×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 Katona Imre - interjú 3. rész (2018) 

Megjelent: február 07. szerda 12:05
Szerző: bcsaba
    Interjúk 

Katona Imre a Nagy Feró-féle Hamlet rendezője volt az Egyetemi Színpadon, de ennél életműve természetesen sokrétűbb és több ponton találkozik a rockzenével, hogy csak a példa kedvéért a Rock Színházat említsem, mellyel megalakulásától dolgozott együtt. A második részben az Evita utóéletéről és a Rockszínházról beszélgetünk, ma folytassuk Nagy Feró Hamletjével...



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Beszéljünk a Hamletről.

A plakátját a bátyám tervezte, egy Moholy-Nagy grafikát használt fel hozzá. A gót betűtípus nem a Hamlet korára utalt, hanem a kemény rockzenére. Angolul is van bemutatószöveg rajta, ez azért volt, mert reméltük, hogy külföldön is elő tudjuk majd adni. Mert hiszen a Gropius Stúdióval jóformán az egyetlen magyar utazószínház voltunk, fel volt készülve a társulat a turnékra és a fesztiválokra, rendszeresen megjelentünk külföldi színpadokon. De sajnos - nem függetlenül ettől a Hamlet-produkciótól - megszűnt ez a társulat.

Ez volt a Gropius Csoport.

Ez volt az én kísérleti társulatom, ami az Universitas Együttes utódjaként jött létre, nem teljesen a Rock Színház falain kívül, minthogy főrendezője voltam a Rock Színháznak is. Ferót úgy ismertem meg, hogy előtte szerepet kapott a Hairben, ő volt Berger. Emlegette ezt a Hamletet, amit Kecskeméten csinált volna, de ott nézeteltérések alakultak ki, az elképzelések valahogy nem fértek össze.

A '80-as évek a színházi változásoknak, a személyi változásoknak egy rettenetesen viharos időszaka volt. Nem a színházak, vagy a színházművészet arculata változott, hanem nagyjából már meg volt őrülve a rendszer, és variálgattak a személyekkel. Jancsó Miklóst megbízták azzal, hogy csináljon Kecskeméten, amit akar. Engem hívott is oda a Gropius Társulattal, de úgy éreztem, ennek így nincs értelme. Úgy láttam, hogy amit ő tervez, azt egy vidéki városban nem lehet megcsinálni, bár egy kétmilliós nagyvárosban, Budapesten persze lehetne.

Ő radikális kísérleti munkát akart végezni, ami vidéken nem megy. Ott realizálni kell egy átlaghoz mérhető repertoárt, különben szétcsúszik a színház. Így is történt, később bekövetkezett, amit prognosztizáltam, és amiért nem mentem oda. Viszont sikerült magához kapcsolni a társulatával együtt Malgot Istvánt, aki ugyancsak nem volt egy megcsontosodott szemléletű ember. Ez tipikusan egy jancsói kombináció volt, hogy csináljanak egy tényleg őrült Hamletet Feróval együtt.

Ferónak ekkorra már megvolt a Lenni vagy nem lenni monológja megzenésítve. Egyszer a tévében is lement, és megjelent kislemezen, majd Vitray Tóksójában is vendég volt Feró ezzel kapcsolatban. De úgy, ahogy ő gondolta, végül Kecskeméten nem jött össze a Hamlet, az ottani előadás Malgot rendezésében, Feró zenéje nélkül készült. Megvallom egyébként, hogy a kislemez verziója jobban tetszett, mint a nagylemez, a kislemez sokkal radikálisabb hangzású. Persze mindkettőben ugyanaz a vegyi anyag van, a nagylemez is szenzációs.

Végül kiderült, hogy Feró csinálhat a Hamletből egy nagylemezt a saját elgondolásai alapján. A lemezfelvételek alatt indult el köztünk az együttműködés, a Gropius Társulatból már Szilágyi Maya énekelte a lemezen Gertrudot. Járt fel hozzám Feró, dumáltunk róla, és aztán megállapodtunk, hogy Feró Hamletjét színpadra visszük a Gropiusszal. Ez engem felvillanyozott. Mert ha prózában hangzik a Hamlet, az nagyon rendben van, ambicionált volna az is. De a zene további dimenziókat is fel tud tárni. A pályámat prózai színházi rendezőként kezdtem, de megtapasztaltam, hogy a zenés színház ereje a prózainak a sokszorosa.

