×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 Yes - Tales from Topographic Oceans (1973) 

Megjelent: október 16. hétfő 12:05
Szerző: pjuan
    Lemezismertetők 

Ezen a héten a '68-ban, Londonban indult Yes hatodik lemezét, a '73-as Tales from Topographic Oceans-t fogom részletesebben kivesézni! A csapat az 1972-es Close to the Edge-en a csúcsra ért, sokak szerint a progresszív rockzene történetének legjobb alkotását tették le az asztalra. Mindössze három dalt tartalmazott, de mindahány lélegzetelállító, önmagát és egymást is kiegészítő, epikus kompozíció lett! A lemez annyira jól sikerült, hogy Bill Bruford úgy vélte, hogy ennél magasabb szintet már nem érhetnek el közösen, így átment a kísérletezőbb King Crimsonba. A korábbi Plastic Ono Band-tag, Alan White került a helyére, akinek játéka - új színként - rockosabb volt, mint a jazzes Brufordé. White 1972 szeptemberében csatlakozott az együtteshez. A következő év elejéig tartó világ körüli turné anyagából vágták össze az első koncertlemezüket, a tripla Yessongs-t, aminek a műsorának a nagy részén már White dobolta fel...

A Tales from Topographic Oceans lett Alan White bemutatkozása, a Yes hatodik sorlemeze, amin négy húsz perc körüli, aprólékosan kidolgozott dal volt hallható. Az album koncepcióját a hindu jógi és guru - vagyis tanító -, Paramahansa Yogananda 1946-os Autobiography of a Yogi című könyve szolgáltatta, amiből adódik a dalok spirituális alaphangulata is, ami áthatja az egész produkciót! Ez az éteri-spirituális légkör megosztotta a Close to the Edge intenzív és komplex, stílusában is vegyes zenéjével elkényeztetett rajongótáborukat... és Rick Wakeman sem volt túl boldog a fordulattól!



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!




Amilyen kiváló paródiának tűnik első hallásra, olyan csodálatos volt a Close to the Edge-en hallható zene. Míg a Yes tagjai egyenként mutatták meg a tehetségüket az áttörést hozó Fragile albumon, a Close to the Edge-en már szerves egésszé forrtak össze, egyensúlyt teremtve a művésziesség és a vakmerőség között. Eltökélten eklektikus hozzáállásuknak köszönhetően, a heves dzsessztől a gótikus orgonajátékig jutottak, majd következik az erőteljes rock-groove! Íme egy sztárzenészekből álló gyülekezet, amelynek minden egyes tagja azon munkálkodott, hogy a rock formanyelvét minél színesebbé tegyék.

Bill Bruford és Chris Squire melodikus, rögtönzött szólókkal tarkított ritmusai tökéletes táptalajt nyújtottak Steve Howe funkys, keleties mellékízű gitárakkordjainak, és Rick Wakeman rokokós billentyűs pötyörészésének. És mindennek a középpontjában ott van Jon Anderson magasan szárnyaló tenorja. Elég valószínűtlen kombinációnak tűnhetett mindez, ám ettől függetlenül működött - méghozzá csodálatosan.

Szóval nincs mese, a Close to the Edge a műfajának kivételes alkotása lett! Hullámzik benne az art-rock költőisége és filozofálgatása, miközben a játékos és bravúros gitár csap össze a szimfonikus-küldetésű billentyűkkel. Egy dolog viszont hiányzott belőle: a spirituális-misztikus lelki töltet! Akkoriban nagy divatja lett brit földön az indiai (egykori) gyarmat felé való - vallási és kulturális - fordulás, szinte minden vezető könnyűzenei csapat elkezdett elmélyedni az ősi India különleges és misztikus világa felé. Innen ered a hippi kultúra egyik mondandója is, de a Yes nem lett vette fel ezt a divatot... Viszont a költői lelkületű Jon Anderson nagyon elmerült ebben a világban, amiből kinőtt a Tales from Topographic Oceans album 1973 decemberére...

