George Benson Szegeden         Megjelent: 2005. június 14. kedd 18:00
Szerző: o-porat
 Koncertmenü 


 A HammerWorld Színpad programja         Megjelent: 2005. június 14. kedd 12:00
Szerző: o-porat
 Koncertmenü 

 Jazz legendái: CHARLIE HADEN

Megjelent: 2005. június 14. kedd 12:00
Szerző: jazz
 Cikkek 

-1937. augusztus 6-án született az Iowa állambeli Shenandoahban, Egyesült Államok. Haden zenei karrierje már gyermekkorában megkezdődött, amikor a helyi, country-zenét sugárzó rádióadóban naponta szerepelt. A szabályos zenei tanulmányok után Los Angelesbe költözött, ahol Hampton Hawes, Art Pepper, Red Norvo és Paul Bley társaságában dolgozott. Amikor a Bley-trióban játszott, találkozott Ornette Colemannel és 1958-ban próbálni kezdett vele. A következő évben New Yorkba költözött és Coleman állandó bőgőse lett, mint a szaxofonos muzsikájának különleges értője. Haden 1960-ig maradt Colemannel, de azért később is játszott vele alkalmilag, többek között 1968-ban és 1972-ben, amikor is tandemben játszottak egyik követőjével, David Izenzonnal. Drogproblémák miatt egy darabig kikerült a jazzélet vérkeringéséből, majd 1964-ben Danny Zeitlin és Tony Scott társaságában ismét felbukkant.


 THE SPIRIT THAT GUIDES US - North And South

Megjelent: 2005. június 14. kedd 00:00
Szerző: Gergely
 Lemezismertetők 

Kiadó:2004 Sally Forth Records
Honlapjuk: the spirit that guidesus.com
Érdekességképpen: A tstgu tagjai közül némelyek ugyancsak messze laknak egymástól, úgyhogy igazi zenekari próbákat csak ritkán, nagyobb események alkalmával - pl. turné előtt - tartanak.

Mint a 'Defence Mechanism' alapján tudható volt, dallamosabb, rockosabb lett a zene, a korábban még egész markánsan jelenlévő 'core' erősen visszaszorult benne. A dallamos ének nagyon elszaporodott a lemezen, amit nem bánok, főleg, hogy visszatért Arjen van Wijk énekes.



 OZZY OSBOURNE - Prince of Darkness

Megjelent: 2005. június 14. kedd 00:00
Szerző: pjuan
 Lemezismertetők 

Kiadó: Sony
Honlapjuk: www.ozzy.com
Megjelenés: 2005. mácius 22.
Stílus: RaRe, Cover doboz

4 cédényi, dobozolt Ozzy érdekesség. Mi kell még? Hát... hát... Átlapozva néhány Ozzy rajongói oldalt a fanatikusok nincsenek teljesen kielégítve ezzel a dobozzal. Mindenki várja az új szóló albumot, mégtöbben várják egy új Sabbath lemez megjelenését, persze Ozzy-val. De mindkettő csak találgatás, mert a mester se nincs olyan jó egészségi állapotban, se nincs olyan mentális helyzetben, hogy meghúzza ezeket. Inkább, feleségére hagyatkozva, az eredeti Sabbath felállással turnézás közben kiadott egy újabb válogatást, pedig már volt egy The Essential Ozzy Osbourne, meg elképesztően sok hasonló visszatekintést adó album, vagy koncert válogatás. De én nem fogok ellenpropagandát csinálni ennek a doboznak, mert engem nagyon érdekelt, legfőképpen az utolsó, feldolgozásokat tartalmazó lemeze. És nem is csalódtam, mert a mester hangja egy pillanatra sem okoz csalódást!


 Tirpunk és Nemmind1 a Kézigránát kérdéseinek sűrűjében.

Megjelent: 2005. június 13. hétfő 20:28:28
Szerző: pjuan
 Aktuális 
Kínos kérdésektől sem mentes fél-fél órás interjú vár a vidéki Tirpunk és a budapesti Nemmind1 együttesekre vasárnap este 6-7-ig a Fiksz Rádióban. Elöbbi punk-rock-metal, utóbbi dallamos punk-rock bandának titulálja magát. Hogy ez mit jelent pontosan, és hova tűnt a skate punk jelző, kideríti a 3 műsorkészítő Alíz Csodaországból, Panír és Prof. Schlek. Ne hallgassátok!

 A háború áldozatai!

