Móricz Mihály interjú - 1. rész (2017) 

Megjelent: szeptember 19. kedd 12:05
Szerző: Drpeter
    Interjúk 

Móricz Mihály - ahogy az a most következő interjúból is kiderül - nem magamutogató típus, számára a zene a fontos. Ezért is van, hogy hiába játszott az egyik legnépszerűbb hazai zenekarban, a Fonográfban, - amelynek több meghatározó dala is az ő nevéhez fűződik -, sokkal kevesebben ismerik őt, mint Szörényi Leventét, vagy Bródy Jánost, ez azonban semmit sem von le az érdemeiből. Ez az interjú még tavaly év elején készült, ezért nem kerül benne említésre az, ami immár köztudott: 2018. február 16-án, tizennégy év után ismét színpadra áll a Fonográf. Ennél jobb aktualitást keresve sem találhatnánk a most következő interjúhoz!



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Ha jól tudom, egy héthúros szovjet gitárral kezdtél, aminek olyan vastag nyaka volt, hogy szívlapát kellett, hogy átérje az ember.

Ez igaz, bár azt már nem tudom, hogyan került hozzám. Nem is saját gitár volt, csak nálam volt egy darabig. Ránéztem, és azt mondtam, hogy na, ezen én sohasem tanulok meg játszani. (Azon egyébként nem is tanultam meg.) Később aztán vettem egy gitárt és azon kezdtem tanulni. Ez valami névtelen, félakusztikus hangszer volt.

Amikor felvettek a Műszaki Egyetemre, elvittek katonának. Akkor az volt a szokás, hogy tizenegy hónapra be kellett vonulni előfelvételisnek. Anyukám később lehozta a gitárt és elkezdődött a zenélés. A seregben már azelőtt is volt egy zenekar, a tagjai nem is voltak ismeretlen zenészek: Tóth Józsi és Matlaszkovszky Miklós (mindketten a Hungáriában játszottak). Ők akkor szereltek le, úgyhogy én tőlük vettem át a zenekart. Minden hétvégén játszottunk a Tiszti klubban.

Hol katonáskodtál?

Szolnokon, a repülőszázadnál.

Emlékszel, hogy milyen dalokat játszottatok a tiszteknek?

Abban biztos vagyok, hogy nagyon sok Monkees volt műsoron, az ugyanis akkor egy nagyon népszerű zenekar volt. Aztán Cliff Richard-ok, Shadows...

Fonetikusan leírt szövegekkel?

Persze, decsúráj, hepíáj...

Leszerelés után egyből a Sakál Vokál jött?

Pontosan, méghozzá úgy kerültem oda, hogy van egy barátom, aki szintén Szolnokon katonáskodott. Ő ismerte a zenekart. Oszi (Németh) már ott játszott. Mondta, hogy a gitáros elmegy, és gitárost keresnek. Úgyhogy fogtam a gitárt és elmentem a meghallgatásra. Bevettek és elkezdtünk játszani itt-ott. Nem túl sok helyen, de pl. Szentendrén volt Sakál Vokál-klub. Aztán elmentünk játszani Dunaharasztira, a Dominó presszóba - amit azóta már lebontottak.

Korábban öttagú volt a zenekar, de ekkor már hárman voltunk. Széll Andris (Cúg), Oszi és én. Akkoriban történt, hogy a Tolcsvay-trióból kivált Balázs Gábor, a nagybőgős, a Tolcsvay-testvérek ketten maradtak, de ez nem tetszett nekik. (Bár egy ideig duóban játszottak.) Először csak az vetődött fel, hogy keresnek egy új bőgőst, de amikor kijöttek Harasztira és meghallották a mi zseniális műsorunkat, tele vokálokkal, elhatározták, hogy elhívnak. Így alakult meg a Tolcsvayék és a Trió. Ez 1970 nyarán történt. Nem sokkal később volt egy Atlasz - T&T - Metró koncert a Kisstadionban (július 15-én DP.)

A Tolcsvay-trió dalait továbbra is Béla és Laci játszották akusztikus gitárokkal?

Nem, ezek is át lettek hangszerelve zenekarra.

Ebből nem lett semmilyen probléma? Hiszen ők az akusztikus hangzás, a folk-beat képviselői voltak.

Nem, a közönség szerette, tetszett ez az új hangzás.

Csak saját dalokat játszottatok?

Igen, kizárólag.