Maga a Hamlet, mint zenedarab, de maga az előadás is úgy jött létre, ahogy egy növény sarjad, nehezen állapítható meg, hogy milyen fázisokban kezdett növekedni. Az persze biztos, hogy a kiinduló pont a nagylemez anyaga volt. Arra épült rá a törekvés, hogy legyen a szövegből egy olyan keresztmetszet, ami kitölt egy színházi estét, és hordozni tudja a drámát esszenciálisan.

Egy dologhoz ragaszkodtunk, jelesül, hogy nincs hozzáírt szöveg, minden szó Shakespeare-től származik, Arany János fordításában. Mert számunkra ez volt a Hamlet "eredeti" szövege, hiszen ebből ismerjük a szállóigéket. Nem baj, hogy ódon, sőt. Operaszövegnek pláne hatalmas. Tudjuk jól, hogy Shakespeare az angoloknak is annyira ódon és veretes, hogy szótárt kell használni hozzá.

Feróval tehát megállapodtunk, és a Rock Színház is pozitívan fogadta a dolgot, ami nem volt mindegy, mert addigra a Gropius hivatalosan már úgy működött, mint a Rock Színház kísérleti tagozata. Ahogy a lemez kijött, addigra már rég elkezdtünk a szereplőkkel próbálni, így a zenére is hatással lehetett a színház. 1986 májusában már próbáltunk, és 1987. január 30-án volt a premier. Iszonyatos tél volt, már az csúcsteljesítménynek számított, hogy mindenki beért a próbákra. Az Egyetemi Színpadon próbáltunk, befűteni azt igazán sosem lehetett. Zord körülmények voltak, miközben reggel 10-től este 10-ig tartottak a próbák.

Rengeteg munkával járt a próbafolyamat, és nemcsak gyakoroltatás folyt, hanem kutatás. Félfelvonásnyi már be volt próbálva, amikor a másik fele még nem volt sehol, egy-egy jelenethez még csak skiccek voltak. Például a párbaj előtti rész: "Mert Hamlet az, ki megbántá Leartest." Jön a vívás jelenete ugye zenével, amit már be is gyakoroltunk, de előtte valami nagyon alattomos, sunyi dallamot szerettem volna. Olyan jó nyúlósat, mondtam a Ferónak, mint "Az alvilágnak nincs romantikája". Ahogy ezt megbeszéltük, Feró már dúdolta is a zenét, ami jobb lett, mint Zerkovitz. Egy jelenet elindításához, a helyzet élesbe hozásához néha elég volt egy mondat, vagy egy dallamfoszlány.

Dramaturgként az volt a dolgom, hogy megcsináljak egy teljes szövegtükröt, amiből fel tud épülni a zenedráma. A precíz librettó szeptember táján lett kész. Két felvonás, kétszer 14 jelenet, terjedelmében 40 oldal tömény Shakespeare. Ténylegesen alig 20 oldalnyit használtunk az eredeti szövegből, hiszen gyakran hangzott el ismétlés a dalok és a cselekmény sajátos építkezése miatt. "Ki az?! - Nem úgy! - Te állj, s felelj!" Ebből az egyetlen sorból, nyolcszori ismétléssel és közbevetett szövegekkel egy egész jelenet lett, egy hatalmas dal. "Sokáig éljen a király!" - ez volt a lezárás, és a háttérben felvillant Waszlavik Gazember László, mint Hamlet atyjának szelleme.

Feró sokat bíbelődött a szöveggel. Megállapította például, hogy Gertrud idült alkoholista. Az ötödik felvonásban, amikor a méregpoharat kézbe veszi, Claudius rászól, hogy "Gertrud, ne igyál", mire az a válasz jön: "De iszom, édes úr". És iszik. Feró számára itt nyert kontúrokat a klimaxhoz közeledő nő, aki ebben az egész morális széthullásban önmagát sem tudja kontrollálni, küszködik az alkohollal és sodródik. És mindig utána kell neki töltenie. A "Gertrud, ne igyál" tehát az egész darabban végigkísérte a királynét. Az eredeti mű koherens rendszerében korántsem alkoholistaként jelenik meg ez a karakter, de ez a lehetőség olyan fénycsóvát vetített nekünk Gertrudra, mint egy 2000-es jupiterlámpa.