Megjelent: 2005. június 13. hétfő 18:00
Szerző: RockPower
 Cikkek 

A kábítószer már akkor vegyileg egyesült a zenével, amikor még föl sem találták az elektromos gitárt. Andy Stout befogta az orrát és fejest ugrott a kapcsolat történetébe. Utána van pár szava az elesettekről is.

Túlzás, hogy háború folyna, amint George Bush amerikai elnök állítja kábítószer ellenes nekibuzdulásában, de áldozatok azért vannak. Továbbra is vannak, akik kábítószereznek, vannak, akik elképesztő élményekben részesülnek és érzékletük határa az Alpha Centauri csillagrendszeréig tágul, és vannak, akiknek életébe kerül a fehér por, vagy a csillogó fecskendő. Sokféle tapasztalat van a szélsőségek között és a rocksztárok egyáltalán nem különlegesek a drogok minden rendű és rangú hívei sorában. A kábulat kábulat, a hideg felvágott hideg felvágott, függetlenül attól, ki az illető. Csak az a különbség, hogy a rocksztárok a nyilvánosság előtt vannak.


 Kedvenceink: TROGGS

Megjelent: 2005. június 13. hétfő 18:00
Szerző: o-porat
 Cikkek 
Hogy korát mennyire megelőzte ez a heavy-rock-csapat, azzal érzékelhetjük, hogy például a Led Zeppelin tagjai a Keményrock - muzsikálásnak csak akkoriban láttak neki, amikor a Troggs már meg is szűnt...


 JOE ZAWINUL & THE ZAWINUL SYNDICATE - Körmenden         Megjelent: 2005. június 13. hétfő 12:00
Szerző: o-porat
 Koncertmenü 

 Blues Company - Kispirics

Megjelent: 2005. június 13. hétfő 12:00
Szerző: bcsaba
 Dalszövegek 

A "dalszövegek" rovatunknak van egy intellektuális vonulata, van egy világjobbító, világszebbítő szándéka. Azonban a világ árnyoldalait is látnunk kell, nemcsak Syrius, meg Hobó, meg Beatrice Európa szvítje létezik, hanem van itthon "népies kultúra" is. A Blues Company évek óta büszkén képviseli a magyar sötétséget baszós-pinás-faszos szövegeivel. Farokszagú az egész produkció, okulásképpen legépeltem egy a Paranoid zenéjére írt magyarítást, amit játszanak, bár eredetileg a Kugli követte el még a 80-as évek elején. Olvassuk el, nevessük ki, aztán felejtsük el.


 SlipKnoT rajongói találkozó

Megjelent: 2005. június 13. hétfő 08:30:53
Szerző: pjuan
 Aktuális 
Tequila6004 küldte a hírt: "A SlipKnoT Hungarian FanSite egy maggot (SlipKnoT rajongó) találkozót szervez. A találkozóval kapcsolatos adatok: Helyszín: Wig-Wam; Cím: Bp. XI. Fehérvári út 202.; Időpont: Június 18.(szombat); 20:00-kor találkozó a bejáratnál! A találkozóról több infó ezen a honlapon található: slipknot.uw.hu "

 Edda - NÉGYEN 1981. IV. 30. BIP

Megjelent: 2005. június 13. hétfő 00:00
Szerző: bcsaba
 Rockmúzeum 
Ez a Budai Ifipark 1981-es idényének nyitóbulija. A nyitás mindig jelezte a nyitó zenekar hazai rockéletben betöltött vezető, szerepét. Az Edda pályája 1981. elején is töretlennek tűnt. A hallatlanul sikeres első lemez után tudni lehetett, hogy jön az újabb lemez, koncertek és az akkoriban elmaradhatatlan kiruccanások a nagy Szovjetunióba. Ebbe a helyzetbe szólt bele a Magyar Néphadsereg, mivel rájött, hogy a haza és a Varsói Szerződés védelme nem oldható meg az ország legsikeresebb rockzenekarának billentyűse, Bartha Alfonz nélkül. Ez mai szemmel hihetetlennek tűnik, de akkoriban nem volt egyedi eset. A zenekarok legnagyobb réme a katonaság volt, ami akkoriban több mint 2 év is lehetett. (hogy miért lehetett ez így arról sötét történetek keringenek, miszerint Pataky egy szilveszteri bulin egy meggondolatlan elszólását vette a III/III, az államvédelem mozgásba lépett, Patakyt falhoz állították, hogy sok a duma, hamar kinyírják a zenekart, ha nem tesz lakatot a szájára - a szerk.) - írta Horcsin Attila

 SHADOW GALLERY - Room V

Megjelent: 2005. június 13. hétfő 00:00
Szerző: Gergely
 Lemezismertetők 

Kiadó: 2005 InsideOutMusic
Honlapjuk: shadowgallery.com
Érdekességképpen: A felvételek nagy részére a gitáros/billentyűs Gary Wehrkamp saját stúdiójában, a 9th Street Studios-ban került sor.