Akkoriban milyen zenéket hallgattatok? A lemez - Ez mind eladó, 1972 - már szinte prognosztizálja a Fonográf stílusát, legalábbis ami a vokálokat illeti.

Simon and Garfunkelt biztosan, azt nagyon szerettem. Az a vokális hangzás hihetetlen volt.

1971-ben járt Magyarországon a Fairport Convention. Ti voltatok a vendégzenekar. Milyen emlékeid vannak erről a koncertről?

Az óriási volt. Először már az, hogy egy nyugati banda idejön, nagy dolognak számított, másrészt ezek nagyon profi srácok voltak. Össze is barátkoztunk egyébként, nagyon sokáig leveleztünk, főleg Béla Dave Pegg-el, a basszusgitárossal, aki később a Jethro Tull-ban is játszott. Nagyon jó fejek voltak, bulin kívül is összejártunk, elmentünk vacsorázni. Nagyon helyes fiúk voltak. Egész odáig ment a dolog, hogy meghívtak Angliába. Csak hát az akkori körülmények, útlevél, ablak... Már azt is megkérdezték, hogy milyen gitárt szeretnék? És milyen színű legyen? De hát aztán sajnos nem jött össze a dolog.

Ha már szóba hoztad a hangszer-témát, milyen gitáron játszottál akkoriban?

Volt egy Gibson-utánzatom, egy magyar srác készítette. Aztán volt egy Rickenbakerem, piros színben. Ezután jött a Fender Stratocaster. Sajnos azokban az időkben, amikor nem volt buli, el kellett adnom. Most már talán vissza tudnám vásárolni, de már nem is akarom inkább látni. A Fonográf-ban is azon játszottam végig. Most egy Ibanez S470-em van, ami nagyon jó gitár, de olyan, ha egy hónapig nincs koncert, akkor is úgy marad, nem kell behangolni. Ezen kívül könnyű, nem olyan nehéz, mint a Strato. Már nem is akarok újat venni, habár egyes gitárszakértők szerint a szükséges gitárok száma = Meglévő + 1.

Ekkoriban jelenik meg a kétnyakú, majd az évtized közepén a "szájgitár". Kipróbáltad ezeket?

Nem, egyiket sem.

A nyugat-európai turné sajnos nem jött össze, viszont a környező országokban sokat koncerteztetek. Főleg Lengyelországban volt nagy sikeretek.

Ott sokszor játszottunk. Nemcsak, mint Tolcsvay-zenekar, a saját programunkkal, hanem Máté Péter-el, Kovács Katival, aztán a későbbiekben a Fonográffal is. Nagyon sokat jártunk arra. Annyira, hogy Tolcsvay Laci nemrég járt ott és még most is emlékeznek ránk, úgyhogy ott egy turnét is tudnánk csinálni, ha ez megoldható lenne.

Nemrég találtam egy 1973-as felvételt a Youtube-on - sajnos azóta eltávolították -, amin Kovács Katit kíséritek az NDK-ban.

Igen, vele is felléptünk ott, aztán később Zsuzsával (Koncz) is játszottunk sokat. Volt úgy, hogy hetente jártunk ki, pl. TV-felvételre. Az nagyon sűrű időszak volt. Oda valahogy könnyebben adtak útlevelet.

1971-ben volt az Lgt-vel is közös klubotok a Kertészeti Egyetem Klubjában.

Valóban, de vidéken is sokat játszottunk közösen velük.

1972-ben végül is lemezhez jutottatok. Ezt, hogy sikerült elérni? Az MHV ugyanis nem igazán látott fantáziát a zenekarban.

Így igaz. Pontosan nem emlékszem a körülményekre, mert akkor még nem voltam benne a stábban. Akkor még egyetemre jártam és nem volt annyi időm. Azt tudom, hogy nehezen jött össze. A borító sem sikerült igazán, sőt kétféle borítóval is forgalomba került. Végül is meglett.

Van egy különlegessége - bár ezt valószínűleg mellőztétek volna -, mégpedig, hogy mások is szerepelnek rajta.

Így van, ugyanis csak így jelenhetett meg. Ez Erdős Péter - aki akkor teljhatalmú úr volt a Hanglemezgyárban - ötlete volt. Azt mondta, hogy "Titeket ki vesz meg? Kell rá neveket rakni!" Így került rá a három nagy művésznő (Koncz, Kovács, Zalatnay). Én egyébként a mai napig vállalom azt a dalt, amit én írtam a lemezre, és amit Zalatnay énekelt (Hajnal). Azt a dalt nagyon szeretem.