Az, hogy egy-egy mozzanat ilyen kiemelést nyert, az Feró leleményességét dicséri. Én inkább az egészet néztem. Aztán összedolgoztunk Hamlet ügyében. Igen jellemző, ahogy összeraktuk magát a figurát. Nekem volt egy ócska ballonkabátom, fekete. Meg egy magas nyakú kötött fekete pulóverem. Ő meg behozott egy fekete farmernadrágot. Ezt így felvette, innentől kezdve ez volt Hamlet. Lobogó, begombolatlan ballonkabátban.

Az egyik gyilkos kritika azt mondta, hogy Feró nonkonformista értelmiségi típusa, mint Hamlet, szociológiai mélytanulmány. Ezt negatív éllel írta persze, de mi pont ilyen szándékkal raktuk össze ezt a fazont. Grotowski például, akinek nagy tisztelője vagyok, egy olyan szociológiai alaphelyzetet vélt felfedezni a Hamletben, mint a csoport és a kívülálló archetípusa. Nekünk ez volt a fontos. Van itt egy ember, egyetlenegy, aki kívülálló. És mindenki más a csoport... Aztán van a társadalom egésze, de vannak a csövesek, azok a lézengő kívülálló fazonok, akik a Beatrice koncerteken szoktak összeverődni. Feró egy intellektuálisabb szinten azoknak tartott tükröt, akik tömegesen áramlottak a koncertjeire.

Szenzációs a lázadó szerepét Ferónak adni. Olvastam jó pár korabeli kritikát, nem mindenki rajongott egyként a darabért... (Sajtófigyelő: egy-kettő-három!)

1954-ben láttam először a Hamletet kisdiákként Debrecenben, Mensáros László játszotta, húzások nélkül adták elő, minden helyszínhez díszletváltással, hétkor kezdték és negyed tizenkettőig tartott. Az egyik kritika írta is a mi Hamletünkről, hogy a száguldó Shakespeare-t idéztük meg.

Megvan az összes kritika. Nem hiszem, hogy abban az évtizedben volt előadás, amiről ennyi kritika jelent meg. A bemutató hetében jelent meg az első tíz, hát az szörnyű volt. 1987-et írtunk, a pártállami világ még létezett. Egy többhasábos cikkben azt írják, hogy "emlékszünk, a nácizmus annak idején kisajátította magának az emberi történelem klasszikusait". Utalva ezzel arra, hogy mi a náci könyvégetőkhöz lennénk hasonlatosak. Hogy lenulláztuk Shakespeare-t.

Ártatlanok voltunk mi a javából, de amilyen sokoldalúan vontak párhuzamba minket a legszélsőségesebb nézetekkel és a legkártékonyabb gondolkodással, az elképesztő volt. Szerintem ki lett adva az eligazításokon a direktíva, hogy ki kell végezni az előadást. Ezek akkor így mentek, a főszerkesztőknek megmondták, hogy mit várnak el tőlük. Mögé tudok látni, ismertem mindenkit.

MGP-vel gyakran találkoztam, beszélő viszonyban voltunk. A Hamletről szóló kritikáját viszont úgy írta alá, hogy MG. Fel is hívtam a szerkesztőséget, hogy ez ki lehet? Merthogy ezt a monogramot még nem láttam a Népszabadság cikkei alatt. Hát mondják, hogy a Molnár Gál Péter. Volt olyan elvetemült, hogy a három betűjét sem vállalta ehhez. Megbízást teljesített. Annyira ledöngölni nem tudta, de megtette a magáét. Írt a briliáns koreográfiáról, de a rendezést legyalázta. Miközben a koreográfia volt a rendezés. A szót csűrni és csavarni jól lehet. Ilyen a gondolatbarkácsolás.

Pedig MGP III/III-as jelentéseit olvasva nekem egy autonóm figura képe bontakozott ki.

Működött ő utasításra is. Hogyne működött volna. Annyira, hogy el is szólta magát egyszer, az Arisztophanész madarai előadása után, ami az én saját darabom volt. Ezt 1974-ben játszottuk, ki is rúgtak miatta az Egyetemi Színpadról. Kőkemény politikai szatíra volt, tényleg. Az előadást betiltották. Ekkor találkoztam MGP-vel a villamoson, tudtam is, hogy látta. Megkérdeztem a véleményét. Azt mondta, "a maga darabja egy frivol ellenzékieskedés, de nem írok róla, mert döglött oroszlánba nem rúgunk". Tűnhet ez persze korrektnek is, nem volt ő a legrosszabb típus, de itt cinikusan feltárta, hogy a sajtóban történő kötelező kinyírás elvesztette az aktualitását.

