Dionysosrising Blog

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Cheap Trick - We're All Alright! (2017)

 Látogatottság
Összesen
86624345
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 Alcohol @ 2015. július 25. - Nagyhalász 

Koncertmenü

Alcohol - Horogra akadva, avagy koncert a 8. Nagy-Halász Fesztiválon! Nagyképűség lenne azzal dobálózni, hogy a zenekar révbe ért, az viszont elmondható, hogy ezúttal horogra akadt. A frontember, Csöves eddig sem titkolta, hogy rajong a horgászatért, ennek fényében nem is meglepő, hogy épp egy halászfesztiválon tegye tiszteletét. Ezúttal viszont nem csak látogatóként érkezik Nagyhalászra, hanem zenésztársaival együtt vesz részt a különböző programokat kínáló, a horgászat és a halételek témakörére alapozott egész napos rendezvényen. Az ok egyszerű: délután öt órai kezdettel, az esti koncertek sorát az Alcohol zenekar nyitja, melyet a Balkan Fanatik és az Irigy Hónaljmirigy fellépése követ. Érdemes már korán érkezni, hiszen már reggeltől indul a horgász-, majd a halételek főzőversenye, melyhez talán még a zenekar tagjai is kedvet kapnak.


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Gus G. - Brand New Revolution (2015) 

Lemezismertetők

A 34 éves Kostas Karamitroudis, ismertebb, színpadi nevén Gus G. sok mindent, köztük a Firewindet és az Arch Enemyt is kipróbált, mire 2009-ben Ozzy szóló csapatának gitárosa lett, nem sokkal később, az énekes 2010-es Scream című lemezén be is mutatkozott...

Aztán úgy alakult, hogy Ozzy újra beleásta magát a Black Sabbath-ba, Gus G. pedig úgy döntött, hogy a könnyen jött népszerűségét szólólemez készítésébe próbálja préselni... A végeredmény 2014-ben jelent meg I Am the Fire címmel, amiről kétszer is írtunk... Ez folytatódik most a Brand New Revolutionnal, amit remélhetőleg most már tényleg bemutat majd nekünk is a Fezenen...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 InFusion Trio - Break the tide (klip előzetes, 2015) 

Rövid hírek

A napokban jelenik meg az InFusion Trio vadonatúj klipje, mely a Break the tide című dalra készült. A megjelenés előtt azonban a fiúk egy kis betekintést adnak nekünk a kulisszák mögé. "Sokat gondolkodtunk, hogy az első hivatalos klipünk melyik számunkra készüljön." - mesél Simkó-Várnagy Mihály csellista...


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Barba Negra 2015 őszi metál áradat! 

Koncertmenü

Angliából, a finnektől és Németországból is érkezik egy-egy nagy kedvenc, név szerint a Cradle of Filth, a Korpliklaani, valamint a Powerwolf a Barba Negra Music Clubba az ősz folyamán... Már így is igazán impozáns névsort tudhat magáénak az újbudai klub, mely egyből egy Machine Head bulival csap bele a lecsóba ősszel. A szezonban aztán a most bejelentett csapatokon kívül többek közt olyan formációk is tiszteletüket teszik a Barna Negrában, mint a Paradise Lost, az Apocalypica és a Therion.


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Salvus - Zsákutcák Hőse (klip, 2015) 

Rövid hírek

Koncertekben ugyan nem tobzódunk most a nyáron, de megpróbáltuk azért aktivizálni magunkat ebben a punnyasztó hőséggel megáldott időszakban, így hegesztettünk egy videoklipet a Zsákutcák Hőse című dalunkra, a Lélektartó albumról. Az uborkaszezon felpezsdítése mellet a videó azért is született, hogy némileg felidézzük a tavaszi lemezbemutató bulik óriási hangulatát, egyben felkészítsünk mindenkit a már nem is olyan távoli őszi szezonra, amikor is még több hasonló intenzitású és hangulatú koncerttel szórjuk meg a hallgatóságot a fővárosban és vidéken egyaránt. További újdonságok és pontos dátumok hamarosan itt és itt!


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Provoda József interjú (2015) 

Interjúk

Provoda József a martonvásári zenei élet központi alakja. Vele kezdett zenekarozni Bencsik Sándor, sőt tíz évvel később Bogdán Csaba is, majd újabb tíz év múlva Baby Gaby is. Évtizedekig szervezte az önkormányzattal karöltve a Bencsik Sándor emlékkoncerteket Martonvásáron, márványtáblát is avatott a tiszteletére.


Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 Patikadomb - Süssön (dal, 2015) 

Rövid hírek

A Patikadomb 2014 januárjában jelentkezett először és eleddig utoljára hanganyaggal. Most azonban megérkezett a balatoni gyökerekkel rendelkező, budapesti formáció legújabb dala, a Süssön. Az elektronikus alapokat, gitárzenével és alternatív szövegvilággal keverő zenekar egy dalszövegvideót is készített a szerzeményhez...


