×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 Bon Jovi - What About Now (2013, Dionysosrising) 

Megjelent: 2013. március 18. hétfő 18:05
Szerző: Dionysosrising
    Lemezismertetők 

Bon Jovi barátomat nem kell bemutatni senkinek. Még a főiskolán ismerkedtünk meg, amikor befutott a Runaway című slágerével. Én persze rohantam a helyi lemezboltoshoz, ahol a törött kis Polskimat elcseréltem a Bon Jovi első lemezére (meg még pár másikra). Rongyosra hallgattam azt a lemezt és a Shot Through The Heart még inkább elmélyítette ezt a barátságot. Amikor már 7800 Fahrenheit-en izzott a kapcsolatunk és a rockszikla is megolvadt körülöttünk, akkor jött egy Desmond Child nevű producer és elsütött egy már másnál megbukott poént (If You Were A Woman And I Was A Man - Bonnie Tyler), amiből Bon Jovi egy új szöveggel és kicsit dögösebb hangszereléssel toplista vezető dalt csinált (You Give Love A Bad Name)...



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!



New Jersey-ben még együtt üvöltöttük, hogy Born To Be My Baby, de aztán egyre ritkábban találkoztunk. Mégis mindig számíthattunk egymásra. Én feltétel nélkül megvettem a lemezeit, ő pedig holtbiztosan szállított egy-két olyan slágert, ami életben tartotta a barátságunkat. A Keep The Faith címadó dala és az I'll Sleep When I'm Dead is megmozdított bennem valamit. És akkor végre élőben is találkozhattunk, az MTK pályán egy koncerten. Ez volt ismeretségünk csúcspontja. Aztán eljöttek a keserves napok a These Days albummal. Gyenge nóták, stílusváltás, néminemű el-grandzs-osodás, csak a bónusz lemez miatt vettem meg az albumot. Az a bónusz anyag adta vissza a hitemet! Jon Bon Jovi Simon & Garfunkelt és Boomtown Rats-feldolgozást énekel zseniálisan (Mrs. Robinson és I Don't Like Mondays), Tico Torres mély baritonján elbúgja a Crazy-t Patsy Cline-tól, David Bryan (született Rashbaum) elnyomja a Rolling Stones klasszikusát (Tumblin' Dice), végül Richie Sambora az ő nyers hangjával ad új értelmet a Heaven Help Us című Stevie Wonder slágernek. Biztos vagyok benne, hogy tízszer többet volt a lejátszómban, mint a lemez, amelynek ez csak a "melléklete" volt.

A Crush - Bounce - Have A Nice Day hármas az It's My Life-fal indítva, új értelmet adott barátságunknak. Emlékszem, amikor először leadták a rádióban, félre kellett állnom a kocsival, annyira megrendített, hogy 14 év után ismét egy Livin' On A Prayer-rel egyenértékű klasszikust hallhatok tőle. Persze a fénykor már nem tért vissza, de kellemes órákat töltöttünk újra együtt. Aztán Bon Jovi bekattant. Azt találta ki, hogy Amerikában mennyivel népszerűbb lehetne, ha egy kis country-t vegyítene a zenéjébe. (Ez valószínűleg a Who Says You Can't Go Home country verziójának sikere miatt fordulhatott meg az elméjében. Szerencsére az a verzió csak bónuszként került rá a Legyen Jó Napod lemezre, így nem rontotta el teljesen a címbéli jókívánságot.)

Nos, hát Lost Highway. Elveszett országúton elveszett barátságok száguldanak egymás mellett párhuzamosan. És ezek a párhuzamosok a végtelenben sem fognak találkozni. Ezt éreztem akkoriban és Bon Jovi számításai sem váltak be, mert felére csökkentek az eladásai az előző albumhoz képest. Ez a durva váltás új rajongókat nem nagyon hozott, de a régiekből sokat veszített. A The Circle ezért visszakanyarodott a jól bevált Born To be My Baby recepthez és én újra örömmel öleltem keblemre.



De az új lemezzel nem tudok mit kezdeni. Bon Jovi új stílust kreált. Mintha a felvett teljes albumot lelassították volna és úgy vésték volna kőbe (akarom mondani: polikarbonátba). Még a "slágerszám"-nak kikiáltott Because We Can is olyan, mintha egy megfáradt dobos lanyhuló ütemére egy paralízises gitáriskolai nebuló játszaná rá a szólót és ezt nem tudja ellentételezni az igazi Bon Jovi-s vokállal előadott gyermekrigmus-szerű refrén sem. A többit meg borítsa jótékony félhomály. Már megszokhattam, hogy az utóbbi években nem sikerült csak 2-3 nótányi időre felkelteni az érdeklődésemet, de ez a lemezenként 10-15 perc elegendő volt arra, hogy a barátságunk megmaradjon, ha csak takaréklángon is. Ám ezt az anyagot már vagy ötödször hallgatom és nem találok fogódzót, amibe kapaszkodva megérthetném a koncepciót és élvezhetném a muzsikát. Csak nézek ki a fejemből és kérdem a lemez címét visszhangozva: Most mi van?