Visszatérve a Hamlet-kritikákra, egy idő után, miután lement az első hullám, már normális kritikák is megjelentek, mivel vidéken is egy pár helyen előadtuk a darabot.

Miskolcra nem sokkal a bemutató után mentünk, előtte minden nap visszafojtott lélegzettel vártuk, hogy hol jelenik meg az újságokban valami szörnyűség. De ahogy teltek-múltak a hetek, lecsengett a sajtóhadjárat. Áprilisban Cegléden már a város középiskolásainak adtuk elő az ottani iskolák kérésére, a darab utat talált a közönséghez a rettenetes nagy nyomás ellenére is. Szervezés sem volt, de estéről estére megtelt az Egyetemin Színpad. Egyszóval mellénk állt a közönség. Én elejétől fogva nagyon bíztam a Hamletben. Szerintem ma is revelációként hatna. Nemrég beszéltem Feróval, hogy újra színpadra kellene vinni.

Beszéljünk egy kicsit a finanszírozásról. A Rock Színházon keresztül volt a darabra pénz?

Az volt az elvárás, hogy a darab termelje ki saját magát. Erről a bemutató előtt három hónappal kaptunk egy hivatalos levelet. Az volt az értelme, hogy a fenntartó, a minisztérium nem ad semmilyen támogatást. Tehát a műszakot, a társulatot, a fellépőket, terembérletet a bevételből kell fedezni. Még a béralapot sem fizetik. A zenekar a Beatrice volt, és három társulaton kívüli plusz szereplő kapcsolódott hozzánk, Csuha Lajos, Prókai Annamária és Petridisz Hrisztosz.

Az előadás rentábilis lett. De ínséges volt a helyzet. Erről aztán Feró több interjút is adott, ő nem az a típus, aki lakatot tesz a szájára, és elkezdte kritizálni ezekben az interjúkban az anyaszínházat, a Rock Színházat a nyilvánosság előtt. Neki volt igaza. Májusra meg is szűnt a társulatom. Pedig akkor kezdtek megjelenni a mérvadó kritikák, mint például ami a székesfehérvári előadás után készült. Ez a kritika tökéletesen értelmezte az általunk megjelenített Hamlet és a környezete viszonyát. Örülnék, ha ezt az írást az interjúhoz lehetne csatolni. Mi arra a világra reflektáltunk akkor, amiben éltünk...

A második felvonásban bevonul Claudius, és egy kis zacskóból szórja az alamizsnát. Gurulnak szanaszét az aranypénzek, és a nyomorult udvari nép ezt úgy szedi fel, hogy nem is előre dőlnek, hanem hátra vagy akármerre, mert a gerincük már úgy hajlik, ahogyan kell. Hát emiatt tartott nyolc hónapig a próbafolyamat, ezt a technikát is hetekig csiszoltuk, hogy az ember feje búbja majdnem érintse a talajt hátrafele, kicsavarodva. Tengelyek mentén történő mozdulatokat gyakoroltunk, ami a tai-chire is emlékeztet, amit akkor még nem is ismertünk. Ma már ez a mozgás rekonstruálhatatlan, nincs ember, aki ezt a mozgástechnikát tudná.

Az egész Gropius Stúdió arra az alapelvre épült, hogy ha már behoztuk ezt a rockopera műfajt, azt csak úgy tudjuk jól gyakorolni, ha a színpadi megújítás terepére lépünk. Nincs esélyünk másolni a West End és a Broadway megoldásait, hanem eredeti színpadi nyelvet kell kidolgozni. A Hamlet színültig mozdulatszínházi előadás volt, és együtt élt a zenével. A záró jelenetben hangzott el egyetlen prózai mondat, Hamlet utolsó megszólalásaként. "Hol vagy, Horatio?" Ez az első felvonásban van egyébként, de Horatio nem is szerepelt a mi változatunkban. Az a tragikus gondolat húzódott e mögött, hogy olyan világban élünk, ahol nincs barát, nem áll melletted senki.

Mennyire volt szívügye ez a darab Ferónak?

Feró pályafutása során ez egy olyan horderejű cselekedet és elemi jelentőségű alkotás, ami egész pályáján kiemelkedő. Nagyon sok ember megszenvedett érte, sokak invenciója benne volt a színrevitelben, és ebbe mindenki belebukott. A szereplőket a pályáról is lesöpörték. Cérnaszálon függött, hogy tudunk-e működni, vagy sem. Mikor belevágtam, sem Várkonyi Matyi, sem Miklós Tibi nem tett keresztbe. De nem is voltak nagyon mellette. Azt se mondták, hogy ne csináljam, kivárásos alapon. A munka iránt, ha benéztek a próbára, mindketten elismeréssel voltak.

