×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 Motörhead - Another Perfect Day (1983) 

Megjelent: október 15. vasárnap 12:05
Szerző: pjuan
    Lemezismertetők 

A londoni Motörhead a '79-es Overkill és Bomber lemezeivel sztárrá, majd a '80-as Ace of Spades és a '81-es No Sleep 'til Hammersmith élő anyagával listavezető szupersztárrá vált! Lemmy mocsokban és adrenalinban fürdő hard rock, heavy metál és rock and roll keverék zenéje így vált az amerikai thrash metál bandák legfőbb hatásává!

Mint mindannyiszor, náluk is bebizonyosodott, hogy a csúcsról csak lefelé vezet út! A mindezt '82-ben követő Iron Fist - az ötödik stúdiólemezük - vízválasztó lett, a klasszikus Lemmy - Clarke - Taylor trió elbúcsúzott vele! "Fast" Eddie Clarke gitáros turné közben ugrott ki, de a helyére gyorsan áthozták Brian "Robbo" Robertson-t, aki a Thin Lizzy-ből volt ismert, de ide már a Jimmy Bain-féle Wild Horses-ból érkezett! Miután a gitárossal lefutott a turné, logikus volt, hogy a következő stúdió lemezt is vele készítik el... Ez lett a máig vitatott Another Perfect Day, aminek a sikertelenségét követően, Lemmy végképp' mindent megváltoztatott!



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!




Az előző két album sikerét követően, a zenekar úgy gondolta, hogy az Iron Fist producerei ők maguk lesznek. Eddie Clarke gitáros az előző évben a Tank bemutatkozó lemezén dolgozott együtt Will "Evil Red Neck" Reid-del - aki a Thin Lizzy és a Saxon lemezein is dolgozott -, őt végül mégis beszervezték a kivitelezésébe. A hangzás szempontjából nem ő volt a legjobb választás, túlzottan letisztult és hard rockos lett a végeredmény, de ettől eltekintve, az album műsora tartalmaz néhány igazi koncertfavoritot, mint az Iron Fist, a Heart of Stone és a (Don't Let 'em) Grind You Down...

A lemez nem tudta megismételni a No Sleep 'til Hammersmith kiugró sikerét, de a 4. helyig azért vitte a lendület. A lemezbemutató turné első állomása - a megjelenés után egy hónappal - Torontóban volt, amiről később filmfelvétel is megjelent. A következő, New York-i fellépést követően, az egyre csalódottabb Clarke bejelentette, hogy kilép... Ezzel az Iron Fist lett a klasszikus felállás hattyúdala, az utolsó stúdióalbuma... A turnét a beugró Brian "Robbo" Robertsonnal folytatták, aki a következő Motörhead albumon, a '83-as Another Perfect Day című lemezen is szerepelt - de sokáig mégsem maradt!

Az Another Perfect Day album a Motörhead hatodik sorlemeze. A Motörhead életmű kivételes és egyben vitatott darabja. Ez az egyetlen, amin Brian "Robbo" Robertson szerepel. A sikeres lemezek nyers és agresszív hangzásától eltávolodtak rajta, de a hard rock irányba kísérletező Another Perfect Day-t a rajongótábor már a megjelenésekor sem fogadta lelkesen, és a mai napig az egyik legvitatottabb anyaguk maradt. A korábban jellemzően átlag három perces, feszes és kemény dalok mellett, itt öt-hat perces, dallamosabb, jammelősebb dalok is helyet kaptak, mint a One Track Mind, az I Got Mine és a címadó Another Perfect Day, ezeket a rajongók máig feleslegesnek tartják....

Robertsonnal nem csak a lemez hard rockos zenéjével sikerült más irányba terelni a Motörhead-et, hanem azzal is, hogy az ezt követő turnén nem volt hajlandó a klasszikus dalokat játszani, márpedig az Ace of Spades, az Overkill és a Bomber nélkül nem csak akkor, később sem lehetett teljes értékű Motörhead koncertet adni... A színpadi viselkedése és megbízhatatlansága miatt, végül gyorsan kikerült a csapatból. Kirúgására az 1983 őszi Európa-turné közepén került sor... és a hátralévő koncerteket is törölték. Ráadásul nem sokkal később Phil "Philthy Animal" Taylor dobos is kilépett, így Lemmy egyedül maradt... Ez a lemez tehát vízválasztó lett, megteremtette a lehetőségét, hogy Lemmy mindent megváltoztasson!