A korong így nagy - zenei és szövegi - változást hozott, amitől a feltétlen sikereknek is megszabta a határát! Megosztotta a rajongókat és a kritikusokat is. Bár a hosszú kompozíciók már védjegyükké váltak, a dupla lemezes album mind a négy - kissé zeneileg is tompábbra sikerült - száma megközelítette a 20 percet, ami miatt - slágeresebb kapaszkodók híján - meglehetősen nehezen volt hallgatható a végeredmény, végül vegyes kritikákat is kaptak rá. Voltak, akik úgy vélték, hogy az együttes túlment vele a saját korlátain.

Anderson később azt nyilatkozott róla, hogy "a nagy ideák és a kevés energia találkozópontja". Rick Wakeman sem volt elégedett vele, máig sem szeret róla beszélni. Állítólag a This Is Spinal Tap című áldokumentumfilmet is nagyban inspirálta ez az album, meg annak hosszadalmas turnéja. Más oldalról nézve viszont sok progresszív rock-rajongó tartja minden idők egyik legjobb lemezének ezt is. Az éles ellentétben álló vélemények mellett, egy közös pont azért van a vélekedésekben: a Tales from Topographic Oceans mély benyomást hagy maga után!

A topográfiai óceánok meséi - mondja a cím, de mi is az a topográfia... Nos, ez a földfelszín elemeinek, tereptárgyainak – közvetlen, helyszíni felkeresésen alapuló – leírása, helyzeti információinak összegyűjtése, majd térképen való rögzítésével foglalkozó tudományág... A Paramahansa Yogananda-féle Autobiography of a Yogi leírja az ősi hindu szövegek négy "szervét", amit közösen shastráknak neveznek. Az énekes elmondása szerint, a könyv 83. oldalán olvasható lábjegyzetből indult ki, az alapján írta meg a dalok szövegét... Miután az ötletre Steve Howe gitáros rákapott, azonnal két hosszúra nyúló dalt írt a szövegek alapján. Rick Wakeman billentyűs annyira nem értett egyet a koncepcióval és az album zenei irányával, hogy a turné után kilépett!

Az "átfogó tanulmány"-ban "minden olyan vallási és társadalmi élet aspektusa, valamint a jog, gyógyászat, építészet, művészet területén" szerepelt, ami "mélyreható igazságokat közvetít a részletes fátyol alatti szimbolizmusról"... Ebből született meg a Tales from Topographic Oceans négy shastrája, amit teljes egészében megérteni talán máig sem sikerült senkinek... Egy biztos, Paramahansa Yogananda egy beszéde közben elérte a mahasamadhi-t és a fizikai teste még húsz nap után is romlatlan maradt, örök nyugalomba rejtőzve, a bomlás parányi szikrája nélkül... És ezzel is ösztönöz minket, hogy megtapasztaljuk a halhatatlanság állapotát. Amúgy az Autobiography of a Yogi című kötete megjelent magyarul is Egy JÓGI önéletrajza címmel, érdemes benne a Yes rajongóinak is elmerülni...

A The Revealing Science of God (Dance of the Dawn) kezdi A topográfiai óceánok meséit, ez Isten felfedező tudománya (A hajnal tana)... Ez egy felemelő zenei látomás, ami költőien - már-már elérhetetlenül - lebeg azóta is a zenekar filozofálgató lelkiismerete felett! A huszonkét perce alatt egymásba fonódnak a lágy és a vad részletek, a váratlan és várt tempóváltások és fordulatok, miközben elmerülnek az istenségekhez vezető útjuk keresésében, no és a dallamok és az érzelmek hullámai között - sokszor a megszokottól is nehézkesebb fordulatokba ágyazva... A húsz perces The Remembering (High the Memory) - vagyis Az Emlékezés (Magas a memória) - lassan formálódó és kitartóan kapaszkodó költőiségének nehézkesen kavargó tengerébe sok rajongójuk belefulladt az évek alatt, de így is - sőt, talán mindezért - a progresszív rockzene egyik kultikus pillanatáról van szó, aminek nagy ívű fordulatait - és improvizatív csúcspontját - évtizedek alatt sem lehet teljes egészében felfedezni!