A próbaidőszak derekán az időzített aknákat lerakta a hatalom. Nem kaptunk színreviteli támogatást a darabra. Hiányzott a költségkeret a minisztériumtól a díszlet és jelmez kiadásaira. Forráshiány van, majd leelőlegezi a Rock Színház, aztán meglátjuk - szóban ezt mondták. Elment a díszletekre nagyjából 500.000 forint. Majd jött a bemutató utáni kritikai sárbadöngölés. És továbbra sem volt forrás, és a Gropius tartozott 500.000 forinttal, annak ellenére, hogy a Hamlet-széria önmagát simán eltartotta a bevételekből. A tartozásra viszont nem volt fedezet. A társulatnak ezekről a problémákról csak érintőlegesen beszéltem, hogy ne tegyem próbára a tűrőképességüket. De április végén elszakadt a cérna.

Érdekes, hogy nem fújják le előre, hanem hagyják megvalósulni, majd utána nyírják ki.

Két év, és összeomlik a rendszer, már ekkor káosz volt. Elvárták volna, hogy az ember a hatalom kénye-kedvéhez spontán igazodjon. Valóságos taktikai hiba volt, hogy amikor az alternatív együttesemet a professzionális szférába betagolták, akkor nem az alkalmazkodás esélyein töprengtem, hanem csináltam tovább, amit addig. Nyilván nem ez volt az elvárás.

Nem akarok konteókat gyártani, de felhívnám a figyelmet egy érdekes mozzanatra. A Beatrice nevet Feró a Bikini után sem használta még évekig. Majd 1987. május 02-án, a Pecsában visszatér a Beatrice név. Nem gondolom, hogy van összefüggés, mindenesetre érdekes véletlen.

Nem tudom, az ember olykor a saját történetét ismeri a legkevésbé. Mindenesetre a Gropiusnak vége lett, a tartozás fejében a technikai eszközeink a Rock Színház tulajdonába kerültek. Az volt tehát, hogy az évad végén mindenki megy szanaszét, de színháznál szinte senki nem tudott lehorgonyozni. Nekik az volt a színház, amit mi csináltunk. Én meg úgy láttam, hogy az együttessel végzett tíz esztendei munkám kárba veszett. Minden jelentős érték, amit összehoztam, elment a semmibe. Gondoltam, ha most jött el az életemben egy olyan pillanat, amikor az ember egyértelműen nemet mondhat, akkor én nemet mondok… de kivárom a megfelelő pillanatot.

A vége az lett, hogy disszidáltam Olaszországba. Nem akármilyen körülmények közt. A Rock Színház általam gondozott előadása, az Evita 1987 őszén indult el egy végtelen turnéra Nyugat-Németországba, Svájcba, Ausztriába, a darabot még Luxemburgban is előadtuk. Nagyon laposnak találtam volna, hogy erről a turnéról csak úgy lepattanok. És ki is jött a lépés. Az Evitát beiktatták a magyar kultúra napjainak programjába, ami Prágában került megrendezésre. Nem sokkal előtte történt, hogy letartóztatták Václav Havelt, másik nyolcvan becsületes emberrel együtt... Hát ez is!

Hol tartott már ez a rendszer, hogy Prágában a magyar kultúrát akarja demonstrálni az Evita című rockoperával német nyelven? De nem ez volt a baj, hanem Havel. Mondtam Miklós Tibinek, hogy nem kellene most kimenni a Havelék miatt. Hümmögés volt a válasz. De csak mondogattam. Adódott néhány napom Prága előtt. Repülőjegyet vettem Kelet-Berlinbe, onnan már magyar útlevéllel Nyugat-Berlinbe át lehetett menni, onnan vonattal Hamburgba, majd onnan Rómába.

Egy nappal a prágai fellépés előtt a Termini pályaudvar melletti postahivatalból küldtem egy táviratot a minisztériumnak, hogy "az előadáson nem veszek részt, távolmaradásomat tekintsék tiltakozásnak a csehszlovák önkényállam iránti hivatalos cinkossággal szemben". Kivártam, hogy legyen egy alapos indok. Üres és súlytalan dolog lett volna, ha indul haza a busz Lübeckből, én meg nem szállok fel. Nem fejeztem volna ki vele semmit.