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Voices From The Fuselage - Odyssey: The Destroyer of Worlds (2015) 

Lemezismertetők

Bemutatja első teljes anyagát az angliai Northampton-környékén, 2010 márciusában indult Voices From The Fuselage, ami önmagáról annyit mond, hogy sci-fi, post-rock, alternatív metal keverék a stílusa... Az angol fiatalok között van egy djent-körökben nagyon ismert névnek számító srác is, Ashe O'Hara, aki a TesseracT-ban dolgozott 2012–2014 között, nem véletlen tehát a kapcsolódás a két csapat dalai között... Az öt tagú Voices From The Fuselage 2011 decemberében kiadott már egy To Hope című EP-t bemutatkozásul, azóta várja minden TesseracT-hívő a folytatást, ami most komplex, de ambientben úszó, modern és epikus progresszív metál dalok formájában meg is érkezett!


Szerkesztette: pjuan
Tovább... | djent

 Joshua Redman Trio @ 2015. szeptember 15. - BJC 

Koncertmenü

A mindig érezhetően erős intellektussal átszőtt játékmód miatt nem is olyan meglepő, Joshua Redman a Yale jogi karára is felvételt nyert, csak barátai hatására választotta New York pezsgő zenei világát a zenész-életnél biztosabb és kiszámíthatóbb jogi pálya helyett. Karrierjének kezdőlökéseként szolgált, hogy New Yorkba költözése évében azonnal megnyerte a Thelonious Monk nemzetközi szaxofonversenyt, melynek közvetlen eredményeként olyan sztárokkal turnézhatott és rögzíthetett közös lemezeket, mint Jack DeJohnette és Joe Lovano...


Szerkesztette: jazz
Tovább...

 Joe Satriani - Shockwave Supernova (2015, Dionysosrising) 

Lemezismertetők

Ez Satriani 15. lemeze. A 40 fokos kánikulában kb. annyi inspirációt érzek a kritikaírásra, mint a kemencés kenyérlángos sütésre. És az nem sok. Sajnos a lemez sokadik hallgatása se hozta meg a kedvem, ezért örülnék, ha itt le is lehetne zárni a dolgot: Ez Satriani 15. lemeze. Pedig Satrianiról írni kell, írni illik és írni fogok, ha belegebedek is. Generációk tanulták nála a hangszerkezelést (szerintem Kirk Hammettet letagadná, ha tehetné), személyesen vagy oktató kazettákról, esetleg hallásból próbálva "levenni" ma már klasszikusnak számító dalait...


Szerkesztette: Dionysosrising
Tovább...

 The Carbonfools @ 2015. július 23. - Barba Negra Track 

Koncertmenü

Vannak bandák, akikből egy szezonban egy egészen biztos, hogy nem elég. Ilyen a The Carbonfools is, akik a Track nyitóhétvégéje után, július 23-án térnek vissza a Barba Negra nyári rezidenciájára, hogy újabb fergeteges, őrült estében részesítsék szénhiányos rajongóikat, ráadásul ez alkalommal különleges vendégek társaságában. "Rendszeresen előfordul, hogy zenész barátainkkal közösen zenélgetünk egy kicsit eldugott próbatermekben, vagy fesztiválok backstagében. Szeretnénk, hogy ti se maradjatok ki ebből: a Barba Negra Trackbe elhívtuk barátainkat, hogy néhány talán ilyen formában többé soha nem hallható dalt nektek is megmutassunk."

Ezen a különleges estén velük lesz: Felcser Máté a Punnany Massifból, Fodor Máriusz és Toldi Miklós a Magashegyi Undergroundból és Puskás Peti a Biebersből. Előzenekar a Mongooz and the Magnet lesz, akiknek a lemezét az első ötszáz vendég a bejáratnál meg is kapja!


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 LeszFeszt @ 2015. július 10-11. - Kisvárda 

Koncertbeszámolók

"Van olyan fesztivál, amelyik Volt, van olyan fesztivál, amelyik lett volna, és van olyan fesztivál, amelyik Lesz!" - ez a konf. szöveg többször elhangzott a múlt hétvége során. Az utóbbi években az észak-keleti végeken nem túl rózsás a helyzet fesztiválozás szempontjából: néhány éve megszűnt a nyírbátori Azfeszt, a tokaj–rakamazi Hegyalját pedig alighanem sikerült végképp kicsinálni idén a másodszori lemondással. (Persze mondhatnánk, hogy úgyis van már "minden bokorban" fesztivál, szinte minden ehető vagy iható dolog után elnevezve, de azok nagy része inkább falunap szintű rendezvény, akárhogy címkézik.)

Ilyen körülmények között üdítő hír, hogy Kisvárdán idén új nyári fesztivál indult, a LeszFeszt, amelynek neve a "legextrémebb sportok és zenék fesztiválja" rövidítéseként dekódolható. Valóban volt több sportprogram, köztük a kerékpárosok számára rendezett Dirt Castle verseny, amelyhez a vártónál építettek akadálypályát. Zenét pedig két este folyamán három színpadon szolgáltattak, ha nem is feltétlenül a legextrémebbeket, de többféle stílusban, több korosztályt is megcélozva, és ami nem utolsó szempont: nagyon kedvező ár / érték arányú belépők mellett. Úgyhogy egy próbát mindenképpen megért belekóstolni az új rendezvénybe.


Szerkesztette: vassgergely
Tovább...