Mikor kezdtél dalszerzéssel foglalkozni?

A Tolcsvay-időkben. A Sakál Vokál-ban még nem voltak saját számok. Elkezdtem próbálgatni. Béla és Laci elég régóta voltak a szakmában, sok dalt írtak. Figyeltem őket, megmondom őszintén, nagyon sokat tanultam tőlük. Ahogy később Leventétől is.

A lemezfelvételre, hogy emlékszel vissza? Mennyire tudtátok megvalósítani az elképzeléseiteket?

Ez még a Rottenbiller utcai stúdió volt, ami régebben moziként üzemelt, egy hatalmas nagy terem. A felszerelés nagyon kezdetleges volt, négy sávos. Ma, amikor negyven sávval dolgoznak, ez elképzelhetetlen. Ez azt jelentette, hogy fel kellett venni a dobot egy sávra, a basszust egy másikra, és akkor már csak kettő maradt: egy a szólóénekre, egy pedig a vokálokra, és az összes többi rájátszásra, szóval nagyon nehezen lehetett megoldani, hogy minden ráférjen.

Ugyanakkor nemcsak gitárt, basszust és dobot használtatok, hanem elég sok érdekes kiegészítő hangszert is, pl. buzukit.

Igen, az adott volt. A buzukin én is játszottam, szerettem a hangzását.

Idővel a Tolcsvay-testvérek között - az eltérő zenei elképzelések következtében - egyre nagyobb lett a feszültség. Erre, hogyan emlékszel?

Ez az én sorsomba is keményem beleszólt, mert amikor az Illés megszűnt - Lajos ugye bejelentette, hogy feloszlatja a zenekart -, Levente és Bródy arra gondolt, hogy alakítsanak-e egyáltalán egy másik zenekart? Ők ketten és Szabolcs ugye adottak voltak. Levente és Tolcsvay Laci nagyon jó barátok voltak, úgyhogy ő sem volt kétséges. Oszkár nagyon jó dobos volt, tehát az ő helye is biztos volt. A hatodik ember Tolcsvay Béla lett volna. Neki ez azonban nem tetszett, nem tudom, egészen pontosan, milyen okokból. Lehet, hogy ő úgy gondolta, akkor az ő elképzelései nem fognak megvalósulni, így aztán nem vállalta. Akkor hívtak engem. Mondták, hogy elég jól énekelek, illetve játszom. Így jött létre a Fonográf.

Előtte viszont volt még a KITT-egylet. Hosszú távon működőképes lehetett volna ez a csoport, ha szűnik meg az Illés?

Nagyon nagy sikereink voltak ezzel a formációval, tetszett az embereknek, szóval a kérdésedre válaszolva: egyértelműen igen. Turnéztunk is ilyen formában, nem csak egy-két koncert volt.

Miskolci Rockfesztivál?

Tolcsvay Béla szervezte, ez volt az első rockfesztivál Magyarországon. Rengeteg ember volt. Ugye Bródynak volt egy olyan konferansza, hogy a Miskolcra érkező fiatalokat a rendőrség elszállásolta. Ez talán nem is volt igaz, de hát megsértődtek rá a rendőrök. Emiatt volt egy eltiltása, Budapesten sem játszhatott velünk, a Kisstadionban volt egy koncert. Miskolcra visszatérve: nagyon nagy sikere volt a KITT-egyletnek, de a Bergendynek sokkal nagyobb. Olyan slágereket írtak, hogy azzal nem lehetett versenyezni, szóval egyértelműen ők nyerték meg a találkozót.

Ebben az évben készült a Petőfi '73 című film, amiben szerepelt a T&T.

Pápán volt a forgatás. Mi a Megy a juhász a szamáron című Petőfi-verset játszottuk, amit a Vár klubban vettek fel.

Ekkor zenésítette meg Laci a Nemzeti dalt is.

Igen, hát ismerjük a történtét, nagyon nagy siker lett.

De mégsem vette fel se a Lemezgyár, se a Rádió, sőt Miskolcon sem játszhattátok.

Cenzúra volt. Hiába Petőfi Sanyi írta a verset, valamiért mégsem tetszett a felsőbbségnek.

Laci akkoriban azt mondta, hogy a T&T nem tudott volna tovább menni, készíteni még egy lemezt, mert a zenekar megállt a fejlődésben, az Illés mellett mindig csak örökös második lehetett. Te, hogy látod?

