×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 Chris Norman - Symphonic Live @ 2017. április 22. - Tüskecsarnok 

Megjelent: április 30. vasárnap 12:05
Szerző: vassgergely
    Koncertbeszámolók 

Néha az embernek kedve lenne osztódással szaporodni - valami ilyesmit éreztem azon a Budapesten töltött szombat estén. A MOMKultban a Solaris tartotta 1990 című albuma utólagos lemezbemutató koncertjét, a Tüskecsarnokba Chris Norman látogatott el szimfonikus kísérettel kiegészített műsorával, míg a belvárosi Könyvtár Klubban az Új Babylon Omega Tribute Band játszott egy rajongói klubtalálkozón, Elefánt vendégszereplésével. Mindegyik érdekelt volna, szóval tipikus "melyik ujjam harapjam le?". Azt választottam, akinél a legkevesebb az esélye, hogy még egyszer ilyen lehetőségem adódjon - vagyis Chris Norman.

A helyszín, a Tüskecsarnok - amely sajátos tetőablakairól kapta a nevét - még nem számít bejáratott koncerthelynek. A története jellemző a rendszerváltás utáni Magyarországra. Még az 1996-ra tervezett világkiállításra épült - volna, ha az 1994-es kormányváltás után nem fújják le a rendezést. A már nagyjából elkészült épület sokáig elhanyagoltan kallódott, majd néhány éve sikerült rendesen befejezni és hasznosítani, leginkább sportrendezvényekre (például jégkorong)...



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!



Hivatalosan 4000 fősre becsülik a csarnok befogadóképességét, ebből erre az estére levehetjük a színpad mögötti lezárt karéjt. Ugyanakkor ott volt a küzdőtér is, amelynek a középső harmadában helyeztek el székeket a teljesen ülőhelyes koncertre (a másik két harmad közül az egyik a színpad helye volt, míg a túlsó a keverőt leszámítva üresen maradt - legalábbis eleinte). A koncert előtti percekben látszott, hogy sikerült megfelelően választani a helyszínt: a rendelkezésre álló helyek lényegében megteltek, nagyrészt idősebbekkel és középkorúakkal.

A kiírt kezdési időponthoz képest mintegy negyedórát kellett várakozni, míg el nem kezdtek színpadra lépni az est szereplői. Elsőként az Óbudai Danubia Zenekar tagjai foglalták el a helyüket, ők is megkapták a nekik járó tapsot. Majd elsöprő intró kíséretében érkeztek a kísérőzenekar tagjai: George Carline szólógitáros, az akusztikus gitáron játszó Michelle Plum, Axel Kowollik basszusgitáros, Martina Walbeck billentyűs és Dorino Goldbrunner dobos. Őket már nagyobb üdvrivalgás fogadta, de természetesen akkor jött a legnagyobb, amikor megérkezett Chris Norman is.

Egy Smokie-slágerrel csaptak a húrok közé, az I'll Meet You at Midnight, amelyben rögtön bevetették a szimfonikusokat is, rendesen felrázta a közönséget, különösen egy "kemény magot" az első sorokban jobboldalt. Ők egy nemzetközi rajongói csapat lehettek, mert különféle nemzeti zászlókat lengettek, valamint kedveskedő üzeneteket tartottak a magasba. Szintén a Smokie-korszakból következett a Lay Back in The Arms of Someone, majd Norman hosszabban konferált, üdvözölte a közönséget. Természetesen nagyrészt angolul beszélt - rá is kérdezett, hányan értik, sokan nyújtották a kezüket -, de nem marad el az ilyen alkalmakkor bevágódásra alkalmas "Jó estét!" sem. Későbbiekben lehetett tőle "Köszönöm!"-öt is hallani, sőt azt is, hogy "Tapsolj velem!". Közvetlen volt a közönséghez, később egy Sarah nevű angol rajongóját köszöntötte is a születésnapja alkalmából.

Az est során végig érződött, hogy Norman lelkesen játszik, jó formában volt (mondhatjuk azt is, hogy jobban mutatott élőben, mint a koncert plakátjain, pedig ez inkább fordítva szokott lenni). Az is jót tett a koncertnek, hogy az életműből inkább a countrys és rock and roll-os vonalat részesítették előnyben a lírai popslágerekkel szemben, így pörgős volt a műsor. A koncert erőssége volt, hogy nemcsak a nagyobb slágerek tették élvezetessé, hanem maga az, ahogy a dalokat játszották. Váltakoztak a szimfonikus kíséretű és a "hagyományos" hangszerelésű dalok, de a szimfonikusok részvétele mellett is megmaradt az eredeti stílus, az áthangszerelés során jó érzékkel illesztették be a nagyzenekari szólamokat. A hangzás erős volt, talán kicsit sok is egy ilyen kis csarnokba. A látványról elsősorban kivetítők révén gondoskodtak: a színpad mögötti nagy kivetítőn, valamint a küzdőtér feletti négyoldalú kijelző segítségével azok is figyelhették a színpadi képet, akik a helyükről kevésbé jól láthatták. Emellett volt hat kisebb kivetítő, amelyek többnyire egyszerűbb animációkkal egészítették a dalokat.

A koncert első felében játszottak egy egyveleget, majd a régi dalok mellett bemutattak egy újdonságot is: a Sun Is Rising az őszre elkészülő album előzetes kislemezeként fog megjelenni májusban. Kellemes hangzású, szerelmes témájú dal, a stílusa kicsit a Smokie-éveket idézi, a közönség tetszéssel fogadta ezt is. Jóval nagyobb taps jön azonban a következő dal felkonferálásakor, elég volt annyit mondani, hogy annak idején Suzie Quattróval énekelte, nem volt kérdéses, mi fog következni... (Suzie Quattro amúgy júniusban szintén Budapesten fog koncertezni, a Kongresszusi Központban, bizonyára onnan sem fog hiányozni ez a dal. És ha már ott tartunk, hogy milyen kicsi a világ: ősszel meg Norman egykori bandája, a Smokie fog jönni szintén a Kongresszusiba, bár nem vele). A szimfonikus kíséretű Stumblin' In női szólamát ezúttal Michelle Plum énekelte, jól szólt vele is. A dal hallatán egy párnak kedve támadt felállni a helyéről és táncra perdülni. Néhányan követték is a példájukat, táncparkettnek használva a küzdőtér hátsó harmadát. Utána Geoff Carline villoghatott egy hosszabb, húzós gitárszólóval.

Az elektromos gitárokat ezután felváltották az akusztikus gitárok, Norman és gitárosai le is ültek, amivel kapcsolatban viccelődött is kicsit. Ebben az akusztikus blokkban hangzott el az első nagy Smokie-slágernek nevezett If You Think You Know How to Love Me. Ettől a hangszereléstől nem lett kevésbé pörgős a koncert, a Gipsy Queen például annyira felvillanyozta a közönséget, hogy megint csak táncparketté vált a hátsó harmad. Szintén ebben a műsorrészben csendült fel a Smokie legnagyobb sikere, a Living Next Door to Alice, amivel tetőfokára hágott a hangulat. (Kíváncsi voltam, a közönség a refrén végén be fogja-e kiáltani azt a bizonyos pimasz beleköltést, de nem tették, legalábbis nem annyian, hogy belehallatsszon).

Majd véget ért az "ülős" blokk, Norman és Carline újra elektromos gitárokat ragadtak. Lassú számok következtek: előbb az újabb keletű Fly Away, majd egy klasszikus, a szólókarrier csúcspontjaként konferált Midnight Lady - ez is egyike volt a leginkább várt daloknak. A szimfonikus hangszerelésével ámulatba tudott ejteni. Szaxofon ezúttal nem volt benne, de nem is hiányzott: Carline gitáron hozta a szólóját.

A koncert vége felé ismét a pörgősebb dalok kaptak helyet, egyvelegszerűen játszva, például a Smokie által - is - feldolgozott Needles and Pins. Norman énekeltette is a közönséget, egy kis "Hey yo" variálással. A felszabadult hangulatban már egyre kevesebben bírtak a helyükön maradni, a színpad előtt többen felálltak és a lelátókról is egyre inkább lemerészkedtek (én is). A zárás a Don't Play Your Rock 'n' Roll to Me volt - a közönség ennek az ellenkezőjét érezhette a zenészek felé. Természetesen a visszatapsolás nem maradt el, a helyükön maradó komolyzenészekből eleve lehetett sejteni, hogy lesz még valami.

Elég hosszan várakoztatták a közönséget, de csak visszajöttek. Miután a legnagyobb slágereket korábban ellőtték, arra számítottam, hogy esetleg jön még egy-két szám. Ehhez képest hármat is lenyomtak, mielőtt búcsút vettünk volna az Óbudai Danubia Zenekartól, akiket Norman "Budapest Orchestra" néven méltatva megünnepeltetett a közönséggel. A Chris Norman Band azonban még a színpadon maradt, és két további ráadás számot nyomtak, mielőtt ők is elbúcsúztak a közönségtől, akik igazán jó szájízzel távozhattak, egy jól sikerült este után.

Epilógus: a koncert után úgy döntöttem, kicsit még halmozom az élvezeteket. Ha már egyszerre két helyen nem lehettem, legalább átmentem a belvárosba, hogy amit tudok, még elcsípjek az Új Babylon koncertjéből. Megérte, példamutató lelkesedéssel és alázattal, az eredeti hangzás visszaadására törekedve, de egyedi énekhanggal játszották a dalokat. Jó ráadás volt egy amúgy is nagyszerűen sikerült estére.

2017. április 30.
Vass Gergely
képek: Kis Nelli



rovat lapozó


Még, még, még...




 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2017. október 21. és 2017. november 06. között:









Klipmánia