Nincs ez másként az The Ancient (Giants Under the Sun) - vagyis Az ősi (Óriások a Nap alatt) - monumentális misztikájával sem, aminek a keleties és free-jazzes improvizációi olyan elvontak, hogy az embernek rendesen fel kell kötnie a gatyáját, hogy kivárja a cinikusan gyermeki folytatását is. Rick Wakeman itt is rendesen megküzd önmagával, no és az önmagát szabadjára engedő Steve Howe elszállt témáival is alaposan meggyűlik a baja, a furcsán világzenét idéző ütőshangszerekről már nem is beszélve... Itt aztán tényleg elérték az alkotói határaikat, csak az a kérdés, hogy melyik oldalról... Én inkább a felesleges túlzások oldalát érzem erősebbnek...

Mindezt a Ritual (Nous Sommes du Soleil) zárja, vagyis a Szertartás, amiben Mi vagyunk - vagy inkább csak leszünk - a Nap... Ez a téma inkább a spirituális játékosságot hozza ki a csapatból és belőlünk is, egyfajta örömóda-folyammal zárva a lemezt, amire a költői túlzások közötti csapongás mellett, a felületesség és az elvontság talán a legjellemzőbb, miközben azért egy pillanatra sem esnek ki a szerepből! Még a mindettől alaposan kiakadó Rick Wakeman sem...

A Tales from Topographic Oceans nagyon nehezen befogadható album, miközben ott van mögötte az ősi tartalom, de zeneileg mégis túl zavaros lett szerintem... Az biztos, hogy a Close to the Edge-t nagyon nehezen tudták volna bármivel is felülmúlni, így mindenképpen jó ötlet volt, hogy ezzel az albummal meg sem próbáltak emlékeztetni rá... Ezzel együtt, a növekvő feszültségek Wakeman és a többiek között, valamint a billentyűs induló szóló karrierje miatt, Rick a turné végén, '74-ben kilépett. '76-ig azon dolgozott, hogy létrehozzon egy, az ELP-pel "rivalizálni" képes progresszív rock triót, de a végén mégsem vett részt a projektben... Tényleges tagjai Bruford, az ő King Crimsonos társa, John Wetton, Alan Holdsworth gitáros és a Roxy Music billentyűse-hegedűse, Eddie Jobson lettek, és az együttest végül U.K.-nek nevezték el... Wakeman szólókarrierje persze hosszú és produktív lett, dolgozott filmzenéken, de az English Rock Ensemble-vel és számos más előadóval is...

A billentyűst a Yes-ben a svájci Patrick Moraz váltotta az 1974-es Relayer felvételeire. A kettejük közötti legnagyobb különbség - ami újdonságként és nem visszafejlődésként jelent meg a zenéjükben - az volt, hogy Moraz egyértelműen jazz-billentyűs volt, míg Wakeman inkább kamarazenész és rockzenész keveréke.

A Relayer-en ismét volt egy teljes oldalas dal, a Lev Tolsztoj Háború és békéjén alapuló The Gates of Delirium. Ez minden idők leghosszabb Yes-stúdiószáma. A Soon című tételét megjelentették egy limitált kiadású kislemezen, ami Spanyolországban a slágerlisták első helyéig jutott. 1975-ben adták ki az első válogatáslemezüket Yesterdays címmel, aminek az America a nyitódala... Egy hosszú, 1976-ig tartó turné után minden tag kiadott egy-egy szólólemezt - Anderson - Olias of Sunhillow, Howe - Beginnings, Squire - Fish Out of Water, White - Ramshackled, Moraz - The Story of I -, majd belekezdtek a következő közös albumuknak... De ne fussunk ennyire előre, mert legközelebb még a Relayer lesz a célpontomban!