Ezek után már az is eldőlt, hogy akkor se tudnék visszajönni, ha akarnék. Az ügy a Központi Bizottságnak is tudomására jutott. Milyen érdekes, hogy az elvtársak kisvártatva már nem mutattak akkora cinkosságot Csehszlovákia vagy az NDK iránt. Nem akarok elméleteket gyártani arról, amiről fogalmam se lehet, de nyilvánvaló, hogy egy hangyányit én is hozzátettem ahhoz, hogy leomoljon a fal.

Aztán jött a rendszerváltozás és megnyíltak a határok. Ezzel együtt még '93-ban is vízumot kellett kérnem, amikor először haza akartam jönni. Egy kézzel, macskakaparás módjára kitöltött ideiglenes útlevelet kaptam az olasz hatóságoktól, ez a régóta lejárt szép dokumentum máig is megvan. Voltak benne ilyen adatok például, hogy szeme színe. A tisztviselő szabályosan beírta: "vedi foto" ("lásd a fotót"). Az útlevélbe pedig egy fekete-fehér fotó volt beragasztva.

Hegyeshalomnál megállt a vonat, '93-ban még teljes határellenőrzés volt, és le akartak szállítani, mert ilyen dokumentumot még nem láttak, ezzel nem lehet átlépni a határt. De hát, mondom, van hozzá egy vízum hat napos lejárattal. Mert tényleg volt. Ezen a határőrök is csodálkoztak. Viszont hat napig jogosan tartózkodhattam itthon, aztán vissza Olaszországba.

De furdalt a kíváncsiság. Kitöltöttem egy útlevélkérelmet a római magyar konzulátuson, teljes joggal, hisz magyar állampolgár voltam. De azért izgultam persze. Ez egy csütörtöki napon történt. És a következő hét szerdáján Ferrarában a postaládámban volt a magyar útlevelem. Nem akartam elhinni. Róma és Budapest között ezt futárpostával csinálhatták nyilván. Ez nagy lökést adott, hogy visszatérjek.

Hazajöttem, és egészen más összefüggéseket találtam, mint amiben én el tudtam volna igazodni. Csak néztem, hogy mi történik itthon. Csak néztem, hogy a pártállami külügyminiszter lett az aktuális miniszterelnök, és a hajdani hivatalnokok zöme a helyén van. De azt is megláttam, hogy nincsen egyetértés, hogy szekértáborok jöttek létre, és valamelyik táborba itt mindenki belesodorja magát. Ez a helyzet csalódást okozott a számomra, én nem szeretem ezt.

Miután hazajöttem, sokáig úgy éreztem magamat, mintha belső emigrációban élnék. Nem kezdtem el hasznot húzogatni a korábbi érdemeim alapján. Nagyon lassan oldódtam fel. Most is reménykedem abban, hogy a jó és rossz összezavarodott világában helyreáll a rend. Amit jelenleg végzek, az szakszerű színházalkotói munka. A Soproni Petőfi Színházban dolgozom rendezőként és dramaturgként.

Az interjú első része itt olvasható!

Bálint Csaba (2018.02.07.)
rockmuzeum.ini.hu





rovat lapozó


Még, még, még...





 

Ajánló









Ez is érdekelhet

Little G. Weevil - Új korszak kezdetén - interjú (2017)
Little G. Weevil, vagyis Szűcs Gábor kiváló albummal jelentkezett - ezért hát megkértük, lebbentsen fel fátylakat! - Szilágyi Norbert

Tovább...
Katona Imre - interjú 2. rész (2018)
Katona Imre a Nagy Feró-féle Hamlet rendezője volt az Egyetemi Színpadon, de ennél életműve természetesen sokrétűbb és több ponton találkozik

Tovább...
VálaszÚt - Istenre szomjúzó világ - klip és interjú (2017)
Novemberben jelent meg a Szent László: Lándzsa és Bárd - Szent László öröksége című kiadvány, amely verseskötetet, valamint a VálaszÚt

Tovább...
Katona Imre - interjú 1. rész (2018)
Katona Imre a Nagy Feró-féle Hamlet rendezője volt az Egyetemi Színpadon, de ennél életműve természetesen sokrétűbb és több ponton találkozik

Tovább...
Per Schelander - az Astrakhan bőgőse - interjú (2018, Dionysosrising)
Aki régóta követi oldalunkat tudja, hogy előszeretettel foglalkozunk skandináv progresszív rock bandákkal, muzsikusokkal. Annak

Tovább...




Koncertek 2018. február 24. és 2018. március 12. között: