Dionysosrising Blog

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Avatarium - Hurricanes and Halos (2017)

 Látogatottság
Összesen
85625150
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 Mike Stern - Who Let The Cats Out? (2006) 

Lemezismertetők

Mike Stern neve remélhetőleg sokszor elhangzik jazz kedvelők szájából, ha éves koncert programjukat állítják össze. Mike ugyanis, szerencsére rendszeresen vendége hazánknak. 1953. január 10-én született gitáros, mint oly sokan, a Berklee-ben bontogatta szárnyait. 1976-ban a funky egyik legfontosabb zenekarában, a Blood, Sweat & Tears-ben találta magát, ez a funky kirándulás még manapság is hallható a játékán. Vele készült a More Than Ever és a Brand New Day című BS&T album. 1979-ben csatlakozott Billy Cobham zenekarához, ahonnan 1981. június 27-i, bostoni bemutatkozással Miles Davis visszatérő csapatához szegődött (a koncertről koncert felvétel is megjelent We Want Miles címmel). 1983-ban váltott, Jaco Pastorius hívta a "Word Of Mouth" zenekarba, akikkel turnézott, majd ismét Davis következett...


Szerkesztette: jazz
Tovább...

 III. Blind Revolution Festival @ 061201, A38 

Koncertmenü

Az első Blind Revolution Fesztivál 1998-ban került megrendezésre, akkor olyan nevek léptek fel, mint a Dawncore, Ektomorf, valamint a házigazda Blind Myself. Az első fesztivált egy évvel később követte egy másik, majd hosszú szünet következett. Akik annak idején ott voltak, egyre gyakrabban követelték, hogy újra legyen Blind Revolution Fesztivál, így idén 7 év szünet után ismét megrendezésre kerül.

A vendéglátó Blind Myself a koncert napján fogja először a nagyközönség számára elérhetővé tenni negyedik lemezét, az Ancient Scream Therapy névre keresztelt korongot. Az új anyagon illusztris vendégek is felbukkannak: Téglás Zoli az Ignite-ból, Palika az IstenHátaMögöttből, Berger Dalma az Esclin Syndo-ból, Cséri Zoltán billentyűs (aki Ganxta Zolee-nál is játszik) valamint a Budapesti Akadémiai Kórustársaság "keménymagja".

Az este második legfontosabb fellépője az Insane, akik a BPRNR istállóból a legtöbbet koncerteznek külföldön. Lengyelországban még az állami rádióba is bekerültek. Nemrég egy meglepetés (magyar nyelvű) EP-vel készültek, amely ingyen letölthető az insanemusic.hu-ról. A Wackor egy különleges, feldolgozásokban bővelkedő műsorral készül az estére. Ők egyébként most kezdik el második nagylemezük stúdiómunkálatait a Bakery Stúdióban. Az Esclin Syndo bár nem metal, a zenéjük hangulata abszolút be fog jönni a rockrajongóknak is. Sötét hangulatú muzsikájukra fantasztikus dallamokat énekel Berger Dalma, aki az új Blind lemezen is vendégszerepel. A OneHeadedMan új énekese nem más, mint Palika az IstenHátaMögöttből, akit szokatlan szerepben láthatunk majd, hiszen az OHM dalai angolul szólalnak meg. A The Ministers a FreshFabrikos Koncz Matyi bandája, első EP-jük – a Cut Off –rövidesen kapható lesz.

A fesztiválon minden fellépő pólóit illetve CD-it is be lehet majd szerezni. Az első 300 érkező Blind Myself – Product Of Our Imagination kazettát kap ajándékba.

www.bprnr.com
www.blindmyself.com
www.insanemusic.hu www.myspace.com/bandinsane
www.wackor.hu
www.esclinsyndo.com
www.oneheadedman.com
www.theministers.hu
www.myspace.com/theministers
www.istenhatamogott.hu

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 JJ Cale & Eric Clapton - The Road To Escondido (2006) 

Lemezismertetők

Ez az az Eric Clapton együttműködés, aminek már nagyon régen meg kellett volna születnie. Clapton-nak ugyanis sok és legismertebb dalai közül is jónéhány JJ Cale-hez nevéhez köthető: Cocaine, After Midnight, Call Me the Breeze, Sensitive Kind... J.J. Cale nem most kezdte a szakmát. 1966. óta profi-aktív zenész (1938. december 5-én, Oklahoma City-ben született), Clapton mellett Mark Knopfler, Neil Young és Bryan Ferry is mestereként köszöntheti. A lemezt a fantasztikus Billy Preston emlékének ajánlotta a blues talán két legnagyobb gitárosa, akinek a játéka itt hallható utoljára (Billy a Beatles és Little Richard mellett lett király, 2006. június 6-án, majd 60 évesen halt meg, a soul zene királya volt.)


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Trouble – Psalm 9 (2006 re-issue) 

Lemezismertetők

Se szeri se száma manapság az ilyen-olyan újrakiadásoknak, amelyek között igazán indokolt és minőségi ill. fölösleges és ’ruppótlan’ példák egyaránt akadnak. Analízisem tárgya a chicagói kultikus banda, a retro-doom-stoner-metalt játszó Trouble bemutatkozó nagylemezének idei újrakiadása. A csomagoláson található matrica szerint az album már ’out of print’, azaz úgymond ’kifutott széria’, ez tehát indokolná az újbóli megjelentetését, az állításnak azonban némileg ellentmond a tény, hogy nem nagy utánajárással ma is megvehető a korong. No mindegy, ha figyelembe vesszük, hogy hosszú szünet után a zenekar újra aktivizálta magát – ami ugye szintén trend újabban –, és hogy egy igazi alapműről van szó, a dolog mégis időszerűnek és megokoltnak tekinthető. De hogy azoknak is felkeltsék az érdeklődését, akiknek már megvan a CD, az újrakiadáshoz hozzácsaptak egy DVD-t, amin 1982-es interjút és élő fellépés rögzített változatát ígérik. No meg szépen újracsomagolták az albumot, szép kartoncsomagolásba került a műanyag tok, a korábbi kiadásokba bele nem került fotók, meg némi írásos megemlékezés gazdagítja a kiadványt. A DVD-ről annyit, hogy három – nettó két és fél – nóta playbackes előadását tartalmazza egy tévéstúdió falai között, illetve egy ugyanott ugyanakkor fölvett exkluzív interjút, ami tényleg érdekes és hasznos a magamfajta rajongónak. Persze felirat nincs, úgyhogy az alapfoknál magasabb szintű angoltudás mindenképp szükséges a megértéséhez.