 Paddy and the Rats @ 2015. július 24. - Barba Negra Track 

Koncertmenü

Nem ismeretlen terep már a Barba Negra Track színpada a Paddy and the Rats számára, többször volt már alkalmuk ott fellépni. 2015. július 24-e lesz a következő ilyen alkalom, amikor is egy meglepetéssel készülnek a fiúk a koncertlátogatók részére. "Finisbe érkeztek az új nagylemezünk munkálatai, amely szeptemberben fog megjelenni." - mondja Paddy, a frontember.

"A nyári koncertjeinken már több dalt is játszunk róla, ezeket már velünk énekli a közönség. Nemrég az Efotton egy klipet is forgattunk, amely már a második lesz ehhez az albumhoz. A dal címe az, hogy Without you (I don't wannadance) és a Trackben le is vetítjük a kész klipet!" Az este bemelegítője, a Lochnesz 19.15-kor lép majd színpadra, a Patkányok pedig 20.20-kor csapnak a húrok közé. Utána egy jó ideig nem lesz a fővárosban buli, úgyhogy Trackre fel és pub n' roll!


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Cradle of Filth - Hammer of the Witches (2015) 

Lemezismertetők

Az angliai Ipswich-ben, 1991-ben indult Cradle of Filth manapság az extrém gothic metal élharcosának számít, a kezdeti death metalból, majd sátánista szimfonikus black metal-ból, így lehet erotika-romantika és a gonosz kapcsolatával foglalkozó horror-történeteket mesélni. a csapatot vezető Dani Filth legutóbb 2014-ben volt aktív, ekkor - Daniel Firth basszusgitárossal közösen - felépítette a Devilment nevű indusztriálisabb csapatát... De most visszatért az eredeti ötletek helyszínéhez, amit a tizenegyedik sorlemezükként megjelenő Hammer of the Witches-re alaposan átszervezett.

2014-ben bekerült a csapatba Lindsay Schoolcraft kanadai billentyűs-énekesnő, Ashok (vagyis a cseh származású Marek Smerda), illetve az angol Rich Shaw iker-gitáros páros... Viszont a Masterplanos kalandozása után, visszatért a csapatba Marthus - alias a cseh származású Martin Skaroupka - dobos... Dani az album címét a Malleus Maleficarum nevű középkori dokumentum alapján találta ki, ami a boszorkányok üldözését és kínzását írja le az inkvizítoroknak...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Incognito @ 2015. július 25. - Siófok 

Koncertmenü

A siófoki Kálmán Imre Szabadtéri Színpad hagyományos helyszíne a balatoni kulturális életnek és a Nagyon Balaton koncertjeinek is. A világhírű acid-jazz formáció, az Incognito július 25-én áll majd a színpadára...


Szerkesztette: jazz
Tovább...

 Lancer - Second Storm (2015, Dionysosrising) 

Lemezismertetők

Imádom az Iron Maident, az életművük egyszerűen csodálatos, de még csúnyán elfogultan is azt kell mondjam, az utolsó néhány lemezük dagályos és ebből fakadóan unalmas. Úgyhogy a 2015-ös dupla CD-ről szóló hírek éppenséggel nem villanyoznak fel, sőt... A kreativitást epikussággal ellensúlyozni kívánó újkori diszkográfia mondhatni hidegen hagy, még jó, hogy legalább egy tucatnyi fiatal banda ápolja lendületesebb hozzáállással az örökségüket. Kevesebb eufemizmussal: durván nyúlja a munkásságukat.


Szerkesztette: Dionysosrising
Tovább...

 Djabe special guest Steve Hackett @ 2015. július 31. - BJC 

Koncertmenü

A Djabe zenekar a hazai jazz-world fusion műfaj első számú képviselője. Több, mint 40 kiadványuk jelent meg eddigi, 20 éves működésük alatt. Birtokosai a Mahasz Arany Zsiráf (Fonogram) díjának, eMeRTon díjasok, megkapták a nemzetközi Prince Award elismerést, valamint jelölték a zenekart Los Angelesben a Surround Music Awardra is. A Djabe az egyik legtöbbet külföldön koncertező magyar fúziós zenekar. Eddig 42 országban léptek fel, általában kirobbanó sikerrel. Világszerte népes rajongó táboruk van. A Djabe egyedi zenét játszik, melyben a jazz keveredik a magyar és a világzene különböző elemeivel...


Szerkesztette: jazz
Tovább...

 Screaming Eagles - Stand Up and Be Counted (2015) 

Lemezismertetők

A Screaming Eagles egy Észak-Írországból való hard rock zenekar, dögös, Ac/Dc-környéki zenével és öblös-férfias énekkel... A csapat a 2012-es From the Flames című bemutatkozása után, most a második teljes anyagát adja ki Stand Up and Be Counted címmel. Az előző lemezükről nem véletlenül került a Rock N' Roll Soul című dal a A törvény embere (alias Justified) című amerikai kortárs-western tévés sorozatba, de szerencsére erről a második lemezükről is lenne pár odaillő, kiválasztható, hasonmás daluk...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Tátrai Tibor, Junk Big Band @ 2015. augusztus 22. - Kobuci kert 

Koncertmenü

A Zeneszöveg.hu bemutatja: Tátrai Tibor és a Junk Big Band, vendég: Kováts Vera @ 2015. augusztus 22., szombat, 20:00 - Kobuci kert

Augusztus 22-én egy olyan, európai szinten is egyedinek mondható nagyzenekari fellépésnek lehetünk részesei a Kobuci kertben, amely a minőségi zenei élmény mellett számos különlegességgel is szolgál. A Junk Big Band jazz-funk stílusa és a zenekar 20 fős felállása önmagában is kuriózum, a gitáros legenda Tátrai Tibor és Kováts Vera énekesnő vendégszereplésével viszont a funkytól, az r'n'b-ig, a blues-tól a soul-ig fog szárnyalni a zene az óbudai éjszakában.