Az a helyzet, hogy az Another Perfect Day egy remek Thin Lizzy album lett volna... Azt nem tudom, hogy Lemmy mit várt a Robertson-nal közös munkától, de a gitáros srác itt is kiválóan hozta mindazt a dallamvilágot és gitár-stílust, amit Phil Lynott a fejébe kalapált 1974-'78 között. Persze a Motörhead nem volt soha Thin Lizzy 2.0, amiből aztán lettek is problémáik, de ha valaki kedveli a Thin Lizzy zenéjét, akkor ezt a Motörhead albumot sem dobja ki azonnal az ablakon! Robertson soha nem tudott mást játszani, de mindig hozta azt a magas szintet, amit a Thin Lizzy-ben - Gary Moore cseréjeként - megköveteltek tőle...

Persze mindez a Motörhead számára teljes mellékvágányt jelentett. De még nem is csak ez volt a lemez legnagyobb baja - mivel a dalok minősége azért nem volt rossz -, hanem az a súlytalan megszólalás, ami mindezzel együtt előjött! Nem is értem, hogy az amúgy mindenhol máshol kiváló munkát végző Tony Platt mit akart kihozni ebből a mélyek nélküli megszólalásból, amit sem az AC/DC-nek, sem a Cheap Trick-nek, de még a Foreigner-nek sem tudott volna eladni... Ez a borzalmas megszólalás vezetett végül szerintem ahhoz, hogy az Another Perfect Day-t az ember ma sem veszi elő szívesen, és nem feltétlenül Robertson játéka... A gitáros ugyanis azt nyomja, amit mindig és mindenhol nagyon tudott...

Annak idején sokat hallgattam a nyitó Back at the Funny Farm-ot, mert nagyon tetszett, ahogy Lemmy torz basszus alapjaira ráfut Robbo gitárja, ráadásul itt még az elsöprő lendületük is a régi! Nagy kár, hogy a hangzás nagyon kásás - ráadásul bárhogy is keverik azóta újra, mindig zavaros marad a végeredmény... A Shine lüktető menetelését is mindig kedveltem, de aztán jön az epikusabb Dancing on Your Grave, ami már szinte egy az egyben idézi meg a Thin Lizzy dallamvilágát... A gitárszólóról nem is beszélve, amiből csak az iker-téma hiányzik, hogy teljes legyen! A direktebb Rock It-ot sikerült zongorával és egy túlzottan Lizzy-s gitárszólóval szétbombázni, de aztán jönnek az ennél is nagyobb bajok...

A One Track Mind Thin Lizzy-s epikája és hosszadalmas jammelésse kilóg a Motörhead életművéből, ahogy a nagyon hasonló - csak nehézkesebb - Another Perfect Day is, nem is értem, hogy miért utóbbi adta a lemez címét... Vagyis mégis, akkoriban a glam metál volt a divat, amiben nyilván azt hitték, hogy a piszkos hard rock majd a Motörhead-et is a csúcson tartja majd, de mindez kudarcra volt ítélve... Ahogy a Lizzy-sen ugráló Marching Off to War, a zavarosban halászgató I Got Mine is teljesen felesleges erőlködésnek tűnik... A Tales of Glory visszahozza a lendületet, a Die You Bastard! meg a régi direkt primitívséget, de ennyi biztosan nem volt elég a régi rajongóknak, akik dübörgést és dinamikát vártak, amit itt biztosan nem kaptak meg! Robbo mindezzel kiírta magát az elitből...

Érdekes mód, a kislemezek B-oldalas - és az onnan később bónuszként átkerült - dalai sokkal jobban szólnak... A Turn You Round Again című dal - ami az I Got Mine kislemez másik oldala volt eredetileg - például rendesen fel van pörögve, de az (I'm Your) Hoochie Coochie Man élő verziója is nagyon rendben van - ami eredetileg egy Willie Dixon blues-klasszikus és a Shine kislemezén szerepelt... No és a (Don't Need) Religion jammelése sem lett rossz, ami szintén a Shine kislemezén szerepelt... 2006-ban kétlemezes deluxe változat is megjelent. Az első korongon az eredeti album digitálisan feljavított változata szerepel, plusz a kislemezek B-oldalai, a bónusz CD annak az 1983. június 10-én, a manchesteri Apollo klubban tartott koncertnek a felvételét tartalmazta, amiről a Shine kislemez két B-oldalas élő dala származott...

1984-ben a szétcsúszott zenekar kiadója dupla válogatást dobott piacra No Remorse - vagyis nincs bűntudat - címmel, amelyen a korábbi stúdiólemezekről átmásolt műsor mellett négy új felvétel - a Killed by Death, a Snaggletooth, a Steal Your Face és a Locomotive - is szerepelt. Az új felvételeket már egy teljesen kicserélődött felállás rögzítette, amiben Lemmy mellett a Saxon-ból kiszálló Pete Gill dobolt, illetve két ismeretlen, Phil Campbell és Michael "Wurzel" Burston (RIP) gitározott! Ez a felállás rakta össze - három évnyi szünetet követően - '86-ra az Orgasmatron című következő Motörhead sorlemezt, amire visszatért az agresszió és a brutális lendület, de a botrányos hangzás azért megmaradt!



