, klip)
· Vanden Plas - The Seraphic Live Works (2017, Stargazer)
· Gozsdu Talent - Utca! Zenélj! (2017)
· Kobra And The Lotus - Prevail I (2017)
· Add a mancsod - jótékonysági koncertek (2017)
Május 19, péntek
· Neoton - Kislemezek 6.
· Örökség koncert @ 2017. május 28. - Barba Negra Track
· Bardóczi Gyula interjú - 2. rész (2017)
· Samsara Boulevard @ 2017. június 23. - Alsóörs
· Snakecharmer - Second Skin (2017)
· Trousers, Amberjack @ 2017. május 31. - EllátóHáz
Május 18, csütörtök
· Pulzus 23 - 1982 március - Ugye eljössz még!
· Neoton - Kislemezek 5.
· Bardóczi Gyula interjú - 1. rész (2017)
· Dying Wish - Lopott idők (2017, klip info)
· Elhunyt Chris Cornell (1964-2017)
· Warrant - Louder Harder Faster (2017)
· Dave Phillips @ 2017. május 26. - Drrpnc
Május 17, szerda
· Rockmúzeum - Led Zeppelin kiállítás, Lead Zeppelin koncert (2017)
· Várkert Bazár - Volt egyszer egy Ifipark - koncertsorozat (2017)
· Neoton - Kislemezek 4.
· divideD, Salvus, Crashing Days @ 2017. május 27. - GMK
· Inglorious - Inglorious II (2017)
· Budapest Voices - öt koncertet adtak egy délután alatt (2017)
Május 16, kedd
· The Unity - The Unity (2017, Dionysosrising)
· Fishing 2017 - gigantikus koncertarchívum!
· Neoton - Kislemezek 3.
· Koalabell @ 2017. május 18. - Robot
· Treat - The Road More Or Less Traveled (2017)
· The Carbonfools @ 2017. június 01. - Kobuci Kert
Május 15, hétfő
· Neoton - Kislemezek 2.
· Of Virtue, Griever @ 2017. június 05. - Dürer Kert
· Harmath Amadé - interjú (2017)
· Fezen 2017 - Jön Glenn Hughes, teljes a rock nagyszínpad programja!
· Blondie - Pollinator (2017)
· Igor - Öl (2017, EP info)
Május 14, vasárnap
· Voyager - Ghost Mile (2017, Dionysosrising)
· Steve Hackett - Djabe - nemzetközi siker a koncertfelvétel (2017)
· Neoton - Kislemezek 1.
· Magashegyi Underground - Arcok, utcák, nevek (2017, klip)
· Anathema - The Optimist (2017)
· Pagan Megalith, When Icarus Falls @ 2017. május 25. - Fészek
Május 13, szombat
· Utolsó utáni üvöltés, egy napra ismét megnyílt a Fekete Lyuk (2017)
· Lemezjátszó - Pink Floyd albummal folytatódik a sorozat (2017)
· Helker - Firesoul (2017, Stargazer)
· Depeche Mode - néhány nap múlva, 2017. május 22-én lépnek fel nálunk!
· Fates Warning - Awaken the Guardian Live (2017)
· Jazzköltészet @ 2017. május 22. - Gödör Klub
Május 12, péntek
· Cikipédia 7. - 5. rész - Őszinte barátok!
· Harem Scarem - United (2017, Dionysosrising)
· Moldován Gyula interjú - 4. rész (2017)
· Architects @ 2017. augusztus 15. - Akvárium Klub
· Metal Church - Classic Live (2017)
· Jojo Mayer - Nerve @ 2017. május 13. - Akvárium Klub
Május 11, csütörtök
· Cikipédia 7. - 4. rész - Dollárpapa
· Blues for Andor @ 2017. május 18. - Muzikum
· Moldován Gyula interjú - 3. rész (2017)
· Pulzus 22 - 1982 február - Felrobbant a Dinamit!
· Harem Scarem - United (2017)
· EC 70 - Eric Clapton Tribute Band @ 2017. május 12. - Muzikum
Május 10, szerda
· Cikipédia 7. - 3. rész – Szigeti veszedelem!
· Nagy Feró és a Beatrice @ 2017. május 27. - Hősök Napja, Bonyhád
· Moldován Gyula interjú - 2. rész (2017)
· P. Mágnes - Szigorú a reggel - Best of P. Mágnes 2012-2017 (2017, info)
· Wolfpakk - Wolves Reign (2017)
· Solaris - Marsbéli krónikák balett @ 2017. május 21-23. - Erkel Színház
Május 09, kedd
· Cikipédia 7. - 2. rész - Mondj igazat, betörik a pofád!
· Astral Doors - Black Eyed Children (2017, Dionysosrising)
· Moldován Gyula interjú - 1. rész (2017)
· Diana Krall - Turn Up The Quiet (2017, info)
· Arthemis - Blood - Fury - Domination (2017)
· The Adolescens - Johnson Baltimore (2017, klip)
Május 08, hétfő
· Lonely Robot - The Big Dream (2017, Dionysosrising)
· TsuShiMaMiRe @ 2017. május 16. - Dürer Kert
· Mammoth Mammoth - Mount The Mountain (2017)
· Happy Dixieland Band - Azok a boldog békeidők (2017, info)
· Death Rides A Horse - More God than Man (2017)
· Campus Fesztivál - nemzetközi elismerés (2017)
Május 07, vasárnap
· Bobby Kimball Symphonic Live @ 2017. október 14. - Tüskecsarnok
· Funebre - The Pendulum Stops (2017, dal)
· Astral Doors - Black Eyed Children (2017, Stargazer)
· Bongzilla @ 2017. május 15. - A38 Hajó
· Lonely Robot - The Big Dream (2017)
· Nevergreen - A harcunk éjjelén (2017, szöveges klip)
Május 06, szombat
· Art Nation - Liberation (2017, Dionysosrising)

Régebbi cikkek

 Koncertek


 Hirdetés





Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 1.37 Seconds