Szerkesztette: jazz
Tovább...

 Joe Satriani - Shockwave Supernova (2015) 

Lemezismertetők

Az 58 éves Joseph "Satch" Satrianit senkinek sem kell bemutatni, hiszen ő a világ egyik legnagyobb hatású gitárosa, technikai felkészültsége megkérdőjelezhetetlenül a csúcsát jelenti a hangszerének... A Shockwave Supernova a tizenötödik teljes hosszúságú szóló stúdió lemeze főhősünknek, legutóbbit 2013-ban adta ki Unstoppable Momentum címmel, amiről kétszer is írtunk...

Az új lemezt a régi társával, John Cuniberti producerrel készítette, aki 2008-után kerül ismét elő a karrierjében, de nem csak ettől lett egyfajta visszalépés ez az album, hiszen ismét Mike Keneally lett a legfőbb segítő, akinek sci-fis elektronikai ötletei sok örömet szereztek a gitáros rajongóinak... A Bryan Beller basszusgitárosból és Marco Minnemann dobosból álló ritmus-szekció pedig jól összeszokhatott az The Aristocratsban... Az pedig már előre is jó hírnek mondható, hogy az őszi Európa-turné Budapestet is eléri majd, Satriani lemezbemutató koncertje 2015. október 09-én lesz a Kongresszusi Központban...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 colorStar, Jurij @ 2015. július 29. - Barba Negra Track 

Koncertmenü

Az 1996-ban alakult colorStar az elsők között ötvözte az elektronikus party zene különböző irányzatait a pszichedelikus, gitáralapú pop-rockkal, koncertjeiken rendszeresen kísérletezik a zenét vizuális elemekkel erősítő megoldásokkal is, azzal a céllal, hogy fellépéseit összművészeti eseménnyé emelje. A pár éve egy komolyabb vérfrissítésen átesett csapat tavaly jelentkezett legutóbbi anyagával, a Reaction EP-vel, a Barba Negra Track-be a Jurij társaságában érkeznek, július 29-én.


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 ELMARAD! - Eagles Of Death @ 2015. november 29. - Barba Negra 

Koncertmenü

Update 151119: A koncertszervező ügynökséghez érkező hivatalos értesítés szerint, az Eagles Of Death Metal felfüggesztette európai turnéját, a meghirdetett koncertek elmaradnak. A zenekar közleménye lejjebb olvasható. A jegyek december 31-ig visszaválthatók személyesen az A38 Hajó jegypénztárában. Online visszaváltás esetén 30 napos átfutási idővel kell számolni. Részvétünk a párizsi terrortámadás áldozatainak és a zenekarnak, reméljük, megértitek a helyzetet...


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Karthago @ 2015. augusztus 07. - Barba Negra Track 

Koncertmenü

A magyar rocktörténelem himnuszai között, kétség kívül komoly helyet foglal el a Karthago 1980-as opusza, az Apáink útján. Bizony, már 35 év eltelt azóta, hogy kislemez formájában napvilágot látott a szerzemény, de ha már évforduló, nem maradhat el az ünneplés sem, így ezen szám jegyében lép majd színpadra a legendás formáció augusztus 07-én. A zenekar megalakulását követően, egy év alatt, a '80-as évek egyik meghatározó és legnépszerűbb magyarországi rockegyüttese lett.

Különleges, úgynevezett amerikai típusú west coast zenéjükkel, amely kemény rockalapra dús, öt szólamú vokállal és dallamos énekvezetéssel hangszerelt dalokból állt... Néhány hónap alatt valamennyi slágerlistát meghódították, izgalmas, dinamikus, különlegesen látványos koncertjeikkel, a klubok kedvencei lettek. Gidófalvy Attila billentyűk, gitár, ének, Kiss Zoltán Zéro basszusgitár, ének, Szigeti Ferenc zenekarvezető, szólógitár, ének, Kocsándi Miklós dob, gitár, ének és Takáts Tamás ének, szájharmonika, dobok, azóta is tartja a frontot, s a Barba Negra Track színpadán is a legnagyobb kedvenceket szólaltatják majd meg a rock elefántjai.


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Erdélyi turnéra viszi a Virtuózokat Molnár Levente (2015) 

Kultúra

Székelyföldön koncerteznek az MTVA Virtuózok című műsorának résztvevői 2015 augusztusában. A Gyerekek a gyerekekért című miniturné bevételét Böjte Csaba atya gondozottjainak ajánlják fel a szervezők, Molnár Levente operaénekes kezdeményezésére. A nemzetközileg is elismert bariton a turné előtt a londoni Covent Gardenben látta vendégül a Virtuózok egyik különdíjasát, Foki Danit.


Szerkesztette: jazz
Tovább...