A banda mindent felmutat ezúttal is, amire a prog-rajongók csak vágyhatnak: komplex dalok, virtuóz hangszerkezelés, gazdag hangszerelés, szép dallamok, jó hangzás, hosszú lemez, a szövegek pedig a harmadik album, a 'Tyranny' sztoriját viszik tovább.


 Steve Vai Budapesten!

Megjelent: 2005. június 12. vasárnap 18:00
Szerző: special
 Cikkek 



Steve Vai a G3 koncert után most Real Illusions : Reflections című új lemezének promóciós turnéjával látogat Budapestre. A koncertről bővebb információk még nincsenek, csak a művész honlapján szerepel az-az információ, hogy 2005. 09. 21-én a Petõfi Csarnok-ban fog fellépni. A továbbra kattintva Steve Vai mesél Vinnie Colaiutáról!


Összesen 89.346.616 találatot kaptunk az oldal 2003 júliusi indítása óta!



 Méregkirályság - interjú az Aerosmith-el, 1991-ből - második rész

Megjelent: 2005. június 12. vasárnap 18:00
Szerző: RockPower
 Interjúk 
előzmény...

"Egyszercsak elkezdtünk zuhanni - drog, alkohol, túl sok fellépés, semmi pihenés, semmi körülnézés, feltöltődés. Azt hittük, tudunk repülni, dehát..." - "Én ma is csak egy érzelmes, elkényeztetett 16 éves komisz kölyök vagyok. Szuperérzékeny vagyok, sírni akarok és kiadni magam a nótáimban és ámen!" - STEVEN TYLER

 If adventure has a name, it must be Indiana Jones! és Még Pókembert!!

Megjelent: 2005. június 12. vasárnap 12:00
Szerző: vadvi
 Kultúra 
If adventure has a name, it must be Indiana Jones!

Jó hír az Indy-rajongóknak! A mai napon bejelentették: Steven Spielberg és George Lucas is jóváhagyta az Indiana Jones IV sokadik és remélhetőleg végleges forgatókönyvét! A forgatókönyvíró Jeff Nathansons a napokban találkozott Lucassal, ahol a filmmogul rábólintotta a sciptre. Már csak a főszereplő, Harrison Ford jóváhagyása kell, hogy megkezdhessék a film előkészületeit. Megjegyzem, a legutóbbi forgatókönyv-verzió Spielberg és Ford tetszését is elnyerte, míg Lucasét nem, tehát ha most a Star Wars filmek rendezője elégedett, akkor a kevésbé finnyás Harrison-nak is tetszeni fog valószínüleg Nathansons forgatókönyve.

 JAMIROQUAI - 2006. június 20.         Megjelent: 2005. június 12. vasárnap 12:00
Szerző: o-porat
 Koncertmenü 

 UK lista - 2005. június 6.

Megjelent: 2005. június 12. vasárnap 12:00
Szerző: ben
 Cikkek 
A brit lista címszavakban: két újdonság, 3 előrelépő, 3 visszaeső és 2 dal változatlan maradt a top 10-ben.

 A Deep Purple története - A Második Felállás (harmadik rész)

Megjelent: 2005. június 12. vasárnap 00:00
Szerző: o-porat
 Cikkek 

Az új énekes, Ian Gillan 1945. augusztus 19-én született Hounslowban. Az ő környezetében is fontos helyen állt a zene, apja hivatásos operaénekes volt. Egy másik - immár rockzenei - kapcsolat: az iskolában, ahová járt nemrég még Roger Daltrey, Pete Townshend és John Entwistle koptatták a padokat. Ők később mint a Who együttes tagjai lettek világhírűek. Az ifjú Ian rengeteg Elvisdalt hallgatott, s rájött, hogy a rock and roll az ő világa. Néhány barátjával zenekart alapított Moonshiners néven, a zenekarban ő énekelt és dobolt. Hamarosan átkerült a The Javelinsbe, és 1961 és 64 között rendszeresen fellépett ezzel a csapattal. Egy-egy buliért két fontot kapott, ebből nemigen lehetett megélni. Így a kiváló torkú énekes napközben mint egy fagylaltgépeket gyártó cég szervízvezetője boldogította az ifjabb korosztályt. A The Javelins 1964 márciusában feloszlott, és Ian hamarosan csatlakozott az Episode Sixhez. Ebben a zenekarban volt basszusgitáros Roger Glover.


