Az idei hazai reménység top 4 egyike volt nálam ez a lemez. Azt hiszem én is azon emberek közé tartozom, akik akkor találkoztak először a csapattal, amikor a 2004-es EP a Hammer mellékleteként szélesebb körbe is eljutott. És csattant is az állam a földön, milyen király zenével hozott össze a véletlen! Oda-vissza hallgattam azt a négy számot, nagyon betalált nálam az anyag. Aztán többször láttam a csapatot koncerten és bizony már nagyon fentem a fogam a bemutatkozó nagylemezre.

Kicsit talán költői túlzásnak tűnhet, de nekem kábé olyan élményt jelentett most ez a lemez, mint amikor ’88-ban tizenéves fejjel először hallottam a Walls of Jericho-t. Elképesztő és magával ragadó! Nem akarok nagy megfejtő lenni, hogy a brit vagy a germán vonalhoz áll-e közelebb, vagy hogy melyikből mennyi van ebben a zenében. Csak az számít, hogy a kettőnek egy különösen robbanásveszélyes elegye a Wisdom muzsikája, amely hallatán minden metal-hívő lelkes villázásba kezd. Amikor olyan király speedelős, kétlábgépes témákra lehet itt fejet és öklöt rázni, mint a „Holy Vagabond”, a „Masquerade” és a csatazajjal induló „Wheels of the War”. Vagy a némileg lassabb, középtempósabb szerzemények, mint a „Reduced to Silence” vagy „Take Our Soul”. Kicsit ki is lóg a képből az egyébként nagyszerű lírai „Unholy Ghost”, amely videoklip formájában a lemez elsőként publikált dala volt. Ki kell viszont emeljem a „Wisdom” című, szerintem kicsit ars poetica-jellegű, de abszolút telitalálat számot, amely refrénje egyetlen meghallgatás után is rögzül a fejben. De hasonlóan zseniális a „Victory” is, amelyben Pityesz (Neck Sprain) is hallatja hangját néhány versszak erejéig és nagyon jó összhangban van Nachladal István orgánumával, aki egyébként két éve ott van nálam a legjobb énekesek között. Hangja azonnal felismerhető jellegzetesség, de ugyanez áll a csapat zenéjére is. Azt viszont nem értem, hogy a „Wiseman Said” miért ilyen rövidke, alighogy beindul, paff, vége is... Viszont a záró címadó valahogy elmegy mellettem, picit szürkébbnek érzem, mint az azt megelőző tíz nótát. És ennek okát igazából nem is értem, mert amíg hallgatom OK, de utána nem tudom felidézni. Lehet, hogy a hiba az én fejemben van? :)

A hangzásra nem lehet panasz, egyrészt mert a felvételek során is kiváló munkát végeztek (Citysound), másrészt szerintem mindenki hallotta már, hogy a maszterizálás a Finnvox-ban zajlott (többek között Nightwish…). Nos, hogy ezt ki hogyan ítéli meg, az egyéni nézőpont kérdése, de kétségtelen, hogy a végeredmény szempontjából nem hátrány, mert roppant egészséges és telt a sound. A külcsín és booklet Havancsák Gyula munkája, gyönyörű és nagyszerű teljesítmény. Azt meg majd’ el is felejtettem, hogy egy rendkívül komoly és látványos multimédiás rész is helyett kapott a CD-n, többek között a „Strain of Madness” és az „Unholy Ghost” klipjeit, fotókat, tabokat és számtalan érdekes dolgot lehet lecsekkolni.

Kívül-belül, kiállításra-tartalomra maximális értékű ez a kiadvány. Stílusában toronymagasan az utóbbi évek legjobb hazai albuma, nem hiszem, hogy itthon bárki is veszélyeztetné az elsőségüket. Sőt, simán köröket fog verni a külföldi mezőny jelentős részére is ez a Hungaricum...