 Orphaned Land & Stimmgewalt Choir @ 2015. október 21. - A38 Hajó 

Koncertmenü

Bár az izraeli folk-metál zenekar, az Orphaned Land nem először jár Budapesten, ezúttal egészen különleges produkcióval érkezik. Az orient-metál stílusteremtő együttese teljes egészében akusztikus koncertet ad, kiegészülve a híres berlini goth-kórussal, a tizenöt tagú Stimmgewalttal. Egészen különleges élmény, ahogyan Magyarországon még sosem hallhattuk az Orphaned Landet. Előzenekarként pedig az operát, a komolyzenét és a metált egyedi módon ötvöző, német Molllust lép fel október 21-én, az A38 Hajón...


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

36426 Cikk (1458 oldal, 25 per oldal)
[ 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255 | 256 | 257 | 258 | 259 | 260 | 261 | 262 | 263 | 264 | 265 | 266 | 267 | 268 | 269 | 270 | 271 | 272 | 273 | 274 | 275 | 276 | 277 | 278 | 279 | 280 | 281 | 282 | 283 | 284 | 285 | 286 | 287 | 288 | 289 | 290 | 291 | 292 | 293 | 294 | 295 | 296 | 297 | 298 | 299 | 300 | 301 | 302 | 303 | 304 | 305 | 306 | 307 | 308 | 309 | 310 | 311 | 312 | 313 | 314 | 315 | 316 | 317 | 318 | 319 | 320 | 321 | 322 | 323 | 324 | 325 | 326 | 327 | 328 | 329 | 330 | 331 | 332 | 333 | 334 | 335 | 336 | 337 | 338 | 339 | 340 | 341 | 342 | 343 | 344 | 345 | 346 | 347 | 348 | 349 | 350 | 351 | 352 | 353 | 354 | 355 | 356 | 357 | 358 | 359 | 360 | 361 | 362 | 363 | 364 | 365 | 366 | 367 | 368 | 369 | 370 | 371 | 372 | 373 | 374 | 375 | 376 | 377 | 378 | 379 | 380 | 381 | 382 | 383 | 384 | 385 | 386 | 387 | 388 | 389 | 390 | 391 | 392 | 393 | 394 | 395 | 396 | 397 | 398 | 399 | 400 | 401 | 402 | 403 | 404 | 405 | 406 | 407 | 408 | 409 | 410 | 411 | 412 | 413 | 414 | 415 | 416 | 417 | 418 | 419 | 420 | 421 | 422 | 423 | 424 | 425 | 426 | 427 | 428 | 429 | 430 | 431 | 432 | 433 | 434 | 435 | 436 | 437 | 438 | 439 | 440 | 441 | 442 | 443 | 444 | 445 | 446 | 447 | 448 | 449 | 450 | 451 | 452 | 453 | 454 | 455 | 456 | 457 | 458 | 459 | 460 | 461 | 462 | 463 | 464 | 465 | 466 | 467 | 468 | 469 | 470 | 471 | 472 | 473 | 474 | 475 | 476 | 477 | 478 | 479 | 480 | 481 | 482 | 483 | 484 | 485 | 486 | 487 | 488 | 489 | 490 | 491 | 492 | 493 | 494 | 495 | 496 | 497 | 498 | 499 | 500 | 501 | 502 | 503 | 504 | 505 | 506 | 507 | 508 | 509 | 510 | 511 | 512 | 513 | 514 | 515 | 516 | 517 | 518 | 519 | 520 | 521 | 522 | 523 | 524 | 525 | 526 | 527 | 528 | 529 | 530 | 531 | 532 | 533 | 534 | 535 | 536 | 537 | 538 | 539 | 540 | 541 | 542 | 543 | 544 | 545 | 546 | 547 | 548 | 549 | 550 | 551 | 552 | 553 | 554 | 555 | 556 | 557 | 558 | 559 | 560 | 561 | 562 | 563 | 564 | 565 | 566 | 567 | 568 | 569 | 570 | 571 | 572 | 573 | 574 | 575 | 576 | 577 | 578 | 579 | 580 | 581 | 582 | 583 | 584 | 585 | 586 | 587 | 588 | 589 | 590 | 591 | 592 | 593 | 594 | 595 | 596 | 597 | 598 | 599 | 600 | 601 | 602 | 603 | 604 | 605 | 606 | 607 | 608 | 609 | 610 | 611 | 612 | 613 | 614 | 615 | 616 | 617 | 618 | 619 | 620 | 621 | 622 | 623 | 624 | 625 | 626 | 627 | 628 | 629 | 630 | 631 | 632 | 633 | 634 | 635 | 636 | 637 | 638 | 639 | 640 | 641 | 642 | 643 | 644 | 645 | 646 | 647 | 648 | 649 | 650 | 651 | 652 | 653 | 654 | 655 | 656 | 657 | 658 | 659 | 660 | 661 | 662 | 663 | 664 | 665 | 666 | 667 | 668 | 669 | 670 | 671 | 672 | 673 | 674 | 675 | 676 | 677 | 678 | 679 | 680 | 681 | 682 | 683 | 684 | 685 | 686 | 687 | 688 | 689 | 690 | 691 | 692 | 693 | 694 | 695 | 696 | 697 | 698 | 699 | 700 | 701 | 702 | 703 | 704 | 705 | 706 | 707 | 708 | 709 | 710 | 711 | 712 | 713 | 714 | 715 | 716 | 717 | 718 | 719 | 720 | 721 | 722 | 723 | 724 | 725 | 726 | 727 | 728 | 729 | 730 | 731 | 732 | 733 | 734 | 735 | 736 | 737 | 738 | 739 | 740 | 741 | 742 | 743 | 744 | 745 | 746 | 747 | 748 | 749 | 750 | 751 | 752 | 753 | 754 | 755 | 756 | 757 | 758 | 759 | 760 | 761 | 762 | 763 | 764 | 765 | 766 | 767 | 768 | 769 | 770 | 771 | 772 | 773 | 774 | 775 | 776 | 777 | 778 | 779 | 780 | 781 | 782 | 783 | 784 | 785 | 786 | 787 | 788 | 789 | 790 | 791 | 792 | 793 | 794 | 795 | 796 | 797 | 798 | 799 | 800 | 801 | 802 | 803 | 804 | 805 | 806 | 807 | 808 | 809 | 810 | 811 | 812 | 813 | 814 | 815 | 816 | 817 | 818 | 819 | 820 | 821 | 822 | 823 | 824 | 825 | 826 | 827 | 828 | 829 | 830 | 831 | 832 | 833 | 834 | 835 | 836 | 837 | 838 | 839 | 840 | 841 | 842 | 843 | 844 | 845 | 846 | 847 | 848 | 849 | 850 | 851 | 852 | 853 | 854 | 855 | 856 | 857 | 858 | 859 | 860 | 861 | 862 | 863 | 864 | 865 | 866 | 867 | 868 | 869 | 870 | 871 | 872 | 873 | 874 | 875 | 876 | 877 | 878 | 879 | 880 | 881 | 882 | 883 | 884 | 885 | 886 | 887 | 888 | 889 | 890 | 891 | 892 | 893 | 894 | 895 | 896 | 897 | 898 | 899 | 900 | 901 | 902 | 903 | 904 | 905 | 906 | 907 | 908 | 909 | 910 | 911 | 912 | 913 | 914 | 915 | 916 | 917 | 918 | 919 | 920 | 921 | 922 | 923 | 924 | 925 | 926 | 927 | 928 | 929 | 930 | 931 | 932 | 933 | 934 | 935 | 936 | 937 | 938 | 939 | 940 | 941 | 942 | 943 | 944 | 945 | 946 | 947 | 948 | 949 | 950 | 951 | 952 | 953 | 954 | 955 | 956 | 957 | 958 | 959 | 960 | 961 | 962 | 963 | 964 | 965 | 966 | 967 | 968 | 969 | 970 | 971 | 972 | 973 | 974 | 975 | 976 | 977 | 978 | 979 | 980 | 981 | 982 | 983 | 984 | 985 | 986 | 987 | 988 | 989 | 990 | 991 | 992 | 993 | 994 | 995 | 996 | 997 | 998 | 999 | 1000 | 1001 | 1002 | 1003 | 1004 | 1005 | 1006 | 1007 | 1008 | 1009 | 1010 | 1011 | 1012 | 1013 | 1014 | 1015 | 1016 | 1017 | 1018 | 1019 | 1020 | 1021 | 1022 | 1023 | 1024 | 1025 | 1026 | 1027 | 1028 | 1029 | 1030 | 1031 | 1032 | 1033 | 1034 | 1035 | 1036 | 1037 | 1038 | 1039 | 1040 | 1041 | 1042 | 1043 | 1044 | 1045 | 1046 | 1047 | 1048 | 1049 | 1050 | 1051 | 1052 | 1053 | 1054 | 1055 | 1056 | 1057 | 