Track lista:

1. The Revealing Science of God (Dance of the Dawn) - 20:25
2. The Remembering (High the Memory) - 20:38
3. The Ancient (Giants Under the Sun) - 18:35
4. Ritual (Nous Sommes du Soleil) - 21:37

Közreműködő zenészek:

Jon Anderson (Anderson / Stolt) - ének, akusztikus gitár, ütős hangszerek
Steve Howe (Asia, GTR) - gitár, vokál, elektromos szitár
Chris Squire (Squackett) - basszusgitár, vokál
Rick Wakeman - billentyűs hangszerek
Alan White (Plastic Ono Band, George Harrison, Suzi Quatro, Circa) - dob, vokál

producer: Eddie Offord, Yes

Lemezeik:

1969 - Yes
1970 - Time and a Word
1971 - The Yes Album
1971 - Fragile
1972 - Close to the Edge
1973 - Tales from Topographic Oceans
1974 - Relayer
1977 - Going for the One
1978 - Tormato
1980 - Drama
1983 - 90125
1987 - Big Generator
1991 - Union
1994 - Talk
1997 - Open Your Eyes
1999 - The Ladder
2001 - Magnification
2011 - Fly from Here (-2-)
2014 - Heaven & Earth (-2-)

Élő:
1973 - Yessongs
1980 - Yesshow
1985 - 9012 Live: The Solos
1996 - Keys to Ascension
1997 - Something's Coming: The BBC Recordings 1969–1970
1997 - Keys to Ascension 2
2000 - House of Yes: Live from House of Blues
2005 - The Word Is Live
2007 - Live at Montreux 2003
2009 - Symphonic Live
2011 - Union Live
2011 - In the Present – Live from Lyon
2014 - Like It Is: Yes at the Bristol Hippodrome 2CD
2015 - Progeny: Seven Shows from Seventy-Two (1972)
2015 - Progeny: Highlights from Seventy-Two
2015 - Like It Is: Yes at the Mesa Arts Center

Anderson Bruford Wakeman Howe:
1989 - Anderson Bruford Wakeman Howe
1993 - An Evening of Yes Music Plus
2012 - Live at the NEC

Kiadó:
Atlantic Records
Honlap:
yesworld.com
facebook.com/yestheband


rovat lapozó


Még, még, még...

kép

Yes - Relayer (1974)

2017-10-22 12:05:00

kép

Yes - Close to the Edge (1972)

2017-09-30 12:05:00

kép

Yes - Fragile (1971)

2017-09-24 12:05:00




 

Ajánló









Ez is érdekelhet

Motörhead - Another Perfect Day (1983)
A londoni Motörhead a '79-es Overkill és Bomber lemezeivel sztárrá, majd a '80-as Ace of Spades és a '81-es No Sleep 'til Hammersmith élő anyagával listavezető

Tovább...
Trivium - The Sin and the Sentence (2017)
Az Orlando-ban, 1999-ben alakult Trivium elkészítette nyolcadik heavy-thrash-groove metál és metalcore keverék lemezét The Sin and the Sentence címmel, ami a 2015-ös

Tovább...
Sons Of Apollo - Psychotic Symphony (2017, Dionysosrising)
Ha akad olyan egyáltalán, aki elolvasta a Dionysosrising küldetésnyilatkozatát, az tudja, hogy ezen az oldalon a dionysosi értelemben vett

Tovább...
Jeff Scott Soto - Retribution (2017)
Az 51 éve Brooklyn-ban születő Jeff Scott Soto '83-óta tartó karrierje alatt sok mindent kipróbált Malmsteen-tól a Journey-ig, de azt biztosan nem fogja

Tovább...
Fozzy - Judas (2017)
Az 1999-ben, Atlantában alakult modern heavy metálos Fozzy elkészítette a 2014-es Do You Wanna Start a War folytatását! A hetedik sorlemezükként megjelenő Judas-on ott folytatták, ahol legutóbb

Tovább...












Klipmánia