Szerkesztette: Gergely
Tovább...

 Road interjú 

Interjúk

- Domoszlóiak vagytok. Mennyire nehezebb nektek, mint vidéki bandának? Milyen nehézségekkel kell szembesülnötök, most hogy már befutó ágban vagytok?

Imi:
- Azért nehéz a kérdés, mert megelőztél bennünket ezzel „most már befutó ágban vagytok-kal”. Eddig volt nagyon nehéz. A távolságon kívül már nem sok különbség van köztünk, és a pesti zenekarok között.


Szerkesztette: ZuZuP
Tovább...

 Tizenhét koncert a Gothic Hell Fesztiválon - sztárvendég a To/Die/For 

Koncertmenü

Már délután három órakor kezdetét veszi a mulatozás Óbuda underground iker-szórakozóhelyén, az ez alkalomból egybenyitott Vörös Yukban és Blue Hellben, ahol a 13 magyar zenekar mellett négy külföldi csapat is szerepel. Míg az egyik teremben underground metal csapatok váltják majd egymást, a másik színpadon a hazai dark-goth színtér éllovasai lépnek fel majd, kiegészülve a finn To/Die/For-ral, valamint három további nemzetközi csapattal, november 25-én.



Az ősz legnagyobb kaliberű underground zenei rendezvényei közé tartozik az a Gothic Hell Festival, mely idén kerül először megrendezésre. Már a név is sejtetni engedi, hogy miféle zenekarokkal találkozhatunk a délután kezdetét vevő koncertsorozaton: míg a Blue Hell koncerttermében dark és gótikus csapatok váltják egymást, addig a Vörös Yukban az extrém metal különböző válfajait képviselő zenekarok révén szabadul majd a pokol.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 fish! koncert és hírek 

Koncertmenü

Vannak történések és lesz koncert is. Az első és legfontosabb: változott a zenekar felállása, Csabi helyett Matyi barátunk látható ezentúl a Fish! gitárosi posztján. Ő eddig az MZ/X-ben és a Good Time Boys nevű Red Hot Chili Peppers cover brigádban nyomta, fogadjátok szeretettel, mi már megtettük. Új lendület van és ezzel együtt új számok is, amik az új felállás első koncertjén hallhatóak is lesznek, még pedig ekkor és itt: 2006. november 21., kedd, Budapest, Süss Fel Nap.
Vendég az ex-Annabarbi és Isten Háta Mögött tagokból álló Óriás zenekar. A múltkori A38-as teltházas buliért köszönet mindenkinek! Kapcsolódó hír még, hogy a hivatalos Fish! weboldal, a www.fishonline.hu hamarosan megújul, letölthető cuccokkal, fotókkal, cikkekkel és minden jósággal. > kösz és üdv, krisztián, fish!



www.fishonline.hu
myspace.com/fishonline

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 World Music Awards 2006 - nyertesek 

Rövid hírek

Tegnap este (2006.11.15.) került megrendezésre a londoni Earl’s Court-ban a World Music Awards idei díjátadó gálája, ahol a nemzetközi zenei élet legsikeresebb előadói kerültek díjazásra. Az idei díjazottak között találhatunk három, a CLS Records által hazánkban képviselt nemzetközi előadót: a világ legjobb rock bandája kategóriájában a Nickelback, a világ legjobb DJ-je kategóriájában Bob Sinclar került díjazásra, aki egyébként az est egyik fellépő művésze is volt. Akárcsak Katie Melua, aki a ’9 Million Bicycles’ című dalt adta elő és meglepetésként egy díjjal is kitüntették, ’A legtöbb lemezeladással büszkélkedő angol előadó’ elismerésével gazdagodhatott a 22 éves lány. A gálát a világ szinte minden országában bemutatják, hazánkban az RTL Klub műsorán.



www.worldmusicawards.com
online.rtlklub.hu
www.cls.hu

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Rúzsa Magdi – Ördögi Angyal - az első album! 

Rövid hírek

Elkészült a TV2 Megasztár tehetségkutató verseny 2006-os győztesének első saját lemeze! Rúzsa Magdi debütáló nagylemeze az Ördögi Angyal címet kapta, mellyel a vajdasági lány a benne lévő kettősséget is szeretné kifejezni. Magdi „ördögi” énjéről a rockos, tempós dalokkal tesz tanúbizonyságot, míg „angyali” oldalát érzelmesebb, lírai dalaival fejezi ki a 14 dalos anyagon.

A korong első „kislemeze” és klipesített dala, az ’Aprócska Blues’ Magdi saját szerzeménye: egy őszinte blues nóta, melyet a Megasztár elődöntőjében is elénekelt már, s melynek nagy szerepe volt abban, hogy bejutott a verseny döntőjébe.

A lemezen közreműködő zenészek között találjuk többek között Závodi Gábort, Madarász Gábort, Kovács Barnabást, Hoffer Pétert, Jamie Winchestert. Závodi, Madarász és Jamie dalszerzőként is tevékenykedett, csakúgy, mint a Megasztár zsüriben szereplő Presser Gábor. Megasztáros „kollegája” Novák Péter pedig szövegírással járult hozzá az anyaghoz. A hangmérnöki és zenei produceri munkálatokat Závodi Gábor látta el, illetve Presser Gábor, aki saját szerzeményeit producerelte. A neves szerzők mellett, Magdi saját dalán kívül, több dalszöveg megírásával szintén kivette részét a szerzői munkálatokból.

Az előrejelzések szerint Rúzsa Magdi debütáló korongja a tél egyik leginkább várt albuma. Ezt sugallja az is, hogy a Megasztár után, a nyár folyamán boltokba került válogatásalbumból, közel 70 ezer példány talált gazdára.

Zárszóul idézünk egy rövid részletet Magdi lemezen megtalálható köszönet nyilvánításából: „Ezen a lemezen a legkitűnőbb zenészek munkája, erőfeszítése és túlórája halható, és persze ami a legfontosabb, hogy szívből készült!
Voltak, akik zenét írtak, voltak, akik szöveget, voltak, akik helyeseltek, vagy esetleg ellenkeztek. De voltak, akik csak felvidítottak, ha borzalmasnak éreztem magam, hisz sokszor az őszinte szó többet ér mindennél. Ők mind-mind részesei annak az ábrándnak, amit kislányként annyit kergettem. Tiszta szívből köszönöm.”


Mi is!
Hamarosan a boltokban!

Itt meg is rendelheted:
www.clswebshop.hu
www.tv2.hu
www.cls.hu

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Evanescence – The Open Door (2006) 

Lemezismertetők

Nem nagyon tudok mit kezdeni azokkal a kritikusokkal, akik az Evanescence-re mint ’megcsinált együttes’-re tekintenek. Ha az Evanescence ’megcsinált együttes’, akkor saját magát csinálta meg. Jómagam már akkor ismertem és szerettem az – akkor még – triót, amikor csupán egy igencsak underground, ám annál jobban sikerült nagylemez jelent meg tőle, az ’Origin’, így nem tudok azonosulni azokkal a véleményekkel, amelyek szerint pl. az Evanescence a Linkin Parkot nyúlja (tényleg, épeszű ember csinál ilyet egyáltalán?). Számomra az első single az előző albumról, a ’Fallen’-ről csupán az ’Origin’ logikus – és igen jó! – folytatása volt picit darkos-gótikus pop-metaljával. Nem is csoda, hogy a megjelenés napján mentem is megrendelni a lemezt (hát igen, akkor még nem volt ott minden lemezbolt polcán, még külön meg kellett rendelnem). Nem is bántam meg a megvételét, és nagyon örültem, jogosnak éreztem, hogy így befutott utána a banda, még akkor is, ha kicsit féltettem őket a sikertől. Nem is alap nélkül, hiszen az egyik alapító agytröszt, a gitáros Ben Moody az európai turné közepén szó nélkül ott hagyta társait... a többiek a jelek szerint szerencsére nem estek túlzottan pánikba, gyorsan megtalálták Ben utódját Terry Balsamo személyében. Az illetőhöz fűződő ex-Limp Bizkit címke ugyan nem ígért sok jót a számomra, de aztán a koncertfelvételek megnyugtattak. Ezzel együtt a ’The Open Door’-ral már jóval óvatosabb voltam, mint a ’Fallen’-nel, nem tudtam, mit várjak tőle. Kicsit tartottam tőle, hogy csalódást fog okozni, úgyhogy nem is vettem meg egyből, előbb párszor át akartam hallgatni.


Szerkesztette: Gergely
Tovább...

 John Wetton & Geoffrey Downes - Icon II - Rubicon (2006) 

Lemezismertetők

John Wetton és Geoffrey Downes, két olyan név ami egy prog rock zenét szeretőnek azonnal világos. De, ha nem, akkor a King Crimson-ban 1975-ig, a Roxy Musicból és a Uriah Heep-ben, a Wishbone Ash mellett az ismeretlenebb, de annál jobb UK-ben, később az Asia-ban basszusgitározó-éneklő John Wetton, aki manapság már megvívta hosszú csatáját a palackokkal is, és józan, boldog és rendkívül optimista. Illetve a YES után az Asia-ban is mindent, amit lehet elérő billentyűs-dalszerző Geoffrey Downes második közös lemeze ez... Közreműködik a Jadis dobosa, Steve Christey, az Arena - Kino gitáros John Mitchell, az ELO csellósa Hugh McDowell, a Gathering énekesnője Anneke van Giersbergen és a hegedűs Katie Jacoby... Romantikus, ezoterikus, a dallamokra építkező progresszív rockzene fontos lemeze született...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Mezőtúr – Lokomotív - 06.11.18. 

Koncertmenü

Ezen az estén 4 zenekar fog gondoskodni Mezőtúr keményzenére kiéhezett lakossága szórakoztatásának céljából. Az IMPERIUM nevű Trash/Metal zenekarnak éppen egy turnéja zajlik, ami következő állomásához érkezett. Bizonyára kellemes fejrázás várható majd koncertjük alatt. Az estén fel fog még lépni a kunszentmártoni CSAK SEMMI PÁNIK, akik jó kis dallamos, ám gyors Punk muzsikában utaznak. Megcsodálhatjuk még a Hódmezővásárhelyről érkezett HC/Punk brigádot, a Dishonort, akik várhatóan könyörtelenül tolják bele arcunkba a jó kis hardcorepunkot. Budapestről is képviselteti magát egy zenekar Hardcore/Metal vonatkozásban, a fiatal suhancokból álló NAZCA fog majd arra várni, hogy lesújtson a Lokomotívban. A Kezdés 20:30 – ra van kiírva. A belépő nem tudom mennyi, de remélem olcsó lesz...

www.csaksemmipanik.uw.hu
www.dishonor.hu
www.myspace.com/nazcahardcore
www.imperialmusic.uw.hu

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 AIROCH (MARDUK) frontember szólóalbumának újrakiadása 

Rövid hírek TRIUMPHATOR - WINGS OF ANTICHRIST

A klasszikus album újrakiadása + 5 bonusz dallal. Airoch (MARDUK) énekével!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 GF Positive hírek - 06.11.15. 

Koncertmenü

Nos, úgy alakult a helyzet, hogy kedvenc zenekarotok a befutás küszöbére érkezett. A küszöb átugrásához már csak a Ti kegyes segítségetekre van szükségünk. A BECHEROVKA ABC tehetségkutató verseny zsűrije hosszas és kőkemény előválogatás után 4798 jelentkező közül kedvenc zenekarotokat is beválogatta azon legjobb 40 zenekar közé, akik élőben is megmérettethetik magukat az A38 hajón. A verseny lényege, hogy az innen továbbjutókat csak felerészben befolyásolja a neves zsűri véleménye, a további 50%-ot Ti magatok határozhatjátok meg, Drága Rajongók! Ehhez csupán az szükséges, hogy vásároljatok tőlünk egy belépőjegyet a 2006. 11. 19-i elődöntőre, akciós, 800 Ft-os áron (boltban ezerkettő), a helyszínen pedig a Gravefruit Soundra szavazzatok! Amit cserébe kínálunk: ellenséges zenekarok megfélemlítése, félmeztelen táncosok, lángoló A38, hosszabb távon drága videoklip, olcsó nagylemez, stadionkoncertek, közös dal egy Marley családtaggal. Részletek: tehetségkutato.hu; zenei és világnézeti támpont: gravefruit.hu és myspace.com/gravefruit Jegyvásárlás a helyszínen, vagy levélben egyeztetett helyen és időpontban. Gyertek, gyertek, jólesz, most igazán nagy a tét!


Szerkesztette: ZuZuP
Tovább...

 Portside Pub - Nyírbátor 06.11.17. - Subscribe, Guilty Parties 

Koncertmenü

2006.11.17. (péntek)
Subscribe, Guilty Parties koncert a nyírbátori Port Side Pub -ban.
Cím: Nyírbátor Radnóti út 5.
www.portsidepub.extra.hu


Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 III. Blind Rev. Fest. elővétel 

Koncertmenü

II. BLIND REVOLTUTION FESTIVAL
BLIND MYSELF - INSANE - WACKOR - Esclin Syndo - Oneheadedman feat. IstenHátaMögött Pali - The Ministers
A38 ÁLLÓHAJÓ - DECEMBER 1. 19.00! - 1300 Ft (elõvéti ár) / 1700 Ft (helyszín)
JEGYELÕVÉTEL mától a következõ helyeken: Headbanger, CD Pince, Westend Speed üzlet, Underground Store, Hammer Zenebarlang, A38 állóhajó. Az elsõ 200 érkezõ Product Of Our Imagination kazettát kap ajándékba! > Minden jót; Blind


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 At War With Self - Torn Between Dimensions (2005) 

Lemezismertetők

2005-ben mindenki ideges lett amikor megtudta, hogy a Fates Warning zseniális dobosa, Mark Zonder nem turnézik a csapattal az FWX lemez után (ami turné hazánkban is járt ), sőt még a tagságáról is kétséges információk érkeznek azóta is. Az instrumentális jazz-prog-fúzió At War With Self project első és egyetlen lemeze ugyanis akkoriban készült. Mark mellett a gitáros-multi hangszeres Glenn Snelwar (Gordian Knot), és a grammy-nominált basszusgitáros Michael Manring szerepelt ezen a bemutatkozó lemezen...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Exodus - a thrash metal hősök ismét Budapesten 

Koncertmenü

November 28-án a San Francisco-i thrash metal színtér, vagyis az úgynevezett Bay Area meghatározó zenekara, az Exodus érkezik Budapestre. A második fénykorukat érő thrashereket a műfaj egy fiatal képviselője, a brit Biomechanical, valamint a hazai színtér egyik legnevesebb formációja, a Remorse koncertje után láthatjuk majd a Wigwam színpadán.



November 28-án szinte napra pontosan egy esztendő elteltével tér Magyarországra a néhány éve új erőre kapott thrash metal alapcsapat, az Exodus, mely a hosszú évtizedek alatt profi thrash metal hadigépezetté vált, s így műfajában komoly viszonyítási pontnak számít. Zenéjükben nincs semmi cifrázás: egyszerű, nyers, gyors és durva dalaiknak egyetlen célja az, hogy szórakoztassa azokat, akik szeretik ezt a féktelen hangulatú, piszkos fémzenét. A tekintélyes külsejű, minden koncerten eszelős színpadszántást produkáló Rob Dukes frontember egyetlen perc pihenést sem engedélyez a koncertközönségnek, s a metal szakma máris megjegyezte nevét, annak ellenére, hogy egészen 2005-ig egyszerű gitártechnikusként segítette a csapatot.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Army Of Anyone - Army Of Anyone (2006) 

Lemezismertetők

Az Army Of Anyone egy friss banda, kipróbált tagokkal. 2005-ben alapította a 2002. óta haldokló Filter énekese, Richard Patrick, a Stone Temple Pilots két oszlopával, Dean DeLeo gitárossal, Robert DeLeo basszusgitárossal, illetve David Lee Roth csapatának egykor volt dobosával, Ray Luzier-el. A pite elég forró velük is, de talán forrosítja a hangulatot, hogy bemutatkozó lemezükön még az egyik legnagyobb dallamos rockzenei producer-legenda is segítette őket: Bob Ezrin, aki a KISS és a Pink Floyd mellett még ezernyi más legendás csapattal is dolgozott korábban.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Új albummal jelentkezik a Kistehén Tánczenekar! 

Rövid hírek

A Kistehén tánczenekar a Szájbergyerek fergeteges sikere nyomán országos népszerűségnek örvend! 2006. november 20-án EMI gondozásában jelenik meg a nem mindennapi, teljesen egyéni látásmóddal rendelkező zenekar Szerelmes vagyok minden nőbe című nagylemeze, mely óriási meglepetést fog okozni a magyar zenei életben! Annak ellenére, hogy megőrzi a „szájbergyerekes“ derűt, abszurdot és humort, zeneileg érdekes és kiforrott; helyenként fergetegesen vicces, máshol pedig elmélyült és költői mondanivalót képvisel! A különböző stílusok között lavírozó dalok ugyanúgy megidézik a rock and roll és a punk klubok hangulatát, mint a sramlis vurstliét vagy egy Brecht előadást.

A meghívott vendégzenészek között szerepel az Újhartyáni Sváb Party fúvósegyüttes, egy vonósnégyes és a Romano Drom zenekar, sőt a Kistermelők Tánczenekar is. A lemez borítójához festmények készültek, amelyeket egy bukaresti vándorcirkusz világa valamint a dalok szövege ihletett. Lesz rajta kettéfürészelt nő, levitáló bűvészkisasszony, pörgő nyulak, repülőn érkező szerelem és bográcsban főlő Kistehén tánczenekar. Az utóbbit a CD vásárlói poszter formájában ajándékba kapják a lemezhez!

A címadó Szerelmes vagyok minden nőbe című video klipet már leforgatták: a zenekar tagjai mellett számos hölgy, valamint néhány cirkuszos kocsi, lovak és kecskék is szerepelnek!

Milyen zenét játszik a Kistehén tánczenekar? Nevezhetjük kulturlakodalmas popnak, de a „crazy listening“ sincs messze a nem létező műfaji meghatározástól. Különböző stílusok keverednek benne a legjobb arányban: ska, rock, pop, underground, cigányzene, reggae, balkáni zene, afrikai ritmusok és modern tánczene. A szövegek viccesek, meglepőek, egyszerűek és költőiek egyszerre!

www.kistehentanczenekar.hu
www.emimusic.hu

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Zero Hour - Specs Of Pictures Burnt Beyond (2006) 

Lemezismertetők

A prog metalt játszó Zero Hour zenekarról utoljára a 2005-ben kiadott A Fragile Mind lemez kapcsán olvashattatok. Friss lemezükön, leginkább az feltűnő, hogy mennyit dob a zenekaron az ex-Power Of Omens énekes, Chris Salinas. Ez a lemez vibráló, Fates Warning-osabbak, mint bármikor eddig...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Új dobos és basszer a Sounday INC-ben! 

Rövid hírek

Hosszas keresgélés és meghallgatások után a Sounday INC. megtalálta új dobosát, Ramont. Az arccal Wank futott össze egy klubban. Néhány whiskey után kiderült, hogy jó tíz éve Vicky Sunday-jal együtt nyomta egy rövid „próbatermi projectben”, de nem ismeretlen számára a Sounday INC sem. Kedvenc zenekarai között ugyanúgy megtalálható a Mötley Crüe, mint a Slayer, vagy a Death. A beszélgetést követően a döntő próba se váratott magára sokáig.

Mindez jó egy hónapja történt és akkor még úgy nézett ki, hogy most szombaton a SINC beugró basszusgitárossal lép fel, de Zoleekaa – a régi basszusos – két hete telefonált a fiúknak, hogy talált egy megfelelő bőgőst a kőbányai zenesuliban. A srácot Máténak hívják és korábban már több SINC bulin megfordult. Az együttes szövegeit betéve tudja, francia származású és legalább annyira kedveli a black-metalt, mint a francia konyhát. :)

November 18-án a Sounday INC. már az új felállással játszik a Slash clubban! Bővebben az új tagokról és a koncertről az együttes weboldalán olvashatsz: www.sinc.hu. A koncertre szeretettel várunk, és ha tudod kérlek dobd fel a dátumot a koncertekhez. > Üdv és köszi, > Vicky Sunday


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Cradle of Filth - Thornography (kritika) 

Lemezismertetők

A szigeten 2006-ban fellépő, majd nemsokára, november 30-án a Pecsában újrázó, 91-ben alakult Cradle of Filth zenéje manapság már szinte egyáltalán nem nevezhető sem "Symphonic Black" metalnak, sem "Death" metalnak. Inkább a mainstreamebb Gothic metal felé lépnek évek óta. Ezt a vonalat erősíti ez a lemez, ami jónéhány meglepetést is tartogat...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Új lemezét mutatja be a Cradle Of Filth a Pecsában 

Koncertmenü

A Cradle Of Filth októberben megjelent lemezét mutatja be a Petőfi Csarnokban, november 30-án. A turné vendégeként a bőrszerkós extrém metal legújabb nagyágyúja, a svéd Deathstars is érkezik, hogy régóta várt első magyarországi fellépését prezentálja, és szerepel egy hazai gárda, a Sin Of Kain is.



Az 1991-ben alakult Cradle Of Filth-nek sikerült elérnie azt, amit korábban lehetetlennek tartottak: a brit zenekar a fémzene egyik legextrémebb válfaját, a black metalt képviselve vált világszerte ismertté, s munkásságával új, szélesebb nyilvánosságot adott e földalatti muzsikának. Igaz ez annak ellenére is, hogy a műfaj "ortodox" hallgatói mindig is tagadták a brit csapat hitelességét, az együttes pedig nem egyszer hangsúlyozta, hogy zenéjük nem is kíván leragadni a hagyományos fekete fémnél.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Hangolódj rá az új Killswitch-dalokra! 

Rövid hírek

Kereken egy hét múlva kerül a lemezboltok polcaira a Killswitch Engage vadonatúj albuma ’As Daylight Dies’ címmel. A Massachusetts-i srácok, hogy még jobban fokozzák a hangulatot, most egy exkluzív kisfilmet készítettek, melyben Howard és Adam mesélnek az új dalokról. A lemezmegjelenésig minden nap 3-3 dal történetét leshetitek meg, ha az alábbi linkre kattintotok: Kisfilm!
Ezt a linket a www.roadrunnerrecords.hu oldalon is megtalálhatjátok a Hírek rovatban! Érdemes nap mint nap odakattintani!


As Daylight Dies (info)
As Daylight Dies (kritika)
www.killswitchengage.com
www.roadrunnerrecords.co.uk
www.roadrunnerrecords.hu

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

36252 Cikk (1451 oldal, 25 per oldal)
[ 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255 | 256 | 257 | 258 | 259 | 260 | 261 | 262 | 263 | 264 | 265 | 266 | 267 | 268 | 269 | 270 | 271 | 272 | 273 | 274 | 275 | 276 | 277 | 278 | 279 | 280 | 281 | 282 | 283 | 284 | 285 | 286 | 287 | 288 | 289 | 290 | 291 | 292 | 293 | 294 | 295 | 296 | 297 | 298 | 299 | 300 | 301 | 302 | 303 | 304 | 305 | 306 | 307 | 308 | 309 | 310 | 311 | 312 | 313 | 314 | 315 | 316 | 317 | 318 | 319 | 320 | 321 | 322 | 323 | 324 | 325 | 326 | 327 | 328 | 329 | 330 | 331 | 332 | 333 | 334 | 335 | 336 | 337 | 338 | 339 | 340 | 341 | 342 | 343 | 344 | 345 | 346 | 347 | 348 | 349 | 350 | 351 | 352 | 353 | 354 | 355 | 356 | 357 | 358 | 359 | 360 | 361 | 362 | 363 | 364 | 365 | 366 | 367 | 368 | 369 | 370 | 371 | 372 | 373 | 374 | 375 | 376 | 377 | 378 | 379 | 380 | 381 | 382 | 383 | 384 | 385 | 386 | 387 | 388 | 389 | 390 | 391 | 392 | 393 | 394 | 395 | 396 | 397 | 398 | 399 | 400 | 401 | 402 | 403 | 404 | 405 | 406 | 407 | 408 | 409 | 410 | 411 | 412 | 413 | 414 | 415 | 416 | 417 | 418 | 419 | 420 | 421 | 422 | 423 | 424 | 425 | 426 | 427 | 428 | 429 | 430 | 431 | 432 | 433 | 434 | 435 | 436 | 437 | 438 | 439 | 440 | 441 | 442 | 443 | 444 | 445 | 446 | 447 | 448 | 449 | 450 | 451 | 452 | 453 | 454 | 455 | 456 | 457 | 458 | 459 | 460 | 461 | 462 | 463 | 464 | 465 | 466 | 467 | 468 | 469 | 470 | 471 | 472 | 473 | 474 | 475 | 476 | 477 | 478 | 479 | 480 | 481 | 482 | 483 | 484 | 485 | 486 | 487 | 488 | 489 | 490 | 491 | 492 | 493 | 494 | 495 | 496 | 497 | 498 | 499 | 500 | 501 | 502 | 503 | 504 | 505 | 506 | 507 | 508 | 509 | 510 | 511 | 512 | 513 | 514 | 515 | 516 | 517 | 518 | 519 | 520 | 521 | 522 | 523 | 524 | 525 | 526 | 527 | 528 | 529 | 530 | 531 | 532 | 533 | 534 | 535 | 536 | 537 | 538 | 539 | 540 | 541 | 542 | 543 | 544 | 545 | 546 | 547 | 548 | 549 | 550 | 551 | 552 | 553 | 554 | 555 | 556 | 557 | 558 | 559 | 560 | 561 | 562 | 563 | 564 | 565 | 566 | 567 | 568 | 569 | 570 | 571 | 572 | 573 | 574 | 575 | 576 | 577 | 578 | 579 | 580 | 581 | 582 | 583 | 584 | 585 | 586 | 587 | 588 | 589 | 590 | 591 | 592 | 593 | 594 | 595 | 596 | 597 | 598 | 599 | 600 | 601 | 602 | 603 | 604 | 605 | 606 | 607 | 608 | 609 | 610 | 611 | 612 | 613 | 614 | 615 | 616 | 617 | 618 | 619 | 620 | 621 | 622 | 623 | 624 | 625 | 626 | 627 | 628 | 629 | 630 | 631 | 632 | 633 | 634 | 635 | 636 | 637 | 638 | 639 | 640 | 641 | 642 | 643 | 644 | 645 | 646 | 647 | 648 | 649 | 650 | 651 | 652 | 653 | 654 | 655 | 656 | 657 | 658 | 659 | 660 | 661 | 662 | 663 | 664 | 665 | 666 | 667 | 668 | 669 | 670 | 671 | 672 | 673 | 674 | 675 | 676 | 677 | 678 | 679 | 680 | 681 | 682 | 683 | 684 | 685 | 686 | 687 | 688 | 689 | 690 | 691 | 692 | 693 | 694 | 695 | 696 | 697 | 698 | 699 | 700 | 701 | 702 | 703 | 704 | 705 | 706 | 707 | 708 | 709 | 710 | 711 | 712 | 713 | 714 | 715 | 716 | 717 | 718 | 719 | 720 | 721 | 722 | 723 | 724 | 725 | 726 | 727 | 728 | 729 | 730 | 731 | 732 | 733 | 734 | 735 | 736 | 737 | 738 | 739 | 740 | 741 | 742 | 743 | 744 | 745 | 746 | 747 | 748 | 749 | 750 | 751 | 752 | 753 | 754 | 755 | 756 | 757 | 758 | 759 | 760 | 761 | 762 | 763 | 764 | 765 | 766 | 767 | 768 | 769 | 770 | 771 | 772 | 773 | 774 | 775 | 776 | 777 | 778 | 779 | 780 | 781 | 782 | 783 | 784 | 785 | 786 | 787 | 788 | 789 | 790 | 791 | 792 | 793 | 794 | 795 | 796 | 797 | 798 | 799 | 800 | 801 | 802 | 803 | 804 | 805 | 806 | 807 | 808 | 809 | 810 | 811 | 812 | 813 | 814 | 815 | 816 | 817 | 818 | 819 | 820 | 821 | 822 | 823 | 824 | 825 | 826 | 827 | 828 | 829 | 830 | 831 | 832 | 833 | 834 | 835 | 836 | 837 | 838 | 839 | 840 | 841 | 842 | 843 | 844 | 845 | 846 | 847 | 848 | 849 | 850 | 851 | 852 | 853 | 854 | 855 | 856 | 857 | 858 | 859 | 860 | 861 | 862 | 863 | 864 | 865 | 866 | 867 | 868 | 869 | 870 | 871 | 872 | 873 | 874 | 875 | 876 | 877 | 878 | 879 | 880 | 881 | 882 | 883 | 884 | 885 | 886 | 887 | 888 | 889 | 890 | 891 | 892 | 893 | 894 | 895 | 896 | 897 | 898 | 899 | 900 | 901 | 902 | 903 | 904 | 905 | 906 | 907 | 908 | 909 | 910 | 911 | 912 | 913 | 914 | 915 | 916 | 917 | 918 | 919 | 920 | 921 | 922 | 923 | 924 | 925 | 926 | 927 | 928 | 929 | 930 | 931 | 932 | 933 | 934 | 935 | 936 | 937 | 938 | 939 | 940 | 941 | 942 | 943 | 944 | 945 | 946 | 947 | 948 | 949 | 950 | 951 | 952 | 953 | 954 | 955 | 956 | 957 | 958 | 959 | 960 | 961 | 962 | 963 | 964 | 965 | 966 | 967 | 968 | 969 | 970 | 971 | 972 | 973 | 974 | 975 | 976 | 977 | 978 | 979 | 980 | 981 | 982 | 983 | 984 | 985 | 986 | 987 | 988 | 989 | 990 | 991 | 992 | 993 | 994 | 995 | 996 | 997 | 998 | 999 | 1000 | 1001 | 1002 | 1003 | 1004 | 1005 | 1006 | 1007 | 1008 | 1009 | 1010 | 1011 | 1012 | 1013 | 1014 | 1015 | 1016 | 1017 | 1018 | 1019 | 1020 | 1021 | 1022 | 1023 | 1024 | 1025 | 1026 | 1027 | 1028 | 1029 | 1030 | 1031 | 1032 | 1033 | 1034 | 1035 | 1036 | 1037 | 1038 | 1039 | 1040 | 1041 | 1042 | 1043 | 1044 | 1045 | 1046 | 1047 | 1048 | 1049 | 1050 | 1051 | 1052 | 1053 | 1054 | 1055 | 1056 | 1057 | 1058 | 1059 | 1060 | 1061 | 1062 | 1063 | 1064 | 1065 | 1066 | 1067 | 1068 | 1069 | 1070 | 1071 | 1072 | 1073 | 1074 | 1075 | 1076 | 1077 | 1078 | 1079 | 1080 | 1081 | 1082 | 1083 | 1084 | 1085 | 1086 | 1087 | 1088 | 1089 | 1090 | 1091 | 1092 | 1093 | 1094 | 1095 | 1096 | 1097 | 1098 | 1099 | 1100 | 1101 | 1102 | 1103 | 1104 | 1105 | 1106 | 1107 | 1108 | 1109 | 1110 | 1111 | 1112 | 1113 | 1114 | 1115 | 1116 | 1117 | 1118 | 1119 | 1120 | 1121 | 1122 | 1123 | 1124 | 1125 | 1126 | 1127 | 1128 | 1129 | 1130 | 1131 | 1132 | 1133 | 1134 | 1135 | 1136 | 1137 | 1138 | 1139 | 1140 | 1141 | 1142 | 1143 | 1144 | 1145 | 1146 | 1147 | 1148 | 1149 | 1150 | 1151 | 1152 | 1153 | 1154 | 1155 | 1156 | 1157 | 1158 | 1159 | 1160 | 1161 | 1162 | 1163 | 1164 | 1165 | 1166 | 1167 | 1168 | 1169 | 1170 | 1171 | 1172 | 1173 | 1174 | 1175 | 1176 | 1177 | 1178 | 1179 | 1180 | 1181 | 1182 | 1183 | 1184 | 1185 | 1186 | 1187 | 1188 | 1189 | 1190 | 1191 | 1192 | 1193 | 1194 | 1195 | 1196 | 1197 | 1198 | 1199 | 1200 | 1201 | 1202 | 1203 | 1204 | 1205 | 1206 | 1207 | 1208 | 1209 | 1210 | 1211 | 1212 | 1213 | 1214 | 1215 | 1216 | 1217 | 1218 | 1219 | 1220 | 1221 | 1222 | 1223 | 1224 | 1225 | 1226 | 1227 | 1228 | 1229 | 1230 | 1231 | 1232 | 1233 | 1234 | 1235 | 1236 | 1237 | 1238 | 1239 | 1240 | 1241 | 1242 | 1243 | 1244 | 1245 | 1246 | 1247 | 1248 | 1249 | 1250 | 1251 | 1252 | 1253 | 1254 | 1255 | 1256 | 1257 | 1258 | 1259 | 1260 | 1261 | 1262 | 1263 | 1264 | 1265 | 1266 | 1267 | 1268 | 1269 | 1270 | 1271 | 1272 | 1273 | 1274 | 1275 | 1276 | 1277 | 1278 | 1279 | 1280 | 1281 | 1282 | 1283 | 1284 | 1285 | 1286 | 1287 | 1288 | 1289 | 1290 | 1291 | 1292 | 1293 | 1294 | 1295 | 1296 | 1297 | 1298 | 1299 | 1300 | 1301 | 1302 | 1303 | 1304 | 1305 | 1306 | 1307 | 1308 | 1309 | 1310 | 1311 | 1312 | 1313 | 1314 | 1315 | 1316 | 1317 | 1318 | 1319 | 1320 | 1321 | 1322 | 1323 | 1324 | 1325 | 1326 | 1327 | 1328 | 1329 | 1330 | 1331 | 1332 | 1333 | 1334 | 1335 | 1336 | 1337 | 1338 | 1339 | 1340 | 1341 | 1342 | 1343 | 1344 | 1345 | 1346 | 1347 | 1348 | 1349 | 1350 | 1351 | 1352 | 1353 | 1354 | 1355 | 1356 | 1357 | 1358 | 1359 | 1360 | 1361 | 1362 | 1363 | 1364 | 1365 | 1366 | 1367 | 1368 | 1369 | 1370 | 1371 | 1372 | 1373 | 1374 | 1375 | 1376 | 1377 | 1378 | 1379 | 1380 | 1381 | 1382 | 1383 | 1384 | 1385 | 1386 | 1387 | 1388 | 1389 | 1390 | 1391 | 1392 | 1393 | 1394 | 1395 | 1396 | 1397 | 1398 | 1399 | 1400 | 1401 | 1402 | 1403 | 1404 | 1405 | 1406 | 1407 | 1408 | 1409 | 1410 | 1411 | 1412 | 1413 | 1414 | 1415 | 1416 | 1417 | 1418 | 1419 | 1420 | 1421 | 1422 | 1423 | 1424 | 1425 | 1426 | 1427 | 1428 | 1429 | 1430 | 1431 | 1432 | 1433 | 1434 | 1435 | 1436 | 1437 | 1438 | 1439 | 1440 | 1441 | 1442 | 1443 | 1444 | 1445 | 1446 | 1447 | 1448 | 1449 | 1450 | 1451 ]