Sambora nyilatkozata szerint "különböző stílusbeli elemeket válogattak össze" az albumra. Nos, én ezt úgy fogalmaztam volna, hogy az előző évekből "megmaradt" dalok gyűjteménye ez a lemez. Ez magyarázhatja a koncepciótlanságot és a dalok gyenge színvonalát. Hagyjuk a Wanted Dead Or Alive-ot, azt úgysem lehet űberelni, de egy Always kaliberű balladát sem tudtak írni már vagy húsz éve, most is csak amolyan Diamond Ring vagy Bitter Wine stílusú nyavalygásokat kapunk, mint az emlegetett (és nem pozitív példaként) These Days albumon. (pl: Room At The End Of The World). Még a gyorsabb (mert gyorsról az említett mesterségesen lelassított tempó miatt nem beszélhetünk) nóták közül a leghallgathatóbb a címadó dal, bár nekem kicsit Lost Highway ízű, de szerencsére a hegedűt most elhagyták, csak a szintivel tesznek alá nemi kis vonós hátteret. Aztán van a That's What The Water Made Me, meg a vége felé a Beautiful World, de tönkreteszi mindet ez az egy hangot pengető minimalista gitározás, amely az idegeimre megy. Nem igaz, hogy nincs egy tisztességes gitárszólója az egész lemezen Samborának!

A kubista jellegű borító minimális verbális tartalommal büszkélkedhet, a szerzőkön és a producereken kívül semmit sem tüntet fel, ami számomra megintcsak egy agyrém. Még a zenészek neve sem szerepel a lemezen! Pedig ha abból indulunk ki, hogy a zenekar tagjait a rajongók már úgyis ismerik, legalább azt a Hugh McDonaldot illett volna megemlíteni, aki legrégebben zenél együtt Jon Bon Jovi-val (már a Runaway kislemezen is közreműködött, amelynek sikere kapcsán hoztak létre egy zenekart Jon köré, s csak ekkor került képbe Richie Sambora meg a többiek), de egyetlen lemezen sem szerepel, mint a banda tagja. Pedig a magyar származású Alec John Such (eredetileg Szűcs) távozása óta, lassan húsz éve bazsevál újra együtt folyamatosan a legénységgel.

A Lost Highway-nél azt mondtam: itt a vége a barátságunknak, ennél mélyebbre már nem süllyedhet Bon Jovi, mint, hogy Leann Rimes-szal énekel duettet. Aztán később mégis megbocsátottam neki és megvettem a lemezt (igaz, csak a Tour edition bónusz koncertlemeze miatt), de most megint azt mondom: Itt a vége, fuss el véle! Aztán talán majd egy év múlva megveszek valami "turbó edisönt", ahol eredeti sebességükön játsszák el a dalokat.








Track lista:

01. Because We Can (Jon Bon Jovi, Richie Sambora, Billy Falcon) - 4:00
02. I'm With You (Bon Jovi, John Shanks) - 3:44
03. What About Now (Bon Jovi, Shanks) - 3:44
04. Pictures of You (Bon Jovi, Sambora, Shanks) - 3:58
05. Amen (Bon Jovi, Falcon) - 4:12
06. That's What the Water Made Me (Bon Jovi, Falcon) - 4:25
07. What's Left of Me (Bon Jovi, Sambora, Falcon) - 4:35
08. Army of One (Bon Jovi, Sambora, Desmond Child) - 4:34
09. Thick as Thieves (Bon Jovi, Sambora, Shanks) - 4:57
10. Beautiful World (Bon Jovi, Falcon) - 3:48
11. Room at the End of the World (Bon Jovi, Shanks) - 5:02
12. The Fighter (Bon Jovi) - 4:37

Közreműködő zenészek:

Jon Bon Jovi – ének, gitár
Richie Sambora – gitár, vokál
Hugh McDonald – basszusgitár, vokál
Tico Torres – dob
David Bryan – billentyűs hangszerek, vokál

Producer: John Shanks, Jon Bon Jovi, Richie Sambora

Lemezeik:

1984 - Bon Jovi
1985 - 7800 Fahrenheit
1986 - Slippery When Wet
1988 - New Jersey
1992 - Keep the Faith
1995 - These Days
2000 - Crush
2002 - Bounce
2005 - Have a Nice Day
2007 - Lost Highway (-2-)
2009 - The Circle
2013 - What About Now (-2-)
2015 - Burning Bridges (rare)
2016 - This House Is Not for Sale

Kiadó:
Island
Honlap:
www.bonjovi.com
facebook.com/BonJovi
CsiGabiGa, dionysosrising.blog.hu


rovat lapozó


Még, még, még...

kép

Bon Jovi - Bounce (2002)

2016-11-02 12:05:00

kép

Bon Jovi - Crush (2000)

2016-11-01 18:05:00




 

Ajánló









Ez is érdekelhet

Motörhead - Another Perfect Day (1983)
A londoni Motörhead a '79-es Overkill és Bomber lemezeivel sztárrá, majd a '80-as Ace of Spades és a '81-es No Sleep 'til Hammersmith élő anyagával listavezető

Tovább...
Trivium - The Sin and the Sentence (2017)
Az Orlando-ban, 1999-ben alakult Trivium elkészítette nyolcadik heavy-thrash-groove metál és metalcore keverék lemezét The Sin and the Sentence címmel, ami a 2015-ös

Tovább...
Sons Of Apollo - Psychotic Symphony (2017, Dionysosrising)
Ha akad olyan egyáltalán, aki elolvasta a Dionysosrising küldetésnyilatkozatát, az tudja, hogy ezen az oldalon a dionysosi értelemben vett

Tovább...
Jeff Scott Soto - Retribution (2017)
Az 51 éve Brooklyn-ban születő Jeff Scott Soto '83-óta tartó karrierje alatt sok mindent kipróbált Malmsteen-tól a Journey-ig, de azt biztosan nem fogja

Tovább...
Fozzy - Judas (2017)
Az 1999-ben, Atlantában alakult modern heavy metálos Fozzy elkészítette a 2014-es Do You Wanna Start a War folytatását! A hetedik sorlemezükként megjelenő Judas-on ott folytatták, ahol legutóbb

Tovább...












Klipmánia