Az igazság az, hogy amikor a Tolcsvay-zenekar elindult, akkor előzenekara volt az Illésnek. Ott álltam a színpad szélén és tátott szájjal néztem őket. Olyan jó dalokat írtak! Az Illés jobb zenekar volt, mint a Tolcsvay. Ezzel nem akarok rosszat mondani, de tény. Viszont a Fonográf meg jobb zenekar volt, mint az Illés.

Amikor eldőlt, hogy feloszlik a Tolcsvayék és a Trió, volt olyan koncert, amit búcsúkoncertnek hirdettek meg, vagy legalábbis Ti tudtátok, hogy most játszotok utoljára együtt?

A Vár klubban volt az utolsó fellépésünk. Mi már tudtuk, hogy itt a vége, nem folytatjuk. Az a buli nagyon jól sikerült. Fel is vette valaki, de a mai napig nem adta oda a szalagot, pedig nagyon szívesen meghallgatnám, hogyan is játszottunk akkoriban. Nagyon nagy sikerünk volt.

Béla nem neheztelt Rád, amiért a Fonográf-ba mentél?

Lacira tudom, hogy meglehetősen. Nem tudom, hogy személy szerint velem kapcsolatban mit érzett, de az biztos, hogy nem örült, hogy vége lett a Tolcsvay-zenekarnak.

1973 szilvesztere: megalakul a Fonográf, majd januárban el is kezdtek játszani. Az első koncert Kaposváron volt, a Csiky Gergely Színházban. Erre, hogy emlékszel?

Álarcban kezdtük a koncertet. Nem voltunk igazán beharangozva, tehát kellett valami, hogy meglepetést okozzunk a közönségnek. Az első pillanatban, amikor felment a függöny, vagy kimentünk a színpadra, senkiről nem lehetett tudni, hogy kicsoda. Aztán az első dal végén levettük. Volt meglepetés.

És be is robbant a zenekar.

Már a próbák alatt az volt a jelszó, hogy "A vokál már most jobb!" De tényleg, négy szólamban énekeltünk, tisztán.

Az Illés, illetve a Tolcsvayék és a Trió dalait játszottátok az elején, vagy egyből, úgymond tiszta lappal indultatok?

Nem, Levente szólólemeze (Utazás, 1973) volt az alapja a műsornak, és ehhez jöttek hozzá a majdani első lemez dalai.

A közönség nem lázongott emiatt?

Nem, örültek az új programnak.

A külföldi turnék már ebben az évben elindultak?

Ezt nem tudom pontosan megmondani, de tudni kell, hogy én voltam a pénzügyminiszter a zenekarban, szóval sok minden fel van írva, hogy hova mentünk játszani. Az NDK-ban már ebben az évben is felléptünk, de az igazi nagy turnék - emlékeim szerint - csak később kezdődtek. A Szovjetunióban például kilenc hétig voltunk. Azt nehéz volt kibírni. Zsinórban ötven-hatvan koncert, de nagy sikerünk volt. A tömeg lerohant minket.

Ha valamiről, hát a szovjet turnéról órák hosszat tudnak mesélni a zenészek.

Olyasmiről is mesélhetnék, ami kellemetlen volt, de arról nem akarok. A bulik jó voltak. A jegyek bevételéből fizettek ki minket. Három-öt rubeles, a végén már akkora volt a táskám, hogy nagyon féltem, mi lesz? Ezzel mászkálok a városban, mi lesz, ha valaki elveszi, aztán annyit sem mond, hogy Szpaszibá?

Levente említette, hogy több olyan koncert volt, amelyen, ha valaki tetszés-nyilvánítás terén túllépte az ottani protokollt, azt ki is vitték a nézőtérről.

Ilyenek voltak, ez tény, mondjuk nekünk emiatt nem adódott kellemetlenségünk.

Az NDK-ban készítettek lemezeket is.

Kislemezeket elsősorban. Több, mint húsz dalt vettünk fel. Valaki lefordította, már nem emlékszem pontosan, kicsoda.

A koncerteken németül énekeltétek a dalokat?

Inkább maradtunk az eredetinél, mert nagyon nehéz volt megjegyezni a német nyelvű szövegeket.

Az első időszakban még nem használtatok orgonát, ez is újdonság volt az Illéshez képest.

Igen, Lacinak volt egy Fender-zongorája, és egy Moog-ja.

Az interjú folytatása itt olvasható!

Dragojlovics Péter



rovat lapozó


Még, még, még...




 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2017. október 18. és 2017. november 03. között:









Klipmánia