 Keresés



 Ki olvas minket?
Jelenleg, 242 vendég és 0 regisztrált felhasználó olvas bennünket.


 Korábbi cikkek
Május 25, csütörtök
· Neoton - Kislemezek 12.
· A Night Beyond Doom @ 2017. május 26. - ShowBarlang
· Linkin Park - One More Light (2017)
· In memoriam Chris Cornell (1964-2017)
Május 24, szerda
· Everett True - Nirvana (2009, könyvkritika)
· Jankai Sebastian interjú - 2. rész (2017)
· Yawning Man @ 2017. június 13. - Auróra
· Djabe - New Dimensions Update Live (2017)
· Neoton - Kislemezek 11.
· The Night Flight Orchestra - Amber Galactic (2017)
· I Am Morbid, Necrophagia @ 2017. május 31. - Dürer Kert
Május 23, kedd
· Dream Theater @ 2017. május 17. - Bécs, Gasometer
· Asphalt Horsemen, Helo Zep! @ 2017. június 10. - A38 Tetőterasz
· Syrius Legacy - Széttört álmok szvit - Shattered Dreams Suite (2017)
· Neoton - Kislemezek 10.
· DragonForce - Reaching into Infinity (2017)
· The Somersault Boy, Bankrupt @ 2017. május 31. - A38 terasz
Május 22, hétfő
· Jankai Sebastian interjú - 1. rész (2017)
· Garázsband Fesztivál @ 2017. május 26. - Müpa Mélygarázs
· Neoton - Kislemezek 9.
· Roger Waters - Is This The Life We Really Want? (2017, info)
· Voyager - Ghost Mile (2017)
· Kontrollzé - Hátra (2017, dal)
Május 21, vasárnap
· Ross The Boss Band - Manowar programmal érkezik a zenekar (2017)
· Rock Fesztivál Budapest 2017
· Neoton - Kislemezek 8.
· Operators @ 2017. június 07. - Dürer Kert
· The Dead Daisies - Live & Louder (2017)
· Republic - Kimondom a neved (2017, klip)
Május 20, szombat
· Neoton - Kislemezek 7.
· Baron Mantis - Enter the Baron (2017, klip)
· Vanden Plas - The Seraphic Live Works (2017, Stargazer)
· Gozsdu Talent - Utca! Zenélj! (2017)
· Kobra And The Lotus - Prevail I (2017)
· Add a mancsod - jótékonysági koncertek (2017)
Május 19, péntek
· Neoton - Kislemezek 6.
· Örökség koncert @ 2017. május 28. - Barba Negra Track
· Bardóczi Gyula interjú - 2. rész (2017)
· Samsara Boulevard @ 2017. június 23. - Alsóörs
· Snakecharmer - Second Skin (2017)
· Trousers, Amberjack @ 2017. május 31. - EllátóHáz
Május 18, csütörtök
· Pulzus 23 - 1982 március - Ugye eljössz még!
· Neoton - Kislemezek 5.
· Bardóczi Gyula interjú - 1. rész (2017)
· Dying Wish - Lopott idők (2017, klip info)
· Elhunyt Chris Cornell (1964-2017)
· Warrant - Louder Harder Faster (2017)
· Dave Phillips @ 2017. május 26. - Drrpnc
Május 17, szerda
· Rockmúzeum - Led Zeppelin kiállítás, Lead Zeppelin koncert (2017)
· Várkert Bazár - Volt egyszer egy Ifipark - koncertsorozat (2017)
· Neoton - Kislemezek 4.
· divideD, Salvus, Crashing Days @ 2017. május 27. - GMK
· Inglorious - Inglorious II (2017)
· Budapest Voices - öt koncertet adtak egy délután alatt (2017)
Május 16, kedd
· The Unity - The Unity (2017, Dionysosrising)
· Fishing 2017 - gigantikus koncertarchívum!
· Neoton - Kislemezek 3.
· Koalabell @ 2017. május 18. - Robot
· Treat - The Road More Or Less Traveled (2017)
· The Carbonfools @ 2017. június 01. - Kobuci Kert
Május 15, hétfő
· Neoton - Kislemezek 2.
· Of Virtue, Griever @ 2017. június 05. - Dürer Kert
· Harmath Amadé - interjú (2017)
· Fezen 2017 - Jön Glenn Hughes, teljes a rock nagyszínpad programja!
· Blondie - Pollinator (2017)
· Igor - Öl (2017, EP info)
Május 14, vasárnap
· Voyager - Ghost Mile (2017, Dionysosrising)
· Steve Hackett - Djabe - nemzetközi siker a koncertfelvétel (2017)
· Neoton - Kislemezek 1.
· Magashegyi Underground - Arcok, utcák, nevek (2017, klip)
· Anathema - The Optimist (2017)
· Pagan Megalith, When Icarus Falls @ 2017. május 25. - Fészek
Május 13, szombat
· Utolsó utáni üvöltés, egy napra ismét megnyílt a Fekete Lyuk (2017)
· Lemezjátszó - Pink Floyd albummal folytatódik a sorozat (2017)
· Helker - Firesoul (2017, Stargazer)
· Depeche Mode - néhány nap múlva, 2017. május 22-én lépnek fel nálunk!
· Fates Warning - Awaken the Guardian Live (2017)
· Jazzköltészet @ 2017. május 22. - Gödör Klub
Május 12, péntek
· Cikipédia 7. - 5. rész - Őszinte barátok!
· Harem Scarem - United (2017, Dionysosrising)
· Moldován Gyula interjú - 4. rész (2017)
· Architects @ 2017. augusztus 15. - Akvárium Klub
· Metal Church - Classic Live (2017)
· Jojo Mayer - Nerve @ 2017. május 13. - Akvárium Klub
Május 11, csütörtök
· Cikipédia 7. - 4. rész - Dollárpapa
· Blues for Andor @ 2017. május 18. - Muzikum
· Moldován Gyula interjú - 3. rész (2017)
· Pulzus 22 - 1982 február - Felrobbant a Dinamit!
· Harem Scarem - United (2017)
· EC 70 - Eric Clapton Tribute Band @ 2017. május 12. - Muzikum
Május 10, szerda
· Cikipédia 7. - 3. rész – Szigeti veszedelem!
· Nagy Feró és a Beatrice @ 2017. május 27. - Hősök Napja, Bonyhád
· Moldován Gyula interjú - 2. rész (2017)
· P. Mágnes - Szigorú a reggel - Best of P. Mágnes 2012-2017 (2017, info)
· Wolfpakk - Wolves Reign (2017)
· Solaris - Marsbéli krónikák balett @ 2017. május 21-23. - Erkel Színház
Május 09, kedd
· Cikipédia 7. - 2. rész - Mondj igazat, betörik a pofád!
· Astral Doors - Black Eyed Children (2017, Dionysosrising)
· Moldován Gyula interjú - 1. rész (2017)
· Diana Krall - Turn Up The Quiet (2017, info)

Régebbi cikkek

 Koncertek


 Hirdetés





Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 1.34 Seconds