Track lista:

01. Back at the Funny Farm - 4:14
02. Shine - 3:11
03. Dancing on Your Grave - 4:29
04. Rock It - 3:55
05. One Track Mind - 5:55
06. Another Perfect Day - 5:29
07. Marching Off to War - 4:11
08. I Got Mine - 5:24
09. Tales of Glory - 2:56
10. Die You Bastard! - 4:25
Castle Communications 1996 reissue
11. Turn You Round Again (B-side I Got Mine) - 3:57
12. (I'm Your) Hoochie Coochie Man (live - Willie Dixon - B-side Shine) - 6:31
13. (Don't Need) Religion (live - B-side Shine) - 2:54

Közreműködő zenészek:

Ian Fraser "Lemmy" Kilmister (1945-2015) - ének, basszusgitár
Brian "Robbo" Robertson (1982-1983, Thin Lizzy, Wild Horses) - gitár, zongora, Fender zongora, vokál
Phil "Philthy Animal" Taylor (1975-1984, 1987-1992, RIP 1954-2015) - dob

Producer, keverés: Tony Platt (AC/DC, Cheap Trick, Bob Marley, Foreigner, stb.)

Lemezeik:

1977 - Motörhead
1979 - Overkill
1979 - Bomber
1980 - Ace of Spades
1982 - Iron Fist
1983 - Another Perfect Day
1986 - Orgasmatron
1987 - Rock 'n' Roll
1991 - 1916
1992 - March ör Die
1993 - Bastards
1995 - Sacrifice
1996 - Overnight Sensation
1998 - Snake Bite Love
2000 - We Are Motörhead
2002 - Hammered
2004 - Inferno (-2-)
2006 - Kiss of Death
2008 - Motörizer
2010 - The Wörld is Yours
2013 - Aftershock (-2-)
2015 - Bad Magic

1979 - On Parole (amerikai bemutatkozó album)
1981 - No Sleep 'til Hammersmith (live)
1984 - No Remorse (válogatás)
1988 - No Sleep at All (live)
1999 - Everything Louder Than Everyone Else (live)
2000 - The Best Of
2003 - Live at Brixton Academy (live)
2005 - BBC Live & In-Session (live)
2007 - Better Motörhead than Dead: Live at Hammersmith (live)
2011 - Lemmy - The Movie - DVD
2011 - The Wörld Is Ours Vol. 1 - Everywhere Further Than Everyplace Else - DVD, Live album
2012 - Complete Early Years - Boxed set
2012 - The Wörld Is Ours Vol. 2: Anyplace Crazy as Anywhere Else - DVD, Live album
2017 - Under Cöver - feldolgozás

Kiadó:
Bronze Records
Honlap:
imotorhead.com
facebook.com/OfficialMotorhead


rovat lapozó


Még, még, még...

kép

Motörhead - 1916 (1991)

2017-11-27 12:05:00

kép

Motörhead - Rock 'n' Roll (1987)

2017-11-03 12:05:00

kép

Motörhead - Orgasmatron (1986)

2017-10-21 12:05:00




 

Ajánló









Ez is érdekelhet

Yardbirds - Yardbirds '68 (2017)
Újabb különlegesség jelent meg Jimmy Page saját kiadójánál, közel ötven év után napvilágot látott a Yardbirds utolsó koncertfelvétele, amit nem sokkal a feloszlásuk

Tovább...
Operation: Mindcrime - The New Reality (2017)
És Geoff Tate és az Operation: Mindcrime története újra itt, az énekes folytatja a harcát a Queensryche még megmaradt rajongóiért! A

Tovább...
Cavalera Conspiracy - Psychosis (2017)
A 2007-ben induló Cavalera Conspiracy elkészítette a 2014-es Pandemonium folytatását Psychosis címmel, ami a negyedik teljes anyaguk. A Sepultura

Tovább...
Sweet & Lynch - Unified (2017)
A 2015-ös Only To Rise albummal új szupergroup indult, amiben a nyolcvanas évek glam metal hullámának két ikonja fogott össze. A címszereplőket senkinek sem kell

Tovább...
Cannibal Corpse - Red Before Black (2017)
Majd' három évtized halálfém, mi kell még, külön regény? Nem hiszem, hogy tiszteletköröket kellene futni az egyik legpatinásabb death metal banda új lemeze

Tovább...












Klipmánia