 SEVENTH STAR - Brood Of Vipers

Megjelent: 2005. június 12. vasárnap 00:00
Szerző: Gergely
 Lemezismertetők 
Kiadó: 2005 Facedown Records
Honlapjuk: seventhstar.org
Érdekességképpen: Chase a Seventh Star-on kívül játszott a The Deal-ben és az In Due Time-ban is.

A banda előző lemeze, a 'Dead End' is távol állt a polírozott, végletekig finomítgatott muzsikák világától a maga tough guy hardcore-jával, de a 'Brood Of Vipers' fényében igencsak poposnak tűnik...



Sorstársunk
rockmuzeum.ini.hu


 Nyomás alatt nő a hit - Faith No More interjú 1991-ből

Megjelent: 2005. június 11. szombat 18:00
Szerző: RockPower
 Interjúk 

Sokéves küzdelem után a Faith No More végre megkapja a megérdemelt dicshimnuszokat. Jim Stevens a banda nagy túrája után találkozott Roddy Bottum billentyűssel, és megkérdezte tőle, hogyan lesz ezután?


 Kedvenceink: U.K.

Megjelent: 2005. június 11. szombat 18:00
Szerző: o-porat
 Cikkek 
Szerényen a United Kingdom, az Egyesült Királyság rövidítését választotta progresszív muzsikát játszó zenekara nevéül a négy muzsikus, az említett királyság fővárosában, bizonyos London nevűben. Közülük a leghíresebb Bill Bruford dobos volt, aki a Yes alapító tagjaként működött a világhírű zenekarnál 72-ig, majd a King Crimsonnál, annak megszűnéséig, 74-ig. Ugyancsak King Crimson-tag volt korábban John Wetton basszusgitáros és szólóénekes, aki később a Family-ben dolgozott, majd a szintén U-betűs Uriah Heep kebelében működött, még később Bryan Ferry szólólemezeinek készítése körüi tevékenykedett.

 Sülyi Péter: Másképp lesz holnaptól

Megjelent: 2005. június 11. szombat 12:00
Szerző: bcsaba
 Dalszövegek 
Tavaly tavasszal megalakult egy zenekar, a Neil Young sétány, mely a Crossby, Stills, Nash and Young életmű interpetálásán alapul. A dalszövegeket magyar nyelven éneklik, mivel Sülyi Péter az Omega egykori dalszövegírója magyarította a rockpoézis eme remekeit. Rovatunkban most az egyik leghíresebb daluk, az Ohio magyarítását tesszük közzé. (ez mondanom sem kell, nem a "megmondtam én, enyém leszel...hív az Ohio" örökbecsű tábortűzdal, hanem egész más) A dalszöveg nem is annyira fordítás, mint inkább önálló dalszöveg. Erősen átírva, aktualizálva, de mindenképp az eredeti hangulatában.

 D lista - 2005. június 6.

Megjelent: 2005. június 11. szombat 12:00
Szerző: ben
 Cikkek 
Végre elkezdődött a nyár, bár amikor ezen sorokat írom, hát az idő egyáltalán nem nevezhető tökéletesnek; szakad az eső, hideg rekordok dőlnek meg, és az Alpokban még havazik is. Ettől függetlenül a zenei listákon egyre előrébb keverednek a nyári limonádé slágerek. Nézzük meg, hogy Németországban hogy alakult a rangsor.

 NORMA JEAN - O God The Aftermath

Megjelent: 2005. június 11. szombat 00:00
Szerző: Gergely
 Lemezismertetők 
Kiadó: 2005 Solid State Records
Honlapjuk: normajeannoise.com
Érdekességképpen: Cory eredetileg csak beugrott a bandába egy turné erejéig, de aztán a jelek szerint kölcsönösen bevált mindkét félnek a dolog, úgyhogy maradt.

A csapat stílusa maradt a már megismert kaotikus noise-core, sokkal fókuszáltabb az új anyag sem lett az elődjénél. Viszont sokkal jobban tetszik az új énekes, Cory hangja és stílusa, ráadásul mintha csak a hangzást is az én ízlésvilágomhoz igazították volna.


 Joe Perry - Joe Perry (2005)

Megjelent: 2005. június 11. szombat 00:00
Szerző: pjuan
 Lemezismertetők 

Kiadó: Sony 2005
Honlapjuk: joeperrymusic.com
Megjelenés: 2005. május 3.
Stílus: hard - blues rock

Joe Perry-t mindenki ismeri az AEROSMITH-ből, ahol Steven Tyler-t egészíteti ki toxikus - ikertestvéreként. (1950. szeptember 10-én, Lawrence-ben született) Az sem lehet vele kapcsolatban újdonság, hogy az egyik legnagyobb hatású gitáros ő, aki laza dallamosságával minden mai gitárosra hatással volt. Ezen a lemezen sem változtatott stílusán, mert minek is. Olyannak szeretjük őt amilyen: laza világfinak, akinek a blues-os játékában minden hang egyszerre fontos és jellegzetes, no és összeköti Jimmy Page és Keith Richards hangzását játékával. 20 éve nem adott ki szóló lemezt, így most az Aerosmith szünetét kihasználva összegyűjtötte energiáit és felrántott 13 laza nótát. Olyan lazákat, amilyeneket csak ő tud eladni nekünk.


 Méregkirályság - interjú az Aerosmith-el, 1992-ből - első rész

Megjelent: 2005. június 10. péntek 18:00
Szerző: RockPower
 Interjúk 
CHRIS MARLOWE végigsétált STEVEN TYLER-rel az AEROSMITH emléksétányon, földerítve a banda első éveinek történetét.

 Kedvenceink: WEATHER REPORT

Megjelent: 2005. június 10. péntek 18:00
Szerző: o-porat
 Cikkek 
Hogyha a nevéül „Időjárásjelentés"-t választott együttesről prognózist kellene mondani, akkor az valószínűleg megbízhatóbb jóslatnak bizonyulna, mint az időjárás szeszélyeinek kitett meteorológiai előrejelzés: nyilvánvaló, hogy a 80-as években is ugyanolyan nagy rajongótáborral rendelkezik majd, mint az előzőekben. Hiszen olyan nagy egyéniségek ülnek le itt hangszereik mellé, mint Josef Zawinul, a bécsi születésű billentyűs, aki előbb Cannonball Adderley-nél tette le zenei „alapvizsgáit", egyebek között a 67-ben Grammy-díjjal kitüntetett Mercy, Mercy, Mercy szerzőjeként, majd aki Miles Davis rövidebb dzsessz-rock periódusa során 69-ben megkomponálta az In A Silent Way címadó szerzeményét;

 BPRNR az Xtreme Sportszigeten!         Megjelent: 2005. június 10. péntek 12:00
Szerző: pjuan
 Koncertmenü 

 A Paradicsom meghódítása - Paradise Lost és Tankcsapda az Extrém Sportszigeten         Megjelent: 2005. június 10. péntek 12:00
Szerző: o-porat
 Koncertmenü 

          

Ajánló









Ez is érdekelhet

Schwarcz András interjú - 1. rész (2017)
Schwarcz András a Ferm, az Amphora és az ex-Vér dobosa volt. Kiváló interjúalany, dőlnek belőle a jobbnál-jobb sztorik, és még

Tovább...
Pulzus 38 - 1983 október - Kicsinyes bosszú?
Létezett valaha, a nyolcvanas években egy könnyűzenei műsor, amin felnőtt egy nemzedék. Ez a produkció a Pulzus volt, akkori nyelven Könnyűzenei Panoráma. A TV egyetlen

Tovább...
Kalmus József - interjú (2017)
Kalmus József az M7, a Nino és sok más zenekar énekese volt. Nevét s-sel írja, de sok forrás sz-szel hivatkozik rá,

Tovább...
Móricz Mihály interjú - 2. rész (2017)
A Fonográf zenekar berobbant, aminek az lett a következménye, hogy az egyetemet nem fejezted be...

Három és fél év után

Tovább...
Queens of the Stone Age - Villains (2017)
Az eredetileg Gamma Ray néven 1996-'97 között, Palm Desert-en, majd nevet váltó Queens of the Stone Age a sivatagi, pszichedelikus és

Tovább...




Koncertek 2017. szeptember 25. és 2017. október 11. között:









Klipmánia