1058 | 1059 | 1060 | 1061 | 1062 | 1063 | 1064 | 1065 | 1066 | 1067 | 1068 | 1069 | 1070 | 1071 | 1072 | 1073 | 1074 | 1075 | 1076 | 1077 | 1078 | 1079 | 1080 | 1081 | 1082 | 1083 | 1084 | 1085 | 1086 | 1087 | 1088 | 1089 | 1090 | 1091 | 1092 | 1093 | 1094 | 1095 | 1096 | 1097 | 1098 | 1099 | 1100 | 1101 | 1102 | 1103 | 1104 | 1105 | 1106 | 1107 | 1108 | 1109 | 1110 | 1111 | 1112 | 1113 | 1114 | 1115 | 1116 | 1117 | 1118 | 1119 | 1120 | 1121 | 1122 | 1123 | 1124 | 1125 | 1126 | 1127 | 1128 | 1129 | 1130 | 1131 | 1132 | 1133 | 1134 | 1135 | 1136 | 1137 | 1138 | 1139 | 1140 | 1141 | 1142 | 1143 | 1144 | 1145 | 1146 | 1147 | 1148 | 1149 | 1150 | 1151 | 1152 | 1153 | 1154 | 1155 | 1156 | 1157 | 1158 | 1159 | 1160 | 1161 | 1162 | 1163 | 1164 | 1165 | 1166 | 1167 | 1168 | 1169 | 1170 | 1171 | 1172 | 1173 | 1174 | 1175 | 1176 | 1177 | 1178 | 1179 | 1180 | 1181 | 1182 | 1183 | 1184 | 1185 | 1186 | 1187 | 1188 | 1189 | 1190 | 1191 | 1192 | 1193 | 1194 | 1195 | 1196 | 1197 | 1198 | 1199 | 1200 | 1201 | 1202 | 1203 | 1204 | 1205 | 1206 | 1207 | 1208 | 1209 | 1210 | 1211 | 1212 | 1213 | 1214 | 1215 | 1216 | 1217 | 1218 | 1219 | 1220 | 1221 | 1222 | 1223 | 1224 | 1225 | 1226 | 1227 | 1228 | 1229 | 1230 | 1231 | 1232 | 1233 | 1234 | 1235 | 1236 | 1237 | 1238 | 1239 | 1240 | 1241 | 1242 | 1243 | 1244 | 1245 | 1246 | 1247 | 1248 | 1249 | 1250 | 1251 | 1252 | 1253 | 1254 | 1255 | 1256 | 1257 | 1258 | 1259 | 1260 | 1261 | 1262 | 1263 | 1264 | 1265 | 1266 | 1267 | 1268 | 1269 | 1270 | 1271 | 1272 | 1273 | 1274 | 1275 | 1276 | 1277 | 1278 | 1279 | 1280 | 1281 | 1282 | 1283 | 1284 | 1285 | 1286 | 1287 | 1288 | 1289 | 1290 | 1291 | 1292 | 1293 | 1294 | 1295 | 1296 | 1297 | 1298 | 1299 | 1300 | 1301 | 1302 | 1303 | 1304 | 1305 | 1306 | 1307 | 1308 | 1309 | 1310 | 1311 | 1312 | 1313 | 1314 | 1315 | 1316 | 1317 | 1318 | 1319 | 1320 | 1321 | 1322 | 1323 | 1324 | 1325 | 1326 | 1327 | 1328 | 1329 | 1330 | 1331 | 1332 | 1333 | 1334 | 1335 | 1336 | 1337 | 1338 | 1339 | 1340 | 1341 | 1342 | 1343 | 1344 | 1345 | 1346 | 1347 | 1348 | 1349 | 1350 | 1351 | 1352 | 1353 | 1354 | 1355 | 1356 | 1357 | 1358 | 1359 | 1360 | 1361 | 1362 | 1363 | 1364 | 1365 | 1366 | 1367 | 1368 | 1369 | 1370 | 1371 | 1372 | 1373 | 1374 | 1375 | 1376 | 1377 | 1378 | 1379 | 1380 | 1381 | 1382 | 1383 | 1384 | 1385 | 1386 | 1387 | 1388 | 1389 | 1390 | 1391 | 1392 | 1393 | 1394 | 1395 | 1396 | 1397 | 1398 | 1399 | 1400 | 1401 | 1402 | 1403 | 1404 | 1405 | 1406 | 1407 | 1408 | 1409 | 1410 | 1411 | 1412 | 1413 | 1414 | 1415 | 1416 | 1417 | 1418 | 1419 | 1420 | 1421 | 1422 | 1423 | 1424 | 1425 | 1426 | 1427 | 1428 | 1429 | 1430 | 1431 | 1432 | 1433 | 1434 | 1435 | 1436 | 1437 | 1438 | 1439 | 1440 | 1441 | 1442 | 1443 | 1444 | 1445 | 1446 | 1447 | 1448 | 1449 | 1450 | 1451 | 1452 | 1453 | 1454 | 1455 | 1456 | 1457 | 1458 ]

 Keresés



 Ki olvas minket?
Jelenleg, 177 vendég és 0 regisztrált felhasználó olvas bennünket.


 Korábbi cikkek
Június 23, péntek
· Rómeó Vérzik - Nyár van végre! (2017, klip)
Június 22, csütörtök
· Vescera - Beyond The Flight (2017, Dionysosrising)
· Pulzus 27 - 1982 október - Pataky és a Kék sugár!
· Bella Sándor interjú - Az akta nincs még lezárva - 4. rész (2017)
· Vambo, Cry Free @ 2017. június 24. - Gozsdu Manó Klub
· Pink Floyd - TEY 18 - 1972 Obfusc/ation - audio (2017)
· Aida - felállva ünnepelt a közönség a barlangszínházban (2017)
Június 21, szerda
· Chaosbay - Of Cutting Cords EP (2017, Dionysosrising)
· 26. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál (2017)
· Bella Sándor interjú - A kenguruk földjén - 3. rész (2017)
· VálaszÚt - Bátorság, bátorság! – zenés darab Szent Lászlóról (2017)
· Szkítia - Rajzolt világ (2017)
· Asphalt Horsemen - Wasting Time (2017, klip)
Június 20, kedd
· Sipos Péter - Baby Don't Cry (1983, kislemez)
· Styx - The Mission (2017, Dionysosrising)
· Bella Sándor interjú - Human Telexre váltva - 2. rész (2017)
· Pantaleon - Virus (2017, Dionysosrising)
· Vescera - Beyond The Flight (2017)
· Wintersun @ 2017. szeptember 22. - Barba Negra
Június 19, hétfő
· Bella Sándor interjú - Indul a rock and roll - 1. rész (2017)
· Quimby - Üzenet nincs (2017, klip)
· Juventus - kislemezek 21.
· Ukk & Roll Rock Hétvége - rockfesztivál majmok nélkül rockereknek (2017)
· Styx - The Mission (2017)
· Samsara Boulevard - Világhírű hegedűművész is zenél a lemezen (2017)
Június 18, vasárnap
· Juventus - kislemezek 20.
· Anthrax - 2017. június 21-én szabadtéren játszik a thrash brigád!
· Queensryche - Rage for Order (1986)
· Alcohol - hivatalosan is bejelentették a gitárost (2017)
· Generál történetek - 10/10 - Horváth Charlie interjú - 02. rész (2017)
· Nemzetközi jazzköltészeti est @ 2017 június 30. - Gödör klub
Június 17, szombat
· Juventus - kislemezek 19.
· Anthriel - Transcendence (2017, Dionysosrising)
· Nickelback - Feed the Machine (2017)
· James Newton Howard @ 2017. november 05. - Budapest Sportaréna
· Generál történetek - 09/10 - Horváth Charlie interjú - 01. rész (2017)
· Köpönyegforgatók - Bőségszaru (2017, klip)
Június 16, péntek
· Juventus - kislemezek 18.
· Eluveitie - Epona (2017, dal)
· White Skull - Will of the Strong (2017)
· Best of Gozsdu Talent @ 2017. június 20. - Gozsdu C Udvar
· Generál történetek - 08/10 - Karácsony János interjú - 02. rész (2017)
· Szarka Tamás @ 2017. június 18. - Marriott Hotel
Június 15, csütörtök
· Juventus - kislemezek 17.
· Divided - Wormhole (2017, klip)
· Iced Earth - Incorruptible (2017)
· Pulzus 26 - 1982 szeptember - A Dinamit utóirata!
· Generál történetek - 07/10 - Karácsony János interjú - 01. rész (2017)
· Blahalouisiana @ 2017. június 17. - Kobuci Kert
Június 14, szerda
· Slaughter - Stick It To Ya (1990)
· Madarak @ 2017. június 16. - Legenda Sörfőzde
· Juventus - kislemezek 16.
· Vanden Plas - The Seraphic Live Works (2017, Dionysosrising)
· Generál történetek - 06/10 - Novai Gábor interjú - 02. rész (2017)
· Angertea - Sinking In Strain (2017, klip)
Június 13, kedd
· Generál történetek - 05/10 - Novai Gábor interjú - 01. rész (2017)
· Juventus - kislemezek 15.
· Elhunyt Szénich János (1952-2017)
· Dure - interjú (2017)
· Dream Evil - Six (2017, Dionysosrising)
· Gov't Mule - Revolution Come... Revolution Go (2017)
· Itt a negyedik Visegrock fesztivál (2017)
Június 12, hétfő
· EZoo - Feeding The Beast (2017, Dionysosrising)
· Testament, Death Angel, Annihilator @ 2017. november 18. - Barba Negra
· Generál történetek - 04/10 - Póta András interjú - 02. rész (2017)
· Juventus - kislemezek 14.
· Sikth - The Future In Whose Eyes? (2017)
· Amon Amarth @ 2017. augusztus 23. - Barba Negra Track
Június 11, vasárnap
· Secret Sphere - The Nature of Time (2017, Dionysosrising)
· Ukk & Roll Rock Hétvége 2017
· Generál történetek - 03/10 - Póta András interjú - 01. rész (2017)
· Juventus - kislemezek 13.
· DGM - Passing Stages: Live in Milan and Atlanta (2017)
· Good Charlotte @ 2017. június 17. - Budapest Park
Június 10, szombat
· Generál történetek - 02/10 - Várkonyi Mátyás interjú - 02. rész (2017)
· Stoned Jesus, Beastmaker @ 2017. október 19. - Showbarlang
· Juventus - kislemezek 12.
· Gitármánia Tábor - koncertdömping és kiváló zenetanárok (2017)
· Secret Sphere - The Nature of Time (2017)
· Foo Fighters - Run (2017, klip)
Június 09, péntek
· Generál történetek - 01/10 - Várkonyi Mátyás interjú - 01. rész (2017)
· Nocrul - Khorne merch (2017, info)
· Juventus - kislemezek 11.
· Chris Cornell emlékest 2017 - újabb neves fellépők!
· Nitrogods - Roadkill BBQ (2017)
· Paddy And The Rats - Aerolites (2017, klip)
Június 08, csütörtök
· Roger Waters - Is This The Life We Really Want? (2017, Dionysosrising)
· Pulzus 25 - 1982 június – Néma kőszobor!
· Juventus - kislemezek 10.
· The Cult @ 2017. július 01. - Volt Fesztivál
· EZoo - Feeding The Beast (2017)
· ex-Panta Rhei koncert @ 2017. július 20. - Rockmúzeum
Június 07, szerda
· Historica - Pilátus rockoperától a Hazatérés koncertig (2017)
· Avatarium - Hurricanes and Halos (2017, Dionysosrising)
· Roger Waters - Is This The Life We Really Want? (2017)
· Juventus - kislemezek 09.
· Malevolence - Self Supremacy (2017)
· Fishing on Orfű 2017 - állati lesz a nagyszínpad a jubileumi fesztiválon!
Június 06, kedd
· Soulspell - The Second Big Bang (2017, Dionysosrising)
· Sum 41 @ 2017. június 14. - Budapest Park

Régebbi cikkek

 Koncertek


 Hirdetés





Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 1.63 Seconds